2007. december 4., kedd

Új cikk a szexuális bűnelkövetőkről 2. és egy teszt

A fenti képet Egon Schiele 1912-ben, bebörtönzése idején festette. A kép címe körülbelül így hangzik: "Az egyetlen fény a narancs volt". A börtönök belső világát ismerő olvasó bizonyára fel tud fedezni a képeken tipikus börtönberendezéséket, mint a tátika vagy a zárkán belüli csengő. Schiele a börtönben, 21 napos letartóztatása idején, összesen 12 képet festett, és mindegyiken a börtönbeli sivárságot próbálta érzékeltetni. Keressünk mi is ilyeneket a fenti képen!
Egon Schiele az osztrák szecesszió fenegyereke 28 évet élt, 1918-ban spanyolnáthában halt meg az állapotos feleségével együtt. Karrierjét botránysorozatok övezték, ugyanis a modelljei általában fiatal tizenéves lányok voltak, akiket meztelen, sőt pornográf helyzetben ábrázolt. Itt ez a téves mondat állt:  Bebörtönzésére is azért került sor, mert egy kislányt nyugtatóval kezelt, hogy az ne legyen ideges a modellkedes közben. Update 2016. 11. 05.: Bebörtönzésére azért került sor, mert egy kislányt elcsábított. A vádakat ejtették végül ellene, de elmarasztalták azért, mert erotikus tartalmú képeket helyezett el olyan helyen, ahová gyerekek is mehettek. (Köszönet Hinkelman Henriette-nek és Bus Annának, akik felhívták a figyelmemet a tévedésre.) Forrás: itt.
Egon Schiele a mai világban Sexualtater, azaz szexuális bűnelkövető lenne.

Újabb tanulmányt írtam a szexuális bűnelkövetők kezeléséről itt: klikk ide
A nemzetközi kezelési módszerek nagyon széles lehetőséget adnak a hatóságok kezébe, a szex offender listára való felvételtől kezdve, az olfaktórikus averzión és a kognitív behavior terápián keresztül egészen az önkéntes kasztrációig.
Érdekes filozófiai tesztet állítottam össze négy neves kortárs filózófus és a saját kérdéseim alapján, ahol mindenki saját maga eldöntheti, hogy mennyire ítéli el a szexuális és egyéb tabukat sértő viselkedéseket.
Klikk ide: szex offender teszt.
A teszt nem pszichológiai teszt, nagyon érdekes, érdemes végigcsinálni. Az esetleges kérdéseket, megjegyzéseket az alábbi e-mail címre várom:

2007. november 29., csütörtök

A felügyeletnek segíteni


A fogvatartottak magukon hordják a társadalom rosszalló értékítéletét. Több ez a goffmani stigmatizációnál.
2007 nyarán a tanítványaimtól azt kértem, hogy a börtönökben töltött nyári gyakorlatuk alatt a fogvatartottakkal írassanak fogalmazást. A fenti írásminta, amelyet nem grafológiai kutatás céljából vettünk fel, és ez fel sem merült bennünk, egy olyan fogalmazásból származik, amelyben a fogvatartott leírja egy börtönbeli napját.
A rózsaszín téglalapban a következőt olvashatjuk: „a vellüggyelletnek segiteni”, ami az jelenti, hogy a felügyeletnek segíteni.
Olyan mértékű és fura torzulás ez, hogy szinte felmerülhet bennünk, hogy a fogvatartott szándékosan túlozza el a helyesírási hibát, de ehhez képest az íráskép inkább dinamikus mintsem kalligrafikus. De még abban a helyzetben is, ha a fogvatartott tényleg ilyen mértékben torzítaná el a helyesírását, további kérdés lehetne, hogy vajon milyen táras és társadalmi erő készteti őt ilyen mértékű szerepjátékra és bohózatra?
Az írásmintát a Szegedi Fegyház és Börtön Hosszú Idejű Speciális Rezsim Körletén (HSR) vettük fel, ahol általában életfogytig tartó szabadságvesztést töltő fogvatartottak tartózkodnak egy rendkívül rigid napirendű helyen. Vajon miért kell ezt a szerepet ennyire túlspirázni? Vajon mit közvetíthet a társadalom a fogvatartott felé, ha ezt a kommunikációt a fogvatartott úgy értelmezni, hogy neki egy ilyen írásminta-kutatásban való részvétel alkalmával bohóckodnia kell? Talán azt érzékeli a fogvatartott, hogy a rabok, brutálisak és állatok? És a manírral azt akarja jelezni, hogy nem is azok, hanem tréfás, mókás emberek?
Az Egyesült Államokban, a múlt század ötvenes éveiben érzékelték attitűdkutatók (pl. Hovland, Tajfel, Sherif) hogy a feketék elleni totális és megsemmisítő gyűlölet átváltozott megtűrő, babusgató, kinevető attitűdre. Igaz, hogy a feketék nem képezhetnek egy csoportot a bűnözőkkel és a rabokkal, azonban a legtöbb magyar előítéletes személy a cigányságot a bűnözéssel azonosítja.
De elemezzük ezt az itemet tartalmilag is. Segíteni a felügyeletnek? Miért kell a rabnak segítenie a felügyeletnek? És miért képezi ez a dolog a fogvatartott napjának olyan részét, amelyet annyira fontosnak tart, hogy megemlít? Miért érzi magán ilyen mértekben a fogvatartott a társadalom vigyázó tekintetét? Vajon milyen lehet a hangulat egy magyar börtönben, ha a fogvatartott számára a napja egyik része az, hogy ő is felügyel? Ő is rajta tartja a szemét, egyrészt saját magán, másrészt pedig a társain is.
A börtönökben a világ minden részén a pedofil rabokat még a rabtársak külön is sanyargatják, olyannyira, hogy a szex offenderek szinte olyan szerepet játszanak a mi társadalmunkban, mint az indiaiban a páriák. Érinthetetlenek. A magyar társadalomban ezek szerint nem csak a pedofil rab érinthetetlen, hanem majdnem minden rab?Ha ezen utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor a magyar társadalom rendkívül dogmatikus és bosszúéhes. A mértéktelen bosszú természetesen nem csak a börtönben van jelen, hanem a társadalom egészében is, hiszen a börtön olyan, mint egy mikroszkóp; a börtönben olyan társadalmi jelenségeket lehet tanulmányozni, ami a kinti világban implicit módon van csak jelen. De ezen felül a börtönbeli társadalmi jelenségek olyanok, mint a rákos daganatok. Előbb utóbb áttét keletkezik, és a jelenség másutt is megjelenik. Gyenge példa erre a köcsög szó. Vulgáris értelme egyértelműen a börtönből szivárgott ki a társadalomba a nyolcvanas évek közepén. Intő példa azonban az, hogy a magyar-roma ellentét fekáliája a börtönben jóval korábban eresztett ki a bűzös tégelyéből, mint a jelen magyar világban, ahol elképzelhető olyan jelenség az utcákon, mint a romaellenes tüntetés. Tragikus példa pedig az általam mindenhol szajkózott Kalinyingrád esete, ahol a börtönben terjedt el először a HIV a közös tűhasználat miatt, aztán – persze – a társadalomban is.

2007. november 27., kedd

Bert Useem a börtönlázadásról és a börtönprivatizációról


Bert Useem az indianai Purdue Egyetem szociológus és antropológus professzora a bűnözés elleni fellépés és a szabadságvesztés kölcsönhatását vizsgálja műveiben, és úgy gondolja, hogy a börtön az a hely, ahol a társadalom elzárt szegmense folyamatosan ellenáll a deviancia-definíciónak.
Néha az elitista törekvések olyan erősek, hogy a börtönökön kívül is lázadás-közeli állapot jön létre, avagy lázadás tör ki, ahogy arra az 1992-es Los Angelesi lázadás a legjobb példa.
A társadalmi elit legnagyobb hatalmi szerkezetű mobilizációja a posztmodern társadalmakban a magántőke befolyásában érhető tetten, azaz az állam befolyása egyre inkább csökken, és maga a tőke az, ami államot épít. Ez ellen a szubkultúrák esszenciálisan fellépnek, illetve a többségi társadalom fogyasztói magatartása fokozódik.
Useem az 1980-as Új Mexikói börtönlázadást elemezve arra jutott, hogy a lázadásnak két mozgatórugója van: (1) az elnyomott rétegek társadalmi kezdeményezőkészségének implicit elfojtása, és az emiatt érzett elkeseredettség, valamint (2) a hatalom összeomlása, és a kontrol elvesztése.
A sok ellenzővel szemben Useem támogatja a PPP börtönök tervét (mint hazánkban Tiszalök és Szombathely), mert a fentebb leírt társadalmi-gazdasági restrukturálódás elemi következményének tartja, és szerinte ez lehet az egyetlen humánus és racionális válaszlépés a börtönlázadások és a börtönnépesség túltelítődése ellen; valamint kifejti, hogy a magántőke bevonása - hosszabb távon - a börtönkondíciók javulását eredményezi.
Valóban kérdés, hogy a túlnépesedés elleni másik eszköz – az alternatív szankciók, a szabadságelvonással nem járó intézkedések – mennyire képesek együtt élni a rurális közösségek alacsony toleranciaszintjével. Ez hazánkban kérdés. Nemzetközi gond lehet a preventív inkarceráció, azaz a megelőző elzárás, ami a terrorizmussal összefüggésbe került személyeket, az illegális bevándorlókat és a szexuális bűnelkövetőket sújtja.

2007. november 13., kedd

Börtönpszichológia esettanulmányok - Foucault szellemében


Michel Foucault (1926-1984)




A fenti bejegyzés címe persze nem nagyon stimmel, hiszen nem korrekt pszichológiai esettanulmányokat olvashatunk alább. Azok úgyis tele vannak olyan idegen szavakkal, amelyek alkalmazása évről-évre változik, és az ilyen esettanulmányok csak a pszichológus szakemberek számára mondanának valamit, továbbá még inkább távol tartanák az esetleg ide tévedő látogatót a börtönök világától. Maga Foucault is korholta egyébként a társadalomtudományokat azért, mert azok az embereket beskatulyázzák, és módszereket találnak ki a megfegyelmezésükre. Az általam képviselt "börtönpszichológia" mindamellett egyre inkább társadalomtörténeti ízt nyer, és ilyen szempontból nagyon fontosnak tartom a fogvatartó személyek által készített írások elemzését is.
A lentebb közölt táblázatban ugyanakkor kétfajta terminus technicusszal is találkozhat majd az olvasó. Egyrészt lesznek az írások között olyan szakmai kifejezések, ha tetszik, zsargonok, amelyek nagyon idegenek a szabad világban élő emberek számára, ugyanakkor a rabok és börtönőrök értik őket. Amennyiben az intelligenciát az adott társas közeghez való kreatív alkalmazkodásnak tekintjük, akkor bizony rájöhetünk, hogy néha a butának tatrott rab, és az otrombának vélt börtönőr nagyon is okos. Másrészt az elemzés oszlopban olyan neologizmák (teljesen új eredetű szavak, melynek egy részét én magam találtam ki), és latin eredetű idegen szavak vannak, amelyeket a pszichológus vagy a szociológus, esetleg a szociálpszichológus nevű hibrid egyén fog érteni; és a hallgatóim.


A hallgatóknak ebben a félévben az volt a feladatuk, hogy pszichológiai problémákkal küzdő fogvatartottakról írjanak egy rövid esettanulmányt.

Több, nagyon érdekes tanulmány érkezett, amelyekből részeket vágtam ki, és röviden elemeztem azokat. Így a hallgatók elolvashatják a többi esettanulmány részeit, illetve illusztrációkat találhatnak a tanulmányaikkal kapcsolatban.

Számos tanulmány mondatszerkesztési és helyesírási hibát tartalmaz, ezeket nem javítottam ki, mert nem a tökéletes írástudást tartom fontosnak, hanem a kurzus során elsajátított elmélet gyakorlati igazolását, amivel jó pár esetben találkozhatunk itt:


A rivotril atyja



Leo H. Sternbach (1908-2005) a benzodiazepin molekuláris makettjét tartja a kezében (Foto: National Inventors Hall of Fame)

Steinbach 1956-ban fedezte fel a benzodiazepin néven ismert neurotranszmittereket, amelyeknek két formáját, Librium és Valium néven már 1960-ban forgalomba hozták.


„A núlaketes-ricsi
egy darab – egy cigibe megy
egy kevés, ha jól akarod érezni magadat.
5 db – vagy 10 db az már jó
Hogy jön be papúcsba – dóhányba
Nagyon jó a hatása egy két nap kóma – részegséget – ókoz
Túdat alat van az ember és képes minden őrűcségre
mert nem emlékszik semmire.”

„Betalok és szanaksz
a rivó meg a andakszin az mán jó
ösze keverve és eladni kávéir és dohányir
aki szedi anak megir, mert nem gondolkozik semmiről.”


A fenti két fogvatartotti „versike” magyar börtönökből származik, és a rivotril nevű gyógyszerről szól. A rivotril hatóanyaga a kolnazepam, ami benzodiazepin derivátum.

A magyar wikipédia rivotril szócikkéhez én magam írtam a következő vitapontot 2005-ben:

„Más gyógyszerekhez hasonlóan (pl. Tegretol) a Rivotril gyakran börtöndroggá válik a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben. A fogvatartottak a gyógyszerrel azért élnek vissza, mert az csökkenti a börtönstresszt. A gyógyszerhez a börtön egészségügyi szolgálatán keresztül is hozzá lehet jutni, azonban ez leggyakrabban nem így történik. A Rivotril tabletták ("rinyó") a börtönbe érkező csomagokban vannak elrejtve, olyan módon, hogy azt nagyon nehéz megtalálni (pl. a gyógyszert cukorkák mellé teszik, majd a cukorkákat ismét becsomagolják, és egy fogvatartotti csomagban akár több száz cukorka is lehet, amelyek közül mindössze húszban van Rivotril tabletta is).”

A lap eredeti címe "http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Klonazepam"

A nyugtatószerekkel való fogvatartotti visszaélés nem csak Magyarországra jellemző, hanem a térség majdnem minden országára, és a börtönbeli kábítószerügyi stratégiák sikerét veszélyezteti.

Érdemes észrevenni, hogy a börtön és a nyugtatószer egyaránt a társadalmi normák alól kisodoródó személyek kordában tartására (G.H. Mead kifejezésével élve: definiálására) szolgál. A National Investors Hall of Fame nevű szervezet pedig az amerikai elit által fenntartott múzeum, ahol az amerikai szabványra jogosult tudósok és fejlesztők (pl. a Time magazin címlapján szereplő személyiségek) termékei és találmányai kapnak helyet.

2007. október 17., szerda

Börtön és kábítószer speciális kollégium az RTF-en


A kubai Presidio Modelo börtön, ami öt darab panoptikon rendszerű körletből áll. 1931-ben építették, 6000 fogvatartott elhelyezésére. Itt raboskodott Fidel Castro is. Az épületkomplexum ma múzeum és kulturális központ.


A speckollról

A börtön és a kábítószer egyaránt a társadalom egyes tagjainak ellenőrzésére szolgál? A börtön a jogszabályok által jön létre, de alapvető börtönszabályok szerint működik, míg a kábítószer-problémának megvannak a sajátos szubkulturális szabályai, ugyanakkor az állam igyekszik a problémán jogszabályok által felülkerekedni.

A börtön kialakítása, fenttartása és működtetése a látható elit kezében van, ezzel szemben a drogok feletti ellenőzést a láthatatlan elit gyakorloja. Szétválasztható ez a két "elit"? Kísérletet teszünk Foucault és Mead elméleteinek ütköztetésére.



A foglalkozások dátumai:

1. 2007. október 9, 15:10 Első megbeszélés, "kulturális barangolás"

2. 2007. október 17, 15:10 Mi a börtön?

3. 2007. október 18, 15:10 Mi a drog?

4. 2007. október 25, 13:40 Börtönártalmak

5. 2007. október 26, 15:10 Drogártalmak

6. 2007. október 29, 15:10 Extrém börtöntörténetek

7. 2007. október 30, 13:40 Extrém drogtörténetek

8. időpont még nincs, Összefoglalás, tanulságok



Az előadások helyszíne: Rendőrtiszti Főiskola, Büntetés-végrehajtási Tanszék


Kapcsolat: bv@rtf.hu

illetve: itt

2007. szeptember 30., vasárnap

Empirikus totális intézmény kritika

Keith Farrington, a Whitman College szociológus professzora

Új tanulmányt írok a totális intézményekről. A tanulmányban felhasználom Farrington kritikai megközelítését. Rendhagyó módon ezennel a tanulmány egyik alapja saját kutatás lesz. A módszerről a Fogvatartott gondolatok c. könyvben írok részletesen, amely talán haramosan tényleg meg fog jelenni. Íme egy kis ízelítő a készülő tanulmányból:

A strukturalista nyelvészet szerint a lényegi kommunikáció a tudattalanon keresztül zajlik. A nyelvészet ezen ága szerint a külvilágban található jelenségek akkor lesznek fogalmak, ha az egyén definiálja azokat. Az egyénben képződő fogalmak azonban minden esetben a társas közeg hatására keletkeznek. Hiszen valakitől megtanuljuk, hogy ez és ez a dolog micsoda, mire használjuk, kinek mi róla a véleménye, és ki hogyan viszonyul hozzá.
Igaz az is, hogy az egyénben a társas folyamatokon kívül is kialakulhatnak fogalmak, ez pedig az egyén kognitív szintetizáló tevékenységének köszönhető. A szociálpszichológia tudományának köszönhetően tudjuk, hogy még ez a folyamat is merőben társas.
Jung azt mondja, hogy az egyénben kétfajta tudattalan van. Van egy személyes és van egy kollektív. Ezen nézete volt az egyik, amely miatt szakítani kényszerült Freuddal. Mauss Jungnál is tovább megy, azt állította ugyanis, hogy az egyéni és a kollektív tudattalan között nincsen különbség.
Azok a dolgok, amelyek az egyénben nem nyernek fogalomszerű állapotot, azok kollektívek, és ezek a jelenségek azok tárgyak, amelyekkel az egyének ritkán találkoznak, vagy nem ismerik fel őket.
Ha megvizsgáljuk, hogy az emberek milyen tárgyak mibenlétével nincsenek tisztában, és a tárgyak körét társadalmi intézményekké, vagy még inkább szervezetekké redukáljuk, láthatjuk, hogy a börtönfogalom lesz az, ami az egyik legcsekélyebben tudatosult az emberekben. Hétköznapi nyelven szólva, az utca embere nem tudja, hogy mi a börtön, nem tudja, hogy hogyan viszonyuljon hozzá. Azaz az általános börtönfogalom kollektív.

Ebből a gondolatból kiindulva egész könyvet lehetne írni, ezt azonban most nem teszzük meg, hanem ismételten redukáljuk a kiinduló hipotézisünket, és a társadalomban kialakult totális intézmény fogalmat, amelyet Goffman írt le, és Farrington kritizált, vizsgáljuk meg a fogvatartottak által adott definíciókon keresztül.

A Rendőrtiszti Főiskola Büntetés-végrehajtás Tanszékén betöltött tanársegédi beosztásom lehetővé tette, hogy egyes börtönjelenségek fogvatartotti definícióit szinte országos lefedettséggel szerezzem be. A fogvatartottak például tiltott tárgyaknak adtak jelentést, amely fogalmak, mint látni fogjuk, merőben eltérnek jogszabályi terminustól. A jogszabályi szándék ellenében ezek a fogalmak a társadalmiságot és a társadalommal való kapcsolatot sugallják. A börtön jelent valamit, és ez a jelentés a példa kedvéért egy mentális térképen ábrázolható. A térképen a szimbólumok jelentését próbáljuk ebben a rövid tanulmányban megvizsgálni, és kísérletet teszünk – hogy a geográfiai hasonlatnál maradjunk – tektonikai elemzésre is.

2007. szeptember 4., kedd

Kurt Lewin és a börtön

A szociálpszichológia "alapítójának" gondolatait egy kissé merészen kapcsoltam össze a börtön szervezetével, itt.
Az új tételt bevezetésként fogom használni az egész büntetés-végrehajtási pszichológia c. tantárgyhoz.

2007. július 25., szerda

Hosszú ítéletes fogvatartottak

Rebecca Falcon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt fogvatartott
(copyright, forrás és egyéb megdöbbentő esetek, tények itt)


Új - terjedelmes - vázlatot dolgoztam ki a hosszúítéletes fogvatartottakról itt.

2007. június 28., csütörtök

Gilles Deleuze a büntetés-végrehajtásról


Gilles Deleuze (1925-1995) 1990-ben írott rövid, zseniális tanulmányában, az „Utóirat az ellenőrzés társadalmához” c. művében (http://mek.oszk.hu/00100/00140/html/01.htm#cim2) írja, hogy a társadalmi intézményrendszerek válságban vannak. Az egyik kiemelt társadalmi rendszer, amit Deleuze a cikkben említ, maga a börtön. A válságot, mint minden egyéb intézménynél, abban látja, hogy az intézmény funkciója éppen a fegyelmezés irányából az ellenőrzés irányába tolódik el.
Ez a börtön esetében Deleuze szerint két markáns jelenségben érhető tetten:
1. A büntetés-végrehajtás funkciója egyre inkább az ellenőrzött keretek között tartás, hiszen növekszik az úgynevezett alternatív büntetések foganatosítási aránya. Ilyenek a háziőrizet, a közérdekű munka, az elterelés vagy az elektronikus felügyelet (nyugtázó-jelző alapú rendszer vagy GPS alapú karkötőszerű eszköz a bokán vagy a csuklón).
2. A büntetés-végrehajtás végső célja a reintegráció lett, és attól nehezen választható el. Nem a reszocializáció. A reintegrációval az egyén továbbra is a nagyobb rendszer része marad, és ellenőrizhető lesz, míg a korábbi ideológia szerint az egyénben kellett elérni változást neveléssel, programokkal, most azonban a posztdetenciós stádiumot (szabadulás utáni életszakasz), és az azt kiszolgáló intézményrendszert is az elkövetőhöz igazítjuk. A végső cél itt is az ellenőrzés.
A mellékelt táblázatban egyes börtönfunkciókat elemzünk az elmegyógyintézetek funkcióival összehasonlítva, és láthatjuk, hogy a két intézményi rendszer szinte alig különbözik egymástól.

2007. június 21., csütörtök

2007. június 19., kedd

Szociodinamika a börtönben


A fenti ábrán egy zárka szociodinamikai modellje látható. A helyiséget mintha fölülről néznénk, láthatjuk, hogy tíz fogvatartott van benn a zárkában (sárga körök), akik az emeletes ágyaik (szürke téglalapok) mellett sorakoznak fel, amikor a nevelő (középső lila kör) egy körletfelügyelő (lila kör fentebb) kíséretével belép a zárkába, jelentést kér a fogvatartottaktól. A folyosón még jelen van egy nevelő, aki mondjuk, éppen egy másik zárkába megy be a levelekkel.
Magyarországon jelenleg e szerint a protokoll szerint zajlik a levélosztás, pusztán a szokásjog alapján. A zárkában tartózkodó két börtönőr között húzódik a nyitott ajtó, és bár a nevelő minden fogvatartottal képes felvenni a szemkontaktust, a biztosító körletfelügyelő nem. Az ábra bal felső sarkában lévő emeletes ágy tehát fedezésben van, és ott valószínűleg a magasabb státuszú rabok laknak. Természetesen az alsó ágyon az igazi menő. A legjobban szem előtt lévő emeletes ágy az ajtóval szemben van, itt lehet, hogy a legalacsonyabb státuszú rabok állnak. Máris láthatunk egy szociális értelemben dinamikus helyzetet: elvileg a raboknak egyenlő státuszuk lenne, de mégsem az.
Figyeljük meg, hogy a középső ágy mellett, jobb oldalon álló rab láthatja csak a folyosón sétáló másik nevelőt, ő tudja, hogy mi történik a zárkán kívül, tehát információtöbblete van a többi rabhoz képest, ami ismételten növeli a társas közeg dinamikáját.
Számos ilyen helyzetet fel lehet sorolni, ami pusztán a személyek elhelyezkedésén múlik. Azonban ezek mellett, az emberek között csoporton belüli interakciók is lejátszódnak a társas alapmotívumok (személyészlelés, megismerés, szelf-folyamatok, attitűdök, meggyőzés, vonzalom, függés, intimitás, agresszió, sztereotípia, társas befolyásolás stb.) mentén, és ezeket is a szociodinamika határozza meg.



Ezen az ábrán ugyanazt az elképzelt zárkát látjuk éjszaka. Az ajtó be van zárva, és a fedezékében öt fogvtartott tiltott magatartást folytat, tetoválják egymást. A börtöntetoválás tiltott cselekménynek számít, ezért a magatartás az ajtó fedezékében zajlik, és egyben megmutatja a zárkában azt a helyet, ami a tiltott cselekmények, - és így az erőszak helye - is. Természetesen a zárkában a legtöbb esetben van vécé, de ott kevés hely adódik a tiltott tevékenységre, amennyiben azt kettőnél több személy végzi.
A cselekményben nem résztvevő fogvatartottak az ágyaikon vannak.
Érdemes az ábrát olyan szempontból tanulmányozni, hogy a személyek közötti interakciók milyen intenzitással és milyen szekvenciákban zajlanak a fenti szituációban.




Ezen az ábrán is az elképzelt zárka látható zárkatorlasz idején (ágyakkal elbarikádozták a zárkaajtót, így a zárka szükség esetén sem nyitható ki). Konkrét szerepeket láthatunk:
Képviselők: azon személyek, akik irányítják a zárkatorlaszt, és a követeléseiket előadják a börtönszemélyzetnek. A vezető személy a tátikán keresztül kommunikál.
(Túsz)tárgyalók: A zárkaajtó másik oldalán a börtönőrök csoportja áll, ahol egy vagy több személy beszél a képviselőkkel. A két csoporton belül és között is rendkívüli feszültség van: a helyzet akár eszkalálódhat is, és a rabok túszul ejthetnek egy társukat, mert a zárkán belül is felborul az egyensúly.
Bizonytalan: Egy vagy több kívülálló fogvatartott, aki számos okból lehet bizonytalan: lehet, hogy fél, lehet, hogy beteg, vagy lehet az is, hogy nem ért egyet a többiekkel.
Fedezék: Látható, hogy a bizonytalan személy miatt a fedezék helye a zárkában máshova került. A társas dinamika megváltoztatta a társas közeget.
Védekezés: Pár fogvatartott az ablakokat is elbarikádozza, hogy a kintről érkező kommandó ne tudjon bejönni. Ők elvi szövetségei a képviselőknek, azonban nyilvánvaló, hogy alacsonyabb státuszban vannak.
Akciócsoport: A börtönépület tetejéről, kötéllel leereszkedő személyek. A többi börtönőr szövetségesei, azonban a két őrcsoport közötti kommunikáció ez esetben nehezített.

2007. június 7., csütörtök

G. H. Mead rögbilabdája

A fenti ábra George Herbert Mead szimbolikus interakcionizmus elméletét szemlélteti. Mead szerint a társadalom alapvetően három részből áll: az elitből, a többségi társadalomból és a szubkultúrából. Az elit a hatalmat interakció, azaz kölcsönös kommunikáció (jelentéssel bíró cselekvés) által gyakorolja, az eszközei pl. a média, a törvénykezés és a divat, szimbólumai pedig a hatóságok, a sztárok vagy az intézmények. Az elit az eszközei révén meghatározza, hogy az embernek hogyan kell viselkednie, mit és mennyit kell fogyasztania, hogy kell kinéznie, hogy kell beszélnie stb., hogy a társadalom hasznos polgárává váljék. Ezek normák és értékek, amelyeket a többségi társadalom többé-kevésbé a magáénak vall. A normák és az értékek megőrzését és működését az elit szimbólumok által biztosítja (mint pl. a sztárok). Ez azt jelenti, hogy a dolgok, nem azok, amik (nem magáért való dolgok), nem igazi értékek, és nem teljes normák.
A társadalom kisebbik része nem fogadja el az elit által közvetített értékeket és normákat, nem tartja őket követendőnek, nem engedelmeskedik nekik, és nem is mutat különös érdeklődést irántuk. Fontos észrevenni, hogy a média, a divat vagy a törvénykezés által közvetített normák és értékek definíciós erejűek, és nem csupán a többségi társadalmat határozzák meg, hanem a szubkultúrát is. A szubkultúrára hatalmas társadalmi és gazdasági nyomás nehezedik.
Mindezek mellett a szubkultúra is rendelkezik szimbólumokkal, csak ezek a dolgok nem olyan vonzóak, nem olyan csicsásak, mint az elitéi. Ilyenek a nyomornegyedek, a putrik, a cigánysorok, egyes latin barriok stb., de ilyen a gengszerveződés vagy maga kábítószer is. Ezeken keresztül áll ellen, és ezen áll kívül ez a társadalmi réteg.

A börtönnel kapcsolatban azért nagyon érdekes ez az elmélet, mert a bűnözéssel kapcsolatban a börtön az a hely, ahol az elit és a szubkultúra közvetlenül, de a szimbólumain keresztül csap össze. Azért a szimbólumain keresztül, mert a bűnözés az elit kezében hatalomgyakorlás, a szubkultúra esetében szankcionálandó deviancia, a droghasználat az elit életében a szórakozáshoz kötődik, a szubkultúránál viszont üldözendő, gyógyítandó stb. Sehol máshol nem lehet látni olyan machokultuszt a társadalmakban, mint a börtönben, sehol sem kedvelik az akciófilmeket annyira, mint a lepukkant városrészekben…

2007. június 4., hétfő

Különleges biztonságú körletek, bűntárs-szindróma, vamzerhálózat


A különleges biztonságú körlet (KBK – nem jogi terminust fogok használni, de ezt a rövidítést) létrehozásának az a célja, hogy a kiemelkedően veszélyes fogvatartottakat elkülönítsük a többi fogvatartottól. E mögött is húzódik valamilyen szintű társadalmi akarat, hiszen az ilyen speciális börtönrezsim mögött mindig jogszabályoknak kell állnia, és amennyiben ez utóbbi nem tisztázott, olyan jelenségekkel találkozhatunk, mint Abu Ghraib.
Magyarországon – és más államokban – a KBK-k létrehozása során az alábbi elvek érvényesültek:
- az itt elhelyezett fogvatartottak nagy veszélyt jelentenek a társadalomra, őrzésüket szigorú körülmények között kell ellátni,
- a fogvatartottak elhelyezését folyamatosan felül kell vizsgálni.
Az első kitétel végül is az itt elhelyezett személyekre vonatkozik, a második tétel emberjogi aspektusú és inexorábilis (megkerülhetetlen).
Én magam képtelen vagyok a KBK-k funkcióját a fentiek szerint értelmezni.

1. Definiciós probléma

Érezhetjük, hogy a KBK-k létrehozása egyfajta „börtön a börtönben” szervezeti felépítést eredményez, ami sem gazdaságilag, sem pedig rendszerelméletileg nem hatékony. Éppen ezért minden esetben problémák merülnek fel a KBK-k finanszírozásával kapcsolatban, másrészt a KBK nem lesz arra alkalmas, hogy valóban és igazán elkülönüljön a börtönrendszertől, amelynek az eleme.
Példák:
- egy KBK fogvatartotti férőhely létrehozás költsége kétszerese egy rendes férőhelyének. Egy KBK férőhely létrehozási költsége a számításaim szerint jelenleg 20 millió forint. Egy húsz férőhelyes körleté akkor 400 millió forint. Ezek az adatok nem hivatalosak, és csak becslésen alapulnak; de a holland adatok szerint egy fogvatartott egy napi költsége kábé 150 EUR, míg a KBK-soké 600 EUR,
- mivel maga a KBK minden esetben a börtönön belül van, és valamilyen szintű differenciáció még a Pelican Bay börtönben is van, a KBK összefolyik a börtönnel. A személyzet tagjai is fluktuálódnak a börtönrendszeren belül, személyiségük (szelfjük) folyamatosságot és koherenciát követel meg, ezért azt fogjuk látni, hogy a társadalom implicit KBK definíciójának megfelelni képes személyek fognak a KBK-n dolgozni. Sok helyen a világban ehhez a definicióhoz éppen azok a külsőségek szükségesek, amit Zimbardo börtönkísérletében, vagy Abu Ghraib folyosóin láthattunk.

2. Mit jelent akkor a börtön?

Ha van KBK (márpedig van, és úgy-ahogy működik), akkor a börtön többi része mi? Nem igazi börtön? Nos, erre a naiv válasz az lenne, hogy az intézetekben működő összes rezsim adja ki az intézet rezsimprofilját, és ilyen szempontból a progresszivitás elvének megfelelően, a fogvatartottak a legpuhább rezsimtől egészen a KBK-kig helyezhetők el.
A fenti válasz nem axiomatikusan közelíti meg a börtönt, azaz nem a börtön valódi, tiszta funkcióját vizsgálja, márpedig a börtön valóságához hozzátartozik a kábítószer, a gengesedés és a fogvatartottak közötti erőszak.

A fenti ábrán ezt a problematikát vágytam szemléltetni. Véleményem szerint ugyanis a KBK-k létrehozásának elsődleges funkciója a fogvatartottak közötti erőszak csökkentése lenne. A világ számos részén – és a Pelican Bayban is – azok a fogvatartottak kerülnek ide, akik a legbalhésabbak, tehát szervezkednek, ellenszegülnek, gengvezérek stb. Elkülönítésükkel megvalósulhatna a többi fogvatartott védelme.
Nagyon gyakori probléma a börtönökben azonban széles e világon, hogy nehezen lehet egymástól elkülöníteni a bűntársakat. Nem a büntetőeljárás alóli kibúvásról van szó. A vallatás és a vallomástétel kisajtolása általában úgy történik, hogy a hírhedett fogolydilemma helyzettel a gyanúsítottakat egymás ellen játssza ki a nyomozó hatóság. Magyarán a bűntársak egymás ellen vallanak, és véres ellenséggé válnak, majd egy börtönbe kerülnek (bűntárs-szindróma). Nem lényeges itt, hogy nem egy körleten vannak, vagy nem egy zárkában, hiszen minimálisan a séták (szabadlevegőn tartózkodás) alkalmával találkozhatnak. Az összecsapás csak a kontroltól függ. Ha erős az őrzés, biztonságos lehet a séta. Azonban a séta biztonsága a börtönön belül még rengeteg tényezőtől függ:
- személyzet – fogvatartott kommunikáció,
- zárkaközösség,
- életkörülmények a körleten,
- a személyzet hozzáállása,
hogy csak a legfontosabbakat említsem. A gengesedés egyik lényegi faktora éppen a személyzet polarizációja, ezért nagyon veszélyes, ha a személyzet bármilyen szempontból megosztott. Ha megosztottság tapasztalható, minden személyzeti csoport körül saját vamzerhálózat fog megjelenni, és ezek a hálózatok egy idő után szervezkedni fognak egymás ellen.
A gengesedést szerencsére nem csak a személyzet polarizációja serkenti. Ilyen tényező a fogvatartottak származási helye is, ami már nálunk, Magyarországon is észrevehetően jelentkezik, és néha felül is írja a fentebb említett bűntárs-szindrómát. Az ilyen gengek szinte teljes mértékben függetlenednek a személyzettől. A teljes függetlenedés az excesszív személyzeti erőszak és a korrupció jelenségei miatt képtelenség, de a nem vamzerhálózat alapú geng harcászati szempontból kicsúszik a személyzet irányítása alól.
A KBK ugyanakkor a séta által áll a legszorosabb kapcsolatban a fogvatartott részéről a börtön többi részével. A séta is elkülönítetten zajlik, de a velős és tömör üzenetek (pl. fenyegetés, zsarolás, drogüzlet) az akár utcai gengektől látható kézjelekkel vagy apróbetűs csempészett levelek útján képesek átszivárogni a zárkaablakokon vagy a nem éppen törvénytisztelő őri személyzet kezén keresztül.

2007. június 3., vasárnap

A Schachter-Singer kísérlet és a börtön

A szociálpszichológiai kísérletek elkerülhetetlen kritikái között az az ismérv szokott a leggyakrabban felbukkanni, hogy a laboratóriumi körülmények nem mérhetők össze a külvilággal, és a laboratóriumi eredmények alapján nem lehet az emberek viselkedésére következtetni.
Ezt a helyzetet pár zseniális szociálpszichológus a beépített személy eszközével próbálta megoldani. Zimbardo korai kísérleteiben is felbukkannak, de ott vannak a Milgram kísérletben, és az Asch vizsgálatban is. A beépített személy létezése a valódi vizsgálati miatt személyt becsapják. Ez utóbbi dolog etikai probléma.
Véleményem szerint a börtön és a laboratórium közötti távolság elenyészőbb, mint a labor és a valóság közti távolság, mert a börtön éppen úgy el van zárva a külvilágtól, mint a labor, valamint a börtönben is manipulálják az emberek viselkedését.
Világos a párhuzam a börtön és a labor között.
Az egyik legellentmondásosabb kísérlet (magam kereken 10 éve gondolkodom rajta), a Schachter-Singer féle kísérlet. Ennek a vizsgálatnak számomra az az egyik nagyon jelentős tanulsága, hogy az emberek a fiziológiai ingereknek a társas közeg függvényében adnak értelmezést.
(Kábítószerügyi szakértőként nem tudok persze elsiklani a set/setting következménytől sem: magyarán, hogy az elfogyasztott drog hatása is a társas közegtől függ.)
A börtön társas közegében (ahol a stressz miatt az arousal szint eleve magasabb), a rabok egymás kezében vannak a zárkákon belül, viszont a zárkán kívül a személyzet irányítja őket.
A fenti ábrán az látható, hogy a börtönépület, a börtönprogram és a személyzet egymást kiegészítik. Együtt valósítják meg a rabok menedzselését. Mind a három elemben érzékelhető az implicit társadalmi akarat, és ez minden országban diagnózisértékű.
(Pl.: Hogyan kezelik, hogyan állnak hozzá a családon belüli erőszakhoz a spanyolok, akik apa-anya-gyerek körletet hoznak létre a börtöneikben, és hogyan a magyarok, ahol a legnagyobb női börtönben egy műbaba szoba működik, és csak jóérzésű feminista aktivisták kutatják a témát? Mi is akkor a különbség a spanyolok és köztünk???)
(Pl.: Hollandiában rasszista személy nem lehet börtönőr. Magyarországon vajon hány cigány börtönőr van?)
(Pl.: Ausztriában a bíróságok képesek együtt működni a börtönrendszerrel, és nagyobb arányban alkalmaznak alternatív büntetéseket. Romániában egy börtönőr fizetése arányaiban két-háromszorosa egy magyar börtönőrének, továbbá a román büntetés-végrehajtás képes magát érvényesíteni: a rabok közfeladatokat látnak el. Ezekkel szemben Magyarországon a társadalom elzárkózik a börtöntől, a rabtól és a börtönőrtől.)
Minél erősebb e három összetevő, annál inkább szorul a háttérbe a börtönbeli medikalizáció (lásd főoldal…).

2007. május 3., csütörtök

Fogvatartott nők

Új óravázlatot írtam a fogvatartott nőkről itt: klikk ide

2007. április 19., csütörtök

Ördögűzés a börtönben a gengek és a kokain ellen

Triviális, hogy a börtönben nincs magánélet. A fogvatartottnak két arca van, az egyiket a külvilág felé mutatja, a másikkal pedig befelé tekint. A rab számára a külvilág maga a börtönközeg, és a befelé tekintő arc öt-hat év után eltűnik.
Amennyiben a börtönközeg szélsőségesen agresszív, a börtönben egy konstans állapot keletkezik, amelynek a következő összetevői vannak: rettegés (tulajdonképpen PTSD), gengesedés, túltelítettség, drogok és felfokozott érzelmek.
A fenti képlet minden eleme változhat, azonban – mivel a képlet konstans – vele kell változnia egy másik elemnek is.
Például, ha csökken a börtönben a túltelítettség, akkor csökken a gengesedés; ha a gengesedés csökken, csökken a rettegés, nem lesz szükség a drogra, nem kell vele kereskedni az életben maradáshoz, és így tovább.
További példa, ha valamilyen szinten a börtön vezetése képes elérni, hogy a kábítószerek némivel kevesebb szerephez jussanak a börtönben (pl. ártalomcsökkentés által), akkor a gengek közötti agresszió egy idő után kiürülhetne.

Különös példa lehet erre az a jelenség, ami a brazil börtönökben a börtönlázadási hullám után tapasztalható. A hatóságok 2005-2006 idején már képtelenk voltak könnyű fegyverzettel kordában tartani az egymást öldöklő PCC és Salvatrucha gengeket, és aknavetőkkel lőtték a börtönt.

A hatóságok és a börtöngengek között szabályos háború dúlt. És ekkor történt a „csoda”. Egy evangelizáló pap misével és ördögűzéssel szüntetett meg egy börtönlázadást.

Az alábbi videón megfigyelhetjük a brazil börtönökre jellemző aggasztó körülményeket:
- egy fogvatartott a videón egy másik fogvatartottakat enged át az egyik körletről a másikra, azaz: a gengek teljes mértékben uralják a börtönt;
- megfigyelhetjük egy fogvatartott sátáni erőktől való megszabadulását;
- láthatjuk, amint az evangelizáló pap átkozza a gengesedést és a kokaint;
- megfigyelhetjük, hogy a raboknak a cirkusz (azaz a felfokozott érzelmek) kell, ugyanúgy nézik a földön vonagló, „megtisztult” társukat, mintha szúrt sebek okozta fájdalmában szenvedne…



A börtön a fizikai és a társas zártság miatt sok hasonló, könnyebben elemezhető konstans helyzetet tarthat fenn.

2007. április 18., szerda

A kanál szerepe a börtönben


Sok filmben látjuk, hogy a kábítószer-használók a heroint egy kanálban hevítik fel, és injekciós tűvel fecskendőbe szívják. Ez a börtönben nem jellemző kábítószer-fogyasztás, de minden bizonnyal előfordul. A heroin használata a magyar börtönökben nem jellemző, sokkal inkább a rivotril nevű gyógyszeré, amely téma egy külön tanulmányt érdemelne meg.
Néhány börtönvilágban (Balkán, Dél- és Észak-Amerika) a fogvatartottak a kanál nyelét használják fel. A kanál önmagában nem tiltott tárgy ezekben a börtönrendszerekben, mert nem veszélyes az egyén testi épségére. A letört kanálnyelet azonban ki lehet élesíteni, és ezekkel az eszközökkel a sétaudvaron – a börtönre rendkívül jellemző – gengharcokat lehet folytatni.
Az alábbi videón az amerikai Pelican Bay börtönben lezajlott stabbing (késelés) jeleneteket láthatjuk:

A kanalak nyelét a fogvatartottak a Balkánon a füstszűrős cigaretta filteréből nyert szénporon élesítik ki, és a pengékhez hasonló élességű fegyvert kapnak.
A magyar börtönökben is ezek a leggyakrabban lefoglalt tiltott tárgyak, és sajnos a fogvatartotti csoportok közti ellentétekre és az egymás elleni szervezkedésre, területvédelemre és kábítószerpiac-telítettségre utalnak.

A magyar börtönökben a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években a fogvatartottak néha kanalakat nyeltek annak érdekében, hogy kórházba kerüljenek, ahonnan esetleg könnyebben tudtak megszökni. A nyolcvanas évek végétől a kilencvenes évek közepéig ezt a jelenséget felváltotta az esernyő vagy más néven a pók.
A rugalmas fémből (pl. biztosítótű) készült kisebb csomagra a fogvatartottak spárgát tekertek, majd a pókot lenyelték, és a spárga végét a szájukban tartották. A gyomorsav a spárgát szétmarta, a rugalmas fém szétpattant (mint az esernyő, vagy mint a pók lábai), és a fogvatartott a börtön személyzetét azzal tudta zsarolni, hogy megrántja a spárga végét, és nagyon súlyos belső sérülést szenved. Az ilyen típusú önkárosításokat nem szabad összekeverni öngyilkossági szándékkal, pláne nem a „teátrális” öngyilkossággal. erről bővebben lehet olvasni itt.

További magyar börtönsajátosság a kanálnyéllel kapcsolatban a körletfelügyelők gumibottartó kampója, amit a nadrágszíj oldalára lehet helyezni, és az S alakban meghajlított kampóra lehet akasztani a gumibotra kötött bőrhurkot. Ezeket az eszközöket általában a fogvatartottak önkánt készítik el a felügyelők számára. Ez a jelenség is egy tipikus testtechnika (lásd Marcel Mauss) a börtönben. A S alakú gumibot tartó kampó ugyanis nem tartozik az alapfelszerelésbe, és mivel a börtön keze mindig foglalt (kulcsok, ajtónyitás, motozás, regiszteres jegyzetelés stb.), az eszköz alkalmazása elkerülhetetlen. A kanálnyélből készített kampó nagyon praktikus: könnyen lehet a gumibotot kiakasztani belőle, mint akár a modern SWAT-típusú szíjakban elhelyezett hüvelyekből előrántani. A láb mellett lengő gumibit ugyanakkor segíti a papírmunkát is, ami a kommandós felszerelés alkalmazása igencsak nehézkes, mivel akadályozza a kar mozgását a mellkas előtt. A kampókat az egyik smasszer örökli a másiktól. A nagy öregek leadják a fiataloknak, továbbá a kampónak némi folklórja is van: vésik, karcolják és egyéb más módon díszítik. Magam láttam már olyan kampót is, ami egy „aranyozott” alumínium kanál nyeléből készült. Az aranyozás a széleken és a fémen alkalmazott ornamentikák (nyomott, öntött minták) kicsúcsosodásnál lekopott, és a kampó az antantszíj réz karikával együtt kifejezetten harmonizált.

2007. április 11., szerda

Szakdolgozatok értékelése 2007


Általános tudnivalók a szakdolgozatvédéssel kapcsolatban
(a véleményekhez görgess lejjebb!!!)

Mi a szakdolgozatvédés?

- általános konzultáció
- szakmai vita
- információcsere
- tudományos fórum

Mi nem szakdolgozatvédés?

- a hibáink palástolása
- kérdezz – felelek vizsgaszituáció
- mentegetőzés

Mit tegyek?

- bemutatkozom, érthetően, világosan, és hagyok arra időt, hogy leírják a nevemet
(sokan lesznek még ott rajtam kívül, ezért ez nagyon lényeges)
- levetítem a power point file-t 10-15 percben
- megemlítem, hogy a konzulensem a következő kérdéseket tette fel…
- megkérdezem, hogy kifejtsem-e ezeket a kérdéseket
- ha a válasz igen, akkor nagyon röviden, egy-két mondatban elmondom a gondolataimat
- további kérdésre, észrevételre várok, esetleg a nézőket motiválom is egy utolsó kérdésre…
- előtte betelefonálok a tanszékre, hogy van-e
- laptop
- kivetítő
- vászon
- milyen formátumba vigyem a filet (CD is, pendrive is jó)
- előtte felrakom a fájlomat a laptop desktopjára, hogy csak egy elegáns klikkeléssel elérjem a diasorozatomat

Mit ne tegyek?

- ne magoljam be a szöveget
- ne olvassam fel a power point file-t, hiszen tudom, és igazából csak én tudom, hogy miről írtam, ezért szabadon beszélek inkább
- nem iszok vödörszámra kávét a védés előtti éjszakán, és nem is cigizek sokat
- ha vidékről, messziről jövök, nem aznap érkezem meg
- nem veszek fel szoros cipőt, nem kötöm a nyakkendőmet meg szorosan
- zsebkendőt tartok magamnál még a beszédem közben is, és ezt morzsolgatom
- ha elakadok, nem esek kétségbe, hanem a power pointra tekintek, és máris tudom hol járok
- ne higgyem azt, hogy az általam közölt javaslatok mindent meg fognak változtatni, és hirtelen minden meg oldódni
- ne sértődjek meg a kritikán, nem biztos, hogy rossz indulatú
- ha viszont olyan dologban kötnek belém, amit meg is tudok védeni, ne maradjak csendben

Powerpoint file

- egy oldalon általában 4-5-6 sor legyen (nem baj, ha több, de akkor a hallgatóság nem fog rád figyelni, hanem olvasni fog)
- a tréfás kép, mozgó ábra, stb. csak növeli a fájl méretét, lassabb lesz a vetítés, vagy le is fullad a gép – a kevesebb több
- a vicc a képernyőn nem elegáns, viszont a helyzet adta humor nem hátrány (pl. ha belegabalyodunk egy zsinórba, inkább üssük el egy hozzánk illő poénnal a helyzetet)

Speciális

- jelen lesznek a másodéves nappalis hallgatók


***

2007-es konzulensi vélemények



Csige János



Kiss Virág



Ignáczné Fazekas Melinda



Istvánov Szilvia



Kassai Károly



Lukács Erika



Marczi Csaba



Nagy Júlia

2007. március 18., vasárnap

Börtöngeng (könyv...)


Gaes és munkatársai (2002) empirikus kutatása szerint a börtöngengek kifejezett hasonlóságot mutatnak az utcai gengekkel. Statisztikai módszerekkel kimutatható, hogy a gengtagok több börtönbeli agresszív megnyilvánulás részesei mind áldozatként, mind pedig elkövetőként, sőt a hivatalos erőszak, a kényszerítő eszközök alkalmazása és a fegyverhasználat is szignifikánsan nagyobb az irányukban, mint az átlagos fogvatartott esetében.

A gengaktivitásnak más jelei is vannak, például néha az, hogy a fogvatartott másik zárkába akar kerülni. Ilyenkor az a célja, hogy a bajtársaival jobban tudja tartani a kapcsolatot. A személyzet vélekedése szerint az épületen belüli mozgások nyilvánvalóak, és nem maradhatnak rejtve. A nevelő engedélyezi a zárkaváltást, és hiába megy oda a fogvatartott mondvacsinált indokokkal, a nevelő átlát a dolgokon, és még mielőtt a fogvatartott előállna a kérelmével, „már azt mondom neki, hogy a 112-es zárkába akar menni, nem engedélyezem, az meg csak les, hogy honnét tudom, de összekacsint velem, és ezzel jelzi, hogy tudja, hogy tudom, és inkább meg sem szólal, legközelebb valamilyen más trükkel próbálkozik. Egyrészt ismerjük a rabokat, másrészt van egy-két fogvatartott, aki jelent nekünk.” (1) Szemhunyás, személyzeti reluktancia nélkül tehát nem lehetséges az interprisoner agresszió, de ehhez minden esetben fogvatartotti segítség is kell (enyhe vamzerkedés), amit a személyzet meg is kap.

Állítólag a hajdúhadházi gengek a legkeményebbek. A tagok a korábban elszenvedett sérelmeket megbosszulják. Tipikus történet, hogy egy hajdúhadházi sérelmeket szenved el az előzetesben, aztán másik körletre kerül, a cimborái közé, és már csak azt várja, hogy a bántalmazója felkerüljön a jogerős körletre, ahol a hajdúhadházi megbosszulhatja a sérelmeit. A másik fél meg lent akar maradni, haladéktalanul beszélni akar az intézet igazgatójával, hogy másik intézetbe akar kerülni, de semmiképpen sem akar egy szinttel feljebb menni.

Előfordult az is, hogy három hajdúhadházi fogvatartott volt egy zárkában, és rajtuk kívül senki. A nevelőhöz mentek, hogy szeretnének még egy zárkatársat. „Drága nevelő úr, rakjon már be hozzánk valakit.” „Ha beraktunk volna oda valakit, azt tutira becsicskáztatták volna”(2). Ha a hajdúhadháziak többen vannak, nem érvényes az előző szabály, ugyanis hárman-négyen még éppen hogy kijönnek egymással, és meg tudják osztani a feladatokat, azonban hét-nyolc ember esetén már túl nagy a presztízsveszteség, és maguk közül fognak be valakit, aki takarítani fog, mos rájuk, vagy esetleg másik szolgáltatást is nyújt, azaz köcsög lesz, és szexuálisan is ki fogják használni.

A természet elleni erőszakos fajtalanság ellen csak magánindítványra lehet büntetőeljárást indítani, magyarán az áldozat fogvatartottnak az identitását kell adni a becsületéért, azaz vamzerség nélkül nem indulhat eljárás a ragadozók ellen. Ezt a helyzetet bizarr módon egy emberjogi indítvány eredményezte (Habeas Corpus Társaság). Az eredmény az, hogy a szexuális erőszak rejtve marad, az áldozat tovább szenved, a tettes pedig „röhög a markába”.

Minden nap lényege, hogy elteljen, a lehető legkevesebb konfliktussal. Ez persze nagyon nehéz, főleg nekem, aki 50 évesen kerültem börtönbe, és a rokonságból, ismerősi körből senki nem volt büntetve. Jómagam mindig a munkámból éltem, gyűlöltem a bűnözőket, és mióta börtönben vagyok, ez csak fokozódott. Számomra nem az a legnagyobb büntetés, hogy be vagyok zárva, hanem hogy ilyen emberekkel vagyok összezárva.

A fogvatartott a vizsgálat idején 54 éves volt, üzletvezető volt a saját cégénél, és a bűncselekménye emberölési kísérlet volt, amit soha nem ismert be. Az igazságszolgáltatási ítélkezés felépítéséből (bírák, ügyvédek, ügyészek) következik, hogy nagyon kevés annak az esélye, hogy valaki ártatlanul kerüljön börtönbe. Igazából az emberölés kísérletét a magyar jogrendszer éppen olyan szigorral sújtja, mint a befejezett bűncselekményt, mégis a fogvatartottak hangsúlyozni szokták, hogy ők nem öltek embert. Mindezek ellenére (tegyük félre egy ideig a retributív attitűdünket) az itemet író fogvatartott valóban attól szenved leginkább a börtönben, hogy tőle teljes mértékben eltérő személyiségű vagy annak észlelt emberekkel kényszerül megosztani a fizikai teret.

[…] és délutáni sétákra nem – vagy ritkán járok csak le, mert az eddigi bent eltöltött idő alatt rendesen megutáltam az embereket.

Bár ez így nem teljesen igaz, mert a kapcsolattartásom rendezettnek mondható. Így tehát a kint lévő embereket kedvelem csak a benti „agyoniskolázott” emberekből van elegem. Mindegyik azt lesi, hogy a másik mit csinál és mi az ahol árthat neki. Ráadásul, ezeknek az embereknek a nagy része még a higéna [sic] alapfeltételeit sem ismerik. Büdösek, koszosak és így azt hiszem érthető, ha nem vágyom közéjük. Ha egy mód van rá akkor kerülöm ezeket az embereket. Délután elkezdődik az iskola és a tanulás. Ezt kedvelem, mert az iskola körletén a nagy átlagtól értelmesebb emberekkel találkozom akikkel lehet értelmesen beszélgetni bármilyen témáról.

A börtönben kötelező a tisztálkodás, a személyzet is ellenőrzi, mégis néha egy-két fogvatartott mosdatlan maradhat. A kulturális háttér minden fogvatartottnál más, és a higiéniai területen nagyok lehetnek az eltérések. Mint a későbbiek során látni fogjuk, ezt az itemet detrimentalizációnak fogjuk minősíteni, azonban azt is észre kell venni, hogy a börtönben egyes szokások is agressziónak minősülhetnek, ha azokat az interakciós felek merőben másként értelmezik. Az itemet szolgáltató személy a vizsgálat idején 28 éves volt, és bűncselekménye „minősített emberölés (bérgyilkosság)” volt. A fogvatartott úgy gondolta, hogy a vizsgálatot segítheti, és az eredményeket színezheti az a tény, hogy ő milyen bűncselekményt követett el, képzelhetjük, hogy milyen szívesen beszélgetnek vele az iskolakörleten a társai, ha a tettét ennyire hangsúlyozza. A mondatszerkesztési hibákkal teli fogalmazása elég erős szelf reprezentációs késztetésről árulkodik. Az előző minősítéssel arra akartunk utalni, hogy a fogvatartott személyészlelése lehet pontatlan, azt viszont, hogy valós alapokkal rendelkezik, hiába is szándékoznánk tagadni.

Engem nagyon elkeserít, hogy ilyen környezetbe kerültem, mert még soha életemben nem láttam – de még nem is gondoltam, hogy ilyen hely, ilyen „emberekkel” létezik. Az „emberek” szóról teljesen másfajta emberek jutottak – és jutnak is az eszembe, mert itt a nagy átlag elviselhetetlen, tanulatlan, primitív neveletlen bunkó – és nem csak a rabokra gondolok. Természetesen mindkét oldalon vannak kivételek, akik megkönnyítik az elviselhetetlen monotomiát [sic], akikkel érdemes szóba állni, beszélgetni, de csak bizonyos mértékig.

A kábítószerrel visszaélést elkövető fogvatartott egy benti napjáról szóló fogalmazásban jelent meg ez a gondolati egység. Az előző fogalmazással ellentétben ez a személy nem helyezi magát omnipotens módon a rabhierarchia csúcsára, hiszen kivételeket is említ. Személyészlelése pontosabb. Nem maradnak azonban szidalmak nélkül a börtönőrök sem, akik az item írója szerint hasonló háttérrel rendelkeznek, mint a fogvatartottak. Nyilván sok börtönőrt sérthet ez a kijelentés, azonban tagadhatatlan, hogy van némi alapja, ha nem is olyan széles körben tapasztalható jelenséggel állunk szemben, mint amelyet a fogvatartott látni vél. A kérdéssel kapcsolatban meg kell említeni, hogy a magyar büntetés-végrehajtás személyi állományában nagyon magas arányú fluktuáció tapasztalható, nagyjából három év alatt kicserélődik az egész személyi állomány. Természetesen a fluktuáció az alsóbb státuszú rétegekben a leggyakoribb. Hozzá kell tenni a problémához, hogy egyes vidéki intézetek esetében a helyzet egészen más. Létezik hazánkban olyan börtön is, ahol a körletfelügyelői (3) munkát többszakos nyelvtanárok látják el. Ennek oka az lehet, hogy a térségben nem lehet tanári diplomával jobban fizető állást kapni, míg a fővárosban igen.

(1) Uo.

(2) Uo.

(3) Körletfelügyelő az a személy, akinek a fogvatartott napirendjének betartása a feladata az adott körleten. A körletfelügyelő a tulajdonképpeni smasszer, aki kulcsokkal járkál a kezében a folyosókon, és gumibot leng az oldalán, ahogy azt a róla kialakult pauperizált kép sugallja.

2007. március 3., szombat

Depriváció (könyv...)

Balassagyarmaton készült börtönrajz

A börtön kifejezetten más társas közeg, mint a szabad élet, és ez abban is megnyilvánul, hogy a fogvatartottak másféle javakkal rendelkeznek a letartóztatás után, mint előtte. Sykes (1958) deprivációs modellje megcáfolhatatlan. Klasszikus művében a következő megfosztásokról esik szó:
- szabadság mint társadalmi tevékenység és visszajelzés (feed back),
- autonómia,
- javak, szolgáltatások,
- heteroszexuális kapcsolat,
- biztonság.
A klasszikus depriváció legtriviálisabb példája a szexuális élettől való megfosztás. A fogvatartottnak nincs lehetősége a börtönben szexuális életet élni. Persze itt is vannak kivételek, egyes országokban (pl. Németország, Hollandia) a fogvatartottak úgynevezett intimszobában tölthetnek pár órát a kedveseikkel. Ennek nagyon nagy szerepe lehet a fogvatartottak motiválásban, hogy programokban vegyenek részt, vagy legyen kapcsolatuk a külvilággal, egyrészt a fogvatartottak közti erőszak csökkenése érdekében, másrészt a börtönbeli szexuális erőszak (prison rape) visszaszorítása révén. Egyes államokban, így Magyarországon is, a fogvatartottaknak lehetőségük van arra, hogy a látogatóikat a börtönön kívül fogadják, persze ehhez rendkívül összetett feltételrendszernek kell megfelelniük.
Mindezeken túl nem szabad letagadni a börtönbeli homoszexuális kapcsolatok létezését, ezek nagy részének nem az intim együttlét, hanem a maszkulin dominancia kiélése az indítéka.
Szintén klasszikus depriváció az autonómia elvesztése, azaz a fogvatartott elveszti az önállóságát, mert a személyzet mindent megszab neki. Így hangzik a klasszikus értelmezés, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a személyzet csak akkor határozza meg a fogvatartott magatartását, ha a látókörében van, és akkor sem teljesen. Nem véletlen, hogy a magyar büntetés-végrehajtási biztonsági rendelkezések is három megfigyelési módszert határoznak meg, melyeknek a súlyossági sorrendje a következő: őrzés, felügyelet, ellenőrzés. Sokkal nagyobb gondot jelent, hogy mi történik akkor, amikor a börtönőrök nincsenek jelen.
A fogvatartott a börtönben meg van fosztva a saját tulajdonában lévő javaktól, amelyek az intézetben tiltott tárgynak minősülnek. Ezeket gyakran – pedig jogszabályokban meghatározott tárgyakról van szó – különbözőképpen értelmezik a börtönőrök, akár körletenként[1] is. A sajátos jogértelmezés számos más börtönártalomban vissza fog még köszönni. Ilyen lesz a retribúció és a reluktancia.
A fogvatartott a börtönben meg van fosztva az egyedülléttől, aminek nagyon súlyos, traumatikus hatása van a személyiségre. A témát bővebben ki fogjuk fejteni a letartóztatási sokk és a detrimentalizáció témakörénél.
A deprivációval kapcsolatban meg kell említeni még egy fontos dolgot, ami a börtönök világát csak az elmúlt két évtized óta jellemzi. Ez a megfosztás az egészségtudattól. A börtönökben a kábítószerek miatt megnőtt a fertőző betegségek terjedésének veszélye. A drogfogyasztás a börtönben tiltott dolog, és a kockázati magatartásra[2] való hajlandóság eleve nagyobb. A börtönökben nem érvényesül az alacsony küszöb elv[3], aminek következtében a kábítószer-élvező fogvatartottak nem fognak orvosi segítséget kérni, csak a végső esetekben. Meg kell itt említeni, hogy az ideális megoldás talán a reach out programok promotálása lenne, ami azt jelentené, hogy a börtönszemélyzet keresné meg a drogfogyasztó rabot, nem pedig fordítva.
A börtönökbeli öngyilkosságokról szóló, egyik legtöbbet citált tanulmány szerint (Liebling 1995) a depriváció nem olyan általános érvényű, ahogy azt Sykes gondolta, hiszen a szuicid tendenciákra ható faktorok közül nem olyan erős, mint például az immanens inkarcerációs börtönártalom.
Látható, hogy a depriváció eredete összetett, egyrészt a társadalom által közvetített szankció, másrészt a börtön szervezetéből eredő mellékhatás, valamint a fogvatartotti társadalom társas csoportfolyamatainak eredménye.

Íme néhány példa a deprivációra az itemek közül:

Az éjszaka… a naplementét vártuk a tó partján, beszélgetés – álmodozás - a friss
levegő, szél a sötétségben, és megvárni a napfelkeltét, hallgatni a csendet, a
nap erejét, fényét és melegét ízlelni…

A prizonizációnál leírtak ellenére itt láthatjuk, hogy a fogvatartottak igenis attól is szenvednek, hogy fizikailag el vannak zárva a külvilágtól. Az egyhangú napok, és a jellemzően szürke falak nem hasonlíthatók a kinti világhoz, ami bővelkedett eseményekben, és változatos volt.

Találkozni fogok egy hölggyel…

A dominancia vezérelte társas közegben a legnehezebben azt lehet eltitkolni, hogy milyen súlyos mértékben hiányzik a fogvatartottaknak a párkapcsolat kiélésének lehetősége. Ez az érzés néha mindent felülmúl, és mindent képes irányítani. Ez a jellegű depriváció egy idő után kiürül és kiég. A fogvatartottak személyisége megkeményedik, és hihetetlen önfegyelemmel tűrik a sorsukat. Ha egy elképzelt társadalomban a börtönök úgy funkcionálnának, mint a jelenlegi társadalomban az állatkertek, akkor a közönséget becsalogató szlogenek között biztos szerepelne az a promóció, hogy „az emberek, akik magányosak, mégis együtt vannak”, vagy „az emberek, akik évek óta nem voltak senkivel, és büszkén viselik” vagy „nézzen olyan ember szemére, aki annyira vágyik a megértésre és az ölelésre, mint senki más”. Ha már a hasonlatoknál tartunk, a börtön annyiban különbözik egy lakatlan szigettől, hogy a megfosztások ugyanazok, de a személyek nem egyedül kerültek a szigetre. A Legyek ura című könyv remekül szemlélteti a fentebb leírt élethelyzetet.

Amikor először mondták nekem azt, hogy „Apa”

A fenti item az izolációra utal, amit később fogunk tárgyalni, azonban mindenképpen szerepel benne a megfosztás is. Azt vettük észre, hogy a fogvatartott férfiak izolálódnak, azaz a társadalomtól való elkülönülést keserülik meg inkább, míg a nők inzulálódnak, az a családtól való izoláció miatt a börtönbeli társas közegtől szigetelik el magukat. Mindkettő jelenség mögött a depriváció áll. A nőket a depriváció társadalmi és társas szinten is sújtja.

Itt, elzárva a külvilágtól, barátoktól, szerettektől, ingerszegény környezetben, vajon miről is álmodhat a magam fajta „fekete bárány”. Valószínűleg arról, amire sokat gondol unalmas, ismétlődő hétköznapjai során: csupa „sz” betűs szó, mely kint más értelemmel rendelkezett, vagy magától értetődő volt, s természetes, hogy van. Csupa „sz” betűs szó, melynek elvesztése fájó sebként égetik a szívünk minden egyes részét.
Szabadság, szeretet, szerelem, szex. Négy különböző szó, mégis valahol összeforrnak, egyesülnek: az álmainkban éppúgy, mint a gondolatainkban.

A nyolc általános iskolai osztályt és vendéglátó ipari szakiskolást végzett, 24 éves fogvatartott rablást követett el. Magas intellektusú, és teljes mértékben megértette, hogy mi a vizsgálatunk célja. Költőien fogalmazza meg a depriváció okozta panaszait, és arra is utal, hogy ezek a jelenségek a gondolatokba szövődnek, és nagyon nehéz tőlük megszabadulni. A depriváció természete kettős: (1) egyrészt szembesíti a fogvatartottat, hogy a börtönbüntetés következtében olyan valenciával felruházott kognitív tartalmaktól szabadult meg, amelyek (2) olyan élményt eredményeznek, hogy az általa okozott traumától rendkívül nehéz megszabadulni. A depriváció elvesz egy olyan dolgot, amelytől a fogvatartott függ, és a kényszergondolatok következtében új függőséget teremt. A depriváció nélkül ezek az érzelmek nem lennének ilyen hevesek.

[1] Intézetnek nevezzük általában a börtönt magát, de nem a börtön szervezetét, hiszen abban a személyek is benne foglaltatnak. Körletnek nevezzük azt az épületrészt, ahol a fogvatartottak szálláshelye van. Zárka vagy lakóhelyiség pedig a körlet az a része, ahol a fogvatartottak alszanak.
[2] Az egyik legextrémebb példa a kockázati magatartásra az az, amikor a kilencvenes évek közepén a fogvatartottak a péniszüket szétvágták, a csaptelepből készített műanyag golyókat varrtak bele, és hagyták, hogy a nemi szervükön vadhús keletkezzen. Az egészségügyi szolgálat csak fertőzés esetén szerzett tudomást az eseményekről, a fegyelmi lapokhoz pedig egy borítékban csatolták a bizonyítékot, azaz a fogvatartott nemi szervéből kioperált golyócskákat. (Itt nagyon nehéz elválasztani az önkárosítást a fegyelemsértéstől és a tiltott tárgy tartásától, hiszen az önkárosítás nem öncélú, hanem mindig van valamilyen mögöttes szándék a cselekmény elkövetése idején, valamint a péniszbe helyezett inplantátum mindenképpen önkárosító cselekedet, nem beszélve a fertőzési kockázatról, vagy a jelentős vérveszteségről.) A tetováló szalon tulajdonosok körében nem ismeretlen a szabadult fogvatartott, aki a péniszéből kívánja eltávolíttatni a börtönben beépített műanyag golyókat. Szintén a tetováló szalonból származó mítosz az is, hogy a fogvatartottak hosszában elvágják a péniszüket, hogy az vadhústól megvastagodjon. A beszámolók szerint erre azért kerül sor, mert a fogvatartott a nemi szervét úgysem használja ki a börtönben (szex-depriváció), és ezért van idő a seb begyógyulására, és a szabadulás utáni szexuális kapcsolatok majdan nagyobb élvezetet fognak nyújtani. A mítosz szintén a börtönbeli erélyes maszkulinitás és a manpower ékes bizonyítéka.
[3] Az alacsony küszöb elv kábítószerügyi ártalomcsökkentési stratégia. Azon alapszik, hogy a prevenciós programokba bevont személyek együttműködési hajlandóság növekszik, ha nem kerülnek nyilvántartásba, vagy a nyilvántartáshoz nem férhet hozzá bűnüldöző szerv. Érdekes anomáliával állunk szemben, hiszen a társadalom érdeke a bűn üldözése (pl. a kábítószer-fogyasztásé), érdeke a járvány megelőzése is, ezekkel ellentétben azonban érdeke az is a drogos személyek egészsége ne romoljon, és valamiképpen az egészségügyi ellátórendszer alanyaivá váljanak. Ezek az érdekek lefedik egymást és ellentmondanak egymásnak, juxtapozicionális helyzetben vannak. A különböző kábítószerügyi stratégiák összehangolása lehet a megoldás. Ez a börtönben a biztonság elvének hegemóniája és a fogvatartottak kockázatkereső magatartása miatt különösen nehéz helyzetet teremthet.

2007. február 28., szerda

Egy balassagyarmati börtönrajz


A fogvatartottak művészeket megszégyenítően képesek rajzolni, ahogy ez a rendkívül kifejező kép is mutatja. A rajzok gyűjteményéről új tanulmányt fogok írni, amint arra lehetőségem adódik.

2007. február 27., kedd

Stigmatizáció (könyv...)

Erwing Manual Goffman (1922-1982)


A stigmatizáció fogalmát Goffman (1961) alkotta. Általánosságban az identitás társadalmi szakcionálását értette alatta. Az identitás a szocializáció során fejlődik ki az egyénben, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy az identitás a szelfünk mindenegyes megnyilatkozásának térbeli és időbeli összessége, azaz maga a sors. A sors pedig a döntéseink összessége. A társadalom néha fenyegeti, elítéli, vagy megrója egyes tagjainak sorsát. Breakwell (i.m.) a jelenséget azzal bővítette ki, hogy az identitás elleni fenyegetést is a stigmák körébe sorolta. A kettő elméletet összefoglalva, láthatjuk, hogy egy olyan társadalmi aktusról van szó, ami ellentétes az egyén önmeghatározásával, és annak megsemmisítésére vagy immobilizációjára irányul.

Braithwaite (1993) szerint a szégyenérzet egy olyan tényező, ami előreviheti a társadalmi fejlődést, és talán az egyetlen erő, ami a bűnözést vissza tudja fordítani. Ennek értelmében a stigmatizáció éppen olyan társadalmi definiciós funkció, mint a deviancia.

Useem és Piehl (2006) igen friss, de már sokat idézett és vitatott cikke szerint a börtönprivatizáció nemhogy növelné a börtönlázadások és egyéb rendkívüli események számát, hanem csökkenti. Ugyanez történik az empirikus adatok szerint a stigmatizációval is, a szerzők kimutatják például, hogy az interprisoner agresszió (1) miatt elkülönített (tehát tovább stigmatizált) fogvatartottak száma az Egyesült Államokban az utóbbi húsz év alatt a felére csökkent. A stigmatizáció tehát az állami akarat hatékonyságának növekedésével csökken. Nyilván ezt úgy is lehet érteni, hogy minél nagyobb embertömeg kerül a börtönökbe, annál csekélyebb a társadalmi identitás-fenyegetés sűrűsége.

Farrington (1992) szerint a jelenlegi társadalmi börtönkép és funkciófelfogás inkább a goffmani totális intézmény jellemzőinek felel meg, mintsem a realitásnak. A börtön nincs annyira elkülönülve a társadalomtól, mint a klasszikus totális intézet, és ennek következtében a stigmatizáció is csekélyebb mértékű.

Crawley (2004) pedig a börtönszemélyzet stigmatizációjáról beszél, amikor azt mondja, hogy az egyenruha olyan szerepet kíván meg, amelyekre inkább az előadásjelleg, mintsem az érzelmi egyensúly és strukturáltság jellemző. Korábban, amikor a börtönök sokkal inkább büntető jellegűek voltak, a börtönőrök nem kommunikáltak a rabokkal verbális szinten olyan minőségben, ahogy azt a mai fogvatartotti programok megkövetelik. Úgy tűnik, hogy a stigmatizáció egy konstans, ami mindenképpen érinti a börtönlakókat, és ha a rabokat kevésbé károsítja, áttevődik az őrökre.

A stigmatizáció a börtönnel és a tanulmányunkkal kapcsolatban három nagy területet érint.

(1) Az első a triviális: a szabadult fogvatartott a börtönből kilépés után a szociális érintkezései során magán viseli azt a diszpozíciót, hogy ő valamikor börtönben volt. Tehát nem csupán a börtönviseltek reprezentánsa lesz az interakcióban résztvevő másik személy számára, hanem a börtön kognitív stílust befolyásoló hatásai miatt maga a fogvatartott is rabként fog viselkedni a külvilágban is, főleg akkor, ha erre a magatartásmintára ösztökélő társas közeggel találkozik. Hasonlít ez a jelenség a pszichoanalízis regresszió fogalmához is, amikor az egyén frusztrációnak van kitéve, és az énkép integritása érdekében egy korábbi személyiségfejlődési stádiumba csúszik vissza. Nos, a börtönnel kapcsolatban is ez jelentkezik. Régi mítosz az öreg börtönőrök körében, hogy a nyolcvanas években egy kocsmában úgy lehetett megállapítani, hogy ki volt börtönben, hogy el kellett az embernek magát kiáltania, hogy „sapkát le!”, és aki a homloka felé nyúlt, biztos szabadult rab volt, mert ez volt az egyik leggyakrabban kiadott ukáz a börtönben. Ha a szabadult fogvatartott az utcán egy szintén szabadult fogvatartottal találkozik, azonnal felveszi azt a viselkedésmódozatot, amit a börtönben tanúsított, méghozzá olyan mértékben, amennyire ezt az adott tér társas és fizikai zártsága megköveteli. Mondhatjuk azt is, hogy a börtönbeli kognitív struktúrák szinte reflexszerűen vagy imprinting módon rögzülnek a fogvatartottban, tehát nem arról van szó, hogy a stigmatizált cselekvéssorozat inger-válasz transzformációk és tranzakciók következménye, hanem a diszpozícióé. Nem azt állítjuk, hogy az interakcióban résztvevő másik személy attitűdjének érzékelése váltja ki a stigmatizált viselkedést, hanem a börtönben kialakult kognitív struktúra. Magyarán a szabadult rabon meg fog látszani, hogy szabadult rab, és azért, mert a társadalom által közvetített szégyen bélyege lemoshatatlanul rajta lesz, és ennek megfelelően fog viselkedni; nem azért fog így viselkedni, mert bizonyos helyzetekben ezt várják el tőle. G.H. Mead (i.m.) izzó korbáccsal felszerelkezett őrangyalokhoz hasonlította a társadalom címkézési struktúráját, és mi megállapíthatjuk, hogy ezen rendszerelv a fogvatartottakra kifejezetten igaz.

(2) A stigmatizáció másik börtönvonatkozása az egyik nagy mesterem, Garami Lajos (2), kijelentése: „Minél jobban klasszifikálunk, annál jobban stigmatizálunk”. A börtönbeli klasszifikáció azt jelenti, hogy a személyzet valamilyen kezelési vagy menedzselési cél érdekében a fogvatartottakat osztályozza, skatulyázza. Erre már a törvények is utalnak. Jogszabály és a bíróság ítélete határozza meg Magyarországon, hogy ki milyen büntetés-végrehajtási fokozatba kerül, fegyházba, börtönbe vagy fogházba. Szintén jogi kérdés, hogy ki milyen szigorú őrzési fokozatba kerül. Aztán a börtönben is eldönthetik, hogy ki milyen rezsimben nyer elhelyezést, hogy pl. az előzetesen letartóztatottak közül ki kerülhet nyitott körletre. Az intézet dönthet arról is, hogy ki kerülhet gyógyító-nevelő csoportba vagy kábítószer-prevenciós részlegbe. Minden csoporttagság magán hordozza a verbális stigmát, mint pl. „gyógyis” vagy „narkós”. A Budapesti Fegyház és Börtönben egykor a nem dolgozó fegyházas körletet Jurrastic Parknak hívták. A nem dolgozó körletrészen voltak azok a rabok, akiknek egészségügyi okokból vagy biztonsági okokból nem lehetett munkát adni. Az előbbi csoport mozgássérültekből, nyugdíjasokból, értelmi fogyatékosokból állt, míg az utóbbi csoport kemény bűnözőkből. Rajtuk kívül a körleten sok volt a külföldi, akik nem tudtak magyarul, és azért nem dolgozhattak, jellemző bűncselekményük a kábítószerrel visszaélés volt. El lehet képzelni, hogy ezek a csoportok milyen módon érintkeztek egymással és a személyzettel, nem véletlen tehát, hogy az őslények vad harcáról szóló fikcióhoz hasonlították őket.

(3) Mindezek mellett a fogvatartottak a börtönszleng megalázó kifejezéseivel egymást is stigmatizálják. Új keletű kifejezés volt a kilencvenes évek végén a droid, ami a csicska kifejezés szinonimája volt. A droid a Csillagok háborúja sci-fi saga azon kasztja, amelyik az emberek szolgálatára hivatott, mindegyikük alacsonyabb rangú, és nem élvez annyi jogot, mint az emberi lény. Jellemző a börtönben, hogy a fogvatartott társak annyira megalázzák a társaikat, hogy nem is veszik őket emberszámba, úgy tekintenek rájuk, mint a hétköznapi ember a primátákra.

(1) interprisoner = fogvatartottak közötti. Az interprisoner agresszió az egyik olyan diszfunkció a börtönben, ami ellen a jogvédő szervezetek a legerélyesebben küzdenek. Ide sorolható a prison rape is, azaz a börtönbeli erőszakos fajtalanság. Ez utóbbi jelenség a fiatalkorú börtönökben, illetve a fiatal felnőtt fogvatartottak között szignifikáns.

(2) Szóbeli közlés. Garami Lajos hosszú éveken át a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán dolgozott, és a fogvatartotti programok, rezsimek kidolgozásáért és fogvatartottak tömeges menedzsmentjéért felelős főosztály (Fogvatartotti Ügyek Főosztálya – FüF) vezetője volt nyugdíjba vonulásáig, 2005-ig.

2007. február 26., hétfő

Állományértekezlet 2007

klikk ide

Témavázlatok 2007/2 félév

Közre adom itt is a büntetés-végrehajtási pszichológia c. tantárgy témavázlatait a 2006/2007-es tanév második félévére, az alábbiak szerint:

nappali 1. évfolyam

nappali 2. évfolyam

levelező 1. évfolyam

levelező 2. évfolyam

levelező 4. évfolyam

2007. február 20., kedd

Prizonizáció (könyv...)

(c) Mark Allen Johnson / ZUMA Press
"White Power": Egy kaliforniai fogvatartott az "Aryan Brotherhood" börtöngeng tetkóját mutatja

A legjobban érthető, azaz a hétköznapi ember számára is könnyen belátható börtönártalom a prizonizáció, azaz a börtöniskola.
Clemmer (1940) írja le először a prizonizációt, és úgy definiálja, hogy a prizonizáció egy folyamat, amelynek során a személy felveszi a börtön értékeit és erkölcsi normáit. Egy adaptációs mechanizmusról beszél Clemmer, ami a beilleszkedéssel zárul. Az asszimiláció során az egyén vagy egy csoport egyre többször lép kapcsolatba azzal a csoporttal, amelyhez igazodni kényszerül. A prizonizáció gyorsabb folyamat, a kapcsolat folyamatosan fennáll, és nem lehet kilépni belőle. Akkor kezdődik, amikor az egyén belép a börtönbe, és elsajátítja a börtön nyelvezetét. Mindenki másképpen, és más mértékben prizonizálódik a következő faktorok mentén: (1) az alárendelt szerep elfogadása, (2) a börtönrendszer valóságának elfogadása, (3) új napi szintű elfoglaltságok megváltozása – evés, alvás, (4) új nyelv elsajátítása, és végül (5) a munka iránti vágy. Clemmer szerint a prizonizáció mértéke függ a kinti kapcsolatok minőségétől és mennyiségétől, a börtönben lévő fogvatartotti csoportok számától, a zárkatársaktól és a börtön dogmáinak és kódjainak elfogadásától.
Már Irwin és Cressey (1962) is kritikai megvilágításba helyezte Clemmer tanait. A kutatók szerint három fajta börtön-szubkultúra létezik, a tolvajoké, a raboké, és az első bűntényeseké. A ’tolvajok’ azok a rabok, akik a kinti világból hozzák az értékeiket és az erkölcsi világképüket, és ennek megfelelően megfertőzik a börtönközeget, ez az import modell. Ezt a fogalmat még Schrag (1954) vezette be a börtön-szubkultúrákról szóló tanulmányában. A fogvatartottak másik csoportja lesz az a szegmens, amit a börtönrendszer termel ki, ’a rabok’, míg a harmadik csoportot az első bűntényesek képezik, akikre az a jellemző, hogy inkább az őrök és az irodista személyi állomány értékrendjével azonosulnak.
Véleményünk szerint az import modell paradigmája a clemmeri elmélethez képest visszalépést eredményezett, hiszen annak függvényében kategorizálta a fogvatartottakat, hogy milyen társadalmi közegből érkeztek, és így óhatatlanul moralizált, a börtön esszenciális ártalmasságának feltárása helyett.
A jelenkori börtönirodalom a prizonizációt a rehabilitáció ellen ható tényezőként határozza meg. Resende (2006) egyéni, társas és visszailleszkedési rehabilitációs szegmenseket különböztet meg. Az egyéni rehabilitációt a kompetenciák fejlesztése és a kognitív behavior terápiák jelentik. A társas rehabilitáció a család, a munka, a kultúra és a kábítószer-ártalom körüli habeas corpusok egysége. A visszailleszkedés rehabilitációját pedig a readaptációs egyéni nevelési tervekben látja. Minél szervezettebb tehát a börtönrezsim, annál csekélyebb mértékben érvényesül a prizonizáció.
Braithwaite és Mugford (1994) alapvető különbséget lát a fiatalkorú és a felnőttkorú fogvatartottak között, és ez a prizonizáció mértéke. A kutatók úgy vélik, hogy a prizonizáció legsúlyosabb következménye a szégyenérzet eltűnése, ami nélkül képtelenség a reintegráció és az áldozatokkal való szembesülés. A prizonizáció tehát a reintegráció ellen ható tényező. A reintegráció sikeresebb lehet a fiatalkorú fogvatartottaknál, akik nem töltöttek el annyi időt a börtönben, mi sem bizonyítja jobban a prizonizáció létét.
Módos Tamás (2003) a prizonizációt a reszocializáció ellen ható tényezőként említi. A rabnevelés a börtön szervezete, és a börtönben dolgozó testületi tagok személyisége által érvényesül. Ennek hatásfokát a börtönközeg visszatartó ereje csökkenti és aláaknázza. Néha a fogvatartottakat a saját érdekükben is nagyon nehéz motiválni.
Legnagyobb általánosságban arról van szó, hogy a fogvatartott olyan magatartásmintákat sajátít el a börtönben, amelyekről tudomása volt, de nem szerzett benne gyakorlatot, és ezeket a magatartásmintákat a törvény büntetni rendeli.
Másik aspektusa a prizonizációnak az, hogy a fogvatartott a társaitól olyan módszereket is megtanul, ami bűncselekmény hatékonyságát, és a hatóságok ellenőrzése alóli kibúvás lehetőségét segíti elő. Észre kell venni, hogy a fogvatartott ezért a szolgáltatatásért fizetséggel tartozik, és nem biztos, hogy igényt tartott rá a korábbiakban. Itt utalhatunk Marcel Mauss (2000) potlecsfogalmára, ami olyan ajándékot jelent, amit feltétlenül viszonozni kell. Valójában a börtönben a potlecs adója jár jobban, hiszen valamilyen szinten kényszer hatása alatt tartja a tanítványát. A börtönben nagyon nehéz kibújni, vagy nem is lehet elmenekülni a családi, vagy a tágabb rokoni kapcsolatok elől. A börtönben azt a személyt, akinek valamilyen szintű kriminális karrierje van, a társas hatalommal rendelkező fogvatartottak letapogatják, és amint kiderült, hogy hova tartozik, vagy magától csatlakozik, vagy osztozkodnak rajta. A rendszerben képtelenség eltűnni, és nagyon nehéz meghúzódni. A fogvatartottak valamilyen szinten bűncselekményeket készítenek elő, ami minden tekintetben kimeríti büntetőjogi előkészület, bűnsegédlet, felbujtás stb. fogalmát, azonban ezek a cselekmények általában felderítetlenek maradnak, és azt is el lehet mondani, nem is nagyon valósulnak meg. A prizonizáció másik következménye a gengesedés. A fogvatartott kényszerül beépülni a társas struktúrába, és ha már beépült, a szociális kötöttségnek köszönhetően teljes mértékben függeni fog a gengtől egzisztenciális értelemben is, azaz elveszti az autonómiáját. A klasszikus liberális kriminólógia és az abolicionista mozgalmak szerint a társadalom azért hozta létre a börtön intézményét, hogy ott a fogvatartottak valamilyen program keretében személyiségváltozáson menjenek keresztül, és ennek következtében a szabadulás után tartózkodjanak az újabb bűncselekmény elkövetésétől. Azaz, hogy ne essenek vissza, azonban a börtönbüntetésnek nincs kimutatható hatása a visszaesésre [lásd Resende (2006), Christie (2004)].

Kognitív konstruktumok (részlet a könyvből)

Pierre Bourdieu
Bourdieu [idézi Hadas (2002)] tanítása szerint „a társadalmi szervezetekben a szimbolikus rendszereken (pl. nyelv, mítosz, törvénykezés, börtön) kívül léteznek olyan látható és egyéb úton is érzékelhető, észlelhető struktúrák, amelyek a résztvevő személyek tudatától és akaratától függetlenek, de mégis rendelkeznek egy olyan erővel, ami megszabja a résztvevők magatartását”[1]. A gondolatot lefordítva a börtön világára, azt mondhatjuk, hogy hiába alkot a társadalom a börtönnel kapcsolatos, és a börtön működését szabályzó törvényeket, magában a börtönben is olyan interakciók fognak keletkezni, amelyek erélyesebben irányítják a bent tartózkodó személyek életét. Fielding (2002) mértékadó tanulmánya szerint a rendvédelmi szervek (pl. rendőrség, közterület-felügyelet, büntetés-végrehajtás) működése nagyobb hatékonysággal képzelhető el egy olyan közegben, amely az adott szervek társadalmi struktúrájához és konstruktumához hatékonyan illeszkedik. Ennek fényében ezek a szervek nem bűnüldöző funkciót látnak el, hanem közösségi felügyeletet (community policing), ahol a jogszabályi normák kevésbé képesek érvényesülni, mert azok rendvédelmi funkciót definiálnak.
Jogszabály írja elő például, hogy a börtönben az őröknek szúrópróbaszerűen meg kell motozniuk azokat a rabokat, akik a munkából vonulnak fel a körletre, a zárkájukba. A motozás megtörténik, de a két szembenálló csoport kicsit alaposabb megfigyelése után nagyon hamar ki fog derülni, hogy (1) milyen típusú őr fog motozni (2) milyen típusú rabot. A motozás a végrehajtó számára is megalázó, hiszen hozzá kell érni a fogvatartotthoz, aki esetleg nem a legtisztább ruhában van, vagy esetleg nem a legkellemesebb szagú, ezzel a fogvatartott intim terébe kell hatolni, és közben a kollégák és a többi fogvatartott tekintetét is el kell viselni. A motozó személy kollégái pár méter távolságból figyelik (biztosítják) a tevékenységet, ezzel mintegy azt sugallják, hogy ők nem sértik meg a fogvatartott intim terét, ami amúgy is elég szűkös a börtönben. Egyértelműen magasabb szociális státuszt élvez az a személy, aki a motozást biztosítja, és így van ez a legtöbb esetben a fogvatartottaknál is: aki a motozást esetleg csak nézi, magasabb státuszú. Mivel intim térbe kell behatolni, valószínű, hogy nem legnagyobb presztízsű fogvatartottat fogja az alacsony státuszú őr megmotozni. A motozás aktusát a rabok is figyelik, még akkor is, ha esetleg nem néznek oda, és megjegyzik, hogy melyik az az őr, aki éppen motoz, és valószínű, hogy tőle nem fognak tartani. A motozás funkciója a tiltott tárgyak felkutatása lenne, de valódi társas szerepe az, hogy az aktusnak köszönhetően kifejeződjön az interakcióban részt vevő személyek szociális státusza. Ez pedig egy olyan struktúra megnyilvánulása, amit általában rabhierarchiának neveznek. Elvileg, és erre külön törvény is vonatkozik, az őrök között az azonos beosztásban lévő személyeknek ugyanazt a szociális státuszt kellene betölteniük. Két megjegyzést itt külön kell tennem:
1. Más kérdés, ha a motozás során tiltott tárgy bukkan fel, mert a tiltott tárgy hordozása mást jelent, mint a tiltott tárgy birtoklása, és nem minden esetben azonos személy a két viselkedés gyakorlója. Tiltott tárgy mondjuk a mobiltelefon, a rabok körében mindenki tudja, hogy kié a telefon, azaz, hogy ki birtokolja a tiltott tárgyat; azonban ha a személyzet megtalálja a telefont, valószínű, hogy nem a birtokosánál, hanem csupán az alacsonyabb státuszt betöltő hordozójánál fogja megtalálni. Egyébként a legtöbb esetben ezek a tárgyak a felfedezés (speciális szó rá a börtönben: előtalálás) pillanatában teljes mértékben megszűnnek a rabtársadalom konstruktumának elemei lenni, hiszen a birtoklást senki nem fogja elvállalni a várható szankció miatt. Számtalanszor fordul elő, hogy az előtalált mobiltelefon a zárka közepén az asztalon van, ahová az őrök tették az előtalálás után, és megkérdezik a fogvatartottakat, hogy kié a telefon, és ők a következőket mondják: „nem tudom, nem láttam…”, „nem a miénk volt, hanem egy olyan emberé, aki a zárkából már rég elment, de nem emlékszünk, hogy hogy hívják, hogy hogy néz ki, és hogy hova ment…”, „most látom először ezt a telefont, fogalmam sincs, hogy kié lehet…” és így tovább. A tiltott tárgy az előtalálás pillanatában megszűnik létezni, de csak a rabtársadalom illegális kommunikációs konstruktuma számára.
2. A jelenség nem csak a magyar börtönökben fordul elő. Egy német börtönben tapasztaltam, hogy a tiltott tárgy ugyanilyen szerepet tölt be.
A mobiltelefon mint tiltott tárgy kettős szerepet tölt be az őrök konstruktuma felől: (1) Egyrészt az előzetes letartóztatásban lévő személy a vallomása részleteit meg tudja beszélni illetéktelen személyekkel is, és ily módon esetleg kibújhat az igazságszolgáltatás rendszeréből vagy módosíthatja az őt érő társadalmi szankciót. Ezt teszi tulajdonképpen az ügyvédi beszélők alkalmával is, de az ügyvéden keresztül folytatott kommunikáció lassabb. (2) Másrészt a már jogerős ítélettel rendelkező fogvatartottak – mint arra a 2006-ban történt dél-amerikai események is bizonyságul szolgálnak – a mobiltelefon segítségével börtönlázadást tudnak szervezni.
A börtön szervezete számára nyilvánvalóan az utóbbi, az igazságszolgáltatás rendje szempontjából pedig az első konstruktum veszélyesebb, de térjünk vissza a német példára. A többszintes börtönszárny legfelső emeletén csőtörés keletkezett, ezért az alsóbb szinteken a plafonból is folyt a víz egy hivatalos látogatásunk idején, amikor tolmácsként kísértem egy magyar csoportot. A csoportunkat a börtön egyik magas rangú vezetője kísérte. Beléptünk egy zárkába, ahol bokáig ért a víz, és a zárkában pár fogvatartott tartózkodott, és az egyik személy kezében kettő mobiltelefon volt, amelyeket, mintegy megadva magát a magasba tartott. Az egyik német kísérőnk megkérdezte, hogy kié a telefon, erre ő azt válaszolta, hogy nem tudja. Kísérőnk kérdésére, hogy akkor miért van nála, azt válaszolta, hogy ugyan nem tudja, hogy kié, de nem akarja, hogy tönkremenjen a vízben.
Drake (2006) egy Eammon Carrabine (uo.) könyv recenziójában foglalja össze a börtön szociális (társas) valóságát. A börtön két elemi összetevő alapján működik, az egyik a nézetek rendszere (pl. mi az a tiltott tárgy, amit kiemelt figyelemmel keresünk), a másik a szabályzat (pl. mik a tiltott tárgyak). Ezen összetevők függeni fognak a személyek szerepétől (pl. éppen csoportot vezet a börtönben) és pozíciójától (egyébként a börtön biztonsági vezetője), ahogy Foucault (uo.) értelmezi.
A büntetés-végrehajtás feladatai egyrészt a büntetés végére irányulnak: rehabilitáció (a telefon azért tiltott, hogy ne bújhasson ki a fogvatartott az igazságszolgáltatás következménye alól), normalizáció (a telefon azért is tiltott, mert börtönlázadást lehet szervezni a használatával) és az ellenőrzés (a megtalált telefont elveszik a fogvatartottól). Másrészt a feladatok eszközök: bürokrácia (az elvett telefonokról jegyzőkönyvet kell készíteni), professzionalizmus (a jegyzőkönyvet akár az ügyésznek, akár a monitorozó emberjogi szervezetnek be kell tudni mutatni), autoriter stílusú vezetés (az intézkedéseket végre kell hajtani, nem szabad azokban kételkedni: el kell venni a telefont).
A fenti példában a minket kísérő biztonsági vezető nem vette el a telefont a fogvatartottól, tehát nem élt egy nagyon fontos biztonsági eszközzel. Vajon miért? Drake és Carrabine (uo.) Gidden (uo.) struktúra elméletével magyarázza meg a börtönben bekövetkező rendkívüli eseményeket. E szerint az emberek értik, hogy mit tesznek (a biztonsági vezető tudta, hogy egy külföldi csoportot vezet), ezen tetteiket eltérő kontextusban is tudatosan viszik véghez (a biztonsági vezető megjegyezte, hogy hol látta a mobiltelefont), mindennapi rutin alapján (a tiltott tárgyat el szokták venni a fogvatartottól) a felettes személyek utasítására (a biztonsági vezető az elsődleges feladatának a vendégek kíséretét tartotta, mert erre kapta a legutolsó utasítást).
Bulgáriában hatalmas társadalmi botrányt váltott ki az a mobiltelefonra rögzített képsor[2], amely egy börtönben készült, orális homoszexuális aktusokat ábrázolt, valamint egy jelenetet, amiben egy szikár, kihegyezett fogú, meztelen férfit a rabtársak szíjjal vernek, és úgy bánnak vele, mint egy kutyával, és valóban: ezeket az embereket a rabtársak arra kényszerítették, hogy egymással kutyaként harcoljanak. A kinti alvilág fogadásokat köthetett a viadalok kimenetelére. A bolgár televízióban a képsorokon szereplő, egyébként a homoszexuális aktusban is részt vevő férfi többször nyilatkozott, elmondta, hogy mekkora szégyen, hogy a felvétel napvilágra került, mert így a családja is látta, hogy mire kényszerítették. A tévében a börtön igazgatója is szerepelt, aki azt mondta, hogy felszámolják az egész körletet, de arról, hogy kié volt a mobiltelefon, nem derült fény.


[1] A dőlt betűk kivételével: Hadas i.m.
[2] A Committee to Protect Journalists (CPJ) jelentése szerint Vasil Ivanov újságíró lakása előtt 2006 április 6-án bomba robbant, röviddel az után, hogy a Szófiai Központi Börtönről leleplező riportot adott le a NOVA Televízió műsorán. Forrás: http://www.cpj.org/news/2006/europe/bulgaria06apr06na.html [2007-02-17]