2008. január 27., vasárnap

Új tétel a Stanfordi Börtönkísérletről



A képen az eredeti kísérlet "John Wayne" nevű őre látható, aki 18 éves volt a vizsgálat idején. A többiek is húszas éveik elején jártak. 1971-ben az ilyen korú emberekről azt tartották, hogy felelősségteljes felnőttek.





Zimbardo 1973-ban publikálta a kísérletről szóló cikkét. A cikk ismerete a bv-s tisztek és tiszthelyettesek számára kiemelkedően fontos. Rövid összefoglaló található itt:


2008. január 19., szombat

Börtönlázadás Mexico City-ben


2008. január 17-én, a Mexico City-ben található Neza-Bordo börtönben lázadás tört ki. 700 fogvatartott vett részt az eseményben, 16 túszt ejtettek, akik közül hat főt kórházba kellett vinni. A mexikói állambiztonsági alakulatok 500 fős egysége négy óra alatt számolta fel az eseményt. A börtön bástyafalán kívül, egy kerítés mellett, a fogvatartottak hozzátartozói gyülekeztek. Azt hangoztatták, hogy a jelenlegi börtönparancsnok nem áll velük szóba, mint az elődje, és ez jelenti a legnagyobb gondot. A mexikói börtönökben túltelítettség van, éppen úgy, mint hazánkban.

A börtön társadalmi kapcsolataira tehát komolyan kell építkezni. A hozzátartozók véleményét nem szabad figyellmen kívül hagyni. A társadalom szélesebb rétegeivel is meg kell ismertetni a börtön legbelső világát.

2008. január 15., kedd

Módosult a totális intézmény tétel


Goffman azt állította, hogy a totális intézmény lakói el vannak vágva a külvilágtól. A fenti kép a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben készült. Nyilvánvaló mindenki számára, hogy kit ábrázol. Azaz a fogvatartott nagyon is kapcsolatban van a társadalommal.
Az alábbi linken a totális intézményről írt új tanulmányom olvasható:

2008. január 14., hétfő

"Tom Brown 33333"


Thomas Mott Osborne (1859-1926) 1914-ben a New York állambeli Sing Sing börtön parancsnoka volt, majd nem sokkal kinevezése után a konzervatív gondolkodású kormányzó leváltotta. A vádban még az is szerepelt, hogy a fogvatartotakkal fajtalankodott. A pert Osborne elvesztette, viszont az ügyvédje William Joseph Fallon, az egyik legügyesebb retorikájú védőügyvéd lett az akkori Egyesült Államokban.
Osborne esete nem ezért érdekes, hanem azért, mert őt tekinthetjük az inkarceráció, azaz a letartóztatási sokk börtönártalom első leírójának.
Osborne 1913-ban Tom Brown 33333 nyilvántatrási számú fogvatartartottként az Auburn börtönbe vonult, amivel megteremette annak az amerikai irányzatnak az alapjaiat, amit Sykes, Clemmer és Goffman, majd később Farrington képvisel. Osborne később fogvatartotti önkormányzatot (Mutual Welfare League) hozott létre a börtönben, és megírta a Within Prison Walls című könyvét. A könyvben azt írja, hogy a börtönbe kerülő fogvatartottnak több gondja van, mint a bekerüléskor, és a kikerülő fogvatartottal az államnak több gondja lesz, mint bekerülés előtt, ezért a börtön működését meg kell változtatni, meg kell reformálni.
Az auburni rendszer lényege az egyszemélyes elhelyezés, és a csendben végzett együttes munka. Az északi államokban ez a rendszer sokáig nem változott meg, a túltetlítettség és faji ellentétek ellenére sem. A változást végül az 1971-es Atticai börtönlázadás, és a Washington állambeli Walla Walla börtönben bevezetett Resident Government Council (RGC) sikeressége hozta meg. Az RGC lényege az Osborne által kidolgozott fogvatartotti önkormányzat, és az egyéni fogvatartotti fejlődés hansúlya volt. Hazánkban a nyolcvanas évek közepétől a kilencvenes éves elejéig Baracskán egy hasonló kísérlet zajlott.

2008. január 12., szombat

szelf a totális intézményben


Goffman alapvető meggyőződése volt az elmebetegekről, hogy azok nem őrültek, hanem szerepelvárásnak engedelmeskednek a kórházakban. Az emberi személyiség cselekvő része a szelf, amely szerepekből épül fel. A szerepek interakciós helyzetek, amikben minimálisan két ember vesz részt. Ha az interakciót két ember kapcsolatára egyszerűsítjük, láthatjuk, hogy a két ember kommunikációja során valósul meg a szerep, aminek az egyik végén a kommunikáció vevője, a másikon az adója található. A szerepek tehát minimálisan kétpólusúak. Ha ezeket a pólusokat pálcikákként képzelnénk el, akkor ezeket a pálcikákat fel lehetne fűzni egy zsinegre, és megkapnánk az adott személy összes szerepét. A szerepek lánca azonban éppen úgy körbeöleli a személyiség belsőbb részeit, mint a nyaklánc a nyakat. Ha a zsineg két végét egymáshoz kötnénk, megkapnánk a szelf pillanatát. A szelf ugyanis időben változik, mert a szerepeket eredményező interakciók is folyamatosan változnak. A szelfpillanatoknak egymásból kell következniük az időben, a térben és az ok-okozati láncon, ezt a szociálpszichológia kontinuitásnak és kongruitásnak nevezi. A totális intézményben, ahol az emberek a zárt setting miatt folyamatosan interakciós helyzetben vannak, teljes mértékben (totálisan) kötött a szelfjük. Goffman ezt a jelenséget nevezte a szelf reprezentációnak, amit magyarul szerintem merőben tévesen az én bemutatásának szokták fordítani. Goffman a szelf reprezentáció fogalmának körülírásával jelentős lendületet adott a szociálpszichológia fejlődésének.

2008. január 5., szombat

A kivégzés lélektana: Attribúció vs antropikus elv és egy teszt


A képen egy 2007-ben, egy arab országban végrehajtott kivégzés látható.
2007-ben 30 golyó általi kivégzést rögzítettek az emberjogi szervezetek. 15 golyó általi halálbüntetést hajtottak végre Afganisztánban, egy történt Fehéroroszországban, Etiópiában, Indonéziában és Észak-Koreában, három Szomáliában, és nyolc Jemenben. Fehéroroszországban a kivégzés azért megdöbbentő, mert az ország Európában van, elvileg tagja kíván lenni a Európa Tanácsnak, de ezt a státuszát (special guest status) is felfüggesztették a súlyos emberjogi visszaélések miatt. A belarusz kivégzés nagy valószínűséggel egyetlen közeli tartólövéssel zajlott le.
A világban jelenleg nem csupán a golyó általi halálos ítélet az egyetlen, de a tesztünk erre irányul. Ha kitöltjük, és elgondolkozunk rajta, rájöhetünk, hogy az elkövető egyetlen célja a menekülés, ha ártatlan, ha nem; de a szabadságban nem lelhet vigaszt, mert nem nagyon képes megérteni, hogy mi és miért történt vele.
John Adrew Leslie filozófus ezt a jelenséget antropikus elvnek nevezte el. Végletes vagy végzetes helyzetben képtelenek vagyunk úgy gondolkodni, hogy az eseményeket csak mi és a fizikai külvilág irányítja, hajlamosak vagyunk mindannyian arra, hogy egy felsőbb hatalom közbeavatkozásának véljük a menekülést.
Az elvet egyébként eredetileg kozmológusok vezették, akik szerint nagyon nehéz megindokolni a világmindenség létezését anélkül, hogy nem látnánk be, hogy a világmindenség nem keletkezhetett másmilyen módon, csak úgy, hogy mi is benne legyünk. Ez elvileg egy mozdulatlan mozgató létét indokolja, amire főleg kiélezett helyzetek (mint pl. a fogságba kerülés) nem tudunk nem gondolni.
Aki kíváncsi arra, hogy a fogvatartottak fejében körülbelül mi játszódhat le az ítélet magkapásakor, végezze el magáról ezt az ötkérdéses tesztet:
Klikk ide.
Az antropikus elv sugalmazza a teremtő létét, és elvileg szöges ellentétben áll a szociálpszichológia attribúciós elméletével, amely szerint a tulajdonság tulajdonítás vagy az események későbbi indoklása nem történhet érzelemmentesen.A börtönben – és szerintem a világban is – a társas közeg ereje olyan hatalmas, hogy én magam inkább az attribúciós elvben hiszek, mintsem az antropikus elvben.