2008. december 21., vasárnap

Börtönrajz: Boris Vallejo replica és a hype



A fenti képen egy Boris Vallejo kép másolatát láthatjuk, egy hazai börtönben készült. A másolat nyilván még váztalos, és az alkotónak nem sikerült befejeznie. A két egyébként lomhának tűnő sárkányon uralkodó nő szimbolizálhatja a gonoszt legyőzni, vagy legalább kordában tartani képes erőt, de az anya hiányát is. Jelentheti az alapvetően gonosz világ felett diadalmaskodó tiszta női erőt, amely a fogvatartottak fejében idealisztikus, és a társadalom által definiált (hype-olt) üzenet sajátos torzulása.

A börtönben a nőkről torz kép él a fogvatartottak fejében. Minden női jelleg a szexualtiás és fantázia felé torzul, akár Boris Vallejo képein: a nők gyönyörűek, ugyanakkor, erősek, üdék, és szexuálisan kitárulkozók: azaz tömény nők, hipernők. Szinte egyértelmű, hogy ez börtönbeli nőhiány kompenzációja. A szabadság a fogvatartottak képzeletében szinte már el is tűnik, de szimbólumként jelen van: "itt vagyok a börtönben, de már nem is látom a rácsokat, és a falakat, olyan, mintha valamilyen táborban lennék" - mondta nekem nemrégiben egy kiememelkedően magas intellektusú, sikkasztásért bent lévő fogvatartott. A szabadságszimbólum a börtönben a fantázia nőalakkal való egyesülés képzete, ami az alakját tekintve nagyon hasonlít a gyermekek anyához való ragaszkodására, dinamikájában azonban más, hevesebb.
A karácsonyi ünnepségen - amin egy magyar börtönben részt vettem - a rabok az anya hiányáról félve, sznvedéllyel, de mégis dühvel fűtve énekeltek. Az anya a börtönben szupererő, ami minden mögött megbúvik, de mégsincs jelen, a hiánya miatt a rabok fejében rendkívül ambivalens érzések élnek az anya-alakkal szemben: imádják, mert elfogad, megment és kitárulkozik, de gyűlölik, mert elengedett, nincs jelen, és nem nem figyel. A társadalmi nyomás (hype) nem engedi el a rabot, jelen van, és folyamatosan figyel.

Egyes rabok festetnek maguknak a börtönben akár megrendelésre is, és a képért védelemmel fizetnek, mint a feudális időkben az uralkodók. A kézzel festett képek birtoklása státuszszimbólum a börtönökben, akárcsak a tetoválás. A művészi érték nagyon csekély mértékben jelenik meg a börtönrajzokon és a festményeken. A képek egyedisége azonban mégis figyelemreméltó. A fenti képen látszik, hogy az ecsetkezelés nem kifinomult, és az alak mellei naivan torzultak, mégis az ilyen "manierista" festmény birtoklása mégis menő dolog a börtönben.

A teljesség kedvéért idemásolom az eredeti képet:


2008. december 20., szombat

Sivár táj és rikító szinek

A fenti képen egy magyar börtönben található fogvatartotti festmény látható. A képen talán nyírfák vannak, mocsaras tájban. Középen egy sárga és kék színben játszó felhő, amit talán lenyugvó nap fest meg. Hihetetlen nyomasztó a kép, de a színek mégsem olyanok, mint egy romantikus képen, hanem mint a pop-art képeken. Ez az éles kontraszt a torz álomvilágot és a reménytelen jövőt fejezi ki, és a megfelelési kényszert. A személyiség a börtönben eltorzul, és irreális vágyakat érez. Fiatalkorú fogvatartottakat kértem egyszer meg csoportos helyzetben, hogy mondják el, hogy szerintük milyen lesz az a pillanat, amikor szabadulnak. Csillogó autókat és nőket említett a legtöbbjük, és az volt a megdöbbentő, hogy nem voltak ironikusak. Egyéni helyzetben az ugyanilyen kérdésre nem tudtak válaszolni, mert szégyellték magukat.
A képen egyébként tökéletesek az arányok, és a fák, bokrok egyensúlyban vannak. Takán ez is az kényszeres megefelelés: a börtönben mindenki jól van, senki semmi baja nincsen. Áldozattípusú rabok szoktak így beszélni. A börtönbeli versengés éppen úgy rontja a teljesítményt és az önpercepciót, mint a szabad életben, mégis megjelenik egyfajta bizarr álomvilág is, aminek a valósághoz kevés köze van.

2008. december 14., vasárnap

Vörös nőalak jeges tájban - Egy szexuális bűnelkövető festménye


A kép a cseh Mirov börtönben készült. A fogvatartott éppen most áll szabadulás előtt, a feleségét ölte meg brutális módon. A személyzet szerint nem tudja, hogy mihez kezdjen a szabadulása után. Több évtizedet töltött a Mirov várbörtönben, és a fénykép készültének idejében (2008. december) már a szabadulásra felkészítő részleg lakója volt. A Mirov börtön Csehország legszigorúbb fegyintézete, egy igazi vár, ahonnan tényleg képtelenség megszökni, mert húszméteres, valódi bástyafal veszi körbe.
A fenti képen lehet látni a börtön nyomait is: a fogvatartott rendkívüli pontossággal kezeli az ecsetet, azonban mégis naiv a művészete, leginkább a szintén naiv, egykori vámtiszt Henri Rousseau képeire emlékeztet.
Ha megpróbálnánk pszichoanalitikus (Rorschach, Lüscher) szemmel nézni a képet, megállapíthatjuk, hogy a képen szereplő domináns alak színe piros, ami a kihívásokra adott reakció lehet, mind a színt, mind pedig az alakot tekintve. A börtönben a szexuális bűncselekmény, vagy a feleség sérelmére elkövetett bűncselekmény azonnali következménye a fenyegetettség és a rendkívüli mértékű szégyen. Ezt az érzést a fogvatartott el is akarja rejteni a vörös női alakot ölelő éjszakában, és a szenvedélyt, a szégyen hűtő (kompenzáló) fagyos, jeges tájban. A piros a vér, és a hús színe is. Erős indulatoktól való visszariadást jelent, agressziós és félelmi tartalmakra utal.
Figyelemre méltó, hogy a piros alak a képen a felső testével a szemlélő felé fordul, és mintegy kitekert állapotban a derekától lefelé az ággyal párhuzamosan fekszik. Talán éppen ez jelenti azt, hogy a fogvatartott képzeletében a nő a szívét és figyelmét a férfinak adja, míg a nemiségét elzárja, vagy elfordítja. A fogvatartottat tehát traumatizálhatta a felesége hűtlensége.
A piros alaknak nincsen haja, amivel a fogvatartott távolítja magától a tettét, azaz kinyílvánítja, hogy a bűncselekménye nem akkora súlyú. A haj nélküli, esetlegesen megnyúzott test, már is ember, hanem egy bábu.
A képen mindemellett domináns még a sárga szín. Ez a szín a jövővel kapcsolatos elvárásokat szimbolizálja. A gyűrött és leomló lepedő, a homályos nap vagy hold, és a két bizarr propeller-szerű fa sárga a képen. A lepedő nehéz, súlyos és gyűrött: a fogvatartott nem sok reményt lát az önálló életvezetésre: valószínűleg a börtönhöz szokott, hospitalizálódott. Másrészt a tettével sem küzdött meg igazán. A nap/hold jelenség nem áraszt fényt, hanem éppenhogy jelen van a képen, mintha a jövő már nem kecsegtetne semmi örömmel, hanem csak a puszta bekövetkezéssel, azaz a túlélési kényszerrel. Én magam a két propellert biztatónak találom, mert a távolban vannak, a nőalak mögött, és talán képes a fogvatartott abba az irányba menni, ahol éppen állnak, mintha az út vagy hágó is inkább arra vezetne. Az ötágú fák azonban bizarrak, és lehetséges, hogy a fogvatartott úgy érzi, hogy a tette és a börtön súlyát a szabad világban csak az őrülettel képes elviselni.
A képen még számos elemezni való részlet lehet. Erre a weboldalra néha pszichológusok is ellátogatnak. Ha valaki késztetést érez a további elemzésre, írhat az oldalt található e-mail címre.

2008. december 5., péntek

Bentham panopticonja, ahogy eddig még nem volt... (részlet egy tudományos cikkemből)


Jeremy Bentham (1748-1832)



Bentham levelezése a panopticon projekttel kapcsolatban több száz oldalra rúg, és szinte biztos, hogy az élete egyik fő eseménye a brit kormányzattal folytatott levelezés volt ebben a tárgyban 1790-től egészen 1813-ig, amikor a brit kormány végül kompenzálta a fáradozásait, de a börtönt magát nem építette fel. Az építkezés kivitelezési terve egésze 1820-ig nyitva maradt. Ha a börtön felépül, ez lett volna a világ első szerződés alapján létrejött és üzemeltetett börtöne, de egyben a világ első kidolgozott – szociális kontrollon alapuló – terv alapján működő börtöne is. Olyan tervről volt tehát szó, amely a börtönt magánkézben tartotta volna, ugyanakkor a mai börtönfunkcióknak is tervszerűen eleget tett volna: elkülönítette volna a fogvatartottakat a külvilágtól, és a személyiségüket a munkájuk által megreformálta volna, ahogy az egybecseng a bentemita racionális büntetéstannal. Itt kell megjegyeznem, hogy a büntetés-végrehajtás két mai funkciója, az izoláció és a reintegráció, egységében és együttesen az utilitáriánus elvek folyománya.
Abban az időben az angliai foglyok elhelyezésére két megoldás körvonalazódott az ifjabbik William Pitt kormányzata előtt:
1. A fogvatartottak büntető kolóniákon való elhelyezése az ausztráliai Botany Bay-en.
2. Új típusú börtön építése, ahol a fogvatartottak felügyelete és munkáltatása által az állam akár profithoz is juthat a büntetés-végrehajtásból eredően.
L. J. Hume[1] elemezte Bentham levelezéseit és az ötlet megszületését ez ügyben. Bentham fivérével, a nála nyolc évvel fiatalabb Samuellel, 1786 és 87 között Fehéroroszországban tartózkodott, ahol a munkásságukat Nagy Katalin cárnő patronálta. Samuel bemutatta a bátyjának, hogy az építészet segítségével hogyan lehet sok ember mozgását kontrollálni, hogy milyen minimális szabályok szükségesek az ilyen projektek hatékony működéséhez a folyamatos megfigyelés elv alapján. Nagy Katalin Benthamet azzal kecsegtette, hogy létrehozhatott volna egy komplex rendszer alapuló generális jogrendszert, de ez a munka sem valósult meg.
A panopticon elv részei a következők: egyedi kialakítás és épületterv, felülvizsgálati bizottság, vezetőség, fegyelem és profit. Ezen elvek között a profit az, ami okot adhatott arra, hogy Marx olyan élesen határolja el magát Benthamtől, míg a fegyelem (discipline) az, ami Foucault-ot sarkallta hasonló kinyilatkoztatásra. L. J. Hume szerint is anakronisztikus a panopticon elv Bentham többi munkájához képest. A terv születése után húsz évvel magát a tervet végleg elutasították, de ebben a műben kristályosodik ki először, hogy a bürokrácia által lehet az embereket visszatartani attól, hogy érvényesítsék a jogaikat. A sors érdekes fintora, hogy Bentham is 19 évig lobbyzott a panopticon tervért, és aztán adminisztrációs okok miatt nem járhatott sikerrel.
Az ausztráliai telepek létrehozásával szemben az elzárás (confinement) végrehajtásának céljára épülő házak jelentettek szakmapolitikai alternatívát. Bentham börtönében a fogvatartottak ugyanakkor szerződéses jogviszonyban álltak volna az intézménnyel. A bűncselekmények meghatározása önmagában nem vezet eredményre, és a gaztettek elkövetőit meg kell reformálni, és a munkáért adott jutalom[2], és a nem közvetett szabályozás ugyanolyan hatékony, mint a totális[3] fegyelem. Bentham az előző társadalmi utilitások mellett saját, konkrét anyagi hasznot is várt a terv létrejöttétől.
1791-ben jelentette meg a Panopticon or the Inspection-House és a Panopticon Post-script című tanulmányait, a háború idején ismételten helyet kért a kormánytól a terve kivitelezésére, de nem az nem teljesült.
Bentham érdekes kettősséget[4] fedezett fel a társadalmi vélekedések körében a fogvatartottakat illetően. „Néhanyan elfelejtik, hogy a fogvatartott a börtönben emberi lény, mások pedig azt, hogy megbüntetni rakták őt oda.”[5] A panopticon szó azt jelenti, hogy „minden látható”, azaz a fogvatartottak a zárkáikban, az emeletes, tartályszerű (zárkagaléria) épületben, a középen húzódó őrtoronyból figyelemmel kísérhetők. A tartály belső részét a zárkák ablakain beáramló fény világítja, vagy a tetőt kell üvegház-szerűen megépíteni. A nap nem egyenletes járása miatt a kör alakú épület egyik részén mindig kevesebb fény lesz, minél jobban északra helyezkedik el az épület, továbbá egyértelmű, hogy a fogvatartottak a rácsokon keresztül – a zárkák az eredeti tervben nem zárt ajtókkal nyíltak volna a kör alakú folyosókra, hanem csak ráccsal – akár kézjelekkel is kommunikálhatnak egymással. Ez a nem megengedett interakció napjaink börtönügyének egyik legégetőbb gyakorlati problémája, sehol a világon nem tudták megoldani. A kör alakú folyosók pedig veszélyesek az öngyilkosságok szempontjából is, hiszen le lehet ugrani a tartály udvarára. A börtönépítészeti jellegzetességeken túl Bentham a hasznosság szempontjából az alábbi három elvet rögzítette:
1. A rend elve. A megfelelő materiális feltételek által meg lehet előzni, hogy a fogvatartottak a börtönben szenvedjenek, illetve leromoljon az egészségük.
2. A szigor elve. A fentebb leírt körülmények ne lehetnek jobbak, mint a kinti társadalomban tapasztalható általános életkörülmények.
3. A gazdaságosság elve. A fenti két pont alapvető a tervezés és a kialakítás szempontjából, és minden hatékony börtönvezetési stratégiában tükröződik.
Bentham szerint a panopticonban a rabok láthatóak, míg az őrök nem, és az általános és folyamatos megfigyelés miatt a fogvatartottak fegyelmezetten fognak viselkedni. Ezt a helyzetet napjainkban a zártláncú televíziós rendszerek (CCTV) helyettesítik a börtönökben, és számos kritika érheti a folyamatos megfigyelés elvét. Ilyen szempontból a legfontosabb a magánélet hiánya, a totális kontroll kivitelezhetetlensége, az emberi interakció hiánya és a kamerák felvételeivel kapcsolatos bármilyen visszaélés.
Nagyon fontos, hogy Bentham elképzelése szerint a panopticon rendszere a gazdaságosságon és a folyamatos, „kemény” fogvatartotti és őri munkán alapszik. A keménységet úgy kell érteni, hogy a munka produktív és nem sanyargató jellegű.
Bentham a fogvatartottak kínzásának megelőzése érdekében a személyzet körében jelentési és véleményezési rendszert képzelt el. Továbbá fontosnak tartotta a társadalmi ellenőrzést. Ezeket az elveket napjainkban is több-kevesebb hatékonysággal alkalmazzák a büntetés-végrehajtási intézetekben, azonban még korántsem vitték tökélyre sehol.
A fegyintézet hatékonyságát a profitban kell mérni, és ezért a vezetésnek úgy kell működni, mint egy kereskedelemmel foglalkozó, proférdekelt cégnek.
Bentham a Panopticon Post-script-ben leírja, hogy a modern börtön céljai hogyan érvényesítik a társadalmi jólétet és az egyetemes fejlődést. Ezek a következők: a börtönbüntetés példát mutat a társadalom számára, hogy milyen tevékenységet lehet és kell a gaztett helyett, illetve a következményében végezni. Ez a tevékenység a szakszerű munkavégzés. A börtönben meg kell akadályozni a további bűnözést annak érdekében, hogy a fogvatartott jobb állapotban kerüljön szabadlábra, mint ahogyan beérkezett. A büntetése közben fegyelemre kell nevelni, ami az alapvető társadalmi normák elsajátítását jelenti. Meg kell szüntetni, és fel kell számolni a börtönben és a börtön segítségével a nyomort és a nélkülözést. A tisztaság útján kell elérni az egészség fenntartását. A börtönt biztosítani kell a tűzvészekkel szemben. A börtönt úgy kell működtetni (és természetesen kialakítani), hogy a fogvatartottak ne tudjanak megszökni. Úgy kell a börtön üzemeltetni, hogy a fogvatartottak a szabadulásuk után is találjanak munkát, és ezzel növelni lehet az általános társadalmi biztonságot. Ugyanilyen megerősítő hatása van a börtönbeli jó magaviseletnek is. A vallásos tevékenységeknek az egyetemes jót kell szolgálniuk a börtönökben, azaz személyiségváltozást kell elérniük a fogvatartottaknál. Ügyelni kell a fogvatartottak intellektuális fejlődésére, és lehetőleg növelni kell a komfortérzetüket. Mindezeket gazdaságosan kell megoldani, alá-fölé rendeltségi viszonyok lértehozása általa, de a hierarchiához hasonló fegyelemmel és figyelemmel kell kezelni a hatékonyságot, és havonta szigorú mérleget kell vonni. Láthatjuk, Bentham nézetei rendkívül haladóak, és a jelen börtönügynek is kihívást jelentenek, azonban látjuk azt is, hogy a nézeteit éppen azok a kritikák érhetik, amelyeket ő a forradalmi nézettekkel kapcsolatban fogalmazott meg: nehezen teljesíthetők. Bentham azonban valóban a sas szemével látta, hogy a börtön a társadalmi valóság magva, és valóban a légy szemének részletekbe menő analízisével vizsgálta az ideális börtönt.
Kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a börtön vezetése nem eskü vagy a rendezett megélhetés érdekében kerüljön a pozíciójába, hanem a profitot szem előtt tartó szerződés útján. Bentham elvei a versenyképes gazdasági társaság működéséről és szervezeti kultúrájáról a mai napig figyelemreméltók, bizonyára érdekesek lehetnek a közgazdászok számára is.
A gazdaságossági kérdésekkel egyforma súlyban kezelte a nemek elkülönítését a börtönökben. Ezt a manapság teljesen magától értetődő elvet akkoriban külön ki kellett fejteni. Itt ki kell emelni, hogy eredeti tanulmányának alcímében nem csak a börtön szerepel, hanem a szegényházak és a kórházak is.
Bentham részletesen elemzi a művében, hogy a fogvatartotti munka mennyisége, a munkával töltött idő, a szezonális tevékenységek és az állásidők hogyan kezelhetők a leghatékonyabban a börtönben.
A fentiekhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok el legyenek egymástól különítve a börtönökben. A kisebb csoportok tevékenységi eszméje nem emelkedhet az egyetemes haszon és hatékonyság fölé, mert ha ez bekövetkezik, a panoptikon működésképtelenné válik, mert kiéleződnek a csoportok közötti konfliktusok. Ebben a pontban Bentham szintén egy fontos börtönügyi szakmapolitikai kérdésre világít rá, a korát jelentősen megelőzve: a gengesedésre.
A fogvatartottak étkeztetésére is kiterjed a figyelme. A Diéta[6] c. fejezetben részletesen elemzi az étel mennyiségének fontosságát, a gazdaságosságot, a tápértéket, a változatosságot, és érdekes módon engedélyezni valónak tartja a szeszes italok (pl. egy pohár sör) fogyasztását. Ez utóbbi nézet szintén nagyon haladó nézetrendszerre vall, Bentham ugyanis belátta, hogy a szeszes italokat nem ésszerű kitiltani a fegyintézetekből, mert a fogvatartottakban egészséges szükséglet jelentkezik a fogyasztásukra. Azaz a hangulatot befolyásoló szerekkel való visszaélést a börtönben nem lehet megoldani kizárólagos kínálatcsökkentéssel, hanem ellenőrzött porciókkal szubsztitúciót is lehet alkalmazni. Ez az érvelés egyezik a börtönbeli alapvető kábítószerügyi stratégiák összehangolásának mai elvével.
A ruházattal kapcsolatban Bentham figyelemreméltó megállapítást tesz: a férfi fogvatartottak jobb ingujja legyen rövid[7], míg a bal ujja hosszú. Ezzel el lehet érni, hogy a két kar bőrének a színe elüssön egymástól, és a szökéseknek ilyen módon már indíttatási gátat lehet vetni. Ez az eljárás napjainkban megengedhetetlen, hiszen jelentősen stigmatizálja a fogvatartottat. Bentham azonban azt állítja, hogy meg lehet előzni a sokkal komolyabb börtönviseltség bélyegeket. Nem részletezi, hogy melyeket, de talán itt gondolhatunk a tetoválásokra, vagy akár az önkárosítás és az interprizoner erőszak testi jeleire is. Véleményem szerint ezen a helyen Bentham valóban inkább a gyakorlati gondolkodásban szenved hiányt. A fogvatartottak hordjanak fából készült cipőt, ugyanis az jóval olcsóbb, mint a bőr, és azt az egyedi zajt, amit a klumpákban való gyaloglás okoz, nem lehet semmivel sem összetéveszteni. A facipő akkoriban a szolgaság jele volt Angliában. Ezek a nézetek nagyon hasonlóak a későbbi formaruha (csíkos rabruha, rikító színű rabruha), illetve a jelenlegi direkt bő szabású, overall jellegű ruhák börtönbeli alkalmazásának elvéhez, amelyet természetesen lehet kritikával illetni, de azt sem lehet tagadni, hogy a társadalom egyes rétegeinek elvárásaival egybecsengő érvrendszerről beszélünk.
Bentham szerint az ágyaknak is fából kell lenniük, mert az jóval olcsóbb, mint az acél. Láthatjuk, hogy a nézetei itt is konzisztensek a gazdasági megfontolásokkal. Elfeledkezik viszont arról, hogy a fából készült bútorok tűzveszélyesek.Bentham börtönmodelljének a mai napig nem tűnt el az aktualitása: az Egyesült Államokban jelenleg három fajta börtön létezik: a szövetségi, az állami és a magánbörtön. Enoch Wines[8] 1862-ben, Bentham halála után 30 évvel lett a New York-i amerikai Börtönügyi Szövetség elnöke, később a börtönreform jeles személyiségévé vált, az 1860-as évek közepén Theodore Dwight[9]-tal körbeutazta az államokat, és számos bv. intézetet tekintettek meg. Talán ezek a megfigyelések tekinthetők John Horward[10] 1770-es évekbeli európai börtönügyi írásainak amerikai másainak. Elmondható, hogy Howard, Bentham és Wines volt az a három neves személyiség, akik a modern börtönök elméleti és gyakorlati kialakításáért a legtöbbet tettek, és a mai börtönök működése az ő munkásságukon alapszik. Ebben a tevékenységben jelentős és úttörő szerepet vállalt Bentham. A börtön jogi, jogalkotási és morálfilozófiai kereteit ő dolgozta ki, és mind a mai napig Portugáliában egy, Hollandiában három majdnem panopticon rendszerű börtön működik.


[1] Hume, L. J. (1972), Bentham’s Panopticon: An Administrative History in: Parekh, B. (ed.) (1993) Jeremy Bentham: Critical Assessments, Taylor & Francis, 191-224 oldal // másik forrás: Hume, L. J. (1972b) A Bentham’s Panopticon: An Administrative History I. Australian Historical Studies, 15, 61, 703 – 721. oldal – Parekh a tanulmány hosszabb változatát adta ki.
[2] A jutalom-büntetés elméleten alapulú magatartás-formálás a kognitív-bahavior terápia a pszichoanalíssel szemben arra az alapelvere épít, hogy a mentális változás nem állhat be, ha a kliens fizikai értelemben passzív.
[3] Goffman elmélete a totális intézményekről. Részletesen: Fliegauf, G (2008) Mennyiben változott a börtön társadalmi funkciója az elmúlt ötven év során? – A totális intézmények elméletének kritikája (1. rész), Börtönügyi Szemle, 2008, 1.
[4] Dinwiddy, J. R., Twining W. L. (2004 ), Bentham – selected writings of John Dinwiddy, Stanford University Press, 81-85. oldal
[5] idézi Dinwiddy-Twining 81. oldal
[6] Panopticon Post Script Part II, 147-150 oldal.
[7] Uo. 161. oldal
[8] Jeremy Bentham and Enoch Wines Discuss the Privatization of Corrections (1991), Journal of Contemporary Criminal Justice, 7, 60-73 oldal – a cikket vitaszerűen állították össze Betham és Wines levelezéséből.
[9] Theodore William Dwight (1822-1892), amerikai jogász és nevelő, börtönferomer. Szintén a Börtönügyi Szövetség elnöke volt.
[10] John Howard (1726 - 1790) az első angol börtönügyi reformer, Németország, Portugáliában, Ukrajnában és a Krímen tevékenykedett, Bentham is többször hivatkozik rá a munkáiban.

2008. december 2., kedd

Roma rasszizmus? Cigánybűnözés?


A képen a következő felirat látható: "Kinyírni, lemészárolni, üsd, vágd a magyart, ne félj a cigányoktól." Egy magyar börtönben található, többször lefestett, de többször ismét felvésett, és megerősített falfirka. A jelentése, és a felírás célja bizonytalan.
A fenti falfirka nagyon homályos, azonban jelenleg a társadalomban élesen él, és egyre gyakrabban hallható, hogy a cigánybűnözés tagadása a bűnüldöző szervek naivitására és álszentségére utal. Véleményem szerint a cigánybűnözés szót nem a "cigány" szó miatt nem szabad használni, hanem a megbélyegző volta miatt. Ha túl sokszor használjuk ezt a szót, az általános iskolás gyerekek is elkezdik használni. Ez utóbbi azért veszélyes, mert az általános iskolákban is kiéleződött a magyar-cigány ellentét. Maga a szóhasználat tehát provokatív.
Miért?
1. Azzal, hogy azt mondjuk, hogy "cigánybűnözés", azt a nézetet támogatjuk, hogy "az összes cigány bűnöző". Ez nem igaz.
2. A "cigánybűnözés" szóval azt is sugalljuk, hogy a cigányok ellen fel kell lépni, mert bűnözők. Ez az állítás nem helyes, mert csak a bizonyítottan bűnöző cigányok ellen lehet igazságszolgáltatási eszközökkel fellépni.
3. A "cigánybűnözés" szó kudarcot is hordoz magában, mert, ha a második vélekedés igaz, akkor az azt jelenti, hogy a többségi társadalom (jelesül a magyar) más eszközökkel nem volt képes kezelni a helyzetet. Nem volt a többségi társadalom olyan erős, hogy képes legyen a romákat más eszközökkel felzárkóztatni, azaz a magyar többségi társadalomban nincsen kohézió.
4. A "cigánybűnözés" kifejezés egyes radikálisokat arra sarkallhat, hogy megtámogassák a rasszista kijelentéseiket és tetteiket. Látjuk, hogy az egész rendszer labilis, kiegyensúlyozatlan lábakon áll.
5. A helyzetet tovább rontja, ha a rendvédelmi szervek állományába tartozó emberek is hírdetik a "cigánybünözéssel" kapcsolatos nézeteiket. Még súlyosabb, ha a munkájuk lényegének, és küldetésének a cigánybűnözéssel való leszámolást látják. Ezzel a vélekedéssel a rendvédelmi szervek működésének lényegét ássák alá, ugyanis ezek a nézetek nem a rendet szolgálják, hanem az uszítást és a feszültségkeltést.
Sajnos a magyar rendvédelem a fenti öt ponton már túl van. A rasszista gondolkodás a fenti öt pont első pontjánál fennakad, és a személyes sérelmeit vetíti bele a véleményeibe. Azt hiszi, hogy ami vele megtörtént, az mással is ugyanúgy megtörtént. Az ilyen nézetrendszerű személyek természetesen egy helyre tömörülnek, és megtámogatják egymás vélekedéseit.
Egy idő után ezek a nézetek kijelentésekké és tettekké alakulnak. Esetleg igazságtalanság éri a romákat egyes igazságszolgáltatási aktus közben. Megalázzák, megbántják, a származásuk miatt szidják, tegezik, nem veszik emberszámba, lehülyézik és így tovább. És aki ezeket már egyszer megette, a rendszer részese lesz, és nem tud kiszállni többé.
Hogy ez hogyan alakulhatott ki, arra számos tudós ad magyarázatot: Walter O. Weyrauch, Sir Agnus Fraser, Prónai Csaba vagy Tarján G. Gábor és Bólyai János.
A fenti felirat azért jelent meg egy magyar börtön belső falán, mert a romák érzik magukon az előítéletet, és érzik, hogy a helyzet egyre kiélezettebb lesz, és egyre nehezebb lesz békés megoldást találni.

2008. november 25., kedd

Börtönbeli drogfogyasztásról az origo.hu-n és a drogriporter.hu-n VIDEÓK

Magyar börtönben előtalált Rivotril tabletták. A kép nem illusztráció. A fényképet egy munkatársam készítette. Egy tabletta a börtönben egy doboz cigarettát ér.


Főleg az origo.hu cikk végén található kommentek tanulmányozása lehet érdekes:
letölt

A MAT konferenciáról készült beszámoló a drogriporter.hu-n:

letölt

2008. november 24., hétfő

Minden szempontból szerencsétlen rab: családon belüli erőszak, bullying, gengesedés, falcolás, nyelés - Adamcsik László esettanulmánya komment nélkül

Szimulált börtönbeli verekedés - feltehetően a hatvanas évekből. Az RTF Bv. Tanszék archívumából
Előttem állt egy 23 éves , átlagos testalkatú kb. 170 cm. magas férfi a börtönhierarchia aljáról, aki a valós életkoránál jóval idősebbnek látszott, mindkét alkarján számtalan falc nyoma. Jelenleg rablásért tölti hatéves fegyházbüntetését. Hellyel kínáltam és elmondtam neki, hogy ki vagyok és miért szeretnék vele beszélni. Először nem akarta alávetni magát a beszélgetésnek, de közöltem vele, hogy adatai bizalmasan lesznek kezelve, és ha nem szeretne a rendelkezésemre állni, azt természetesen megértem, abból semmiféle hátránya nem fog származni. A fogvatartott rövid gondolkodás után mégiscsak ráállt a dologra, de úgy érzem ebben elég jelentős szerep jutott annak a doboz cigarettának, amit a bizalom elnyerése miatt adtam neki és rögtön rá is gyújthatott belőle. Eddigi beszélgetésünk alatt nyugodtan viselkedett, de láttam rajta, hogy méreget és próbál valamiféle előnyt kiharcolni magának a beszélgetésért cserébe. Ennek már most szerettem volna elejét venni és a tudomására hoztam, hogy az a doboz cigaretta is bőven meghaladta a hatáskörömet, azt csak jó szándékom jeléül kapta, de ha vissza akar élni ezzel máris mehet vissza a zárkába. Ha hajlandó velem beszélgetni szívesen veszem és megköszönöm, de megígértem, hogy tartom magam bizonyos szabályokhoz így elvárom tőle is a kötelező minimumot. Erre ő elnézést kért és megkérdezte, hogy miben segíthet. Kértem, hogy beszéljen magáról és arról, hogyan jutott idáig. Meg kell vallanom, hogy az ezután hallottak kissé elborzasztottak. Emberem nyugodtan kezdett az elbeszéléséhez, ugyanakkor láttam rajta egy bizonyos labilitást, amely csak fokozódott, ahogy a múlt keserű emlékeit előhívta a feledés homályából. Minél többet beszélt, annál idegesebb lett, annál inkább átélte újra a vele történteket. Elbeszélésének módja, szegényes szókincse és az egész ember megjelenése, igen alacsony iskolázottságról árulkodott, mint később kiderült a nyolc osztályt is éppen hogy befejezte. Szabolcsból származik, egy isten háta mögötti kis faluból, ahol hatan voltak testvérek, négy fiú és két lány, a fiúk közül sorrendben ő a harmadik. Szülei munkanélküliek voltak, a gyermekeket segélyekből és alkalmi munkákból próbálták eltartani. De legfőképpen ittak, mégpedig sokat. Ekkor az apa egy szadista vadállattá változott és jobb híján a családot kezdte terrorizálni, amiből nem maradhatott ki senki. A nincstelenség, a nyomor, a folyamatos szinte napirenden lévő verések rányomták bélyegüket a gyerekek fejlődő személyiségére és az otthoni „családmodell” szinte meghatározta a további életvitelüket. Menedéket csak a szomszédoktól remélhettek. És ennivalót is! De ezeket is csak ritkán, mert a szomszédok is féltek az apától. Az édesanya halála csak olaj volt a tűzre, apjuknak ezután nem volt egy józan pillanata sem és jaj volt annak aki ekkor a keze közé került. Ekkor emberünk 13 éves volt, és amikor apja egy delíriumos éjszakán kerékpárlánccal szinte félholtra verte elhatározta, hogy idősebb testvérei példáját követve elhagyja a szülői házat. Budapesten kötött ki, aluljárókban csavargott és koldulásból kisebb lopásokból tartotta el magát. A további forgatókönyv már átlagos, jöttek a haverok, a hasonszőrű fiatalabb, idősebb fiúk, akik egy százasért bárkit leütöttek, akár a nyílt utcán is. Ezek a „bajtársak” lettek immár a család, egy gyenge lábakon álló, mégis biztosnak tűnő hátteret adó farkas falka laza érdekszövetsége. Aztán jöttek a balhék, először csak egészen kicsik, aztán az egyre keményebbek, egyre brutálisabban, és gátlástalanabbul. Végül jött a szükségszerű bebukás, majd Tököl az „egyetem”.
Összegzés:
A beszélgetés végére, szinte már-már megsajnáltam beszélgető partneremet. Az ő története is olyan, mind számos fiatalon elkallódó, jobb sorsra érdemes fiatalé, akiket sajnos az utca nevelt fel. A személyiség formálásában legnagyobb szerepe a családnak, az otthonról hozott követendő mintának van. Mit várhatunk el tehát egy olyan embertől, aki egy ilyen légkörből jött, miért is lepődünk meg tulajdonképpen a viselkedésén? Hiszen ezt látta kicsi gyermek korától fogva, ez volt számára a természetes a „szerető” család követendő példája. Vissza tudjuk fordítani valaha ezt a folyamatot és tudunk e megfelelő magatartás mintát szolgáltatni egy ilyen embernek? Aligha hiszem! Legalábbis nekem ez volt az érzésem, miközben beszélgettem vele. Egy, az életből kiábrándult, megkeseredett ember képe kezdett kibontakozni előttem, akinek értékrendje meglehetősen eltér az átlagostól. Számára a szeretet a boldogság a megértés, a másik ember iránti tolerancia ismeretlen fogalmak. Soha nem kért és nem is kapott senkitől semmit, amire szüksége volt azt inkább elvette. Számára csak egy törvény létezik, az utca törvénye. Elmondása alapján ebből rengeteg konfliktusa származott a börtönévek elején, melyek sok esetben akár igen komoly verekedésben is végződhettek. Sem a rabtársak, sem a felügyelet nem méltányolták az efféle viselkedést. Kiközösítéssel sújtotta az egyik, fogdával büntette a másik. Lassacskán aztán csak megtanulta a keserű leckét, legalábbis a magántulajdonra vonatkozóan, de csakis a falak között. A keserű tapasztalatok az idő múlásával aztán egyre bezárkózottabbá tették. Az állandó öngyilkossági kísérletek, a falcolgatások, a nyeldesések egy kétségbeesett ember utolsó próbálkozásai lehetnek arra, hogy felhívja magára a figyelmet.

2008. november 22., szombat

Művész a börtönben - Májer Péter esettanulmánya komment nélkül

(A képet a fogvatartott természetesen kézjegyével is ellátta. Az eredeti fotón ez látható is, a női alak szoknyájának jobb oldalán. A személyiségi jogok érdekében ezt a kézjegyet töröltem a képről. A fenti képen kívül ugyanezen fogvatarthoz köthető egy már korábban - jóval rövidebben - elemzett rajz is. Ha a két bejegyzést egymás után elolvassuk, az egész történetet egy kicsit más szemszögből is vizsgálhatjuk. - FG)
A feladat meghatározást követően szolgálati jegyen kértem a ***** parancsnokát, hogy egy, az Intézetünkben tartózkodó pszichológiai problémákkal küzdő fogvatartott meghallgatását engedélyezze. A parancsnok úr ajánlott egy fiatalembert, aki jelenleg rá kiszabott fogda büntetését tölti és egy meglehetősen érdekes, akár művészinek is nevezhető rajzot készített a fogdája falára. Az ezredes úr javasolta, hogy készítsek a rajzról fényképet, mert az elkülönítő zárka meszelését tervezik. A megbeszéltek szerint cselekedtem, hiszen várhatóan „egy nem hétköznapi elitélt” személyiségét ismerhetem meg ez által. A kiválasztott fogvatartott egy 21 éves, átlagos testalkatú férfi, aki 4 év 10 hónap szabadságvesztés büntetését tölti. Bűncselekményei közé tartozik lopás, rongálás, jármű önkényes elvétele és nem utolsó sorban kábítószerrel való visszaélés is. A fiatalembert nevezzük a továbbiakban ***-nek. *** nem mondható átlagos elitéltnek, még a ***** berkein belül sem. Bűntársai más-más büntetés-végrehajtási intézetekben töltik ítéletüket. Alig két éves bent tartózkodása alatt különféle fegyelmi vétségeket követett el már pl.: bv rend megsértése, rongálás, bv tulajdon rongálása, napirend megsértése, házirend megsértése, állami vagy magántulajon megsértése, étkezés megtagadás, zárka körletrend megsértése ill. egyéb vétség. A közvetlenebb és eredményesebb beszélgetés érdekében civil ruházatban érkeztem a körletre. ***, mint már írtam, jelenleg is 15 nap fogdáját tölti - és talán nem véletlenül - IV-es biztonsági csoportba sorolt fogvatartott. Átérvén a körletre, kérdeztem a szintes felügyelő urat, hogy melyik zárkában találom ***-et, aki közölte velem, hogy éppen sétán van a nevezett elitélt. Kihasználva az alkalmat, hogy üres a fogda, bementem és alaposan megnéztem a falon lévő rajzokat, majd fényképeket készítettem róluk. Eközben a felügyelő kollégával próbáltuk megfejteni, hogy vajon mit akart ábrázolni vagy közölni ezeknek az alakoknak a falra festésével. Mivel ezt megelőzően még nem találkoztam és nem is beszéltem ***-el, nem értettem igazán a képek mondanivalóját. Ezt követően a főtörzsőrmester úrhoz intéztem néhány kérdést főhősünkkel kapcsolatban. Az érdekelt, hogy milyen embernek ismerte meg, mire számíthatok vele kapcsolatban és véleménye szerint mennyire lesz segítőkész irányomban. Kollégám válasza kissé meglepett: „szerintem nem mész vele semmire, mert bármit is szólunk hozzá, nem válaszol egyértelműen, mindenen csak mosolyog, szó szerint bele az ember képébe”. Mindezen információkból arra következtettem, hogy más hangot kell vele szemben megütnöm, olyan „barátkozós” félét s talán jobb, ha a felügyelet sem lesz jelen a beszélgetésünk folyamán. Kis várakozást követően, megérkezett főszereplőnk természetesen a csuklóin megbilincselve. A zárkába érve a főtörzs úr leszedte a bilincset róla és elmondta a fogvatartottnak, hogy néhány kérdést szeretnék neki feltenni. *** mindezt halván csak mosolyogott, miközben szorgalmasan bólogatott, anélkül hogy egy hang is elhagyta volna a torkát. Mint tudjuk egy fogdában elég szűkös a hely és az ülő alkalmatosságok száma is meglehetősen korlátozott, így nem tudtunk mindketten leülni. Mondtam ***-nek, hogy foglaljon helyet, aki leült a zárkában található egyetlen stokira. Nem ismervén őt, úgy gondoltam, hogy jobban szemmel tudom tartani, ha állva maradok. Figyelemmel tudom kísérni a mozdulatait, reakcióit, ha pedig esetleg nekem támadna, helyzeti előnybe leszek vele szemben. Ahogy helyet foglalt, kicsit megnyugodott és már nem mosolygott, hanem nagy kérdő szemekkel nézet rám. Arra a következtetésre jutottam, hogy Ő bizonyára olyan ember, aki mosolyogva próbálja oldani a saját feszültségét, zavarát másokkal szemben. Ebben a helyzetben is rángatózott az arca, hol vigyorgott, hol pedig elkomolyodott. A következő mondattal indítottam a beszélgetésünket: „halottam, hogy egy művész lakik az intézetünkben”, ekkor ő, mint egy kisgyerek zavarba jött és mosolyogva, anélkül, hogy egy szót is szólt volna, lehajtotta a fejét. Majd megkérdeztem tőle, hogy mit ábrázol a falon lévő rajz. Azt felelte: „semmit, csak úgy jött”, és ügyelt arra, hogy nehogy mélyebben bele menjünk a beszéltetésbe a semmit mondó, rövid válaszaival. Aztán tovább folytattam az érdeklődést. A kép alapján kértem, hogy meséljen a gyerekkoráról és a családjáról. Nehézkesen kezdte el, de aztán elmondta,hogy hárman vannak testvérek, egy húga és egy jóval fiatalabb öccse van. Az édesanyja egyedül nevelte, neveli őket, az édesapjuk 10 éves korában elhagyta őket. Iskolai végzettségét firtató kérdésemre a következőket válaszolta: „10 osztályt végeztem kint és már kettő és fél éve vagyok bent a börtönben. Ez idő alatt kőműves, faipari gépkezelő és épületburkoló tanfolyamokon is részt vettem”. Dicsértem őt: „látom maga komolyan gondolja a szabadulás utáni életet, melyik szakma a leginkább a kedvére való?”. Legnagyobb megdöbbenésemre azt válaszolta: „egyiksem!”. Sehogyan sem értettem már és tovább kérdeztem: „akkor, hogy-hogy jelentkezett ezekre a tanfolyamokra és egyáltalán hogyan tudta elvégezni, ha nem is érdekelte, mert gondolom azért tanulni kellett mindegyikre?”. Ezekre a kérdéseimre már szívesen válaszolt, nevetve, szinte kacagva: „ugyan már nem volt az semmi, a vizsgákon elfordították a tanárok a fejüket, hogy ki tudjuk puskázni a lényeget, sőt még segítettek is nekünk”. Megvallom, nagyon megfogott az őszintesége, ritkán találkozom ilyen fogvatartottal. Általában, azt hallom a befogadáskor a fogvatartottaktól, függetlenül attól, hogy kint vagy intézeten belül, szabadság vesztésük ideje alatt szerezték-e meg szakmájukat, hogy igenis tudják és gyakorlatuk is van a szakmájukban. Holott tisztában vagyok azzal, hogy azok az elitéltek, akik a büntetés-végrehajtásuk alatt szerezték a szakmájukat, valószínűleg nem rendelkeznek nagy gyakorlattal. Ám bennük legalább van akarat a munka és a megfelelni akarás iránt. De ebben a fiatal fiúban semmi ilyesmit nem láttam. Megkérdeztem azt is tőle, hogy a szabadság vesztése hátralévő ideje alatt akar-e valamit dolgozni. Erre a - már alig meglepő - válasz: „dehogy akarok”. Gondoltam, rákérdezek, nem szeretné-e a családját innen bentről támogatni, a válasz: „dehogy is, van nekik pénzük”. Elmondta azt is, hogy havi rendszerességgel látogatja a családja és kap ezen alkalmak során csomagot, ami számára elegendő. *** lassan kezdett megnyílni, én pedig próbáltam a beszélgetésünket először a neki kedvező irányba terelni. Kérdeztem, hogy mit szeret csinálni a leginkább, erre azt válaszolta: „hát Tv-t nézni. Az jó, nagyon szeretem a mókás filmeket, a sportot és a forma 1-et. Leginkább a televízió hiányzik itt a fogdában, a többi nem érdekel”. Tovább érdeklődtem, kicsit érzékenyebb témára evezve, pontosan mit követett el, hogy végül bekerült a börtönbe? A válaszán különösképpen nem lepődtem meg: „kisebb bolti lopások, verekedések”. Ezt követően feltettem az ilyenkor szokásos kérdéseket: „kipróbált illetve használt-e valamilyen bódítószert már, ha igen milyen rendszerességgel pl.: alkoholt esetleg valamilyen kábítószert?” A válaszában elmondta, hogy alkoholt természetesen fogyasztott, a kábítószerek közül pedig, ahogy ő mondta: a „zöldet” próbálta ki. Állítása szerint nem rendszeresen használta, így nála nem okozott függőséget. Folytatva a beszélgetést elmondta, hogy bekerülése után drog prevenciós részlegen is volt, de nem azért, mert függő lett volna, csak a megelőzés miatt. Viszont az arcán - a fiatalsága ellenére is - lehetett látni, hogy egykor nem kímélte a szervezetét. Ugyan az egészségüggyel nem beszéltem, de valószínűnek tartom, hogy legálisan vagy illegálisan nyugtatókat szed. A beszélgetésünk alatt megállt a zárka előtt *** nevelője, aki fennhangon ráförmedt: „maga meg miért ül?, álljon fel azonnal!”. Hirtelen felpattant a székről, és ahogy a nevelő úr tovább haladt, a következő mozdulatával már ült is vissza. Viszont a nevelő se kezdő már és jól ismeri főhősünket, 1-2 másodperc elteltével hirtelen visszalépett és megint rászólt: „hát mit mondtam magának!”. Felpattanva *** sunyi mosollyal válaszolta: „zászlós úr, én beteg ember vagyok!”. Nem várván meg a zászlós következő válaszát, reakcióját, már én szóltam közbe: „nevelő úr, én engedtem meg neki, hogy üljön”. A nevelő erre egy fejbiccentést követően tovább ment. Kérdeztem ***-et, hogy milyen egészségügyi problémája van. A válasz nagy boldogan: „á semmi, csak hülyítettem”. Persze abban biztos vagyok, hogy a zászlós úrnak sem voltak e felől kétségei. Ekkorra már egyre inkább megtapasztaltam, milyen ember valójában ***. Láthatóan szemrebbenés nélkül bele tud hazudni bárkinek a szemébe, de ami talán a legijesztőbb számomra benne, hogy nem tart egyáltalán a tetteinek az esetleges következményeitől. Kaphat bármilyen büntetést, különösebben nem fogja vissza az újabb fegyelmi cselekmények elkövetésétől. Nem törik meg őt a hátralévő börtönévei sem. Tovább folytatva a beszélgetést megkérdeztem: „mihez fog kezdeni a szabadulását követően?”. A válaszon nem sokat töprengett: ”találkozom a barátaimmal és majd együtt kitalálunk valamit. Dolgozni semmiképp sem akarok, hiszen abból úgysem lehet megélni, majd lesz valahogy”. Igazándiból gondoltam rá, hogy nevelési céllal adok neki néhány tanácsot, bár abban biztos voltam, hogy előttem már sok kolléga megpróbálta. Olyanok is, akik ebben igazán szakemberek, bár jelenleg úgy tűnik, nem sok sikerrel jártak. Féltem, ha most én is elkezdem, elakad a beszélgetésünk. Véleményem szerint gyermekkorábban nagyon szerethette az édesapját és az elvesztését rendkívül nagy traumának élte meg. Valószínű, hogy gyerekként az apja volt a példaképe, és amikor a legjobban szüksége lett volna rá a férfivé válásához, akkor tűnt el az életéből. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy sajátmagát okolhatta, amiért az édesapa elhagyta őket. Ami ilyen helyzetben a gyerekeknél előfordul, esetleg arra gondolhatott, hogy valami rosszat tett, amiért az apja megharagudott rá vagy csak nem szerette őt. Úgy érezhette, hogy széthullott a családjuk és nincs akire támaszkodhasson. Hiszen egy fiúgyermek bizonyos dolgait nem az anyjával, hanem az apjával tud csak megbeszélni. Így maradtak a haverok, akik valószínű, hogy ***-hez hasonló sorsú gyermekek. A sorsuk, álmaik, fájdalmaik, örömeik, érzéseik, gondolkodásuk megegyezik. Így kiválóan megértik egymást a bandában.

2008. november 15., szombat

Fontos a kapcsolattartás a külvilággal - Könczöl Richárd esettanulmánya komment nélkül

Kép a nyolcvanas évekből, egy magyar börtönből, zárkaellenőrzés (hippis) vagy letétezés és szállítás során
A délelőtti órákban a felügyelet arra lett figyelmes, hogy a 8-as zárka ajtaját erőteljesen ütik, rugdossák. A kijelző csengőt folyamatosan nyomják. Több felügyelő és a körlet főfelügyelő is odaindult ellenőrzés céljából, majd az ajtó kinyitását kérték az elektromos zárat kezelő felügyelőtől. A zárkába lépve tapasztalták, hogy egy fogvatartott a földön fekszik, több zárkatársa pedig körbeállja. Közelebb lépve észrevették, hogy valami kiáll a fogvatartott hasából. Mint később kiderül egy 15 centiméter hosszú fém cigarettatöltővel szúrta meg magát, amely a személyes használati tárgyai közé tartozott.
Röviddel az eset után értesítették a mentőket, akik hamarosan kiérkeztek a helyszínre és a fogvatartottat beszállították a kórházba őrzés mellett. Eltávolították az idegen testet a fogvatartott hasából, majd ezek után több vizsgálaton is átesett, többek között röntgenen, de nem sikerült megállapítani, hogy átszúrta-e a hasfalat. Ezért a főorvos a BV kórházba Tökölre javasolta az átszállítását, ami csak mentővel történhetett.
Visszatérve a kórházban töltött időre a fogvatartott *****. Többször kéretőzött WC-re és eközben egy esetben megpróbált a betegtársak mellett elhelyezett injekciós tű készletből magához venni pár darabot. Ebben a felügyelet megakadályozta. Egy másik esetben a WC felé menet megpróbált egy ablakot kifejelni, amely ugyancsak nem járt sikerrel. Öngyilkossági szándékáról nem mondott le. Újból az ágyhoz lett bilincselve, ezek után még többször próbálkozott kikéretőzni egyébb indokokkal, de a felügyelet ***** indulásig ebben a pozícióban hagyták!
Ezalatt a börtönben összekészítették a felszerelését a célszállítás miatt, aminek az átvizsgálása közben 2 db mobiltelefont, rivotril tablettákat, valamint más gyógyszereket és egyéb tiltott tárgyakat találtak. Leadták a jelentéseket,és az összecsomagolt, átvizsgált holmival elindult a kísérőautó a kórházhoz. A fogvatartottat mentővel szállították át Tökölre.
A kollégák elmondása szerint már a mentőbe való beszálláskor is ellenszegült, minden egyes utasítást megtagadott. Nehéz volt vele bánni főleg úgy, hogy figyelembe kellett venni, hogy sérült. A *****-i mentősök a régió miatt csak *****-ig szállították a felügyeletet és a fogvatartottat. Itt átszállás következett a *****-iakhoz, kisebb nagyobb bonyodalmak után, majd elindultak a célállomásra. Tökölön végre átadásra került, azóta annyi információt tudtunk meg, hogy családi konfliktus miatt próbált meg öngyilkos lenni, a volt felesége nem engedte beszélőre a lányait, a hosszú ítélet, és a család nélkülözése ennyire megviselte.

2008. november 13., csütörtök

Gyúrás a börtönben - Schnautigel Károly esettanulmánya komment nélkül


Egyértelműen Rivotrilra (ROCHE) utaló falfirka - ennek nincs köze az alábbi esettanulmányhoz, hiszen a Rivortil nyugtatószer. A becsempészés módja azonban valószínűleg teljesen megegyezik a lentebb leírtakkal.


Dolgozatom tárgyaként az alábbiakban megnevezett témakörben szeretném véleményemet, nézőpontomat kifejteni.1998.Augusztusa óta vagyok hivatásos állományú tag. Az eddig megszerzett tapasztalatokra, a börtönben látott és észlelt történésekre hagyatkozva viszonylag rövid formában kívánok foglalkozni ezzel az igen érdekes és életszerű tevékenységgel, az alábbi kérdések mentén haladva:


· Miért gyúrnak az elítéltek?
· A szerek , intézetbe történő bejutásának egyik lehetséges formája.
· Az használt anyagok fajtáinak felsorolása,és azok szedésének módja.


Miért gyúrnak az elítéltek?

Erre a kérdésre akár egy szóval is válaszolhatnánk: időtöltés. Viszont kár volna ennyire leegyszerűsíteni a dolgot. A zártság, bezártság, a folytonos irányítottság ugyanis agressziót szül, szülhet, melyet valamilyen formában le kell vezetni. A hétköznapi életben erre alkalmas tevékenységek lehetnek pl. a szex, a sportolás, hobbik végzése, vagy egy sörözés a haverokkal. A lényeg, hogy az agy egy időre teljesen kikapcsoljon, csak egy dologra koncentráljon, kizökkenjen a megszokott kerékvágásból. Nos, a börtönökben ez a tevékenység a testedzés lesz. Ezáltal megvalósul ez a folyamat és egyben kialakulnak, rendeződnek az erőviszonyok, akár egy farkas falkában. Mondhatjuk, hogy a börtönökben a tekintély mércéje sok esetben nem a tudás, hanem sokkal inkább a külsőségek, a testi adottságokra alapozódik. Vagyis minél nagyobb az egyén karja, annál nagyobb lesz a tekintélye s a hatalma. Ezt felfoghatjuk, egyfajta természetes kiválasztódásnak is mely már az ősi társadalmakban is jelen volt.
Más oldalról megközelítve a kérdést, viszont azért is edzenek, mert a „gyúrás” egészséges tevékenység, egyben jó időtöltés, elfoglaltság. S nem utolsó sorban lényegesen jobb lesz tőle az ember közérzete, étvágya, tehát jobban érzi magát a bőrében, és alapvetően csinál valami hasznosat, ugyanis számukra egyértelműen dögunalom a bent lét, mert nem telik az idő.
A gyúrósok „társadalma” azonban két részre osztható. Az egyik réteg (a szűkebb) tisztában van cselekedeteivel, tudatosan használnak jó minőségű szereket, szteroidokat, amiket vagy szednek, vagy szúrnak, s a kúra, kúrák után figyelnek a szervezet tisztulásának elősegítésére, a természetes tesztoszteron termelés visszaállítására. Méregtelenítő teákat isznak, gyógyszereket szednek, helyesen táplálkoznak,(a lehetőségeikhez mérten). Tehát figyelnek arra, hogy egészségüket a lehető leginkább megóvják, megtartsák. A másik réteg ezzel szemben nem foglalkozik, vele mit szed és mennyit, csak az lebeg a szeme előtt, hogy minél nagyobb legyen,a „pajszer” s ez által kitűnjön a többi közül. Ők szervezetükkel mit sem foglalkoznak, náluk csak a karméret számít. E kör fogja használni a silány és olcsó szemes szteroidokat. Erre mondanánk a civil életben, hogy esze, s ereje, mint a marhának.

A tiltott szerek intézetbe történő bejutásának egyik lehetséges formája:

A fogvatartottak részéről kell, hogy legyen egy úgynevezett vezér. Aki valószínűleg már nem első bűntényes, mondhatni „dörzsölt fickó”, vagy egy igen jól szituált, okos, értelmes egyén, aki úgymond ráérez, kiszagolja azt, hogy mely hivatásos állományú tagot lehetne megkörnyékezni, bevonni az összekötő szerep elvállalására.
A beavatott fogvatartottak létszáma két-három főnél nem lehet több.

Az örök részéről is van egy vezér, aki párhuzamban a fogvatatartottaknál, megtalálja azt vagy azokat a kollegákat, amelyek részt vesznek, részt vállalnak az akcióba.

A börtönben lévő fogvatartott a leadja a rendelést a beszélőjén, vagy saját tiltott mobilkészülékéről, esetleg az intézet álltál biztosított készüléken keresztül a hozzátartozólyának, engedélyezett kapcsolattartójának. A hozzátartozó felveszi a kapcsolatot egy a korábban, már az intézetből szabadult fogvatartottal, és leadja az előzőekben felvett rendelést s továbbítja, azt az összeget mely fedezi, mind a beszerző tarifáját, mind a bv szerv tagjának tarifáját mely legalább harminc és százezer forint között kell, hogy legyen. A volt elítélt szerzi be, a valószínűleg illegális termékeket, szereket, majd azok beszerzését követően felveszi a kapcsolatot az, bv szerv beépített tagjával, s továbbítja részére az árut, és a pénzt, melyet feltehetően postai csomag vagy értéklevél formájában továbbít, esetleg személy essen ad át.
Innentől (már csak) az áru intézetbe történő bevitele, átadása van hátra.

A használt anyagok fajtáinak felsorolása,és azok szedésének módja:


Szerek megnevezése:
1: Inzulin: Vannak fogvatartottak melyeknek romlott egészségi állapota indokolta teszi, hogy inzulin belövő készüléket tartsanak maguknál a nap 24 órájában. Innentől kezdve már nem jelenthet számukra nagy nehézséget, hogy mondjuk a szabadlevegőn való tartózkodás ideje alatt az edzést végző fogvatartott belőjön magának néhány egységnyi inzulint.
Alkalmazása: Alkalmanként 2-5 egység között van. Egy egység két pakli dohány, vagy egy doboz cigaretta.

2: Naposim: Sajnos ezt a hitvány minőségű szteroidot még mindig használják. Ennek oka, hogy olcsó és könnyen beszerezhető. Egy kúra legalább 250 szem, de a végső határt az alkalmazó mohósága szabja meg, elérheti akár az 1000 szemet is. Napi adag 8-16 szem között van,így tehát akár majd három hónapig tart a kúra.


3: Spiropent: A kúrákat követően a minél hatékonyabb izommegtartás végett alkalmazzák. Az ára és szedés módja ismeretlen.

4:Anabol: Szív alakú,kék színű,melyből 2-6 szem között szednek,naponta.

5:Bianabol: nyolcszög alakú,vörös színű,szedése nem ismert.

6:Amilozid-B: magas vérnyomás ellen szedik.

7:Ulceran: ízületi panaszok megszüntetésére és gyomorsav túltengés esetén.


Az árakat tekintve megállapíthatjuk,hogy a hétköznapi életben megszabott árnak legalább a négyszerese lesz a börtönben.A szájon át szedhető szteroidok jelenlegi kinti ára szemenként átlagba 15 és 40 forint között van. Így mire bekerül 80 és 150 forint lesz szemenként.

Az itt megtalálható felsorolás valódiságába teljesen biztosak lehetünk. Tehát tény ,hogy a valós helyzetet tükrözi, persze lehet némi hiányérzetünk, de hozzátenném, hogy innen, kintről az igazán érdekes alkalmazási módokat nem tudja az ember felderíteni.

Lauonda - tököli testvériség

A fenti kép egy magyar börtönben készült. A Lauonda csoport tagjai nem csak falfirkákban erősítik az identitásukat, hanem a "Lauonda" szót magukra is tetoválják. A szó valószínűleg egy női név.

2008. november 11., kedd

Törökök, gengesedés, drogok: az osztrák börtönök sem különbek - Tornyai Viktor esettanulánya komment nélkül

Az orosz tolvajok jele egy osztrák börtön falán. Tetoválásként még gyakoribb.

A nyári gyakorlatomat Ausztriában a Justizanstalt Wien Josefstadt-i bv.intézetben töltöttem 2008.06.16-2008.09.14-ig (azaz tizenhárom hét). A gyakorlatom során négy hetet tölthettem az intézet pszichológiai-szolgálatában melynek vezetője Dr. ***** egy magyar származású pszichológus, aki mentorommá és egyben barátommá is vált kint tartózkodásom alatt. Az esettanulmányom alapjául szolgáló személlyel itt ismerkedtem meg ***** által.
A fogvatartott akiről beszélek egy török származású ám Ausztriában született fiatalfelnőtt (tizennyolc éves). A történetét egy elhelyezéshez szükséges pszichológiai tanúsítvány elkészítésekor ismerhettem meg.
Mint említettem a fogvatartott török származású ez több aspektusból is fontos:
tudni kell hogy az osztrák fogvatartottak 50-60% idegen nemzet szülöttje, állampolgára így a fiatalkorú fogvatartottaknak is. A bűncselekmények túlnyomó részét kisebbségek tagjai vagy külföldi állampolgárok követik el. Saját szubkultúrát alkotnak saját törvényekkel,hagyományokkal,szokásokkal. Ez a török kisebbségre fokozottan jellemző.
A mi fogvatartottunk „alkalmi”alkoholista és kábítószer fogyasztó! Azért írom hogy alkalmi mert ő szerinte a kábítószerekre vagy az alkoholra nem lehet rá szokni!
Élete során másodjára tölt szabadságvesztéssel járó börtön büntetést,tehát visszaeső. Az elkövetett bűncselekménye először több ízben elkövetett lopás majd másodjára rablás volt. A fogvatartott szeretett iskolába járni nem volt él tanuló, de követelményeknek mindig megfelelt annak ellenére, hogy ahogyan mondja mindig éreztették vele hogy ő nem osztrák. Az iskolát követően apja vegyesboltját kellett volna átvennie,de ő ezt nem akarta csak a török hagyományokból adódóan nem volt választási lehetősége. Megismerkedett egy lánnyal aki ugyancsak török származású és csakhamar szerelmesek is lettek. A lány egy gang tagja volt így ő is csatlakozott közéjük. A gang csak török fiatalokból állt és egységben az erő címszó alatt úgy éltek és cselekedtek ahogy az nekik jól esett. Értem ezalatt alkoholizálás később kábítószerezés és ezek finanszírozására elkövetett lopások. A mi fogvatartottunk úgy gondolta, hogy igaz barátokra, sorstársakra lelt megtalálta a szerelmet és életében először szabadnak érezte magát. Az iskolát is otthagyta és inkább bandázott az új barátaival. A fiuk zülléséről ezalatt a szülőknek nem volt tudomása csak akkor tudták meg amikor már késő volt. A fogvatartottunk a gang-el az egyik este mint már oly sokszor elment bandázni, csak ez alkalommal egy boltba indultak lopni csak nem sikerült,lebuktak. A fogvatartottunkat és a gang fejét elkapták. A gang feje rávette elmondása szerint, hogy egyedül vigye el a balhét hiszen őneki már van priusza.
A fogvatartottunk el is vállalta a bűncselekmény elkövetését. Ennek az lett a vége,hogy más előzőleg meglopott üzlet tulajdonosok is ellene vallottak.
A mi fogvatartottunk több ízben elkövetett lopásért került börtönbe.
A szülei csak ekkor értesültek az eseményekről. Az apja nagyon nehezen bocsátott meg neki, hiszen tönkre tette a család jó hírnevét. A fogvatartottunknak meg kellett ígérnie, hogy befejezi az iskolát és tisztességes életet fog folytatni és a rossz társaságot és a barátnőjét elkerüli. Szabadulása után haladt a családja által kijelölt úton mindaddig amíg össze nem találkozott a régi bandájának tagjaival. A banda tagoknak csakhamar sikerült behálózniuk a volt és jelenlegi barátnője vezetésével. Ittak, kábítószereztek, buliztak! Ezek egyre több pénzt igényeltek így bűnöztek is. Egyszer azon boltok egyikét akarták kirabolni aminek a tulajdonosa az egyik sértettje volt az előző lopás hullámuknak. A bolt tulajdonosa tudtukra hozta hogy felismerte őket és hogy börtönbe juttatja mindannyiukat. Erre a belőtt srácok jól helyben hagyták. A bolt tulajdonosa nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. A gang nagy részét lecsukták, így a mi fogvatartottunkat is. A cselekmény következménye, hogy kapott három évi letöltendőt és az apja kitagadta a családból és ottlétem során egyszer sem látogatták meg.
A fogvatartott folyamatos gyógyszer kezelés alatt áll. A nyakán és kezein falc nyomok láthatóak és folyamatosan az élet értelmetlenségéről beszél. Komoly szuicid veszélyeztetett és labilis idegzetű, nem agresszív inkább magát okolja mint másokat. Elmondása szerint nincs jővője!
Véleményem szerint az apja önfejűsége a mai világban már nem elfogadható erőltetett hagyományok és nem utolsó sorban a többségi társadalom diszkriminációja vezetett a deviáns viselkedéshez és annak a fogvatartottunkra tekintett súlyos következményeihez.

Csupa-csupa átverés avagy egy magyar szexoffender - Szűcs Zoltán esettanulmánya komment nélkül


Rendkívül jól kidolgozott grafitrajz a balassagyarmati börtönből
Érdekes

A történetem témájául egy olyan fogvatartottat választottam, akinek a bent léte csupa-csupa átverés és hazugságra épült. Az illető bekerülésekor elhitette mindenkivel, hogy ő azért van bent mert egy beteg, mozgássérült barátja helyett vitte el a balhét. A történet arról szólt, hogy ez a barát egy falunap alkalmával egy nyolc éves kislánynak segített „pisilni” amit a kisgyerek szülei távolról megláttak és szóltak a rendőrségnek, hogy valaki molesztálta a lányukat. Ő a mozgássérült barátját védve mivel a szülők pontosan az esetet nem látták azt vallotta, hogy az ő volt nem pedig a barát. A fogvatartottat eleinte még elég sok atrocitás ért bent ám kis idő múlva megbékéltek vele és elhitték még a fogvatartott társai is az ő történetét. Rövid idő után (a bekerülésétől számítva kb. 1 évvel) az egyik munkába állítás alkalmával kivették külső parkosítónak, és szabadmozgó igazolványt is kapott. A börtönön belüli élete ekkor már sínen volt, sem a felügyelők sem a fogvatartott társai nem bántották már ekkor sikerült mindenkivel elhitetni, hogy ő amúgy egy buta vidéki „cigány” aki más helyett ül. A külső parkosítók szokták összeszedni a szemetet a tornyokban és környékükön naponta. Ez idő alatt szoktak beszélgetni a fiatalabb őrökkel és ez által meg tudni egykét, dolgot. Ahogy illik ez a fogvatartott sem tett másként és hamar leleplezte saját magát ám senki nem tartotta túl nagy jelentőségűnek a dolgot és nem foglalkoztak vele. A fogvatartott alapos puhatolózás után megtudta az egyik kolleganő nevét, címét, telefonszámát, van-e valakije, van-e családja. Továbbra is játszotta a bugyuta rabot és ez által senki sem vette komolyan. Az egyik nap azzal ált elő, hogy van a szinten egy fogvatartott, aki azzal zaklatja őt, hogy különböző üzeneteket adjon át annak a bizonyos kolleganőnek, akiről korábban kérdezősködött. Ekkor kezdek rájönni az emberek, akik előtte elkotyogták a különböző dolgokat, hogy ez az ember valójában, hónapokon keresztül az orruknál fogva vezette őket. Mint később a belső vizsgálatok során kiderült a fogvatartott egy olyan képet alakított ki magáról a rácsokon belül, amely a valóság minden elemét nélkülözi. Nem értem a mai napig, hogy miért nem lett az esetnek további következménye. ám a fogvatartott a mai napig nálunk van elhelyezve, mi több a mai napig dolgozik csak most már más területen és nem tud semmilyen kapcsolatot kialakítani a kolleganővel. ÉRDEKES!!!

"Retkes patkányok vagytok mindannyian" - Tóth János esettanulmánya komment nélkül

Nyolcvanas évekbeli börtönrajz. Módos Tamás gyűjteményéből

Esettanulmányomban két fogvatartottat mutatok be. Az én megítélésem szerint, egyikük komoly személyiségzavarban szenved, a másikat azért választottam, mert nagy változáson ment keresztül a 20 éves börtön múltja alatt.
Esettanulmányomhoz az alanykeresés nem jelentett nagy problémát, miután meghallottam a feladatot rögtön be is ugrott ***** elítélt arca. Tekintetében is látszik a zavarodottság általában nagyon agresszív, de van olyan napja is amikor „kenyérre lehet kenni” ez ritka persze. Mivel nem vagyok szakértő, nem tudom megállapítani, hogy erősen hangulatember, vagy pedig skizofrén. Szociális segédelőadói munkakörben dolgoztam, mikor megismertem, szinte mindennapos volt jelenléte az irodámban, leginkább csak beszélgetni akart. Természetesen meghallgattam, de már szóról szóra tudtam mit fog mondani. Szét akart ütni mindenkit, nem jó a kaja, a váltás, koszos minden, általában ezeket a dolgokat fogalmazta meg csak mindig kicsit másképpen. Két oldala volt, esetenként nyugodt, máskor agresszív, mindkét esetben a végleteket kell érteni. Sokat olvasott, voltak okos gondolatai az életről, de csak gondolatok, a cselekedetek már távol álltak tőle. Rendmániás egyén, aki naponta többször felmos, port töröl, mert úgy érezte, hogy attól a kosztól, ami börtönben van meg kell szabadulni. Zárkatársat nem mertek mellé költöztetni, mert akikkel eddig együtt volt mindegyiket megverte, megvagdosta. Nem félt senkitől ezt látták a rabok is, és inkább ráhagytak mindent. Szabadlevegőre való menetelkor, mindig az agresszív arcát mutatja ökölbe szorított kézzel jár, beszól bárkinek pl.: „retkes patkányok vagytok mindannyian” kiabálja a folyosón. Volt, aki már nem bírta és neki ment ilyenkor vagy adott, vagy kapott de nem érdekelte. Csinált többször őrtámadást, ezekről büszkén mesél. Életkorához képest (50 év körül ), jó fizikummal rendelkezik folyamatosan edz a zárkában, a sétákon pedig fut. Sokszor volt, hogy dübörgött az irodám, mert az ő zárkája volt mellettem, és teljes erővel ütötte a falat. Kézfejének „bütykei” szinte már nem is látszottak, úgy szétverte azokat. Idegrohamainak szinte alapvető következménye volt a falcolás, egyszer sikerült lebeszélnem róla, de akkor úgy érzem veszítettem a felém vetett bizalmából a felügyeletnek köszönhetően. A körletfelügyelő kereste a nevelőt, mert ***** üti az ajtót teljes erővel és vele akar beszélni. Mivel a kollega nem volt az irodájában, odamentem hátha tudok segíteni. Ekkor észrevettünk egy pengét a kezében, első kérdése miért nem jön a nevelő és bevette a kezében tartott éles fémet a szájába, „mert vele nem foglalkozik senki” címszó alatt. Összenéztünk a kollegával, de közben már értesítve lett a főfelügyelő, elkezdtem vele beszélgetni, ami annyira hatásos volt, hogy kivette a szájából a pengét és eldobta. Én azt mondtam neki, nem lesz semmi gond mindjárt itt a nevelő és megbeszéljük a problémákat, közben megjöttek a habzó szájú kollegák, akik levitték a fegyelmi körletre, és rendesen elbeszélgettek vele. Szerintem nem sok értelme volt ennek az intézkedésnek, mert a fogvatartott már lemondott az önkárosító szándékáról. De voltak olyan „rendesek”, hogy amíg ott voltam nem nyúltak hozzá bántólag csak verbálisan szúrogatták szép szavakkal. Így elég nehéz elérni egy fogvatartott reszocializációját. Neki biztosan nagyobb odafigyelés, és még több elfoglaltság szükséges, ezeket nehéz sajnos biztosítani, mert túl sok fegyenc jut egy nevelőre börtöneinkben, a magas arány a hatékonyság rovására megy.
Esettanulmányom másik szereplője ***** aki egy higgadt, nyugodt, békés ember lett. Azért emeltem ki a „lett” szót előző mondatomból mert, körülbelül 5 éve, még az igazi kemény agresszív rab mintaképe volt. Édesapám is a bv-nél dolgozott, ő megpróbálta nem hazahozni a munkát. ***** volt az egyetlen fogvatartott akiről említést tett, számára is megdöbbentő volt az évek során keletkezett hatalmas személyiség változás. Elmondása szerint emberünk, mint már említettem nagyon agresszív pali volt, akinek nem számított semmi ezt mutatta e rengeteg fegyelmije is. Konkrétan nem tudom hogyan, de kapcsolatba került a vallással és ez annyira megfogta őt, hogy visszahagyott addigi életvitelével, barátkozni kezdett a környezetében lévő emberekkel, és viselkedését próbálta a vallás elvárásainak megfelelően kontrollálni. Mikor megismertem már több éve így élt, szinte elképzelhetetlen számomra az agresszivitása, annyira példamutatóan, és tisztelettudóan viselkedik. A személyzet bizalmát is elnyerte mivel könyvtárosként dolgozik ami „bent” egy elég kiváltságos munka. Itt hozzáfért különböző hangszerekhez, ilyen a gitár, szintetizátor, harmonika, ezeken megtanult játszani. A vallási együttlétek alkalmával lehetősége nyílt bemutatni többieknek tudását, majd külső személyeknek játszhatott, a lelkész, segítette ebben, szervezett látogatások alkalmával mindig lehetősége volt a szereplésre. Így ismerte azt a hölgyet, akinek felkeltette érdeklődését ez az 50 éves férfi. Már több éve tart kapcsolatuk, szinte mindennap írnak egymásnak, és leveleikből kivehető a komolyság és a nagy szeretet. A többszörös visszaeső, aki 20 évet lehúzott börtönben, most úgy fog szabadulni, hogy van aki várja őt, és van ami erősíti.

Mit tehet a Xanax és a Rivotril? - Muszka Sándor esettanulmánya komment nélkül

Börtönrajz a nyolcvanas évekből. Módos Tamás gyűjteményéből



Nyugtató ?!

Sokat gondolkoztam, mi lehetne igazán érdekes eset, amit feldolgozhatnék, hiszen a testületnél eltöltött időm alatt rengeteg problémás fogvatartottal találkoztam. A választásom egy, az intézetembe súlyos testi sértés miatt nemrég befogadott, előzetes fogvatartottra esett. Nevezett fogvatartott E. A. 32 éves jó családi körülmények közt élt, káros szenvedélyektől mentes, feleségével és egy kislányukkal boldogan, a következő gyermeket tervezgették. Az Édesapjával közösen irányított építőipari vállalkozásuk jó megélhetést biztosított számára. Lakóhelyén köztiszteletben álló család, hiszen minden évben gondoskodnak a helyi templom átfestéséről, az iskola évenkénti tisztasági festéséről ingyen, és a falujukban élő idős vagy rossz szociális helyzetben lévő családoktól sem szoktak pénzt elfogadni. Jelentős pénzösszeggel támogatják a helyi focicsapatot is. Vállalkozásuk jelentős számú embert foglalkoztatva biztosít munkát rengeteg embernek. A sok felelősség vagy a rengeteg munka miatt szorító mellkasi fájdalmak és görcsös fejfájás miatt pár éve felkereste a körzeti orvosát. Orvosa szerint, aki régi családi barát, stresszes életmód és a sok munka miatt van. A gyógyszertárban kiváltja majd elkezdi szedni a felírt nyugtatót, Xanaxot. Közben vállalkozásuk bajba került egy nem jól sikerült építkezés miatt, és tartva a következményektől, megszegve orvosa tanácsát az életmódján nem változtatva folyamatos hajtás közepette élt. A nagy hajrában már magával sem törődve először csak egy nap, majd több napig nem szedi a felírt gyógyszert. Természetesen a rosszullétei még gyakoribbá váltak és már nem csak múló rosszul létek voltak, hanem szinte egész nap tartottak. Családja unszolására megint felkereste a házi orvosukat. Félve az orvos szidalmaitól azt hazudja, hogy szedi az általa felírt gyógyszert és mérsékelt az életvitelén. Erre az orvos félrevezetve másik típusú nyugtatót ír fel számára, Rivotrilt. A gyógyszer kiváltása után félelmében el kezdi szedni a gyógyszert, amitől elmondása alapján könnyűnek, lazának és minden gondtól és problémától mentesnek érzi magát. Eleinte az orvosa tanácsa szerint szedi az amúgy is indokolatlanul erős gyógyszert, majd az általa nyújtott hamis világképet keresve, ha napközben valami sérelem éri vagy úgy érzi, lanyhul a hatása bevesz még egy szemet. Ezzel is hatalmas hibát követ el. Miután már idő előtt elfogy a Rivotril az előzőekben felírt nyugtatójához a Xanaxhoz nyúl. Abból is először tartva a felírt mennyiséget úgy gondolja, nem érzi a kellő hatást, és elkezd belőle is egyre több szemet fogyasztani. A családja mindebből semmit sem vesz észre, hiszen a kábaságát a rengeteg munkával és idegeskedéssel indokolja. Miután a második nyugtatót is felélve az orvosát ismételten felkeresve azt hazudja, hogy a gyógyszer kiesett a zsebéből a festékbe és használhatatlanná vált, újabb adagot írat fel, majd vált ki és keresve a gyógyszer által közvetített érzéseket számolatlanul szedi be. A gyógyszere idő előtti elfogyása után rendszeresen visszatér orvosához és különböző hazugságokkal irat fel újabb adagokat. Úgy érzi, nem tudja orvosát sokáig átverni, ezért egy alkalmi ismerőse útján kezd hozzájutni az addigra már teljesen rabjául ejtő Rivotrilhoz. Sajátmagát azzal nyugtatja, hogy Ő nem drogos csak gyógyszert szed. Sajnos kb. 2 évig tart, mire az orvos és a családja észreveszi, hogy valami nincs rendben. Nem is a kábasága, inkább a gyakori indokolatlan düh kitörései és az alkalmankénti alkoholfogyasztás, amit eddig nem volt rá jellemző, hiszen előtte megvetette az alkoholt és egyszerűen soha nem fogyasztott. Közben meg, ha nem volt kellő Rivotril vagy elfogyott alkoholfogyasztással turbózta fel a hatást. A család tagjai egy közös szombat esti vacsora során megpróbálják kiszedni belőle, mi történt vele és miért viselkedik ilyen furcsán és tudatni szeretnék vele, hogy aggódnak érte. Eleinte leplezni próbálja magát, majd miután észreveszi, nem tudja meggyőzni az aggódó családját felkapja a kabátját és távozik otthonából. Nem törődik az utána induló apjával sem és senkivel, eleinte egyedül feldúltan sétál az utcán és folyamatosan az jár az eszében, hogy miért akarnak az ő életébe beleszólni, mi közük hozzá. Közben szórakozni induló fiatalokat pillant meg. Belenyúl a kabátja zsebébe és a szeretett gyógyszeres üvege mellett a másnapi munkásoknak kiosztásra váró pénzt találja. Beszed pár szemet a gyógyszerből és ő is elindul egy szórakozóhely irányába. Oda érkezve még belépés előtt ismét beszed egy pár szemet és úgy indul be a helységbe, ahová belépve találkozik egy ismerősével. Ez volt az utolsó emlékképe arról az éjszakáról. Reggel egy rendőrségi fogdán ébred és hiába a sorozatos kihallgatás csak az ügyvédjétől tudja meg, hogy aznap este állítólag bántalmazott egy embert, aki az óta is kómában van. Az ismerőse, akivel előző este ivott, arról tanúskodott, hogy ő követte el.
Nem érti a történteket, nem hiszi el, hogy ő bántott volna valakit is. Szerinte csak a bódult állapotát akarják kihasználni és ráverni a bűncselekményt és bízik abban, hogy kiderül az igazság.
Nevezett fogvatartott befogadása után erős elvonási tünetek voltak tapasztalhatók, a családja által beküldött orvosi papírjai alapján az intézet orvosa továbbra is engedélyezte a Rivotril adását számára. Sem az egészségügyi személyzet se a nevelő hatására, továbbra sem érti milyen veszélyes, amit szed…

Vénás vodka és templom a tenyérben - Béla István esettanulmánya komment nélkül

Faustot ábrázoló, rendkívül kifinomult börtönrajz Balassagyarmatról

Címnek azt is adhatnám: Metamorfózis 2.
Mivé válhat az ember a börtönben, avagy út a pokolba.

Tanulmányom alanya egy 26. éves zavaros tekintetű roma származású férfi, akin jelen pillanatban IV. biztonsági csoportban, börtön fokozatban, gondozott beteg státuszban van.
2002-ben került a büntetés-végrehajtás gépezetébe, egészséges státuszban, II. biztonsági csoportba sorolva.
Bűncselekménye: lopás. Elmondása alapján autókat törtek fel.
Későbbiekben ez kiegészült: visszaélés okirattal, hamis tanúzás, készpénz-helyettesítő eszköz hamisítása, közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel. Az általános iskola nyolcadik osztályát a büntetés-végrehajtási intézetben végezte el, szakképzettsége nincs. Alkoholt nem fogyaszt, de elmondása alapján régebben szipuzott, illetve vénásan adott be magának vodkát. A börtönben önkárosítása, öngyilkossági kísérlete nem volt.
2002-ben fogadták be Debrecenben, majd került Nyíregyházára, aztán a fiatalkorúak intézetébe Szirmabesenyőre, onnét Miskolcra, majd Állampusztára. 2005-ben szállították Nagyfára. Már a 2002-es évben négyszer volt magánelzárás fenyítése, és kettő alkalommal feddés. Hozzátartozóival a havi látogatások alkalmával a tizenegy alkalomból négyszer látogatták meg. Levelezést ekkor még folytatott, hozzátartozóival. Mivel jelen pillanatban nem tartózkodik az intézetünkben, nevelőjével, valamint zárkatársával, illetve testvérével beszélgettem. Természetesen előre bocsátva, hogy sem nekik sem C.A.-nak semmiféle előnye illetve hátrány nem származik abból ami a beszélgetések során elhangzott. A beszélgetésekre a nevelő jelenlétében került sor. Testvére elmondása alapján egy ideig tartották a kapcsolatot, leveleztek. Míg meg nem jelentek látomásának zavaros képei a levelekben, ezután a levelezés megszűnt. Élettársától született gyermeke kb. egy éves lehetett, mikor is levelet kapott C.A. , melyben élettársa azt írta, külföldre megy dolgozni. A fordulópont, állapotának rohamos romlása is ekkorra tehető. Jeleket vélt felfedezni a testén és ezt hangoztatni is kezdte. „ Templom van a tenyeremben.” És mutatta is a „T” betűt a tenyerén. „Én vagyok a fehér és a fekete Isten”. „Piros ász van a homlokomon”. A színeket nem veheti el tőle senki, mert azok az ő színei. Telepatikusan tud élettársával kommunikálni, éjszaka a sötétben állt a tükör előtt, mosolygott, élettársával beszélgetett, de mondatait érteni nem lehetett. Azt hangoztatta: „Ő Artúr király”. Később borotvájából készített kulcstartót, elmondása alapján távirányító, ezzel tudja az embereket irányítani. Volt olyan eset mikor portfisnyélből készített nuncsakut , azzal hadonászott, a többi fogvatartottat hívta ki párbajozni, persze senki nem vette komolyan. Mivel ellenfele nem akadt az ágyával küzdött meg, azt rugdosta. Derekára ruhacsíkokat kötött, így tartott harci bemutatót. Ruháit több esetben átalakította, volt hogy a téli felső ujjait levágta, „nekem így jobban tetszik” – mondta. Ebben az időszakban már zárkatársai is kezdtek tőle félni, esténként minden evőeszközt elzártak, nehogy kárt tegyen bennük. Állapota ekkor már gondozott beteg státuszban volt. Ebben az időszakban fordult elő az is, hogy ellenszegült a felügyeletnek, testi kényszerrel kellett megfékezni. Kapálódzott, a felügyelet felé rúgott. Agresszivitása a külvilág felé irányult. Ezen időszaktól már rendszeresen szállították az IMEI-be kezelésre. Személyesen egy ellenőrzésem alkalmával sikerült vele találkoznom, mikor is a felügyelet kérdésére zavaros választ adott, amire a laikus embert kirázta a hideg. Testvérével, valamint zárkatársával folytatott beszélgetésből kiderült, - arra a kérdésemre, hogy tudtak vele kijönni, milyen problémák merültek fel a zárkában vele kapcsolatban – elmondták, mikor visszajött az IMEI-ből, pár napig tiszta volt, azután újra visszazuhant a régi állaptoba. Elmondták azt is, ha cigije, kávéja volt, valamint rádiójában volt elem és tudta hallgatni, nem volt vele gond. Iskolába is azért járt, hogy kiétkezni tudjon, de a vásárolt dolgok egy napig tartottak. A kapott kávét és cigit mindenkinek visszaadta, nem felejtette el. Néha önmagától kezdett takarítani, ágyát is példásan összerakta. Zárkatársai megtanulták kezelni, elmondásuk szerint zavaros dolgain kívül különösebb probléma nem volt vele a későbbiek során. Az anyagában található kérelmi lapokat elnézegetve számomra is egyértelműnek tűnt mikor voltak világosabb pillanatai, ekkor egész olvashatóan írt. Amikor azonban mélyponton volt írása kiolvashatatlan kesze-kusza betűkből állt. Írása kilvashatatlanná vált. Arra a kérdésemre, hogy mit szól egészségi állapotához, annyit mondott: hat, hétféle gyógyszert szed, nem csoda hogy ebben az állapotban van.

Összefoglalva: C.A. skizofrén, paranoid személyiség, folyamatos gyógyszeres kezelés, valamint időszakos ellenőrzés alatt áll. Családja betegsége miatt nem támogatja megfelelően, bár szabadulása után – mely kedvezménnyel jövő évben lesz, kitöltve 2010-ben, szüleihez költözne. Pártfogó, valamint pszichológus szakember és a család nagymértékű segítsége nélkül, lehetetlen lesz visszatalálnia a társadalomba, hiszen furcsa, kijelentései miatt, az átlag emberekben riadalmat kelt. Amennyiben munkát nem tud fogni találni, - mivel semmiféle szakképzettsége nincs – további gyógyszeres kezelése, valamint szakember felügyelete nélkül, semmiféle pozitív változás nem lesz tapasztalható állapotában, sőt meglátásom szerint rosszabbodni fog. Onnét pedig egyenes út vezet újra bűncselekmény elkövetéséhez, melyet majd újabb börtönévek követnek. Ez természetesen nem a pszichés állapotból következik, hanem abból hogy munka nélkül a megélhetés válik lehetetlenné, és pénz nélkül az ember, amennyiben a társadalomból kirekesztetté válik, hamarabb követ el bűncselekményt. És a kör bezárul. Megáltásom szerint így fel fog őrlődni teljesen. A nevelő véleménye szerint, már régen gyógyító-nevelő csoportban volna a helye. Utolsó értesülésem szerint az utóbbi időben családja meglátogatta, úgy tűnik megpróbálják vele felvenni a kapcsolatot, ami pozitív dolog és szerintem állapotában is pozitív változáshoz vezethet.

DMX - Gömöri Krisztina esettanulmánya


A magyar börtönök lakói között is népszerűek a hip-hop sztárok, mint a fenti képen látható DMX is. A közelmúltban a hallgatóimtól számos rendkívül jó esettanulmányt kaptam. Az alábbi, drámai tanulmányban DMX is szerepel. Birtokomban van olyan falfirka is, amit az esettanulmányban szereplő fiatal fiú készített, és Gömöri Krisztina fotózott, azonban azon látszik a fogvatartott neve, és ezért azt a képet itt nem teszem közzé.
Az alábbi tanulmány mindenki számára tanulságos lehet, aki a börtönökkel, kisebbségpolitkával, kriminológiával, szociálpszichológiával, néprajzzal vagy antropológiáva foglalkozik. Vajon mi foghatta meg ezt a fiút DMX zenéjében?


A feladatot megkapva azonnal tudtam kit fogok választani
esettanulmányom alanyául. Börtönbeli munkám során sok érdekes személyiséggel
találkoztam, akik jelenleg is bent tartózkodnak, még is azért döntöttem *****
mellett, mert olyan őszintén beszél bűncselekményéről és problémáiról amit ki
kell használnom. ***** 18 éves, jogerős büntetését (8 év fk. börtön) töltő
fiatalkorú fogvatartott aki három éve van börtönben. Átlagos magasságú, inkább
soványnak mondható, hiányos fogazatú a személyi higénére nem sokat adó, hat
osztályt végzett, nagyon alacsony intelligenciával rendelkező fiú.Beszéde
nehezen érthető, dadog és folyamatosan gesztikulál.Szegény családba született, 3
hetes volt amikor édesanyja elhagyta egy férfi miatt, ekkor édesapja sokadik
börtönbüntetését töltötte. Nagyszülei vették magukhoz, két nagyobb testvérével
együtt. Elmondása szerint akkor kezdődtek vele a problémák, amikor tizenhárom
évesen meghalt a nagymamája ("muterként szerettem, még most is szeretem"),
-édesanyját ekkor látta először, és kapott még két féltestvért is mellé. Ebben
az időben ő már bűnözéssel foglalkozott, lopásokból tartotta el magát. Az így
szerzett pénzt főleg alkoholra és bulizásra költötte, előfordult egy-két füves
cigi is.Tizenöt éves volt és részeg, amikor édesanyja hazatérve előállt az
ötletével, hogyan tudnának pénzhez jutni s még az nap este megvalósították -"én
a száját fogtam be, anyám az orrát és utána beletettük fürödni az öreglányt a
kádba, hogy azt higgyék ott fulladt meg"-( 80 000 ft-ért). "Másnap jött a
rendőrség az óta bent vagyok."Jelenleg " idegesít a börtön, mert ha kinézek az
ablakon látom a civil életet és azt amit vesztettem, dühös vagyok anyámra, haza
akarok menni!"Börtönbe kerülése előtt jól érezte magát ("azt csináltam, amit
akartam"), Kunbaján lakott ahol szerinte minden fiatal bűnözésből élt, mert
nincs más megélhetés.A körülményekről alkotott véleménye:"Az alkohol az oka,
hogy itt vagyok, józanul nem öltem volna meg az öreglányt.Anyám a hibás, ő
miatta vagyok itt, nem kellett volna elmondania, hogy én is ott voltam, meg
kellett volna, hogy védjen, de nem baj ő soha nem fog szabadulni 30 évet
kapott,megérdemli! Nem érdekel anyám azt sem bánnám, ha meg halna. Soha nem
fogok kikerülni, nem látom az életemet kint, 2016-ban szabadulok. Most
Miskolciakkal vagyok együtt ők kötekednek, de nem mernek bántani, mert félnek
tőlem és ez jó érzés. Járok iskolába de nem magam miatt, én csak zenét akarok
hallgatni, cigányzenét és rapet. A példaképem egy rapper-DMX- ,használom a nevem
mellé is. Barátnőm rendesen látogat, tizenkilenc éves és azt mondta meg vár, de
nem nagyon hiszem el neki. Nagyon sokszor falcolok mert nehezen viselem a
börtönt, azt, hogy bezárnak, a vér látványa meg nyugtat, nagyon jó
érzés."Bekerülése óta folyamatos fegyelmi problémákkal küzd. Kezdeti
tartózkodása megszűnt, próbálja megfélemlíteni a nála gyengébbeket és uralkodni
rajtuk. Ismételten bűncselekményt követett el, zárkatársát fojtogatta amiért
szintén szabadságvesztést kapott.Mindezekből következik, hogy folyamatos
fegyelmi problémái vannak, a nagyon alacsony értelmi képessége miatt gyakran nem
érti mi történik vele, emiatt feszültté válik. A feszültséget haragként éli meg
nem képes önkontrollra, nincs valós képe a körülötte lévő világról. A
normálistól eltérő gondolkodás jellemzi, sokáig rágódik a problémákon, de nem
jut előbbre, ezért még feszültebbé válik. A feszültséget falcolással vezeti
le.Csoport tagjaként szerepet játszik, nagyképű. Társai bolondnak és magának
valónak tartják, félnek tőle bűncselekménye miatt.Nem érez bűntudatot, mindenért
az édesanyját hibáztatja. A lelkiismeret fogalmát nem ismeri. Nincs hosszú távú
komoly terve, ami megkönnyítené az életét, értelmi színvonala pedig erősen
akadályozza a tanulásban.Látogatót még soha nem fogadott, édesapja is eldobta,
pedig jelenleg szabadlábon van.Nem kötődik senkihez, édesanyjának egyszer írt
levelet az öt év alatt.Kilátásai a jövőre nézve siralmasak, ha szabadul is
valaha nincs kihez fordulnia segítségért, és valószínűleg nem is akar majd
küzdeni azért, hogy bármilyen szabályoknak megfeleljen.Azt mondja " ha
felidegesítenek képes leszek megint arra a dologra".
Indulatvezérelt és
antiszociális személyiség, szuicid hajlammal, amely miatt folyamatos
alkalmazkodási és beilleszkedési zavar valószínűsíthető. Bűncselekményéről
nyugodtan, higgadtan beszél (néha nevetve) fel sem fogja mit tett. Azt hiszem
önálló életvezetésre soha nem lesz képes, mert nem tudja elkülöníteni a jót a
rossztól. Az úgynevezett kinti világban az egyedüllét a gyógyszerek, a
kábítószer, a bűnözés és további börtön élet vagy a halál vár rá.

Újabb oldal az RTF hallgatóknak

Mivel ez a blog túlnőtte a kereteit, a Rendőrtiszti Főiskola hallgatóinak új oldalt nyitottam itt:
letölt

2008. október 30., csütörtök

Az az igazság, hogy nincs igazság - attribúciós hiba a börtönben

A fenti írásmintát egy hallgatóm vette fel egy magyar börtönben 2007 nyarán. Az volt a feladat, hogy a fogvatartott írja le, hogy mit jelent számára az "első bűntényes körlet". A fogvatartott kitüntetettnek érzi magát a körleten, de sérelmezi, hogy többszörös visszaeső személyek is megfordulnak a körleten.
Természetesen a "szerény vélemény" mögött bizony erős indulat és előítélet lappang. Több dolgot kell itt megjegyezni: aki de jure első ítéletes, nem biztos, hogy valóban először van a börtönben, a büntetések elévülése miatt. Valamiért a fogvatartottak is stigmatizálják egymást. A fenti írásból kitűnik, hogy az első bűntényes személy a többször börtönt járt személyt lenézi, megveti, vagy esetleg tart ezektől a személyektől.
Két dolog következhet ebből:
1. A többszörös visszaeső személyek megrögzött bűnözők, már nincs esélyük arra, hogy beilleszkedjenek a társadalomba.
2. A sokszor börtönbe járt személy már annyira tapasztalt, hogy kihasználja a börtönrezsim hiányosságait, visszaél a státuszával, és ezért veszélyt jelent a többi rab számára.
Legalábbis a fenti két pont a fogalmazást író fogvatartott sztereotípiája és attribúciója a visszaeső fogvatartottakról.
Tanulság mégis a számunkra, hogy az első bűntényes fogvatartott előítéletei összecsengenek a társadalmi vélekedéssel, azaz azzal az érdekes jelenséggel állunk szemben, hogy az első bűntényes fogvatartott a börtönbe viszi a többségi társadalom értékítéletét. Mivel a fogalmazást főiskolai hallgatók előtt kellett írni, oda kellett nekik adni, és ezek a hallgatók börtönőrök voltak a nyári gyakorlatuk során; lehetséges a fogalmazást író személy csak az elvárásoknak engedelmeskedett.
Többször foglalkoztam ezen a blogon azzal, hogy a börtönben az interakciók rendkívül erélyesen több csatornán zajlanak. Néha a valódi (saját) véleményt nehéz megkülönböztetni az öngenerált véleménytől. Úgy tűnik, hogy a börtön a társadalom olyan mély bugyra, ahová mi átlag állampolgárok nem nyerhetünk betekintést. Aki mégis bekerül, az rettegve tanúsítja magának és a külvilágnak, hogy ő nem olyan, mint a körülötte lévő, hasonló sorsú emberek.
Mi ez, ha nem irgalomért és kegyelemért való évődés? Ez a nyomasztó élmény nagyon hasonlít a PTSD-ben szenvedő túlélők reakcióira.
Láttuk, hogy a társadalom értékítélete beszivárog a börtönbe. Nem volt Goffmannak igaza. A börtön nincsen elszeparálva a külvilágtól. A börtön egy olvasztótégely, ahol az emberek a saját testükön és lelkükön hordják a társadalom nyomasztó súlyát. Ez a presszió bizony kapcsolatot jelent. Mintha automatikus (implicit) elnyomás lenne.

2008. október 28., kedd

Rasszizmus a börtönben és folyományok


A fenti firka egy magyar börtönben készült. Az íráskép és a helyesírás alapján láthatóan magasabb iskolázottságú személy készítette. A mondatban irónia is van: "Rasszista vagyok! Utálom a sötét, börtönös cigányokat! :)" A mondat végén lévő smiley talán tréfálkozásra utal. A firka ugyanakkor származhat egy börtönőrtől is. A börtönben szolgáló őrök gyakran panaszkodnak arra, hogy őket egységesen rasszistának bélyegzik. Ez bizony egy durva előítélet észlelése (goffmani szóhasználattal élve: stigmatizálódás, vagy manapság: passing), és a rasszizmus-vád sok tekintetben hasonló a büdöscigányozáshoz. Mind a két gesztusnak és megnyilvánulásnak az a célja, hogy a megítélt csoportról alkotott véleményt a lehető legdurvábban és legsértőbben fogalmazzák meg, természetesen név nélkül, aláírás nélkül, az identitás felvállalása nélkül a másik személy identitását fenyegetve. A névnélküliség is egy érdekes graffity-jegy.
Ilyenkor mindig azt kell megvizsgálni, hogy az adott közegben mi vihette arra a személyt, hogy kimondja, közölje, nyilvánosságra hozza azt, amit leírt. Az ok nagyon gyakran egy megszakadt interakció, a lépcsőházi bosszankodás.
Lépcsőházi bosszankodás az az emberi gesztus, amikor az egyén a felettes, magasabb státuszú személytől illedelmesen távozik, becsukja maga mögött az ajtót, és a lépcsőházban kezdi szidalmazni, amikor nem érheti semmilyen ártalom, hiszen a valós interakció megszakadt.
A fenti írás azonban poénkodás is lehet. Véleményem szerint a rasszizmus ellen nem lehet nyíltan fellépni, magyarán nem lehet senkire sem azt mondani, hogy "mocskos rasszista bunkó", mert ez a kijelentés merőben sértő. A rasszista attitűdöket ugyanakkor erősíti, és ezzel az etnikai ellentételet tovább szítja a hasonló kijelentés. A fenti firka készítője mindezt érzékelhette, és talán azért rakta a smiley jelet a mondat végére. A poénkodás ugyanakkor együvétartozást, összekacsintást is sugall. A felírt gondolatot tehát nem csak egy egyén vallja, nem csak egy egyén érzi annak megbélyegző jellegét, vagy kafkaian groteszk mivoltát, hanem több személy; és az adott jelenség közösségformáló erő, hiszen a falfirka ez esetben nem megszakadt interakció terméke, hanem egy interakció kezdete. Ebben az esetben a börtönben folyó szakmapolitika (policy) "ne gyűlöld a cigányokat, mert megbüntetnek érte, és lenéznek miatta!", tejlesen elkülönül a börtön lehetséges megélt valóságától: "én itt élek együtt a bűnöző cigányokkal, ezek meg arról a papolnak, hogy nincs cigány bűnözés, és még engem mondanak rasszistának, könnyű a parlementből okoskodni". A fenti jelenség nagyon hasonlít a szekuralizációhoz: a börtönőrök maguk már egyáltalán nem hisznek a börtön hatékonyságában.
Érdekes ez, ugyanis a börtönök hatékonyságában az abolicionisták sem hisznek...