Tököli sályber gyerek

Ez a falfirka a nagyfai intézetben készült 2008 nyarán. Érdekes lehet nyelvészeti, szociológiai és pszichológiai szempontból is. Természetesen a börtön fókuszából.

Tököl, Pelican Bay, Nagyfa

Hazánkban a központi fiatalkorú intézet (hivatalos neve: Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete) Tökölön van, a Csepel szigeten, Budapesttől délre. Az intézetet gyakran látogatják jogász, szociológus, pszichológus és pedagógus hallgatók tanulmányi célból. Nem régen Hegedűs Judit, az ELTE tanára azt mondta nekem, hogy HÉV-vel megy a hallgatókkal a börtönbe, és HÉV-vel is jön vissza, hogy legyen idő felkészülni és feldolgozni a látottakat. Ugyanis a HÉV megálló nagyon messze van az intézettől. Sokat kell gyalogolni. Teljesen egyetértek ezzel a módszerrel. Egy naiv embernek rendkívül megrázó lehet a börtön, bármennyire is törekszik a menedzsment arra, hogy az intézet barátságosnak tűnjön. Sajnos leginkább a rabok teszik pokollá a börtönöket. Ezt látjuk az amerikai ismeretterjesztő filmekben is, azokról azonban én merőben különböző álláspontot képviselek. Szerintem ugyanis azok a filmek egyfajta menő dologként mutatják be azt az elnyomást, ami pl. a Pelican Bay börtönben tapasztalható. De a mi a börtön igazi valósága? (Nem tudjuk, de megpróbálunk némi magyarázattal élni.)
A nagyfai börtönről elég annyit tudni, hogy mezőgazdasági jellegű intézet, és délen van, Szeged fölött, tehát jó nagy távolságra Tököltől.

Sályber gyerek 1. – nyelvészeti szempont

A börtönszlegben a droid kifejezés már tíz éve egyenlő volt a csicska jelentésével, azaz lenézett, szerencsétlen, lúzer ember a droid. A cyber ennek az ellentéte, azaz a menő. Mind a kettő kifejezés köthető a Csillagok háborúja saga-hoz. A star wars világában a droidok állnak a ranglétra legalacsonyabb fokán, míg más ehhez a világhoz közel álló, amerikai filmekben (pl. Szárnyas fejvadász, Total recall, Terminator stb.) megjelennek a cyber emberek, akik félig gépek, félig humanoidok. Ez a börtönben úgy jelenhet meg az emberek gondolkodásában, hogy a menőség az jobb, mint embernek lenni, mert aki menő, az brutális.
Nem mehetünk el a helyesírás mellett. Kissé patetikusnak tűnik a cyber szót sálybernek írni. A szó a görög kibernétesz (κυβερνήτης) kifejezésből ered, aminek a jelentése parancsnok. Ezt természetesen nem tudhatta, az a személy, aki fölírta a sályber szót a falra. Azt azonban érezte, hogy a szó jelentéstartalma a hatalomgyakorlással áll összefüggésben.
Több börtönbeli falfirkán láttam, hogy a nyelvek egyfajta keveredéséről van szó, ami szerintem arra utal, hogy a rajzolók elsősorban a magyar nyelvtől idegenkednek, mert menőbbnek tartják az angolt, olaszt, spanyolt. Ez nem etnikai alapú véleménynyílvánítás, hanem még érdekesebb: az elnyomó hatalom nyelve elleni védekezés. Persze ezek sem jelennek meg a fogvatartottak tudatában, csak meta szinten. Ez azt jelenti, hogy az egyén a környezetében a világot jelentő dolgokat immanens (benne rejtőző) szinten fogja fel, nem pedig a kézzelfogható (manifeszt) jelenségek szintjén. A fogvatartott tehát nem azt gondolja, hogy azért van börtönben, mert egy bűncselekményt követett el, hanem az egészet komplexen látja, úgy véli, hogy a világ gonosz, hogy a börtönbe juttatta. Nagyon nehéz ezt a gondolokodásmódot annak megérteni, aki nem került börtönbe, de feltehető, hogy szinte minden rab hasonlóan gondolkodik.

Sályber gyerek 2. – pszichológiai szempont

Mind a droid, mind a cyber kifejezés azt hordozza magában, hogy az ember emberi mivolta eltűnt. Nem animalizáció ez, azaz nem azt akarja a szleng kifezni, hogy a rabok „állatok”, hanem egyfajta gépek, akik a szolgák, vagy gyilkoló gépezetek. Tiltott a gondolkodás a szolgák számára is, és a „sályberek” sem gondolkodhatnak sokat, cselekedniük kell, nem mérlegelhetnek. A börtön zártsága ilyen szempontból valóban rémisztő, mert a gondolkodni sem ajánlatos, ugyanis az ember „megreccsen”, kiadja magát, nem gyúr; azaz vesztes lesz.
A falfirkáknál két dolgot kell figyelembe venni: miért pont azt írta fel az egyén, amit felírt, és mit akart vele közölni. Nagyon óvatosnak kell lenni ezen kérdések megválaszolása során. Alaposan kell ismerni a börtön világát, hogy megtudjuk a választ a motivációra és a kommunikációra. Tudni kell például, hogy a börtönben egyes helyeken egyedül lehet az ember (pl. fogdán), ahol nagyon sok a falfirka. Itt nem lát senki, és mégis: amit felírtam a falra, sokan látni fogják, mert más személy is be fog kerülni a fogdára. A képen látható üzenet a dominanciát, a hatalmat akarja kifejezni. Azaz arra következtethetünk, hogy egy agresszív rab került a fogdára, aki meg akarta mutatni, hogy ki a király. És vajon mit akart mondani? Ha megnézzük, a betűk nagyon (olyan tíz centimétes nagyok lehetnek). Ez valamilyen szempontbol indulatra utal, azaz valami történt korábban, például elnyomták az illetőt. Ez a falfirka tehát agresszív töltetű, harcra kész személytől származik, akinek a „sályber” szóval még talán viccelni is van kedve. Ez a loco-ság, amit lehet ismerni a spanyol ajkú amerikai hip-hopból (legjobb példa a Cypress Hill és a Delinquent Habits). A loco szó bolondot jelent, aki nagyon is észnél van. Elszánt őrült, aki küzd a rendszer ellen, egyfajta Hamlet.

Sályber gyerek 3. – kultúra (szociológiai szempont)

Magyar környezetben a természetesen a Szájbergyerek című Kistehén számra kell gondolni. És itt a történetünk érdekes fordulatot vesz: ha a számot meghallgatjuk, kiderül, hogy a dalban roma ritmusok vannak. A dal talán 2005/2006 táján lett sláger, és amolyan Sziget fesztivál induló volt. A börtönben lévő rabok is nyílván hallgatták a számot a rádióban, de nem tudták, hogy hogyan kell leírni azt a szót, hogy cyber vagy szájber. Azt viszont érezték, hogy valamilyen szinten a szám a romaságról, a cigányságról szól. Mi ebben mégis a fordulat? Nem meglepő ugyanis, hogy a rabok roma dalokat hallgatnak a börtönben. Az viszont számomra mégis érdekes, hogy a dalból eredeztethető szó a roma öntudat (és kultúra) kifejeződése lett.

A cigánybűnözésről

Jellegzetes börtönbeli falfirka „A rózsa, ami egyszer elhervad.” felirattal. A készítője talán roma lehetett a váci börtönben. Sokszor figyeltem meg, hogy a romák szeretnek rózsákat rajzolni a levelekbe, a borítékokra vagy a börtönbeli tanáraiknak, nevelőiknek ajándékba.
A börtönvilágban a rózsa az ártatlanság szimbóluma. Csak egy orosz börtöntetoválásokról szóló könyvben olvastam erről, és még az a könyv is csupán fénymásolatban van meg nekem, nálunk még nem adták ki, ezért annál jobban őrizgetem valamelyik polcomon. A börtön ugyanis nem érdekel szinte senkit. Pedig érdekes világ.

Most, hogy ez a blog elismerést kapott, egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy leírjam – röviden – a véleményemet arról amit manapság cigánybűnözésnek neveznek.
Már korábban is írtam erről a dologról, és nem is éppen fogtam vissza magam. Még a nagyon aktuális kislétai események előtt, a youtube-ra is felraktam egy rövid filmet a kérdésről, ahol igazán magyar nyelven, és egyszerűen próbáltam megfogalmazni, hogy miért is gondolom úgy, hogy a cigánybűnözés-fogalom egy agyrém.

Először szót szeretnék ejteni az identitásról, hogy kik is vagyunk mi, és minek valljuk magunkat. Már szinte unásig ismétlem saját magamat, amikor azt mondom, hogy a börtönben szinte nincsen identitás, nincsen szelf, nincsen olyan én vagyok, sőt még az a szabadság sincs, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”. Nincs, mert a gondolathoz reflexió, visszajelzés kell, a gondolatot meg kell tudni osztani a másikkal, és erre nincsen lehetőség a börtönben. Ugyanis a börtönben az identitás minden oldalról fenyegetésnek van kitéve. Veszélyben vagyok, mert cigizek, mert akkor kölcsön kell kérem ,hogy legyen dohányom, de nem adnak egy az egyben kölcsön, hanem csak kamatra. Veszélyben vagyok akkor is, ha nem cigizek, mert mit képzelek magamról, hogy nem állok be a sorba. Ugyanilyen kérdés a gyúrok, nem gyúrok, a falcolok, nem falcolok, a spanoskdom, nem spanoskodom a börtön világában, és még sorolhatnám.

Goffman azt írta a stigmatizációról, hogy az az identitás elleni fenyegetés. Nem csupán az, amit hiszünk róla, hogy megbélyegzés. A stigma kihat az egész életre, még a múltra is, és folyton nyom, szúr, annyira, hogy jobban fáj, mint valami testi kín, de aztán az ember mégis tovább megy, és próbál létezni ebben az állapotban. Nem kérdéses, hogy a börtönben és utána a stigatizáció az, ami az egyik legmakacsabb és legvérszívóbb ártalom, amit az ember elszenvedhet. Azért gyűlölnek, aki vagy. Aki annyira önmagad vagy, hogy nem tudnád magadból kiszakítani, mert akkor meghalnál, vagy nem lézetnél tovább úgy, ahogy eddig felfogtad magad. Magyarul írok, de nagyon nezek és velősek ezek a gondolatok. A rabok mégis érteni szokták ezeket a szavakat.

Láttam én már a börtönben olyan fogvatartottat, aki ott éppen nem vallotta magát cigánynak, pedig nyilvánvaló volt, hogy az. Olyan embert is láttam, aki kopaszra nyírta a haját, gyúrni kezdett, és horogkeresztet tetováltatott magára, csakhogy mindenki számára bebizonyítsa, hogy ő nem cigány, pedig az volt.
Láttam olyan embert is, aki szerintem nem volt cigány, mégis annak vallotta magát a börtönben, hogy ne érje atrocitás a többi rab felől, és hogy spanja lehessen valakinek. Persze voltak olyan rabok, akik nem hittek neki, és kinevették.
Láttam olyan embert a börtönben, aki fekáliával kente össze magát, csak azért, hogy ne kerüljön olyan zárkába, ahol kannibál romák voltak, pedig ő maga is cigány volt. Őt is inkább csak kinevették, az őrök pedig megfogták, és lemosdatták, és elszállították egy másik helyre, ahol persze nem bújhatott ki az őt üldöző átok, a marime, alól.
De tovább megyek, láttam olyan romát a börtönben, aki melegnek adta ki magát, csakhogy jobban érvényesüljön. Festette a haját, pöszén beszélt, riszálta magát és átszababatta a rabruháját, hogy feszes legyen a fenekén. Egy egész szinten ő volt a rabok császára, nem lehetett megtörni a hatalmát. A szabadulása után pedig visszatért a gengsztervilágba. Ott is császár. Kabriókban jár, szőke nőkkel.
Olyan romát is láttam a börtönben, aki igyekezett titkolni a homoszexualitását, rémesen pattanásos volt az arca, és meghúzta magát, jól viselkedett. A kinti életben másod- vagy harmadrangú transzvesztita sztár.

A börtön az urbanizáció visszacsapása. A börtön intézménye egyidős a polgáriasodással és a felvilágosodással. A börtön is úgy működik, mint egy város, talán, mint egy körfolyosós ház, ahonnan nem lehet kimenni, még a sarki boltba sem. Az urbanizáció következménye a gengesedés, a slumosodás, a vandalizmus, a fertőző betegségek terjedése, az elöregedés és így tovább (eltekintve a pozitív következményektől.) Minden, ami urbanizáció, bizonyos szorzó mentén felerősödik a börtönben, de hajmeresztő mischungban, ami leginkább a magasiskolák hiányábán mutatkozik meg. A börtön kultúrája a gengmentalitáson kívül ugyanis rurális, azaz vidékies. Ennek számos magyarázata van, a legkézenfekvőbb mégis az, hogy a börtönőri munka megbecsültsége nem nevezhető magasnak, ezért nem a város lakói lesznek a börtönőrök pl. Budapesten, hanem a vidéki munkanélküliek. A börtön urbánus-rurális belső feszültségéből ered a magánélet teljes hiánya. Nincs egy rab. Rabok érdekcsoprtjai vannak.

Akik vallják azt a nézetet, hogy létezik cigánybűnözés, többek között a fenti jelenségekkel és azok okaival nincsenek tisztában. A cigánybűnözés-fogalom ebből az információhiányból ered, és egyfajta öndefiníciós problémát okoz (Én nem vagyok cigány, nem is akarok olyan lenni, tehát utálnom kell a cigányokat, és ehhez a nézetemhez igazítok minden egyéb nézetet, még azt is, hogy ki is vagyok én valójában, és ezért örömömet lelem a cigányok hibáztatásában, továbbá szeretem a magamfajtákat. – Aki egy kicsit ért a szociálpszichológiához, ez utóbbin elgondolkodhat.).

És akkor jöjjön az a mondat, amivel kezdeni akartam: a cigánybűnözésben való hit a hiányos szociológiai és kriminológiai ismeretekből eredő szociálpszichológiai probléma kompenzációja.

mara salvatrucha kultusz

A Mara Salvatrucha (MS13) gengről már írtam korábban. Ahhoz a cikkhez, az ebben a blogban egyébként oly ritka, megjegyzés is született egy bloggertől.

Az MS13 egyrészt egy geng, ami az angol nyelvű szakirodalomban "criminal gang", amit magyarra úgy lehetne átültetni, hogy "bűnöző banda", de ez utóbbi a magyar nyelvben már sokrétű jelentéssel bír, ezért maradnék a geng kifejezésnél.
Az MS13 másrészt az ellenállás szimbólumává vált, aminek csak az egyik formája a bűnözés. A kirekesztettség, a sodródás, a társadalmon kívüliség közvetítődik az MS13 kultuszon keresztül.
Az MS13 harmadrészt a beilleszkedni képtelen etnikai kisebbségek számára is mozgalomszerű jelentőséggel bír. Ezt lehetne talán testvériségnek nevezni, ami már a magyar börtönvilágban is megjelent, Lauonda néven.
Az MS13-nak mindenképpen van politikai üzenete avagy koncepciója is, hiszen az elnevezés hasonlít az M26-7 mozgalom nevére és szimbólumaira. Az M26-7 Fidel Castro mozgalmának a betűjele, amit karszalagon hordtak a kubai kommunista forradalmárok. Érdekes lenne azon elgondolkodni, hogy ha a Szovjetúnió nem szűnt volna meg, mivé alakult volna az MS13 az egykori hidegháborús nagyhatalom támogatásával.
Az MS13 ugyanakkor egyfajta művészi megnyílvánulás is, egy olyan jelenség, ami versek, filmek, festmények témája lehet. Erre mutatnék most be pár példát, amit az egyik legjelentősebb, nem főirányú képzőművészeti közösségi oldalon, a jellemző nevű, deviantart-on találtam.

Egy meth nevű művész képe egy MS13 tagról. A kollázson lévő fotón jól láthatók a jellegzetes, gót betűs MS13 tetoválások. Egészen a hatvanas évek végéig a tetoválások nagy része az egész világon a börtönökben készült, és a tetováltság egyenlő volt a börtönviseltséggel. Ez természetesen a nagyobb méretű, nem kifejezetten művészi tetoválásokra vonatkozik. Az alkotó a kép jobb felső sarkába azt írta, hogy a képen lévő személyt őrültnek címkézik, és nem vesz róla tudomást a kormányzat. Az őrült (loco) kifejezés egyébként gyakran megjelenik a spanyol hip-hop dalokban, és a gengkultúrában is. Jelentése természetesen nem esik egybe a pszichiátriai "mentálisan sérült" kifejezéssel, hanem inkább "elszántat", "bolondot", "megszállottat", "vadbarmot", "állatot" jelenthet. Érdekes módon ezek a jelentések a köznyelvben is felbukkannak, amikor a többségi társadalom tagjai a börtönlakókról nyílvánítanak véleményt.

A La Mara Andra Sueltra kifejezés, az MS13 jelmondata, talán úgy fordítható le, hogy "la mara, gyerünk (csak) szabadon". A spanyol soltar igének azonban olyan jelentése is van, hogy "lazul", "felszabadul". Hogy a jelmondat üzete értehető legyen, talán úgy lehetne átültetni magyarba, hogy "salvatrucha, hú de laza". Természetesen itt a laza szónak a szleng értelmén kell elgondolkodni. A lazaság, hűvösséget, közömbösséget is jelent ilyen szempontból, mint az angol cool, ami a nyolcvanas évek hiphop világában gyakran felbukkant, gondoljunk csak LL Cool J-re. Budapesten mellesleg a kilencvenes évek elején az SDO mellett a BCOOL teg volt a leggyakoribb graffiti ikon, amit a metrókocsikon lehetett látni. A hiphop és a graffiti is rendkívül sokat kölcsönöz a szubkultúrából, a deviáns életvitel szimbolólumaiból és művészi önkifejezéssé válik. Ez a hatás minden bizonnyal kölcsönös.

A fenti képet JuartLittle készítette. A képen számos szimbolikus kommunikációt láthatunk. Az ördögszarvakat, amik szintén az ellenállást jelentik. A harmadik szem helyén lévő, kisméretű MS13 tattoo azt közli velünk, hogy a szabad szemmel látható dolgok csupán illúziók a társadalomban, a valóság, az igazság, mind erkölcsileg mind érzelmileg a szubkultúrákban rejlik. Említést érdemel még a koponya is, ami a halálig tartó hűséget jelenti, és az egyi igazi börtöngeng legfőbb sajátossága is. Valódi igaziság az állami igazságszolgáltatás ellen. Figyelemre méló a Motörhead logóval való hasonlatosság. Érdekes párhuzam ez, hiszen a logó a nyolcvanas években leginkább a motoros gengek tagjainak hátán szerepelt, és a sex and drugs and rock 'n' roll mozgalom egyik ikonja ma is. E melett természetesen a képből láthatóan sugárzik a macho szellemiség, ami az alak feje körül mintegy glóriaként jelenik meg. A szexualitás, a gengek és az ellenállás egyik másik impozáns ikonja, a Biohazard nevű NYHC zenekar énekese, Evan Seinfield, aki felnőttfilmek gyakori szereplője is volt, valamint az OZ című börtönsorozat Jaz Hoyt nevű szereplője. Látható, hogy az MS13 olyannyira népszerűvé vált, hogy szinte betört a popkultúrába.

3Triangles képe, a jellegzetes kéztartással és kalasnyikovokkal. A kéz-jelbeszéd az amerikai gengek speciális kommunikációs eszköze, amellyel a rendőrséget igyekeztek a kezdetekben kijátszani, mert képesek az ujjaikkal akár betűszavakat formálni. Ma már ezek a jelek inkább az identitás jelképei, és szintén a popkultúra részévé is váltak. Ilyen szempontból a gengek területhasználati stratégiái - véleményem szerint - nyelvészeti és kognitív pszichológiai megközelítsében is vizsgálhatók. Egyértelmű ugyanis, hogy a hiphop egyfajta nyelvújító mozgalom, ami ugyanolyan részletes eszköztárral bír, mint a szépirodalom, avagy a hiphop a szépirodalom egyik része. A kézjelekkel való kommunikáció pedig az agy nyelvi központjaival más jellegű kapcsolatot teremt, mint a beszéd.

Egészen romantikus megvilágításba helyezi az M13-at a fenti, ez a valószínűleg mobiltelefonnal lefényképezett rajz, amit VitruvianDisaster egy tanórán készített, feltehetően unalmában. "Szeress vagy halj meg." - valószínűleg sok középiskolás diák gondolkozik hasonlóképpen. A nőalak pisztolyt tartó karján jelenik a Mara Salvatrucha tetoválás.

Végül egy olyan kép, ami egyszerre naiv és egyedi, grooserySTORE-tól.

Gyakori szimbólum a börtönben: a pillangó

Él egy legenda a magyar a börtönvilágban egy egykori fogvatartottról, akinek a neve Pillangó volt. Én magam még találkoztam is vele a börtönben, olyan 91-92 tajékán, akkoriban már a teljes arcfelülete össze volt tetoválva, egy paxtoll betét volt az orrában, és az egyébként szőke szakállát kékre festette. A Gyűjtő Jobb Csillagban volt, az első emeleten. Pár évvel később, hallottam, hogy meghalt. Az a hír járta, hogy a Dunában találták meg a holttestét. Az a hír is kering róla, hogy amikor nem volt börtönben, rock, punk és hasonló fesztiválok rendszeres látogatója, amolyan utolsó igazi "csöves".

A nyolcvanas évek csövesvilágával az egykori, egyébként rendkívül alapos, és sokrétű TBZ kutatás foglalkozott anno. Pillangó önmaga is mondta, hogy a nevét a filmbéli Pillangó ihlette, aki szintén rab, és szintén egy valós személy volt. Sajnos a magyar valóság nem olyan, mint a francia: a mi Pillangónk arról híresült el, hogy a börtönben feltalálta az önkielégítő gépet, egyfajta mesterséges vaginát; továbbá arról, hogy milyen mértékben károsítja magát. Legendák szólnak szintén arról, hogy ivott, szipuzott, nyugtatózott.

A pillangó szimbólum jelentése egyébként sokrétű: átalakulás (hernyó-báb-lepke), szépség, szabadság, egy új világ felfedezése, tánc, személyiségváltozás, türelem stb. Egyes indián törzsek úgy gondolják, hogy a pillangókban a halottak lelke van. Más törzsek szerint csapdába zárt lelkek hordozói a pillangók.

Talán a legérdekesebb az, hogy a görögül a pillangó psyché-t jelent, azaz lelket, és ilyen szempontból a pszichológia maga is erélyesen kötődik a pillangó szó jelentéséhez. A görögök szerint a pillangó nyugtalanul repül, virágról, virágra, mintha nem tudná magát elkötelezni, habzsol. Szintén a görögök szerint, a pillangó a tisztaság és a természetesség jelképe.

Érdemes megemlíteni, hogy a pszichológia a szemek szimbolikájáról a leggyakrabban azt tartja, hogy a rajzoló vádol, számon kér, gátol vagy éppen ellenkezőleg: önmagát ellenőrzi, bűntudattal küzd. Aki egy kicsit is járatos a rabok világában, tudhatja, hogy a bűntudat jelen van a családdal, az asszonnyal kapcsolatban legalább, míg a vád és a számonkérés a társadalom felé irányul. A fenti kép színvilága a pillangó jelentéseit festi alá: kapkodás, szépség, telhetetlenség, átalakulás. A szemek kidolgozottsága viszont önkényt, de legalább elfojtott maszkulinitást jelent.

Csodálatos börtönrajzok (hallgatóim gyűjtéseiből)

A börtön bűnözői egyetem funkciója egy őr által készített rajzon: a trabanttal bevonuló, girhes fogvatartott kigyúrja magát a börtönben, és mercédesszel távozik a börtönből.
A börtönbeli unalom veszélyes következménye a drogozás.

Jellegzetes börtöntetoválás vázlat. Az ártatlan férfit meztelen nők simogatják. A meztelen nők itt nem csak a szexualitást fejezik ki, hanem az angyali ártatlanságot is. Rögtön kettő van belőlük, hogy úgy tűnjön, hogy a rabok gondja és baja éppen kétszer több, mint a szabad emberé.


Nemzetközinek mondható börtönélet szimbólumok:



bilincs: a zárkán belül ritkán van a kézen, ezért inkább jelképes, és a külvilág általi megtörtséget jelenti.



rózsa: a fiatalság hiábavaló elmúlását jelenti minden börtönrajzon és tetováláson



galamb: a pártatlan szabadsághordozó, aki mindenkire emberként tekint



rácsok: ritkán jelennek meg csupaszon, inkább ablakok előtt vannak, így gátoltságot, bénultságot jelképeznek



napfény: szintén mindenkire süt, ez az, amit nem lehet elvenni



hulló vakolat: kiáltás a társadalom felé: "hé! ilyen körülmények között senyvedünk"



eleven színek: elfojtott érzelmek, az intimitás hiánya




Az ítélet megkapásának jellegzetes elemei: a halálraítélt, a pap és a militáris börtönőr. Érdekes a zárkaajtóba olvadt rab.

Jellemző börtönélet motívum: városi börtön, az anya és a gyerek bekiabál a fogvatartottnak, aki nem tud egyedül lenni, a többiek is látják, hallják, hogy mit csinál.

A rácson túli világ ugyanolyan, mint a benti. Az ablak elfoglalja az egész teret, de a kitekintés nem éppen biztató. A falon a repedés elkerülhetetlen börtönkép elem.

Deprivációs börtönártalom megjelenése a börtönrajzon. A nőalak a szerelmes hiányát ábrázolja, ami jóval nagyobb teret hódít meg, mint az amúgy is izmos fogvatartott. A kopaszság, a kereszt és a nonfiguratív tetoválás az árja büszkeség veszélyes terjedésének előjele lehet.







Kézitusa a zárkában. Valószínűleg egy filmbeli jelentből a börtönközegbe másolt jelenet.

Tyúklábmintás rabruhába bújtatott, bábú szerű fogvatartott. Érdekes az arcán a nagy orr, és a nagy száj.

Fogvatartott régebben használatos lábbilincsben, tyúklábmintás ruhában. Az alak karján tetoválás látható.

Életkép a sétaudvarról. A rajzon tükröződnek a tipikus magyar börtönélet elemei, de a filmeken látható, amerikai elemek is jelen vannak.

Vicces rajz többek között arról, hogy mennyire kemény lesz idővel az ember a börtönben, illetve mi lehet a másik végeredmény.

A képen látható rabnak szinte kocsonyás a teste, mintha nem is lenne ember. A végtagjai kacskák, és a teste is csökevényes. Az emberhez képest a wc kagyló rendkívül ügyesen van kidolgozva. Az emeletes ágy pedig, szinte élethű másolata az eredetinek. A magyar börtönökben néha tényleg hasonlóak a körülmények, de általában azért lehet rendesen mosakodni. Az emberi vonások torz ábrázolása valószínűleg teljesen torz énképre is utalhat, illetve hanyag önismeretre.

Fogvatartott által készített rajz, melyen megjelenik, hogy a magyar börtönökben nagyobb a zsúfoltság, kevesebb a program, és rigidebbek a szabályok (pl. nem lehet telefonálni). Érdekes, hogy a két börtön-szcenáriót egy börtönőr nézi felülről.

Feltehetően romának ábrázolt fogvatartott egy börtönben, ahol látható az emeletes ágy, a zárkaszekrény, és a tyúklábmintás rabruha.

Kik is ezek a pedofilek? - Puskás Gyöngyi tanulmánya komment nélkül

A fenti kép a csehországi Mírov börtönben készült, egy szexuális bűnelkövető rajza. Az alábbi interjúrészletek a BVOP engedélyével kerültek a blogra. Nem újságíró készítette őket, hanem Puskás Gyöngyi, aki jelenleg írja pszichológiából a szakdolgozatát, és számos magyar börtönben vizsgálja a szexuális bűnelkövető fogvatartottakat, többek között Rorschach teszttel. Véleményem szerint a kutatás egyedülálló. Az alábbi önvallomások a dolgozatban csupán illusztrációként fognak szerepelni. Puskás Gyöngyi korábban Belgiumban dolgozott, és ő fordította az Egy gyermek ára c. könyvet, továbbá a Fordulópont c. tudományos folyóirat munkatársa. Korábban Puskás Gyöngyi a pedofil bűnözők áldozataival foglalkozott, most meg a másik oldallal.

Munkája tabudöntő, őszinte és rendkívül alapos. A lenti önvallomásokban sok úgynevezett hozott börtönártalmat azonosíthatunk, mint a családon belüli erőszakot, a szülők szenvedélybetegségét, a nevelőintézeti múltat, sőt, egy drámai esetben, a börtönbeli születést is. A hozott vagy inherens börtönártalmak közös tulajdonsága, hogy a börtönbe kerülés előtt is fenállnak a fogvatartott életében, és a börtön csak ront a helyzeten, azaz a fogvatartott reintegrációs esélyei egyre rosszabbak lesznek.

Érdekes, hogy egy immanens, azaz - fogalmilag jelen lévő, nem látható, de érezhető - börtönártalom önvallomása is felbukkan: az utolsó idézet úgy kezdődik, hogy "nem tartom magam embernek". Ezt a Fogva tartott gondolatok c. könyvben animalizációnak neveztük. A fogvatartott saját magát már képtelen az emberi méltóságának megfelelően érzékelni, és meghatározni. Személyazonosságát, identitását teljes egészében az elkövetett bűncselekmény szörnyűsége és a társadalom mereven elítélő hozzáállása határozza meg. A bűncselekmény valóban szörnyű, és a rabot traumatizálja, azonban a társadalmi nyomásnak való kényszeres megfelelés ugyanilyen súlyos, ugyanis mindenkit megillet az emberi bánásmód, amióta jogállamban élünk. Senki sem érezhetné állatnak magát, még egy pedofil sem. Ha annak kell magát éreznie, nem áll jól a demokráciánk.

Kik is ezek a pedofílek?

Prevenciós foglakozásainkon az egyik kislány úgy fogalmazott, hogy "sötét alakok". Hajlamosak vagyunk szörnyetegekre számítani, nem pedig hozzánk hasonló emberekre.
Louis-Morin liege-i szexológus szerint a közhiedelemben élő kép - undorító öregember, aki egy ártatlan kislányt egy sötét kisutcába csalogat és ott brutálisan megerőszakolja - valójában mindenkit megnyugtat, mivel a sztereotípia könnyen azonosítható, a forgatókönyv egyszerű.
A rendelkezésünkre álló legpontosabb információ szerint azonban senkiről sem állapítható meg, hogy gyermekekkel szemben szexuális erőszakot követ el.
Az elkövetők bármilyen szociális miliőhöz tartozhatnak, általában átlagos intelligenciájú emberek.
Sokszor ők maguk is áldozatok…
A következő részletek fogva tartottakkal készült interjúkból származnak.

„Állami gondozásban nőttem fel 10 éves koromtól, öt testvéremmel együtt. Apám alkoholista volt, én is ittam meg szipuztam. Szüleim már meghaltak…”

„Apám alkoholista volt. Én kábítószereztem. Első szexuális élményem 15-16 éves koromban történt, egy 40 év körüli nővel…”

„Három testvérem van, én vagyok a második a sorban, de valamennyien más apától származunk. Vér szerinti apámmal felszínes kapcsolatom volt, nevelőapák jöttek-mentek az életemben, egyre emlékszem határozottabban. Apám, utolsó nevelőapám is alkoholista volt…”

„Édesapám a születésem előtt 1 hónappal hastifuszban meghalt, testvérem nincs, 3 éves koromig nevelőszülők neveltek, aztán apai nagynénémhez kerültem, de már ő sem él. Homoszexuális atrocitás ért gyerekkoromban, az unokabátyám zaklatott. Ekkor 9 éves voltam, ő huszonegynéhány. Járt hozzánk, kétszer történt meg, aztán feljelentettük. Akkor este mellém feküdt, tapogatott, bekapta az enyémet, aztán nekem is kellett az övét. Meg is erőszakolt. Másnap folytatódott, nagynéném észrevette. Gyerekként haragudtam rá, már nem tudok. A kihallgatáskor normális rendőrt fogtam ki, édesanyám és nagynéném is velem voltak. Jártam utána pszichológushoz, talán 1-2 hónapig, úgy emlékszem, hetente többször is. De nem vagyok túl rajta, nem sikerült feldolgoznom…”

„A szüleimmel csak rövid ideig laktam, mert sokat ittak, mindketten alkoholisták voltak, egyedül hagytak engem , két öcsémet és bátyámat. Két kisöcsém csecsemőotthonba került, én és a bátyám egy másik nevelőotthonba. Aztán nevelőszülőkhöz vittek, akiknek nem lehetett gyerekük, és engem kivettek, 10 évet töltöttem náluk. A férj-feleség rokon volt, ezért nem lehetett gyerekük, először nem értettem, aztán rájöttem, hogy valami földbirtok miatt házasodtak össze. Egyedüli gyerek voltam ott, haszonélvezetből voltam náluk, dolgoztattak.
2004-ben én is elkezdtem inni. Édesapám 2004-ben, 48 évesen meghalt tüdőbajban. Édesanyámtól 2004-ben megkérdeztem, hogy tudja-e, ki vagyok, azt mondta, ne haragudjon fiatalember, de nem ismerem magát...”

„Amikor beköltöztünk a faluba, akkor édesapám a szeszhez nyúlt, nehéz életünk lett, volt, hogy éjnek évadján is futnunk kellett, ha nem akartunk verekedést. Az első szexuális kapcsolatom hülyeség volt, 13 éves koromban egy sokkal idősebb – 26 éves – nővel…”

„Apám 1964-ben meghalt, és az volt a kívánsága, hogy az öccse neveljen fel bennünket, aki el is vette feleségül az édesanyámat. Mostohaapám buta volt, ivott, ütött-vert bennünket…”

„Állami gondozott gyerek voltam, Tökölön születettem a börtönben. Az apám volt Tökölön, az anyám bejárt hozzá beszélőre, s körözték, és ott a beszélőn egy őr felismerte. A szüleim azt mondták, hogy zsebelésért körözték, de szerintem üzletszerű kéjelgésért. Csodálatos gyerekkorom volt, csak az tűnt fel, hogy rólam nem voltak csecsemőkori képek, így derült ki, hogy örökbe fogadtak. Apámat rajongásig szerettem, anyám tartózkodó volt, ő lányt szeretett volna, így sokáig csipkés bugyikat vett nekem, és vállig érő hajam volt. E miatt különcnek tartottam magam, és ez még tetszett is. Fizikailag sokat bántalmazott az anyám, de csak akkor, amikor apám nem volt otthon. Pl. hajamnál fogva lerántott, és páros lábbal ugrált rajtam. Amivel nagyon fel tudtam bosszantani, hogy soha nem sírtam. De egyébként szerettem anyámat. A homokosok egyszer megtaláltak, 15 éves lehettem, megkapták a magukét. Bosszút esküdtem, egy valaki követte el, de voltak vagy öten, 35 év körüliek. Hat hónappal később bosszút álltam, addig dolgoztam rajta. Úgy csináltam, hogy nekem ebből ne legyen gondom. Aki csinálta, azt meg akartam ölni, kipróbáltam egy gyors mozdulattal ölést, csak nem jött össze...”

„Fogadott gyerek vagyok, 4 évesen fogadtak örökbe, de én csak 8-9 évesen tudtam meg, ráadásul nem a szüleimtől, hanem bírósági papírokból. Erről egy évig hallgattam, csak utána mondtam el…”

„Nem tartom magam embernek, és ha nyugodtan tudok magával beszélgetni, azt az utóbbi évek hozták.
Kimegyek a börtönből, lesz-e munkám, lesz-e kapcsolatom, ha ez kiderül… ez a 22-es csapdája….
Amit ma így látok, az nem biztos, hogy holnap is így lesz. A szabadulásomat követően figyelemmel kellene kísérni engem. A legjobb segítség egy párkapcsolat lenne. Folyamatosan beszélgetni kellene velem. Édesanyámhoz megyek haza, tele voltam ambícióval, de mire oda kerül a sor, örülök, ha munkát kapok.
Ha valaki valamit elkövet, azt vállalnia kell. Nem vagyok ártatlan, szerettem a lányokat, ezt én értettem félre. Meg kellett volna maradnom apa szerepben. Ami tettem, azért súlyosabb, mert örökbe fogadtam a lányokat. Egy anyától nem lehet elvárni, hogy ezt eltűrje.
Ha valaki tönkretett valamit, az én voltam. Elég beteges ez így, utólag belegondolva, hogy félreértettem.
Azokat vesztettem el, akiket szerettem. Nem becsültem meg őket, tönkrevágtam mindent. A gyerekem 4 vagy 6 éve nem látott. Mit fog gondolni rólam a kisfiam? Lehetséges, hogy a gyerekemmel nem fogok beszélni soha többet? Kell a börtön, mert a lehető legborzalmasabbat követtük el…”

Bentham panopticonja, ahogy eddig még nem volt... (részlet egy tudományos cikkemből)

Jeremy Bentham (1748-1832)

Bentham levelezése a panopticon projekttel kapcsolatban több száz oldalra rúg, és szinte biztos, hogy az élete egyik fő eseménye a brit kormányzattal folytatott levelezés volt ebben a tárgyban 1790-től egészen 1813-ig, amikor a brit kormány végül kompenzálta a fáradozásait, de a börtönt magát nem építette fel. Az építkezés kivitelezési terve egésze 1820-ig nyitva maradt. Ha a börtön felépül, ez lett volna a világ első szerződés alapján létrejött és üzemeltetett börtöne, de egyben a világ első kidolgozott – szociális kontrollon alapuló – terv alapján működő börtöne is. Olyan tervről volt tehát szó, amely a börtönt magánkézben tartotta volna, ugyanakkor a mai börtönfunkcióknak is tervszerűen eleget tett volna: elkülönítette volna a fogvatartottakat a külvilágtól, és a személyiségüket a munkájuk által megreformálta volna, ahogy az egybecseng a bentemita racionális büntetéstannal. Itt kell megjegyeznem, hogy a büntetés-végrehajtás két mai funkciója, az izoláció és a reintegráció, egységében és együttesen az utilitáriánus elvek folyománya.
Abban az időben az angliai foglyok elhelyezésére két megoldás körvonalazódott az ifjabbik William Pitt kormányzata előtt:
1. A fogvatartottak büntető kolóniákon való elhelyezése az ausztráliai Botany Bay-en.
2. Új típusú börtön építése, ahol a fogvatartottak felügyelete és munkáltatása által az állam akár profithoz is juthat a büntetés-végrehajtásból eredően.
L. J. Hume[1] elemezte Bentham levelezéseit és az ötlet megszületését ez ügyben. Bentham fivérével, a nála nyolc évvel fiatalabb Samuellel, 1786 és 87 között Fehéroroszországban tartózkodott, ahol a munkásságukat Nagy Katalin cárnő patronálta. Samuel bemutatta a bátyjának, hogy az építészet segítségével hogyan lehet sok ember mozgását kontrollálni, hogy milyen minimális szabályok szükségesek az ilyen projektek hatékony működéséhez a folyamatos megfigyelés elv alapján. Nagy Katalin Benthamet azzal kecsegtette, hogy létrehozhatott volna egy komplex rendszer alapuló generális jogrendszert, de ez a munka sem valósult meg.
A panopticon elv részei a következők: egyedi kialakítás és épületterv, felülvizsgálati bizottság, vezetőség, fegyelem és profit. Ezen elvek között a profit az, ami okot adhatott arra, hogy Marx olyan élesen határolja el magát Benthamtől, míg a fegyelem (discipline) az, ami Foucault-ot sarkallta hasonló kinyilatkoztatásra. L. J. Hume szerint is anakronisztikus a panopticon elv Bentham többi munkájához képest. A terv születése után húsz évvel magát a tervet végleg elutasították, de ebben a műben kristályosodik ki először, hogy a bürokrácia által lehet az embereket visszatartani attól, hogy érvényesítsék a jogaikat. A sors érdekes fintora, hogy Bentham is 19 évig lobbyzott a panopticon tervért, és aztán adminisztrációs okok miatt nem járhatott sikerrel.
Az ausztráliai telepek létrehozásával szemben az elzárás (confinement) végrehajtásának céljára épülő házak jelentettek szakmapolitikai alternatívát. Bentham börtönében a fogvatartottak ugyanakkor szerződéses jogviszonyban álltak volna az intézménnyel. A bűncselekmények meghatározása önmagában nem vezet eredményre, és a gaztettek elkövetőit meg kell reformálni, és a munkáért adott jutalom[2], és a nem közvetett szabályozás ugyanolyan hatékony, mint a totális[3] fegyelem. Bentham az előző társadalmi utilitások mellett saját, konkrét anyagi hasznot is várt a terv létrejöttétől.
1791-ben jelentette meg a Panopticon or the Inspection-House és a Panopticon Post-script című tanulmányait, a háború idején ismételten helyet kért a kormánytól a terve kivitelezésére, de nem az nem teljesült.
Bentham érdekes kettősséget[4] fedezett fel a társadalmi vélekedések körében a fogvatartottakat illetően. „Néhanyan elfelejtik, hogy a fogvatartott a börtönben emberi lény, mások pedig azt, hogy megbüntetni rakták őt oda.”[5] A panopticon szó azt jelenti, hogy „minden látható”, azaz a fogvatartottak a zárkáikban, az emeletes, tartályszerű (zárkagaléria) épületben, a középen húzódó őrtoronyból figyelemmel kísérhetők. A tartály belső részét a zárkák ablakain beáramló fény világítja, vagy a tetőt kell üvegház-szerűen megépíteni. A nap nem egyenletes járása miatt a kör alakú épület egyik részén mindig kevesebb fény lesz, minél jobban északra helyezkedik el az épület, továbbá egyértelmű, hogy a fogvatartottak a rácsokon keresztül – a zárkák az eredeti tervben nem zárt ajtókkal nyíltak volna a kör alakú folyosókra, hanem csak ráccsal – akár kézjelekkel is kommunikálhatnak egymással. Ez a nem megengedett interakció napjaink börtönügyének egyik legégetőbb gyakorlati problémája, sehol a világon nem tudták megoldani. A kör alakú folyosók pedig veszélyesek az öngyilkosságok szempontjából is, hiszen le lehet ugrani a tartály udvarára. A börtönépítészeti jellegzetességeken túl Bentham a hasznosság szempontjából az alábbi három elvet rögzítette:
1. A rend elve. A megfelelő materiális feltételek által meg lehet előzni, hogy a fogvatartottak a börtönben szenvedjenek, illetve leromoljon az egészségük.
2. A szigor elve. A fentebb leírt körülmények ne lehetnek jobbak, mint a kinti társadalomban tapasztalható általános életkörülmények.
3. A gazdaságosság elve. A fenti két pont alapvető a tervezés és a kialakítás szempontjából, és minden hatékony börtönvezetési stratégiában tükröződik.
Bentham szerint a panopticonban a rabok láthatóak, míg az őrök nem, és az általános és folyamatos megfigyelés miatt a fogvatartottak fegyelmezetten fognak viselkedni. Ezt a helyzetet napjainkban a zártláncú televíziós rendszerek (CCTV) helyettesítik a börtönökben, és számos kritika érheti a folyamatos megfigyelés elvét. Ilyen szempontból a legfontosabb a magánélet hiánya, a totális kontroll kivitelezhetetlensége, az emberi interakció hiánya és a kamerák felvételeivel kapcsolatos bármilyen visszaélés.
Nagyon fontos, hogy Bentham elképzelése szerint a panopticon rendszere a gazdaságosságon és a folyamatos, „kemény” fogvatartotti és őri munkán alapszik. A keménységet úgy kell érteni, hogy a munka produktív és nem sanyargató jellegű.
Bentham a fogvatartottak kínzásának megelőzése érdekében a személyzet körében jelentési és véleményezési rendszert képzelt el. Továbbá fontosnak tartotta a társadalmi ellenőrzést. Ezeket az elveket napjainkban is több-kevesebb hatékonysággal alkalmazzák a büntetés-végrehajtási intézetekben, azonban még korántsem vitték tökélyre sehol.
A fegyintézet hatékonyságát a profitban kell mérni, és ezért a vezetésnek úgy kell működni, mint egy kereskedelemmel foglalkozó, proférdekelt cégnek.
Bentham a Panopticon Post-script-ben leírja, hogy a modern börtön céljai hogyan érvényesítik a társadalmi jólétet és az egyetemes fejlődést. Ezek a következők: a börtönbüntetés példát mutat a társadalom számára, hogy milyen tevékenységet lehet és kell a gaztett helyett, illetve a következményében végezni. Ez a tevékenység a szakszerű munkavégzés. A börtönben meg kell akadályozni a további bűnözést annak érdekében, hogy a fogvatartott jobb állapotban kerüljön szabadlábra, mint ahogyan beérkezett. A büntetése közben fegyelemre kell nevelni, ami az alapvető társadalmi normák elsajátítását jelenti. Meg kell szüntetni, és fel kell számolni a börtönben és a börtön segítségével a nyomort és a nélkülözést. A tisztaság útján kell elérni az egészség fenntartását. A börtönt biztosítani kell a tűzvészekkel szemben. A börtönt úgy kell működtetni (és természetesen kialakítani), hogy a fogvatartottak ne tudjanak megszökni. Úgy kell a börtön üzemeltetni, hogy a fogvatartottak a szabadulásuk után is találjanak munkát, és ezzel növelni lehet az általános társadalmi biztonságot. Ugyanilyen megerősítő hatása van a börtönbeli jó magaviseletnek is. A vallásos tevékenységeknek az egyetemes jót kell szolgálniuk a börtönökben, azaz személyiségváltozást kell elérniük a fogvatartottaknál. Ügyelni kell a fogvatartottak intellektuális fejlődésére, és lehetőleg növelni kell a komfortérzetüket. Mindezeket gazdaságosan kell megoldani, alá-fölé rendeltségi viszonyok lértehozása általa, de a hierarchiához hasonló fegyelemmel és figyelemmel kell kezelni a hatékonyságot, és havonta szigorú mérleget kell vonni. Láthatjuk, Bentham nézetei rendkívül haladóak, és a jelen börtönügynek is kihívást jelentenek, azonban látjuk azt is, hogy a nézeteit éppen azok a kritikák érhetik, amelyeket ő a forradalmi nézettekkel kapcsolatban fogalmazott meg: nehezen teljesíthetők. Bentham azonban valóban a sas szemével látta, hogy a börtön a társadalmi valóság magva, és valóban a légy szemének részletekbe menő analízisével vizsgálta az ideális börtönt.
Kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a börtön vezetése nem eskü vagy a rendezett megélhetés érdekében kerüljön a pozíciójába, hanem a profitot szem előtt tartó szerződés útján. Bentham elvei a versenyképes gazdasági társaság működéséről és szervezeti kultúrájáról a mai napig figyelemreméltók, bizonyára érdekesek lehetnek a közgazdászok számára is.
A gazdaságossági kérdésekkel egyforma súlyban kezelte a nemek elkülönítését a börtönökben. Ezt a manapság teljesen magától értetődő elvet akkoriban külön ki kellett fejteni. Itt ki kell emelni, hogy eredeti tanulmányának alcímében nem csak a börtön szerepel, hanem a szegényházak és a kórházak is.
Bentham részletesen elemzi a művében, hogy a fogvatartotti munka mennyisége, a munkával töltött idő, a szezonális tevékenységek és az állásidők hogyan kezelhetők a leghatékonyabban a börtönben.
A fentiekhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok el legyenek egymástól különítve a börtönökben. A kisebb csoportok tevékenységi eszméje nem emelkedhet az egyetemes haszon és hatékonyság fölé, mert ha ez bekövetkezik, a panoptikon működésképtelenné válik, mert kiéleződnek a csoportok közötti konfliktusok. Ebben a pontban Bentham szintén egy fontos börtönügyi szakmapolitikai kérdésre világít rá, a korát jelentősen megelőzve: a gengesedésre.
A fogvatartottak étkeztetésére is kiterjed a figyelme. A Diéta[6] c. fejezetben részletesen elemzi az étel mennyiségének fontosságát, a gazdaságosságot, a tápértéket, a változatosságot, és érdekes módon engedélyezni valónak tartja a szeszes italok (pl. egy pohár sör) fogyasztását. Ez utóbbi nézet szintén nagyon haladó nézetrendszerre vall, Bentham ugyanis belátta, hogy a szeszes italokat nem ésszerű kitiltani a fegyintézetekből, mert a fogvatartottakban egészséges szükséglet jelentkezik a fogyasztásukra. Azaz a hangulatot befolyásoló szerekkel való visszaélést a börtönben nem lehet megoldani kizárólagos kínálatcsökkentéssel, hanem ellenőrzött porciókkal szubsztitúciót is lehet alkalmazni. Ez az érvelés egyezik a börtönbeli alapvető kábítószerügyi stratégiák összehangolásának mai elvével.
A ruházattal kapcsolatban Bentham figyelemreméltó megállapítást tesz: a férfi fogvatartottak jobb ingujja legyen rövid[7], míg a bal ujja hosszú. Ezzel el lehet érni, hogy a két kar bőrének a színe elüssön egymástól, és a szökéseknek ilyen módon már indíttatási gátat lehet vetni. Ez az eljárás napjainkban megengedhetetlen, hiszen jelentősen stigmatizálja a fogvatartottat. Bentham azonban azt állítja, hogy meg lehet előzni a sokkal komolyabb börtönviseltség bélyegeket. Nem részletezi, hogy melyeket, de talán itt gondolhatunk a tetoválásokra, vagy akár az önkárosítás és az interprizoner erőszak testi jeleire is. Véleményem szerint ezen a helyen Bentham valóban inkább a gyakorlati gondolkodásban szenved hiányt. A fogvatartottak hordjanak fából készült cipőt, ugyanis az jóval olcsóbb, mint a bőr, és azt az egyedi zajt, amit a klumpákban való gyaloglás okoz, nem lehet semmivel sem összetéveszteni. A facipő akkoriban a szolgaság jele volt Angliában. Ezek a nézetek nagyon hasonlóak a későbbi formaruha (csíkos rabruha, rikító színű rabruha), illetve a jelenlegi direkt bő szabású, overall jellegű ruhák börtönbeli alkalmazásának elvéhez, amelyet természetesen lehet kritikával illetni, de azt sem lehet tagadni, hogy a társadalom egyes rétegeinek elvárásaival egybecsengő érvrendszerről beszélünk.
Bentham szerint az ágyaknak is fából kell lenniük, mert az jóval olcsóbb, mint az acél. Láthatjuk, hogy a nézetei itt is konzisztensek a gazdasági megfontolásokkal. Elfeledkezik viszont arról, hogy a fából készült bútorok tűzveszélyesek.Bentham börtönmodelljének a mai napig nem tűnt el az aktualitása: az Egyesült Államokban jelenleg három fajta börtön létezik: a szövetségi, az állami és a magánbörtön. Enoch Wines[8] 1862-ben, Bentham halála után 30 évvel lett a New York-i amerikai Börtönügyi Szövetség elnöke, később a börtönreform jeles személyiségévé vált, az 1860-as évek közepén Theodore Dwight[9]-tal körbeutazta az államokat, és számos bv. intézetet tekintettek meg. Talán ezek a megfigyelések tekinthetők John Horward[10] 1770-es évekbeli európai börtönügyi írásainak amerikai másainak. Elmondható, hogy Howard, Bentham és Wines volt az a három neves személyiség, akik a modern börtönök elméleti és gyakorlati kialakításáért a legtöbbet tettek, és a mai börtönök működése az ő munkásságukon alapszik. Ebben a tevékenységben jelentős és úttörő szerepet vállalt Bentham. A börtön jogi, jogalkotási és morálfilozófiai kereteit ő dolgozta ki, és mind a mai napig Portugáliában egy, Hollandiában három majdnem panopticon rendszerű börtön működik.

[1] Hume, L. J. (1972), Bentham’s Panopticon: An Administrative History in: Parekh, B. (ed.) (1993) Jeremy Bentham: Critical Assessments, Taylor & Francis, 191-224 oldal // másik forrás: Hume, L. J. (1972b) A Bentham’s Panopticon: An Administrative History I. Australian Historical Studies, 15, 61, 703 – 721. oldal – Parekh a tanulmány hosszabb változatát adta ki.
[2] A jutalom-büntetés elméleten alapulú magatartás-formálás a kognitív-bahavior terápia a pszichoanalíssel szemben arra az alapelvere épít, hogy a mentális változás nem állhat be, ha a kliens fizikai értelemben passzív.
[3] Goffman elmélete a totális intézményekről. Részletesen: Fliegauf, G (2008) Mennyiben változott a börtön társadalmi funkciója az elmúlt ötven év során? – A totális intézmények elméletének kritikája (1. rész), Börtönügyi Szemle, 2008, 1.
[4] Dinwiddy, J. R., Twining W. L. (2004 ), Bentham – selected writings of John Dinwiddy, Stanford University Press, 81-85. oldal
[5] idézi Dinwiddy-Twining 81. oldal
[6] Panopticon Post Script Part II, 147-150 oldal.
[7] Uo. 161. oldal
[8] Jeremy Bentham and Enoch Wines Discuss the Privatization of Corrections (1991), Journal of Contemporary Criminal Justice, 7, 60-73 oldal – a cikket vitaszerűen állították össze Betham és Wines levelezéséből.
[9] Theodore William Dwight (1822-1892), amerikai jogász és nevelő, börtönferomer. Szintén a Börtönügyi Szövetség elnöke volt.
[10] John Howard (1726 - 1790) az első angol börtönügyi reformer, Németország, Portugáliában, Ukrajnában és a Krímen tevékenykedett, Bentham is többször hivatkozik rá a munkáiban.

Fontos a kapcsolattartás a külvilággal - Könczöl Richárd esettanulmánya komment nélkül

Kép a nyolcvanas évekből, egy magyar börtönből, zárkaellenőrzés (hippis) vagy letétezés és szállítás során

A délelőtti órákban a felügyelet arra lett figyelmes, hogy a 8-as zárka ajtaját erőteljesen ütik, rugdossák. A kijelző csengőt folyamatosan nyomják. Több felügyelő és a körlet főfelügyelő is odaindult ellenőrzés céljából, majd az ajtó kinyitását kérték az elektromos zárat kezelő felügyelőtől. A zárkába lépve tapasztalták, hogy egy fogvatartott a földön fekszik, több zárkatársa pedig körbeállja. Közelebb lépve észrevették, hogy valami kiáll a fogvatartott hasából. Mint később kiderül egy 15 centiméter hosszú fém cigarettatöltővel szúrta meg magát, amely a személyes használati tárgyai közé tartozott.
Röviddel az eset után értesítették a mentőket, akik hamarosan kiérkeztek a helyszínre és a fogvatartottat beszállították a kórházba őrzés mellett. Eltávolították az idegen testet a fogvatartott hasából, majd ezek után több vizsgálaton is átesett, többek között röntgenen, de nem sikerült megállapítani, hogy átszúrta-e a hasfalat. Ezért a főorvos a BV kórházba Tökölre javasolta az átszállítását, ami csak mentővel történhetett.
Visszatérve a kórházban töltött időre a fogvatartott *****. Többször kéretőzött WC-re és eközben egy esetben megpróbált a betegtársak mellett elhelyezett injekciós tű készletből magához venni pár darabot. Ebben a felügyelet megakadályozta. Egy másik esetben a WC felé menet megpróbált egy ablakot kifejelni, amely ugyancsak nem járt sikerrel. Öngyilkossági szándékáról nem mondott le. Újból az ágyhoz lett bilincselve, ezek után még többször próbálkozott kikéretőzni egyébb indokokkal, de a felügyelet ***** indulásig ebben a pozícióban hagyták!
Ezalatt a börtönben összekészítették a felszerelését a célszállítás miatt, aminek az átvizsgálása közben 2 db mobiltelefont, rivotril tablettákat, valamint más gyógyszereket és egyéb tiltott tárgyakat találtak. Leadták a jelentéseket,és az összecsomagolt, átvizsgált holmival elindult a kísérőautó a kórházhoz. A fogvatartottat mentővel szállították át Tökölre.
A kollégák elmondása szerint már a mentőbe való beszálláskor is ellenszegült, minden egyes utasítást megtagadott. Nehéz volt vele bánni főleg úgy, hogy figyelembe kellett venni, hogy sérült. A *****-i mentősök a régió miatt csak *****-ig szállították a felügyeletet és a fogvatartottat. Itt átszállás következett a *****-iakhoz, kisebb nagyobb bonyodalmak után, majd elindultak a célállomásra. Tökölön végre átadásra került, azóta annyi információt tudtunk meg, hogy családi konfliktus miatt próbált meg öngyilkos lenni, a volt felesége nem engedte beszélőre a lányait, a hosszú ítélet, és a család nélkülözése ennyire megviselte.

Az az igazság, hogy nincs igazság - attribúciós hiba a börtönben

A fenti írásmintát egy hallgatóm vette fel egy magyar börtönben 2007 nyarán. Az volt a feladat, hogy a fogvatartott írja le, hogy mit jelent számára az "első bűntényes körlet". A fogvatartott kitüntetettnek érzi magát a körleten, de sérelmezi, hogy többszörös visszaeső személyek is megfordulnak a körleten.

Természetesen a "szerény vélemény" mögött bizony erős indulat és előítélet lappang. Több dolgot kell itt megjegyezni: aki de jure első ítéletes, nem biztos, hogy valóban először van a börtönben, a büntetések elévülése miatt. Valamiért a fogvatartottak is stigmatizálják egymást. A fenti írásból kitűnik, hogy az első bűntényes személy a többször börtönt járt személyt lenézi, megveti, vagy esetleg tart ezektől a személyektől.

Két dolog következhet ebből:

1. A többszörös visszaeső személyek megrögzött bűnözők, már nincs esélyük arra, hogy beilleszkedjenek a társadalomba.

2. A sokszor börtönbe járt személy már annyira tapasztalt, hogy kihasználja a börtönrezsim hiányosságait, visszaél a státuszával, és ezért veszélyt jelent a többi rab számára.

Legalábbis a fenti két pont a fogalmazást író fogvatartott sztereotípiája és attribúciója a visszaeső fogvatartottakról.

Tanulság mégis a számunkra, hogy az első bűntényes fogvatartott előítéletei összecsengenek a társadalmi vélekedéssel, azaz azzal az érdekes jelenséggel állunk szemben, hogy az első bűntényes fogvatartott a börtönbe viszi a többségi társadalom értékítéletét. Mivel a fogalmazást főiskolai hallgatók előtt kellett írni, oda kellett nekik adni, és ezek a hallgatók börtönőrök voltak a nyári gyakorlatuk során; lehetséges a fogalmazást író személy csak az elvárásoknak engedelmeskedett.

Többször foglalkoztam ezen a blogon azzal, hogy a börtönben az interakciók rendkívül erélyesen több csatornán zajlanak. Néha a valódi (saját) véleményt nehéz megkülönböztetni az öngenerált véleménytől. Úgy tűnik, hogy a börtön a társadalom olyan mély bugyra, ahová mi átlag állampolgárok nem nyerhetünk betekintést. Aki mégis bekerül, az rettegve tanúsítja magának és a külvilágnak, hogy ő nem olyan, mint a körülötte lévő, hasonló sorsú emberek.

Mi ez, ha nem irgalomért és kegyelemért való évődés? Ez a nyomasztó élmény nagyon hasonlít a PTSD-ben szenvedő túlélők reakcióira.

Láttuk, hogy a társadalom értékítélete beszivárog a börtönbe. Nem volt Goffmannak igaza. A börtön nincsen elszeparálva a külvilágtól. A börtön egy olvasztótégely, ahol az emberek a saját testükön és lelkükön hordják a társadalom nyomasztó súlyát. Ez a presszió bizony kapcsolatot jelent. Mintha automatikus (implicit) elnyomás lenne.

Rasszizmus a börtönben és folyományok

A fenti firka egy magyar börtönben készült. Az íráskép és a helyesírás alapján láthatóan magasabb iskolázottságú személy készítette. A mondatban irónia is van: "Rasszista vagyok! Utálom a sötét, börtönös cigányokat! :)" A mondat végén lévő smiley talán tréfálkozásra utal. A firka ugyanakkor származhat egy börtönőrtől is. A börtönben szolgáló őrök gyakran panaszkodnak arra, hogy őket egységesen rasszistának bélyegzik. Ez bizony egy durva előítélet észlelése (goffmani szóhasználattal élve: stigmatizálódás, vagy manapság: passing), és a rasszizmus-vád sok tekintetben hasonló a büdöscigányozáshoz. Mind a két gesztusnak és megnyilvánulásnak az a célja, hogy a megítélt csoportról alkotott véleményt a lehető legdurvábban és legsértőbben fogalmazzák meg, természetesen név nélkül, aláírás nélkül, az identitás felvállalása nélkül a másik személy identitását fenyegetve. A névnélküliség is egy érdekes graffity-jegy.

Ilyenkor mindig azt kell megvizsgálni, hogy az adott közegben mi vihette arra a személyt, hogy kimondja, közölje, nyilvánosságra hozza azt, amit leírt. Az ok nagyon gyakran egy megszakadt interakció, a lépcsőházi bosszankodás.

Lépcsőházi bosszankodás az az emberi gesztus, amikor az egyén a felettes, magasabb státuszú személytől illedelmesen távozik, becsukja maga mögött az ajtót, és a lépcsőházban kezdi szidalmazni, amikor nem érheti semmilyen ártalom, hiszen a valós interakció megszakadt.

A fenti írás azonban poénkodás is lehet. Véleményem szerint a rasszizmus ellen nem lehet nyíltan fellépni, magyarán nem lehet senkire sem azt mondani, hogy "mocskos rasszista bunkó", mert ez a kijelentés merőben sértő. A rasszista attitűdöket ugyanakkor erősíti, és ezzel az etnikai ellentételet tovább szítja a hasonló kijelentés. A fenti firka készítője mindezt érzékelhette, és talán azért rakta a smiley jelet a mondat végére. A poénkodás ugyanakkor együvétartozást, összekacsintást is sugall. A felírt gondolatot tehát nem csak egy egyén vallja, nem csak egy egyén érzi annak megbélyegző jellegét, vagy kafkaian groteszk mivoltát, hanem több személy; és az adott jelenség közösségformáló erő, hiszen a falfirka ez esetben nem megszakadt interakció terméke, hanem egy interakció kezdete. Ebben az esetben a börtönben folyó szakmapolitika (policy) "ne gyűlöld a cigányokat, mert megbüntetnek érte, és lenéznek miatta!", tejlesen elkülönül a börtön lehetséges megélt valóságától: "én itt élek együtt a bűnöző cigányokkal, ezek meg arról a papolnak, hogy nincs cigány bűnözés, és még engem mondanak rasszistának, könnyű a parlementből okoskodni". A fenti jelenség nagyon hasonlít a szekuralizációhoz: a börtönőrök maguk már egyáltalán nem hisznek a börtön hatékonyságában.

Érdekes ez, ugyanis a börtönök hatékonyságában az abolicionisták sem hisznek...

Börtönrajzok az egykori Kultiplexben - így is lehet

Fiáth Titanilla gyűjtéséből származnak a fenti rajzok, amikor a baracskai börtönben dolgozott, a kábítószer-perevenciós részlegen lévő fogvatartottakkal. A matricákat Titanilla és a street art művész Stark Attila ragasztották ki az egykori Kultiplexben valamelyest közelebb hozva ezzel a rabok világát a budapesti fiatalok egyik közkedvelt szórakozóhelyéhez. Szinte minden képet a fogvatartottak készítettek.

Érdemes megnézni az I.R.N.I. feliratú képecskét, ami talán azt fejezi ki, hogy a fogvatartottakat az írástudatlanság juttathatta a börtönbe, mert az iskolarendszerből kimaradtak, és egyre jobban marginalizálódtak. Az írás megtanulásával viszont magukra veszik a világ terheit (mint Jézus feje felett az I.N.R.I. felirat a keresztfán).

Ugyanilyen kettős értelmű felirat az ÜLTESS! is, ami a virágültetést mint szép gesztust is jelentheti, de azt is, hogy nagyon egyszerű a "megtévedt" embereket csak úgy leültetni a börtönbe, és utána rájuk sem bagózni, hanem hagyni őket akár napi 23 órán át a zárkájukban. A rabok is érzik tehát, hogy mekkora szerepe van a társadalmi reintegrációban a foglalkoztatásuknak. Milyen egyszerű lenne a két jelentést összevonni, és a leültetést úgy értelmezni, hogy a rabokat a börtön kedvező talajába elültetjük, és szép virág lesz belőlük. Sajnos tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen gyakran maga a társadalom sem fogadja be a börtönviselt embereket.

Az Only God Can Judge Me felirat azt jelenti, hogy a bíróság nem veheti el az ember méltóságát az ítéletével, és a rabok nem lehetnek a börtönök áldozatai csak azért, hogy az önmagukat bűntelennek érző "nagykutyák" lelkiismerete megnyugodjon.

Természetesen a fenti rajzokat én értelmeztem, nem a fogvatartottak, lehet azokat ezer más módon magyarázni, és erre talán az alkotók maguk lennének a legalkalmasabbak.

Észak-Ír börtöntörténelem: A "pokróclázadás"

Bobby Sands

Kieran Nugent, az első pokrócember. Falfestmény a Long Kesh külső falán. "Csak akkor hordok rabruhát, ha a hátamra szegezik."

Pokrócba burkolózott elítéltek. A falra a saját ürüléküket kenték.

A belfasti Long Kesh börtön hírhedt H-Blocks-jai, azaz H alakú körletei

A Pokróc Tüntetés (Blanket protest) idején, 1976-ban az Észak-Írországi Maze Börtönben háromszáz politikai fogvatartott megtagadta a rabruha viselését, mivel az azt jelentette volna, hogy ugyanolyan kürülmények között kellett volna élniük, mint a köztörvényes bűnözőknek. A fogvatartottak az Észak-Ír konfliktus idején kerültek a börtönbe, és az akkori brit kormányzat terrorizmussal gyanúsította őket. A fogvatartottak egy pokrócot vetettek a vállukra, és nem hordták az egyenruhát. Később megtagadták a tisztálkodást, nem vágták le a hajukat és a szakállukat, sőt az események eszkalálódása idején a székletüket a zárkák falára kenték (Dirty protest). 1981 augusztusában tíz ír fogvatartott halt meg végső elkeseredésében éhségsztrájkban. 1983-ban 38 IRA fogvatartott megszökött az intézetből. A szökés, a csoportos ellenszegülés, az egységes külsőségek mind lehetnek gengjellemzők, azonban mégis úgy tűnik, hogy a gengesedés a köztörvényes fogvatartottakhoz kapcsolódik. A Pokróc Tüntetés azonban teljes mértékig azonos mintázatokat mutat egyes börtönlázadásokkal, azaz feltehető, hogy maga a szabadságelvonással járó intézkedés, valamint a többségi társadalom viszonyulása vált ki egyes csoportos viselkedéséket zárt körülmények között.

A történteket egy filmben is feldolgozták, 2008-ban. A filmet a Titanic filmfesztivál 2009-ben két alkalommal vetítette Magyarországon is.

A felügyeletnek segíteni

A fogvatartottak magukon hordják a társadalom rosszalló értékítéletét. Több ez a goffmani stigmatizációnál.
2007 nyarán a tanítványaimtól azt kértem, hogy a börtönökben töltött nyári gyakorlatuk alatt a fogvatartottakkal írassanak fogalmazást. A fenti írásminta, amelyet nem grafológiai kutatás céljából vettünk fel, és ez fel sem merült bennünk, egy olyan fogalmazásból származik, amelyben a fogvatartott leírja egy börtönbeli napját.
A rózsaszín téglalapban a következőt olvashatjuk: „a vellüggyelletnek segiteni”, ami az jelenti, hogy a felügyeletnek segíteni.
Olyan mértékű és fura torzulás ez, hogy szinte felmerülhet bennünk, hogy a fogvatartott szándékosan túlozza el a helyesírási hibát, de ehhez képest az íráskép inkább dinamikus mintsem kalligrafikus. De még abban a helyzetben is, ha a fogvatartott tényleg ilyen mértékben torzítaná el a helyesírását, további kérdés lehetne, hogy vajon milyen táras és társadalmi erő készteti őt ilyen mértékű szerepjátékra és bohózatra?
Az írásmintát a Szegedi Fegyház és Börtön Hosszú Idejű Speciális Rezsim Körletén (HSR) vettük fel, ahol általában életfogytig tartó szabadságvesztést töltő fogvatartottak tartózkodnak egy rendkívül rigid napirendű helyen. Vajon miért kell ezt a szerepet ennyire túlspirázni? Vajon mit közvetíthet a társadalom a fogvatartott felé, ha ezt a kommunikációt a fogvatartott úgy értelmezni, hogy neki egy ilyen írásminta-kutatásban való részvétel alkalmával bohóckodnia kell? Talán azt érzékeli a fogvatartott, hogy a rabok, brutálisak és állatok? És a manírral azt akarja jelezni, hogy nem is azok, hanem tréfás, mókás emberek?
Az Egyesült Államokban, a múlt század ötvenes éveiben érzékelték attitűdkutatók (pl. Hovland, Tajfel, Sherif) hogy a feketék elleni totális és megsemmisítő gyűlölet átváltozott megtűrő, babusgató, kinevető attitűdre. Igaz, hogy a feketék nem képezhetnek egy csoportot a bűnözőkkel és a rabokkal, azonban a legtöbb magyar előítéletes személy a cigányságot a bűnözéssel azonosítja.
De elemezzük ezt az itemet tartalmilag is. Segíteni a felügyeletnek? Miért kell a rabnak segítenie a felügyeletnek? És miért képezi ez a dolog a fogvatartott napjának olyan részét, amelyet annyira fontosnak tart, hogy megemlít? Miért érzi magán ilyen mértekben a fogvatartott a társadalom vigyázó tekintetét? Vajon milyen lehet a hangulat egy magyar börtönben, ha a fogvatartott számára a napja egyik része az, hogy ő is felügyel? Ő is rajta tartja a szemét, egyrészt saját magán, másrészt pedig a társain is.
A börtönökben a világ minden részén a pedofil rabokat még a rabtársak külön is sanyargatják, olyannyira, hogy a szex offenderek szinte olyan szerepet játszanak a mi társadalmunkban, mint az indiaiban a páriák. Érinthetetlenek. A magyar társadalomban ezek szerint nem csak a pedofil rab érinthetetlen, hanem majdnem minden rab?Ha ezen utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor a magyar társadalom rendkívül dogmatikus és bosszúéhes. A mértéktelen bosszú természetesen nem csak a börtönben van jelen, hanem a társadalom egészében is, hiszen a börtön olyan, mint egy mikroszkóp; a börtönben olyan társadalmi jelenségeket lehet tanulmányozni, ami a kinti világban implicit módon van csak jelen. De ezen felül a börtönbeli társadalmi jelenségek olyanok, mint a rákos daganatok. Előbb utóbb áttét keletkezik, és a jelenség másutt is megjelenik. Gyenge példa erre a köcsög szó. Vulgáris értelme egyértelműen a börtönből szivárgott ki a társadalomba a nyolcvanas évek közepén. Intő példa azonban az, hogy a magyar-roma ellentét fekáliája a börtönben jóval korábban eresztett ki a bűzös tégelyéből, mint a jelen magyar világban, ahol elképzelhető olyan jelenség az utcákon, mint a romaellenes tüntetés. Tragikus példa pedig az általam mindenhol szajkózott Kalinyingrád esete, ahol a börtönben terjedt el először a HIV a közös tűhasználat miatt, aztán – persze – a társadalomban is.

Stigmatizáció (könyv...)

Erwing Manual Goffman (1922-1982)

A stigmatizáció fogalmát Goffman (1961) alkotta. Általánosságban az identitás társadalmi szakcionálását értette alatta. Az identitás a szocializáció során fejlődik ki az egyénben, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy az identitás a szelfünk mindenegyes megnyilatkozásának térbeli és időbeli összessége, azaz maga a sors. A sors pedig a döntéseink összessége. A társadalom néha fenyegeti, elítéli, vagy megrója egyes tagjainak sorsát. Breakwell (i.m.) a jelenséget azzal bővítette ki, hogy az identitás elleni fenyegetést is a stigmák körébe sorolta. A kettő elméletet összefoglalva, láthatjuk, hogy egy olyan társadalmi aktusról van szó, ami ellentétes az egyén önmeghatározásával, és annak megsemmisítésére vagy immobilizációjára irányul.

Braithwaite (1993) szerint a szégyenérzet egy olyan tényező, ami előreviheti a társadalmi fejlődést, és talán az egyetlen erő, ami a bűnözést vissza tudja fordítani. Ennek értelmében a stigmatizáció éppen olyan társadalmi definiciós funkció, mint a deviancia.

Useem és Piehl (2006) igen friss, de már sokat idézett és vitatott cikke szerint a börtönprivatizáció nemhogy növelné a börtönlázadások és egyéb rendkívüli események számát, hanem csökkenti. Ugyanez történik az empirikus adatok szerint a stigmatizációval is, a szerzők kimutatják például, hogy az interprisoner agresszió (1) miatt elkülönített (tehát tovább stigmatizált) fogvatartottak száma az Egyesült Államokban az utóbbi húsz év alatt a felére csökkent. A stigmatizáció tehát az állami akarat hatékonyságának növekedésével csökken. Nyilván ezt úgy is lehet érteni, hogy minél nagyobb embertömeg kerül a börtönökbe, annál csekélyebb a társadalmi identitás-fenyegetés sűrűsége.

Farrington (1992) szerint a jelenlegi társadalmi börtönkép és funkciófelfogás inkább a goffmani totális intézmény jellemzőinek felel meg, mintsem a realitásnak. A börtön nincs annyira elkülönülve a társadalomtól, mint a klasszikus totális intézet, és ennek következtében a stigmatizáció is csekélyebb mértékű.

Crawley (2004) pedig a börtönszemélyzet stigmatizációjáról beszél, amikor azt mondja, hogy az egyenruha olyan szerepet kíván meg, amelyekre inkább az előadásjelleg, mintsem az érzelmi egyensúly és strukturáltság jellemző. Korábban, amikor a börtönök sokkal inkább büntető jellegűek voltak, a börtönőrök nem kommunikáltak a rabokkal verbális szinten olyan minőségben, ahogy azt a mai fogvatartotti programok megkövetelik. Úgy tűnik, hogy a stigmatizáció egy konstans, ami mindenképpen érinti a börtönlakókat, és ha a rabokat kevésbé károsítja, áttevődik az őrökre.

A stigmatizáció a börtönnel és a tanulmányunkkal kapcsolatban három nagy területet érint.

(1) Az első a triviális: a szabadult fogvatartott a börtönből kilépés után a szociális érintkezései során magán viseli azt a diszpozíciót, hogy ő valamikor börtönben volt. Tehát nem csupán a börtönviseltek reprezentánsa lesz az interakcióban résztvevő másik személy számára, hanem a börtön kognitív stílust befolyásoló hatásai miatt maga a fogvatartott is rabként fog viselkedni a külvilágban is, főleg akkor, ha erre a magatartásmintára ösztökélő társas közeggel találkozik. Hasonlít ez a jelenség a pszichoanalízis regresszió fogalmához is, amikor az egyén frusztrációnak van kitéve, és az énkép integritása érdekében egy korábbi személyiségfejlődési stádiumba csúszik vissza. Nos, a börtönnel kapcsolatban is ez jelentkezik. Régi mítosz az öreg börtönőrök körében, hogy a nyolcvanas években egy kocsmában úgy lehetett megállapítani, hogy ki volt börtönben, hogy el kellett az embernek magát kiáltania, hogy „sapkát le!”, és aki a homloka felé nyúlt, biztos szabadult rab volt, mert ez volt az egyik leggyakrabban kiadott ukáz a börtönben. Ha a szabadult fogvatartott az utcán egy szintén szabadult fogvatartottal találkozik, azonnal felveszi azt a viselkedésmódozatot, amit a börtönben tanúsított, méghozzá olyan mértékben, amennyire ezt az adott tér társas és fizikai zártsága megköveteli. Mondhatjuk azt is, hogy a börtönbeli kognitív struktúrák szinte reflexszerűen vagy imprinting módon rögzülnek a fogvatartottban, tehát nem arról van szó, hogy a stigmatizált cselekvéssorozat inger-válasz transzformációk és tranzakciók következménye, hanem a diszpozícióé. Nem azt állítjuk, hogy az interakcióban résztvevő másik személy attitűdjének érzékelése váltja ki a stigmatizált viselkedést, hanem a börtönben kialakult kognitív struktúra. Magyarán a szabadult rabon meg fog látszani, hogy szabadult rab, és azért, mert a társadalom által közvetített szégyen bélyege lemoshatatlanul rajta lesz, és ennek megfelelően fog viselkedni; nem azért fog így viselkedni, mert bizonyos helyzetekben ezt várják el tőle. G.H. Mead (i.m.) izzó korbáccsal felszerelkezett őrangyalokhoz hasonlította a társadalom címkézési struktúráját, és mi megállapíthatjuk, hogy ezen rendszerelv a fogvatartottakra kifejezetten igaz.

(2) A stigmatizáció másik börtönvonatkozása az egyik nagy mesterem, Garami Lajos (2), kijelentése: „Minél jobban klasszifikálunk, annál jobban stigmatizálunk”. A börtönbeli klasszifikáció azt jelenti, hogy a személyzet valamilyen kezelési vagy menedzselési cél érdekében a fogvatartottakat osztályozza, skatulyázza. Erre már a törvények is utalnak. Jogszabály és a bíróság ítélete határozza meg Magyarországon, hogy ki milyen büntetés-végrehajtási fokozatba kerül, fegyházba, börtönbe vagy fogházba. Szintén jogi kérdés, hogy ki milyen szigorú őrzési fokozatba kerül. Aztán a börtönben is eldönthetik, hogy ki milyen rezsimben nyer elhelyezést, hogy pl. az előzetesen letartóztatottak közül ki kerülhet nyitott körletre. Az intézet dönthet arról is, hogy ki kerülhet gyógyító-nevelő csoportba vagy kábítószer-prevenciós részlegbe. Minden csoporttagság magán hordozza a verbális stigmát, mint pl. „gyógyis” vagy „narkós”. A Budapesti Fegyház és Börtönben egykor a nem dolgozó fegyházas körletet Jurrastic Parknak hívták. A nem dolgozó körletrészen voltak azok a rabok, akiknek egészségügyi okokból vagy biztonsági okokból nem lehetett munkát adni. Az előbbi csoport mozgássérültekből, nyugdíjasokból, értelmi fogyatékosokból állt, míg az utóbbi csoport kemény bűnözőkből. Rajtuk kívül a körleten sok volt a külföldi, akik nem tudtak magyarul, és azért nem dolgozhattak, jellemző bűncselekményük a kábítószerrel visszaélés volt. El lehet képzelni, hogy ezek a csoportok milyen módon érintkeztek egymással és a személyzettel, nem véletlen tehát, hogy az őslények vad harcáról szóló fikcióhoz hasonlították őket.

(3) Mindezek mellett a fogvatartottak a börtönszleng megalázó kifejezéseivel egymást is stigmatizálják. Új keletű kifejezés volt a kilencvenes évek végén a droid, ami a csicska kifejezés szinonimája volt. A droid a Csillagok háborúja sci-fi saga azon kasztja, amelyik az emberek szolgálatára hivatott, mindegyikük alacsonyabb rangú, és nem élvez annyi jogot, mint az emberi lény. Jellemző a börtönben, hogy a fogvatartott társak annyira megalázzák a társaikat, hogy nem is veszik őket emberszámba, úgy tekintenek rájuk, mint a hétköznapi ember a primátákra.

(1) interprisoner = fogvatartottak közötti. Az interprisoner agresszió az egyik olyan diszfunkció a börtönben, ami ellen a jogvédő szervezetek a legerélyesebben küzdenek. Ide sorolható a prison rape is, azaz a börtönbeli erőszakos fajtalanság. Ez utóbbi jelenség a fiatalkorú börtönökben, illetve a fiatal felnőtt fogvatartottak között szignifikáns.

(2) Szóbeli közlés. Garami Lajos hosszú éveken át a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán dolgozott, és a fogvatartotti programok, rezsimek kidolgozásáért és fogvatartottak tömeges menedzsmentjéért felelős főosztály (Fogvatartotti Ügyek Főosztálya – FüF) vezetője volt nyugdíjba vonulásáig, 2005-ig.