Jellegzetes börtönbeli falfirka „A rózsa, ami egyszer elhervad.” felirattal. A készítője talán roma lehetett a váci börtönben. Sokszor figyeltem meg, hogy a romák szeretnek rózsákat rajzolni a levelekbe, a borítékokra vagy a börtönbeli tanáraiknak, nevelőiknek ajándékba.
A börtönvilágban a rózsa az ártatlanság szimbóluma. Csak egy orosz börtöntetoválásokról szóló könyvben olvastam erről, és még az a könyv is csupán fénymásolatban van meg nekem, nálunk még nem adták ki, ezért annál jobban őrizgetem valamelyik polcomon. A börtön ugyanis nem érdekel szinte senkit. Pedig érdekes világ.
Most, hogy ez a blog elismerést kapott, egyre nagyobb bennem a késztetés, hogy leírjam – röviden – a véleményemet arról amit manapság cigánybűnözésnek neveznek.
Már korábban is írtam erről a dologról, és nem is éppen fogtam vissza magam. Még a nagyon aktuális kislétai események előtt, a youtube-ra is felraktam egy rövid filmet a kérdésről, ahol igazán magyar nyelven, és egyszerűen próbáltam megfogalmazni, hogy miért is gondolom úgy, hogy a cigánybűnözés-fogalom egy agyrém.
Először szót szeretnék ejteni az identitásról, hogy kik is vagyunk mi, és minek valljuk magunkat. Már szinte unásig ismétlem saját magamat, amikor azt mondom, hogy a börtönben szinte nincsen identitás, nincsen szelf, nincsen olyan én vagyok, sőt még az a szabadság sincs, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”. Nincs, mert a gondolathoz reflexió, visszajelzés kell, a gondolatot meg kell tudni osztani a másikkal, és erre nincsen lehetőség a börtönben. Ugyanis a börtönben az identitás minden oldalról fenyegetésnek van kitéve. Veszélyben vagyok, mert cigizek, mert akkor kölcsön kell kérem ,hogy legyen dohányom, de nem adnak egy az egyben kölcsön, hanem csak kamatra. Veszélyben vagyok akkor is, ha nem cigizek, mert mit képzelek magamról, hogy nem állok be a sorba. Ugyanilyen kérdés a gyúrok, nem gyúrok, a falcolok, nem falcolok, a spanoskdom, nem spanoskodom a börtön világában, és még sorolhatnám.
Goffman azt írta a stigmatizációról, hogy az az identitás elleni fenyegetés. Nem csupán az, amit hiszünk róla, hogy megbélyegzés. A stigma kihat az egész életre, még a múltra is, és folyton nyom, szúr, annyira, hogy jobban fáj, mint valami testi kín, de aztán az ember mégis tovább megy, és próbál létezni ebben az állapotban. Nem kérdéses, hogy a börtönben és utána a stigatizáció az, ami az egyik legmakacsabb és legvérszívóbb ártalom, amit az ember elszenvedhet. Azért gyűlölnek, aki vagy. Aki annyira önmagad vagy, hogy nem tudnád magadból kiszakítani, mert akkor meghalnál, vagy nem lézetnél tovább úgy, ahogy eddig felfogtad magad. Magyarul írok, de nagyon nezek és velősek ezek a gondolatok. A rabok mégis érteni szokták ezeket a szavakat.
Láttam én már a börtönben olyan fogvatartottat, aki ott éppen nem vallotta magát cigánynak, pedig nyilvánvaló volt, hogy az. Olyan embert is láttam, aki kopaszra nyírta a haját, gyúrni kezdett, és horogkeresztet tetováltatott magára, csakhogy mindenki számára bebizonyítsa, hogy ő nem cigány, pedig az volt.
Láttam olyan embert is, aki szerintem nem volt cigány, mégis annak vallotta magát a börtönben, hogy ne érje atrocitás a többi rab felől, és hogy spanja lehessen valakinek. Persze voltak olyan rabok, akik nem hittek neki, és kinevették.
Láttam olyan embert a börtönben, aki fekáliával kente össze magát, csak azért, hogy ne kerüljön olyan zárkába, ahol kannibál romák voltak, pedig ő maga is cigány volt. Őt is inkább csak kinevették, az őrök pedig megfogták, és lemosdatták, és elszállították egy másik helyre, ahol persze nem bújhatott ki az őt üldöző átok, a marime, alól.
De tovább megyek, láttam olyan romát a börtönben, aki melegnek adta ki magát, csakhogy jobban érvényesüljön. Festette a haját, pöszén beszélt, riszálta magát és átszababatta a rabruháját, hogy feszes legyen a fenekén. Egy egész szinten ő volt a rabok császára, nem lehetett megtörni a hatalmát. A szabadulása után pedig visszatért a gengsztervilágba. Ott is császár. Kabriókban jár, szőke nőkkel.
Olyan romát is láttam a börtönben, aki igyekezett titkolni a homoszexualitását, rémesen pattanásos volt az arca, és meghúzta magát, jól viselkedett. A kinti életben másod- vagy harmadrangú transzvesztita sztár.
A börtön az urbanizáció visszacsapása. A börtön intézménye egyidős a polgáriasodással és a felvilágosodással. A börtön is úgy működik, mint egy város, talán, mint egy körfolyosós ház, ahonnan nem lehet kimenni, még a sarki boltba sem. Az urbanizáció következménye a gengesedés, a slumosodás, a vandalizmus, a fertőző betegségek terjedése, az elöregedés és így tovább (eltekintve a pozitív következményektől.) Minden, ami urbanizáció, bizonyos szorzó mentén felerősödik a börtönben, de hajmeresztő mischungban, ami leginkább a magasiskolák hiányábán mutatkozik meg. A börtön kultúrája a gengmentalitáson kívül ugyanis rurális, azaz vidékies. Ennek számos magyarázata van, a legkézenfekvőbb mégis az, hogy a börtönőri munka megbecsültsége nem nevezhető magasnak, ezért nem a város lakói lesznek a börtönőrök pl. Budapesten, hanem a vidéki munkanélküliek. A börtön urbánus-rurális belső feszültségéből ered a magánélet teljes hiánya. Nincs egy rab. Rabok érdekcsoprtjai vannak.
Akik vallják azt a nézetet, hogy létezik cigánybűnözés, többek között a fenti jelenségekkel és azok okaival nincsenek tisztában. A cigánybűnözés-fogalom ebből az információhiányból ered, és egyfajta öndefiníciós problémát okoz (Én nem vagyok cigány, nem is akarok olyan lenni, tehát utálnom kell a cigányokat, és ehhez a nézetemhez igazítok minden egyéb nézetet, még azt is, hogy ki is vagyok én valójában, és ezért örömömet lelem a cigányok hibáztatásában, továbbá szeretem a magamfajtákat. – Aki egy kicsit ért a szociálpszichológiához, ez utóbbin elgondolkodhat.).
És akkor jöjjön az a mondat, amivel kezdeni akartam: a cigánybűnözésben való hit a hiányos szociológiai és kriminológiai ismeretekből eredő szociálpszichológiai probléma kompenzációja.
blog.jpg)
