2007. február 27., kedd

Stigmatizáció (könyv...)

Erwing Manual Goffman (1922-1982)


A stigmatizáció fogalmát Goffman (1961) alkotta. Általánosságban az identitás társadalmi szakcionálását értette alatta. Az identitás a szocializáció során fejlődik ki az egyénben, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy az identitás a szelfünk mindenegyes megnyilatkozásának térbeli és időbeli összessége, azaz maga a sors. A sors pedig a döntéseink összessége. A társadalom néha fenyegeti, elítéli, vagy megrója egyes tagjainak sorsát. Breakwell (i.m.) a jelenséget azzal bővítette ki, hogy az identitás elleni fenyegetést is a stigmák körébe sorolta. A kettő elméletet összefoglalva, láthatjuk, hogy egy olyan társadalmi aktusról van szó, ami ellentétes az egyén önmeghatározásával, és annak megsemmisítésére vagy immobilizációjára irányul.

Braithwaite (1993) szerint a szégyenérzet egy olyan tényező, ami előreviheti a társadalmi fejlődést, és talán az egyetlen erő, ami a bűnözést vissza tudja fordítani. Ennek értelmében a stigmatizáció éppen olyan társadalmi definiciós funkció, mint a deviancia.

Useem és Piehl (2006) igen friss, de már sokat idézett és vitatott cikke szerint a börtönprivatizáció nemhogy növelné a börtönlázadások és egyéb rendkívüli események számát, hanem csökkenti. Ugyanez történik az empirikus adatok szerint a stigmatizációval is, a szerzők kimutatják például, hogy az interprisoner agresszió (1) miatt elkülönített (tehát tovább stigmatizált) fogvatartottak száma az Egyesült Államokban az utóbbi húsz év alatt a felére csökkent. A stigmatizáció tehát az állami akarat hatékonyságának növekedésével csökken. Nyilván ezt úgy is lehet érteni, hogy minél nagyobb embertömeg kerül a börtönökbe, annál csekélyebb a társadalmi identitás-fenyegetés sűrűsége.

Farrington (1992) szerint a jelenlegi társadalmi börtönkép és funkciófelfogás inkább a goffmani totális intézmény jellemzőinek felel meg, mintsem a realitásnak. A börtön nincs annyira elkülönülve a társadalomtól, mint a klasszikus totális intézet, és ennek következtében a stigmatizáció is csekélyebb mértékű.

Crawley (2004) pedig a börtönszemélyzet stigmatizációjáról beszél, amikor azt mondja, hogy az egyenruha olyan szerepet kíván meg, amelyekre inkább az előadásjelleg, mintsem az érzelmi egyensúly és strukturáltság jellemző. Korábban, amikor a börtönök sokkal inkább büntető jellegűek voltak, a börtönőrök nem kommunikáltak a rabokkal verbális szinten olyan minőségben, ahogy azt a mai fogvatartotti programok megkövetelik. Úgy tűnik, hogy a stigmatizáció egy konstans, ami mindenképpen érinti a börtönlakókat, és ha a rabokat kevésbé károsítja, áttevődik az őrökre.

A stigmatizáció a börtönnel és a tanulmányunkkal kapcsolatban három nagy területet érint.

(1) Az első a triviális: a szabadult fogvatartott a börtönből kilépés után a szociális érintkezései során magán viseli azt a diszpozíciót, hogy ő valamikor börtönben volt. Tehát nem csupán a börtönviseltek reprezentánsa lesz az interakcióban résztvevő másik személy számára, hanem a börtön kognitív stílust befolyásoló hatásai miatt maga a fogvatartott is rabként fog viselkedni a külvilágban is, főleg akkor, ha erre a magatartásmintára ösztökélő társas közeggel találkozik. Hasonlít ez a jelenség a pszichoanalízis regresszió fogalmához is, amikor az egyén frusztrációnak van kitéve, és az énkép integritása érdekében egy korábbi személyiségfejlődési stádiumba csúszik vissza. Nos, a börtönnel kapcsolatban is ez jelentkezik. Régi mítosz az öreg börtönőrök körében, hogy a nyolcvanas években egy kocsmában úgy lehetett megállapítani, hogy ki volt börtönben, hogy el kellett az embernek magát kiáltania, hogy „sapkát le!”, és aki a homloka felé nyúlt, biztos szabadult rab volt, mert ez volt az egyik leggyakrabban kiadott ukáz a börtönben. Ha a szabadult fogvatartott az utcán egy szintén szabadult fogvatartottal találkozik, azonnal felveszi azt a viselkedésmódozatot, amit a börtönben tanúsított, méghozzá olyan mértékben, amennyire ezt az adott tér társas és fizikai zártsága megköveteli. Mondhatjuk azt is, hogy a börtönbeli kognitív struktúrák szinte reflexszerűen vagy imprinting módon rögzülnek a fogvatartottban, tehát nem arról van szó, hogy a stigmatizált cselekvéssorozat inger-válasz transzformációk és tranzakciók következménye, hanem a diszpozícióé. Nem azt állítjuk, hogy az interakcióban résztvevő másik személy attitűdjének érzékelése váltja ki a stigmatizált viselkedést, hanem a börtönben kialakult kognitív struktúra. Magyarán a szabadult rabon meg fog látszani, hogy szabadult rab, és azért, mert a társadalom által közvetített szégyen bélyege lemoshatatlanul rajta lesz, és ennek megfelelően fog viselkedni; nem azért fog így viselkedni, mert bizonyos helyzetekben ezt várják el tőle. G.H. Mead (i.m.) izzó korbáccsal felszerelkezett őrangyalokhoz hasonlította a társadalom címkézési struktúráját, és mi megállapíthatjuk, hogy ezen rendszerelv a fogvatartottakra kifejezetten igaz.

(2) A stigmatizáció másik börtönvonatkozása az egyik nagy mesterem, Garami Lajos (2), kijelentése: „Minél jobban klasszifikálunk, annál jobban stigmatizálunk”. A börtönbeli klasszifikáció azt jelenti, hogy a személyzet valamilyen kezelési vagy menedzselési cél érdekében a fogvatartottakat osztályozza, skatulyázza. Erre már a törvények is utalnak. Jogszabály és a bíróság ítélete határozza meg Magyarországon, hogy ki milyen büntetés-végrehajtási fokozatba kerül, fegyházba, börtönbe vagy fogházba. Szintén jogi kérdés, hogy ki milyen szigorú őrzési fokozatba kerül. Aztán a börtönben is eldönthetik, hogy ki milyen rezsimben nyer elhelyezést, hogy pl. az előzetesen letartóztatottak közül ki kerülhet nyitott körletre. Az intézet dönthet arról is, hogy ki kerülhet gyógyító-nevelő csoportba vagy kábítószer-prevenciós részlegbe. Minden csoporttagság magán hordozza a verbális stigmát, mint pl. „gyógyis” vagy „narkós”. A Budapesti Fegyház és Börtönben egykor a nem dolgozó fegyházas körletet Jurrastic Parknak hívták. A nem dolgozó körletrészen voltak azok a rabok, akiknek egészségügyi okokból vagy biztonsági okokból nem lehetett munkát adni. Az előbbi csoport mozgássérültekből, nyugdíjasokból, értelmi fogyatékosokból állt, míg az utóbbi csoport kemény bűnözőkből. Rajtuk kívül a körleten sok volt a külföldi, akik nem tudtak magyarul, és azért nem dolgozhattak, jellemző bűncselekményük a kábítószerrel visszaélés volt. El lehet képzelni, hogy ezek a csoportok milyen módon érintkeztek egymással és a személyzettel, nem véletlen tehát, hogy az őslények vad harcáról szóló fikcióhoz hasonlították őket.

(3) Mindezek mellett a fogvatartottak a börtönszleng megalázó kifejezéseivel egymást is stigmatizálják. Új keletű kifejezés volt a kilencvenes évek végén a droid, ami a csicska kifejezés szinonimája volt. A droid a Csillagok háborúja sci-fi saga azon kasztja, amelyik az emberek szolgálatára hivatott, mindegyikük alacsonyabb rangú, és nem élvez annyi jogot, mint az emberi lény. Jellemző a börtönben, hogy a fogvatartott társak annyira megalázzák a társaikat, hogy nem is veszik őket emberszámba, úgy tekintenek rájuk, mint a hétköznapi ember a primátákra.

(1) interprisoner = fogvatartottak közötti. Az interprisoner agresszió az egyik olyan diszfunkció a börtönben, ami ellen a jogvédő szervezetek a legerélyesebben küzdenek. Ide sorolható a prison rape is, azaz a börtönbeli erőszakos fajtalanság. Ez utóbbi jelenség a fiatalkorú börtönökben, illetve a fiatal felnőtt fogvatartottak között szignifikáns.

(2) Szóbeli közlés. Garami Lajos hosszú éveken át a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán dolgozott, és a fogvatartotti programok, rezsimek kidolgozásáért és fogvatartottak tömeges menedzsmentjéért felelős főosztály (Fogvatartotti Ügyek Főosztálya – FüF) vezetője volt nyugdíjba vonulásáig, 2005-ig.

2 megjegyzés:

Fotoirregular írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Fotoirregular írta...

Lehet már késő az okvetlenkedésem: de a Jurrastik Park(J.P.) szerintem a nem-dolgozós börtöntönösök voltak, mert a fegyház alapjába véve le van vasalva, (!)a börtön (J.P.:2002ben a B.obj jobb 3. emelet-volt)pedig nyitott, így a nem-dolgozósok könnyedén átjárkálhattak üzletelgetni, zsarolgatni egymást. Többször tettem látogatásokat ott, a filingje olyan volt, mintha amerikai bandaháborús negyedbe tévedtem volna, narkósok méregették egymást beállva és klikk-bandák vándoroltak zárkáról zárkára. Akkor döbbentem rá mekkora szívás a börtön rezsim is! Q