2007. február 20., kedd

Prizonizáció (könyv...)

(c) Mark Allen Johnson / ZUMA Press
"White Power": Egy kaliforniai fogvatartott az "Aryan Brotherhood" börtöngeng tetkóját mutatja

A legjobban érthető, azaz a hétköznapi ember számára is könnyen belátható börtönártalom a prizonizáció, azaz a börtöniskola.
Clemmer (1940) írja le először a prizonizációt, és úgy definiálja, hogy a prizonizáció egy folyamat, amelynek során a személy felveszi a börtön értékeit és erkölcsi normáit. Egy adaptációs mechanizmusról beszél Clemmer, ami a beilleszkedéssel zárul. Az asszimiláció során az egyén vagy egy csoport egyre többször lép kapcsolatba azzal a csoporttal, amelyhez igazodni kényszerül. A prizonizáció gyorsabb folyamat, a kapcsolat folyamatosan fennáll, és nem lehet kilépni belőle. Akkor kezdődik, amikor az egyén belép a börtönbe, és elsajátítja a börtön nyelvezetét. Mindenki másképpen, és más mértékben prizonizálódik a következő faktorok mentén: (1) az alárendelt szerep elfogadása, (2) a börtönrendszer valóságának elfogadása, (3) új napi szintű elfoglaltságok megváltozása – evés, alvás, (4) új nyelv elsajátítása, és végül (5) a munka iránti vágy. Clemmer szerint a prizonizáció mértéke függ a kinti kapcsolatok minőségétől és mennyiségétől, a börtönben lévő fogvatartotti csoportok számától, a zárkatársaktól és a börtön dogmáinak és kódjainak elfogadásától.
Már Irwin és Cressey (1962) is kritikai megvilágításba helyezte Clemmer tanait. A kutatók szerint három fajta börtön-szubkultúra létezik, a tolvajoké, a raboké, és az első bűntényeseké. A ’tolvajok’ azok a rabok, akik a kinti világból hozzák az értékeiket és az erkölcsi világképüket, és ennek megfelelően megfertőzik a börtönközeget, ez az import modell. Ezt a fogalmat még Schrag (1954) vezette be a börtön-szubkultúrákról szóló tanulmányában. A fogvatartottak másik csoportja lesz az a szegmens, amit a börtönrendszer termel ki, ’a rabok’, míg a harmadik csoportot az első bűntényesek képezik, akikre az a jellemző, hogy inkább az őrök és az irodista személyi állomány értékrendjével azonosulnak.
Véleményünk szerint az import modell paradigmája a clemmeri elmélethez képest visszalépést eredményezett, hiszen annak függvényében kategorizálta a fogvatartottakat, hogy milyen társadalmi közegből érkeztek, és így óhatatlanul moralizált, a börtön esszenciális ártalmasságának feltárása helyett.
A jelenkori börtönirodalom a prizonizációt a rehabilitáció ellen ható tényezőként határozza meg. Resende (2006) egyéni, társas és visszailleszkedési rehabilitációs szegmenseket különböztet meg. Az egyéni rehabilitációt a kompetenciák fejlesztése és a kognitív behavior terápiák jelentik. A társas rehabilitáció a család, a munka, a kultúra és a kábítószer-ártalom körüli habeas corpusok egysége. A visszailleszkedés rehabilitációját pedig a readaptációs egyéni nevelési tervekben látja. Minél szervezettebb tehát a börtönrezsim, annál csekélyebb mértékben érvényesül a prizonizáció.
Braithwaite és Mugford (1994) alapvető különbséget lát a fiatalkorú és a felnőttkorú fogvatartottak között, és ez a prizonizáció mértéke. A kutatók úgy vélik, hogy a prizonizáció legsúlyosabb következménye a szégyenérzet eltűnése, ami nélkül képtelenség a reintegráció és az áldozatokkal való szembesülés. A prizonizáció tehát a reintegráció ellen ható tényező. A reintegráció sikeresebb lehet a fiatalkorú fogvatartottaknál, akik nem töltöttek el annyi időt a börtönben, mi sem bizonyítja jobban a prizonizáció létét.
Módos Tamás (2003) a prizonizációt a reszocializáció ellen ható tényezőként említi. A rabnevelés a börtön szervezete, és a börtönben dolgozó testületi tagok személyisége által érvényesül. Ennek hatásfokát a börtönközeg visszatartó ereje csökkenti és aláaknázza. Néha a fogvatartottakat a saját érdekükben is nagyon nehéz motiválni.
Legnagyobb általánosságban arról van szó, hogy a fogvatartott olyan magatartásmintákat sajátít el a börtönben, amelyekről tudomása volt, de nem szerzett benne gyakorlatot, és ezeket a magatartásmintákat a törvény büntetni rendeli.
Másik aspektusa a prizonizációnak az, hogy a fogvatartott a társaitól olyan módszereket is megtanul, ami bűncselekmény hatékonyságát, és a hatóságok ellenőrzése alóli kibúvás lehetőségét segíti elő. Észre kell venni, hogy a fogvatartott ezért a szolgáltatatásért fizetséggel tartozik, és nem biztos, hogy igényt tartott rá a korábbiakban. Itt utalhatunk Marcel Mauss (2000) potlecsfogalmára, ami olyan ajándékot jelent, amit feltétlenül viszonozni kell. Valójában a börtönben a potlecs adója jár jobban, hiszen valamilyen szinten kényszer hatása alatt tartja a tanítványát. A börtönben nagyon nehéz kibújni, vagy nem is lehet elmenekülni a családi, vagy a tágabb rokoni kapcsolatok elől. A börtönben azt a személyt, akinek valamilyen szintű kriminális karrierje van, a társas hatalommal rendelkező fogvatartottak letapogatják, és amint kiderült, hogy hova tartozik, vagy magától csatlakozik, vagy osztozkodnak rajta. A rendszerben képtelenség eltűnni, és nagyon nehéz meghúzódni. A fogvatartottak valamilyen szinten bűncselekményeket készítenek elő, ami minden tekintetben kimeríti büntetőjogi előkészület, bűnsegédlet, felbujtás stb. fogalmát, azonban ezek a cselekmények általában felderítetlenek maradnak, és azt is el lehet mondani, nem is nagyon valósulnak meg. A prizonizáció másik következménye a gengesedés. A fogvatartott kényszerül beépülni a társas struktúrába, és ha már beépült, a szociális kötöttségnek köszönhetően teljes mértékben függeni fog a gengtől egzisztenciális értelemben is, azaz elveszti az autonómiáját. A klasszikus liberális kriminólógia és az abolicionista mozgalmak szerint a társadalom azért hozta létre a börtön intézményét, hogy ott a fogvatartottak valamilyen program keretében személyiségváltozáson menjenek keresztül, és ennek következtében a szabadulás után tartózkodjanak az újabb bűncselekmény elkövetésétől. Azaz, hogy ne essenek vissza, azonban a börtönbüntetésnek nincs kimutatható hatása a visszaesésre [lásd Resende (2006), Christie (2004)].

2 megjegyzés:

fideak írta...

Sok jó anyag van a blogban, de ez - prizonizáció - különösen jól van felépítve, megírva. Gartulálok!

Fruzsina írta...

Kitűnő az anyag is a blog is.Gratula!