Depriváció (könyv...)

Balassagyarmaton készült börtönrajz

A börtön kifejezetten más társas közeg, mint a szabad élet, és ez abban is megnyilvánul, hogy a fogvatartottak másféle javakkal rendelkeznek a letartóztatás után, mint előtte. Sykes (1958) deprivációs modellje megcáfolhatatlan. Klasszikus művében a következő megfosztásokról esik szó:
- szabadság mint társadalmi tevékenység és visszajelzés (feed back),
- autonómia,
- javak, szolgáltatások,
- heteroszexuális kapcsolat,
- biztonság.
A klasszikus depriváció legtriviálisabb példája a szexuális élettől való megfosztás. A fogvatartottnak nincs lehetősége a börtönben szexuális életet élni. Persze itt is vannak kivételek, egyes országokban (pl. Németország, Hollandia) a fogvatartottak úgynevezett intimszobában tölthetnek pár órát a kedveseikkel. Ennek nagyon nagy szerepe lehet a fogvatartottak motiválásban, hogy programokban vegyenek részt, vagy legyen kapcsolatuk a külvilággal, egyrészt a fogvatartottak közti erőszak csökkenése érdekében, másrészt a börtönbeli szexuális erőszak (prison rape) visszaszorítása révén. Egyes államokban, így Magyarországon is, a fogvatartottaknak lehetőségük van arra, hogy a látogatóikat a börtönön kívül fogadják, persze ehhez rendkívül összetett feltételrendszernek kell megfelelniük.
Mindezeken túl nem szabad letagadni a börtönbeli homoszexuális kapcsolatok létezését, ezek nagy részének nem az intim együttlét, hanem a maszkulin dominancia kiélése az indítéka.
Szintén klasszikus depriváció az autonómia elvesztése, azaz a fogvatartott elveszti az önállóságát, mert a személyzet mindent megszab neki. Így hangzik a klasszikus értelmezés, azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy a személyzet csak akkor határozza meg a fogvatartott magatartását, ha a látókörében van, és akkor sem teljesen. Nem véletlen, hogy a magyar büntetés-végrehajtási biztonsági rendelkezések is három megfigyelési módszert határoznak meg, melyeknek a súlyossági sorrendje a következő: őrzés, felügyelet, ellenőrzés. Sokkal nagyobb gondot jelent, hogy mi történik akkor, amikor a börtönőrök nincsenek jelen.
A fogvatartott a börtönben meg van fosztva a saját tulajdonában lévő javaktól, amelyek az intézetben tiltott tárgynak minősülnek. Ezeket gyakran – pedig jogszabályokban meghatározott tárgyakról van szó – különbözőképpen értelmezik a börtönőrök, akár körletenként[1] is. A sajátos jogértelmezés számos más börtönártalomban vissza fog még köszönni. Ilyen lesz a retribúció és a reluktancia.
A fogvatartott a börtönben meg van fosztva az egyedülléttől, aminek nagyon súlyos, traumatikus hatása van a személyiségre. A témát bővebben ki fogjuk fejteni a letartóztatási sokk és a detrimentalizáció témakörénél.
A deprivációval kapcsolatban meg kell említeni még egy fontos dolgot, ami a börtönök világát csak az elmúlt két évtized óta jellemzi. Ez a megfosztás az egészségtudattól. A börtönökben a kábítószerek miatt megnőtt a fertőző betegségek terjedésének veszélye. A drogfogyasztás a börtönben tiltott dolog, és a kockázati magatartásra[2] való hajlandóság eleve nagyobb. A börtönökben nem érvényesül az alacsony küszöb elv[3], aminek következtében a kábítószer-élvező fogvatartottak nem fognak orvosi segítséget kérni, csak a végső esetekben. Meg kell itt említeni, hogy az ideális megoldás talán a reach out programok promotálása lenne, ami azt jelentené, hogy a börtönszemélyzet keresné meg a drogfogyasztó rabot, nem pedig fordítva.
A börtönökbeli öngyilkosságokról szóló, egyik legtöbbet citált tanulmány szerint (Liebling 1995) a depriváció nem olyan általános érvényű, ahogy azt Sykes gondolta, hiszen a szuicid tendenciákra ható faktorok közül nem olyan erős, mint például az immanens inkarcerációs börtönártalom.
Látható, hogy a depriváció eredete összetett, egyrészt a társadalom által közvetített szankció, másrészt a börtön szervezetéből eredő mellékhatás, valamint a fogvatartotti társadalom társas csoportfolyamatainak eredménye.

Íme néhány példa a deprivációra az itemek közül:

Az éjszaka… a naplementét vártuk a tó partján, beszélgetés – álmodozás - a friss
levegő, szél a sötétségben, és megvárni a napfelkeltét, hallgatni a csendet, a
nap erejét, fényét és melegét ízlelni…

A prizonizációnál leírtak ellenére itt láthatjuk, hogy a fogvatartottak igenis attól is szenvednek, hogy fizikailag el vannak zárva a külvilágtól. Az egyhangú napok, és a jellemzően szürke falak nem hasonlíthatók a kinti világhoz, ami bővelkedett eseményekben, és változatos volt.

Találkozni fogok egy hölggyel…

A dominancia vezérelte társas közegben a legnehezebben azt lehet eltitkolni, hogy milyen súlyos mértékben hiányzik a fogvatartottaknak a párkapcsolat kiélésének lehetősége. Ez az érzés néha mindent felülmúl, és mindent képes irányítani. Ez a jellegű depriváció egy idő után kiürül és kiég. A fogvatartottak személyisége megkeményedik, és hihetetlen önfegyelemmel tűrik a sorsukat. Ha egy elképzelt társadalomban a börtönök úgy funkcionálnának, mint a jelenlegi társadalomban az állatkertek, akkor a közönséget becsalogató szlogenek között biztos szerepelne az a promóció, hogy „az emberek, akik magányosak, mégis együtt vannak”, vagy „az emberek, akik évek óta nem voltak senkivel, és büszkén viselik” vagy „nézzen olyan ember szemére, aki annyira vágyik a megértésre és az ölelésre, mint senki más”. Ha már a hasonlatoknál tartunk, a börtön annyiban különbözik egy lakatlan szigettől, hogy a megfosztások ugyanazok, de a személyek nem egyedül kerültek a szigetre. A Legyek ura című könyv remekül szemlélteti a fentebb leírt élethelyzetet.

Amikor először mondták nekem azt, hogy „Apa”

A fenti item az izolációra utal, amit később fogunk tárgyalni, azonban mindenképpen szerepel benne a megfosztás is. Azt vettük észre, hogy a fogvatartott férfiak izolálódnak, azaz a társadalomtól való elkülönülést keserülik meg inkább, míg a nők inzulálódnak, az a családtól való izoláció miatt a börtönbeli társas közegtől szigetelik el magukat. Mindkettő jelenség mögött a depriváció áll. A nőket a depriváció társadalmi és társas szinten is sújtja.

Itt, elzárva a külvilágtól, barátoktól, szerettektől, ingerszegény környezetben, vajon miről is álmodhat a magam fajta „fekete bárány”. Valószínűleg arról, amire sokat gondol unalmas, ismétlődő hétköznapjai során: csupa „sz” betűs szó, mely kint más értelemmel rendelkezett, vagy magától értetődő volt, s természetes, hogy van. Csupa „sz” betűs szó, melynek elvesztése fájó sebként égetik a szívünk minden egyes részét.
Szabadság, szeretet, szerelem, szex. Négy különböző szó, mégis valahol összeforrnak, egyesülnek: az álmainkban éppúgy, mint a gondolatainkban.

A nyolc általános iskolai osztályt és vendéglátó ipari szakiskolást végzett, 24 éves fogvatartott rablást követett el. Magas intellektusú, és teljes mértékben megértette, hogy mi a vizsgálatunk célja. Költőien fogalmazza meg a depriváció okozta panaszait, és arra is utal, hogy ezek a jelenségek a gondolatokba szövődnek, és nagyon nehéz tőlük megszabadulni. A depriváció természete kettős: (1) egyrészt szembesíti a fogvatartottat, hogy a börtönbüntetés következtében olyan valenciával felruházott kognitív tartalmaktól szabadult meg, amelyek (2) olyan élményt eredményeznek, hogy az általa okozott traumától rendkívül nehéz megszabadulni. A depriváció elvesz egy olyan dolgot, amelytől a fogvatartott függ, és a kényszergondolatok következtében új függőséget teremt. A depriváció nélkül ezek az érzelmek nem lennének ilyen hevesek.

[1] Intézetnek nevezzük általában a börtönt magát, de nem a börtön szervezetét, hiszen abban a személyek is benne foglaltatnak. Körletnek nevezzük azt az épületrészt, ahol a fogvatartottak szálláshelye van. Zárka vagy lakóhelyiség pedig a körlet az a része, ahol a fogvatartottak alszanak.
[2] Az egyik legextrémebb példa a kockázati magatartásra az az, amikor a kilencvenes évek közepén a fogvatartottak a péniszüket szétvágták, a csaptelepből készített műanyag golyókat varrtak bele, és hagyták, hogy a nemi szervükön vadhús keletkezzen. Az egészségügyi szolgálat csak fertőzés esetén szerzett tudomást az eseményekről, a fegyelmi lapokhoz pedig egy borítékban csatolták a bizonyítékot, azaz a fogvatartott nemi szervéből kioperált golyócskákat. (Itt nagyon nehéz elválasztani az önkárosítást a fegyelemsértéstől és a tiltott tárgy tartásától, hiszen az önkárosítás nem öncélú, hanem mindig van valamilyen mögöttes szándék a cselekmény elkövetése idején, valamint a péniszbe helyezett inplantátum mindenképpen önkárosító cselekedet, nem beszélve a fertőzési kockázatról, vagy a jelentős vérveszteségről.) A tetováló szalon tulajdonosok körében nem ismeretlen a szabadult fogvatartott, aki a péniszéből kívánja eltávolíttatni a börtönben beépített műanyag golyókat. Szintén a tetováló szalonból származó mítosz az is, hogy a fogvatartottak hosszában elvágják a péniszüket, hogy az vadhústól megvastagodjon. A beszámolók szerint erre azért kerül sor, mert a fogvatartott a nemi szervét úgysem használja ki a börtönben (szex-depriváció), és ezért van idő a seb begyógyulására, és a szabadulás utáni szexuális kapcsolatok majdan nagyobb élvezetet fognak nyújtani. A mítosz szintén a börtönbeli erélyes maszkulinitás és a manpower ékes bizonyítéka.
[3] Az alacsony küszöb elv kábítószerügyi ártalomcsökkentési stratégia. Azon alapszik, hogy a prevenciós programokba bevont személyek együttműködési hajlandóság növekszik, ha nem kerülnek nyilvántartásba, vagy a nyilvántartáshoz nem férhet hozzá bűnüldöző szerv. Érdekes anomáliával állunk szemben, hiszen a társadalom érdeke a bűn üldözése (pl. a kábítószer-fogyasztásé), érdeke a járvány megelőzése is, ezekkel ellentétben azonban érdeke az is a drogos személyek egészsége ne romoljon, és valamiképpen az egészségügyi ellátórendszer alanyaivá váljanak. Ezek az érdekek lefedik egymást és ellentmondanak egymásnak, juxtapozicionális helyzetben vannak. A különböző kábítószerügyi stratégiák összehangolása lehet a megoldás. Ez a börtönben a biztonság elvének hegemóniája és a fogvatartottak kockázatkereső magatartása miatt különösen nehéz helyzetet teremthet.