2009. január 28., szerda

Egykori sorkatonák firkái az ágydeszkákon: hasonlóság a börtönnel

Az alábbi képek egy magyar börtön raktárából kiválogatott ágydeszkákról készültek. Az ágyakat egy katonai laktanyából selejtezték le, és a megkapták a börtönök. Az ágyakkal érdekes "falfirkák" érkeztek a börtönbe a külvilágból, és a múltból (2000-2002), hiszen a sorkatonaságot már régen eltörölték. Mivel a laktanyák is "totális intézmények", nyilván észrevehetünk sok hasonlóságot a börtönbeli falfrikákkal, de vannak nagyon speciális sorkatonasági falfirkák, mint például azok, amelyek a bevonulás hónapjára utalnak (november, augusztus, február, május). Érdekes lehet a katonai falfirkák tanulmányozása a börtön szempontjából is: megtudhatjuk belőlük, hogy mik a fiatalkorú (nem jogi értelemben) személyek legfőbb bánatai, vágyai a zárt intézetben. Érdekes speciálisan magyar nemzetkarakterológiai következtetéséket is le lehetne vonni ezekből a "munkákból". Az alábbi fényképeket Schuckertné Sz. Csilla küldte nekem. Ezen a képen a "Veled vagyunk whiskey-s" felirat akár naiv társadalomkritika is lehet, ahogy a fiatalok szinte tradicionálisan tiltakoznak a fogyasztói társadalom ellen, vagy akár lehetne ez a magyar "betyárszimpátia" is, ami anno Ruzsa Sándorral szemben is megnyilvánult. Lehet azonban társadalmi tudatosság is, egyfajta öntudat az elit törekvéseivel szemben. Végre van valaki, aki képes kijátszani a rendőrséget, a bankokat, a biztonsági őröket, és képes elmenekülni. Az Ambrus Attila iránti rokonszenven nyilván számos társadalomtudós és döntéshozó elgondolkozhatott. Itt azonban nem erről van szó. Ambrus Attila jelenleg is az egyik legtöbb társadalmi figyelmet élvező fogvatartott hazánkban, és nagy hírt kavart a Gyorskocsi utcai rendőrségről való szökése. A laktanyabeli ágydeszkafirka nyilván ebben az időben készült. Ambrus akkoriban a "lelépés", "megpattanás" vagy a "dobi" szimbóluma lehetett. Mindenképpen érdekes társadalomkritika a "nem vagyok senki, nem tudok semmit, beállok rendőrnek" felirat. Nem volt ugyanis személyes oka a készítőnek a rendőrség ellen ilyen kijelentést tenni, hanem inkább azt érzékelhette és érzékeltette, hogy az igazságszolgáltatás szerinte gyenge lábakon áll Magyarországon.
"Ne búsulj, ha csalódsz egy lányban, 30 golyó van egy tárban" - ez a versike egyértelműen a laktanyában is jelentkező szexuális depriváció kinyiltkoztatása, azonban lírai, és sok szempontból naiv. A fiatal felnőttek gondolkodásában a párkapcsolat még majdnem teljesen egyenlő a szexuális kapcsolattal, ami nélkülözi az igazi, érett intimitást, és akadályokkal való együttes megküzdés igényét, ugyanis fiatal felnőttkorban még sokkal fontosabb az egyéniség megtalálása. Azért is naiv a versike, mert a hadseregben nem létezik olyan kifeleyzés, hogy golyó, legfeljebb "skuló" vagy "lőszer". A skuló a töltény szlengje, míg a lőszer a katonai szakzsargon. Az informális network a szleng használatát követeli meg, míg a hivatalos a zsargont, tehát csak vagánykodás lehet a versikében szereplő golyó szó. A versike ritmusa és rímei művészi hajlamra utalnak. Ilyen szintű kitárulkozás a börtönben lehetetlen. Nem igaz tehát, hogy a magyar hadsereg néha szörnyűbb volt szociális értelemben, mint a börtön. Azaz a magyar hadseregben szolgálatot teljesítő sorkatonák morális nívója semmiképpen sem volt hasonlítható a börtönlakókékhoz. Ennek okait most nem részlezetem, mert eleget írtam róla ebben a blogban. Az a tergo (hátulról) ábrázolt női akt magáért beszél. Elfojtásra, agresszióra, kisebbrendűségi érzésre, kudarcra utal, azoban ez a rajz mégsem olyan brutális, mint a hasonló börtönbeli rajzok.


A fenti kép is szexuális deprivációra utal, azonban a "legyél büszke, hogy a J2-be alszol!! Nagy híre van ennek a körletnek" felirat egy masszív közösség helyszíni identitására utal, azaz nagyon hasonlít a gengjelenségre. Az SS szimbólum felbukkanása gyászos képet fest a társadalmunkról, és hajdani sorkatonai kiképzés hatékonyságáról. Feltünően érdekes, hogy egy honvédelmi bázison a magyar társadalomra végzetes csapást mérő gyilkológépezet szimbóluma szerepel akár falfirka formájában is. Szélsőségesen megosztott társadalomra utal ez a jelenség. Ugyanolyan képletet látunk itt, mint a börtönöknél: a társadalmi problémák a zárt (totális) intézetekben előbb bukkannak fel, mint az utcán. A fenti rajz bizonyíthatóan 2002 előtt készült, amikor még nem lehetett látni a szélsőjobbot az utcákon.


És végül, ezen a képen rovásírás és a "Justice for Hungary" felirat szerepel. Maga a szlogen merőben anakronisztikus, hiszen angolul az igazi magyar ember számára semmi értelme sincs annak, hogy "igazságot Magyarországnak". Arról nem is beszélve, hogy maga a kijelentés nyelvisége amerikanizáció. Az előző kép értelmezéséhez hasonló kontextusban, az irredenta (és még így is meglehetősen torz) firka jelenléte a katonai körleteken szintén riasztó kórképet fest a társadalomról, sőt, ha figyelembe vesszük, hogy a börtönökben éppen ellenkező előjelű firkákat lehet találni, akkor a helyzet kifejezetten veszélyes.



2009. január 22., csütörtök

Kik is ezek a pedofilek? - Puskás Gyöngyi tanulmánya komment nélkül


A fenti kép a csehországi Mírov börtönben készült, egy szexuális bűnelkövető rajza. Az alábbi interjúrészletek a BVOP engedélyével kerültek a blogra. Nem újságíró készítette őket, hanem Puskás Gyöngyi, aki jelenleg írja pszichológiából a szakdolgozatát, és számos magyar börtönben vizsgálja a szexuális bűnelkövető fogvatartottakat, többek között Rorschach teszttel. Véleményem szerint a kutatás egyedülálló. Az alábbi önvallomások a dolgozatban csupán illusztrációként fognak szerepelni. Puskás Gyöngyi korábban Belgiumban dolgozott, és ő fordította az Egy gyermek ára c. könyvet, továbbá a Fordulópont c. tudományos folyóirat munkatársa. Korábban Puskás Gyöngyi a pedofil bűnözők áldozataival foglalkozott, most meg a másik oldallal.
Munkája tabudöntő, őszinte és rendkívül alapos. A lenti önvallomásokban sok úgynevezett hozott börtönártalmat azonosíthatunk, mint a családon belüli erőszakot, a szülők szenvedélybetegségét, a nevelőintézeti múltat, sőt, egy drámai esetben, a börtönbeli születést is. A hozott vagy inherens börtönártalmak közös tulajdonsága, hogy a börtönbe kerülés előtt is fenállnak a fogvatartott életében, és a börtön csak ront a helyzeten, azaz a fogvatartott reintegrációs esélyei egyre rosszabbak lesznek.
Érdekes, hogy egy immanens, azaz - fogalmilag jelen lévő, nem látható, de érezhető - börtönártalom önvallomása is felbukkan: az utolsó idézet úgy kezdődik, hogy "nem tartom magam embernek". Ezt a Fogva tartott gondolatok c. könyvben animalizációnak neveztük. A fogvatartott saját magát már képtelen az emberi méltóságának megfelelően érzékelni, és meghatározni. Személyazonosságát, identitását teljes egészében az elkövetett bűncselekmény szörnyűsége és a társadalom mereven elítélő hozzáállása határozza meg. A bűncselekmény valóban szörnyű, és a rabot traumatizálja, azonban a társadalmi nyomásnak való kényszeres megfelelés ugyanilyen súlyos, ugyanis mindenkit megillet az emberi bánásmód, amióta jogállamban élünk. Senki sem érezhetné állatnak magát, még egy pedofil sem. Ha annak kell magát éreznie, nem áll jól a demokráciánk.


Kik is ezek a pedofílek?

Prevenciós foglakozásainkon az egyik kislány úgy fogalmazott, hogy "sötét alakok". Hajlamosak vagyunk szörnyetegekre számítani, nem pedig hozzánk hasonló emberekre.
Louis-Morin liege-i szexológus szerint a közhiedelemben élő kép - undorító öregember, aki egy ártatlan kislányt egy sötét kisutcába csalogat és ott brutálisan megerőszakolja - valójában mindenkit megnyugtat, mivel a sztereotípia könnyen azonosítható, a forgatókönyv egyszerű.
A rendelkezésünkre álló legpontosabb információ szerint azonban senkiről sem állapítható meg, hogy gyermekekkel szemben szexuális erőszakot követ el.
Az elkövetők bármilyen szociális miliőhöz tartozhatnak, általában átlagos intelligenciájú emberek.
Sokszor ők maguk is áldozatok…
A következő részletek fogva tartottakkal készült interjúkból származnak.

„Állami gondozásban nőttem fel 10 éves koromtól, öt testvéremmel együtt. Apám alkoholista volt, én is ittam meg szipuztam. Szüleim már meghaltak…”

„Apám alkoholista volt. Én kábítószereztem. Első szexuális élményem 15-16 éves koromban történt, egy 40 év körüli nővel…”

„Három testvérem van, én vagyok a második a sorban, de valamennyien más apától származunk. Vér szerinti apámmal felszínes kapcsolatom volt, nevelőapák jöttek-mentek az életemben, egyre emlékszem határozottabban. Apám, utolsó nevelőapám is alkoholista volt…”

„Édesapám a születésem előtt 1 hónappal hastifuszban meghalt, testvérem nincs, 3 éves koromig nevelőszülők neveltek, aztán apai nagynénémhez kerültem, de már ő sem él. Homoszexuális atrocitás ért gyerekkoromban, az unokabátyám zaklatott. Ekkor 9 éves voltam, ő huszonegynéhány. Járt hozzánk, kétszer történt meg, aztán feljelentettük. Akkor este mellém feküdt, tapogatott, bekapta az enyémet, aztán nekem is kellett az övét. Meg is erőszakolt. Másnap folytatódott, nagynéném észrevette. Gyerekként haragudtam rá, már nem tudok. A kihallgatáskor normális rendőrt fogtam ki, édesanyám és nagynéném is velem voltak. Jártam utána pszichológushoz, talán 1-2 hónapig, úgy emlékszem, hetente többször is. De nem vagyok túl rajta, nem sikerült feldolgoznom…”

„A szüleimmel csak rövid ideig laktam, mert sokat ittak, mindketten alkoholisták voltak, egyedül hagytak engem , két öcsémet és bátyámat. Két kisöcsém csecsemőotthonba került, én és a bátyám egy másik nevelőotthonba. Aztán nevelőszülőkhöz vittek, akiknek nem lehetett gyerekük, és engem kivettek, 10 évet töltöttem náluk. A férj-feleség rokon volt, ezért nem lehetett gyerekük, először nem értettem, aztán rájöttem, hogy valami földbirtok miatt házasodtak össze. Egyedüli gyerek voltam ott, haszonélvezetből voltam náluk, dolgoztattak.
2004-ben én is elkezdtem inni. Édesapám 2004-ben, 48 évesen meghalt tüdőbajban. Édesanyámtól 2004-ben megkérdeztem, hogy tudja-e, ki vagyok, azt mondta, ne haragudjon fiatalember, de nem ismerem magát...”

„Amikor beköltöztünk a faluba, akkor édesapám a szeszhez nyúlt, nehéz életünk lett, volt, hogy éjnek évadján is futnunk kellett, ha nem akartunk verekedést. Az első szexuális kapcsolatom hülyeség volt, 13 éves koromban egy sokkal idősebb – 26 éves – nővel…”

„Apám 1964-ben meghalt, és az volt a kívánsága, hogy az öccse neveljen fel bennünket, aki el is vette feleségül az édesanyámat. Mostohaapám buta volt, ivott, ütött-vert bennünket…”

„Állami gondozott gyerek voltam, Tökölön születettem a börtönben. Az apám volt Tökölön, az anyám bejárt hozzá beszélőre, s körözték, és ott a beszélőn egy őr felismerte. A szüleim azt mondták, hogy zsebelésért körözték, de szerintem üzletszerű kéjelgésért. Csodálatos gyerekkorom volt, csak az tűnt fel, hogy rólam nem voltak csecsemőkori képek, így derült ki, hogy örökbe fogadtak. Apámat rajongásig szerettem, anyám tartózkodó volt, ő lányt szeretett volna, így sokáig csipkés bugyikat vett nekem, és vállig érő hajam volt. E miatt különcnek tartottam magam, és ez még tetszett is. Fizikailag sokat bántalmazott az anyám, de csak akkor, amikor apám nem volt otthon. Pl. hajamnál fogva lerántott, és páros lábbal ugrált rajtam. Amivel nagyon fel tudtam bosszantani, hogy soha nem sírtam. De egyébként szerettem anyámat. A homokosok egyszer megtaláltak, 15 éves lehettem, megkapták a magukét. Bosszút esküdtem, egy valaki követte el, de voltak vagy öten, 35 év körüliek. Hat hónappal később bosszút álltam, addig dolgoztam rajta. Úgy csináltam, hogy nekem ebből ne legyen gondom. Aki csinálta, azt meg akartam ölni, kipróbáltam egy gyors mozdulattal ölést, csak nem jött össze...”

„Fogadott gyerek vagyok, 4 évesen fogadtak örökbe, de én csak 8-9 évesen tudtam meg, ráadásul nem a szüleimtől, hanem bírósági papírokból. Erről egy évig hallgattam, csak utána mondtam el…”

Nem tartom magam embernek, és ha nyugodtan tudok magával beszélgetni, azt az utóbbi évek hozták.
Kimegyek a börtönből, lesz-e munkám, lesz-e kapcsolatom, ha ez kiderül… ez a 22-es csapdája….
Amit ma így látok, az nem biztos, hogy holnap is így lesz. A szabadulásomat követően figyelemmel kellene kísérni engem. A legjobb segítség egy párkapcsolat lenne. Folyamatosan beszélgetni kellene velem. Édesanyámhoz megyek haza, tele voltam ambícióval, de mire oda kerül a sor, örülök, ha munkát kapok.
Ha valaki valamit elkövet, azt vállalnia kell. Nem vagyok ártatlan, szerettem a lányokat, ezt én értettem félre. Meg kellett volna maradnom apa szerepben. Ami tettem, azért súlyosabb, mert örökbe fogadtam a lányokat. Egy anyától nem lehet elvárni, hogy ezt eltűrje.
Ha valaki tönkretett valamit, az én voltam. Elég beteges ez így, utólag belegondolva, hogy félreértettem.
Azokat vesztettem el, akiket szerettem. Nem becsültem meg őket, tönkrevágtam mindent. A gyerekem 4 vagy 6 éve nem látott. Mit fog gondolni rólam a kisfiam? Lehetséges, hogy a gyerekemmel nem fogok beszélni soha többet? Kell a börtön, mert a lehető legborzalmasabbat követtük el…”

Mediáció és büntetés-végrehajtás


Postema utáni gondolatok

Nem kétséges, hogy a büntetés-végrehajtás jogszerű működését mindenféle erkölcsi és politikai érvrendszertől le kell választani. Azaz a büntetés-végrehajtás eszmeisége a rendszerelméleti autonómián alapszik, éppen úgy, ahogy talán Gerald J. Postema a jogi érvelésről mondja ugyanezt.
A neves jogfilozófus felteszi a kérdést: világos, hogy a jog autonóm, de miért fontos akkor, hogy legyen jog? A választ a mediációval, - azaz az érvrendszerek lecsupaszított összemérésével és interakciójával – adja meg.
A büntetés-végrehajtás másik alternatívája a mediáció lehet, amit nevezhetünk resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatásnak is az esetünkben. A mediáció úgy zajlik, hogy valamilyen sérelem helyreáll, és lehetőleg másmilyen sérelem nem keletkezik. Az utóbbi állítás nagyon fontos: lehetőleg nem keletkezik másmilyen sérelem. A börtönben egyértelműen keletkezik sérelem, nem lehet vitás: már korábban elneveztük ezeket gyűjtőnéven börtönártalmaknak.

Lehetséges az, hogy ha a börtönből elvennénk a börtönártalmakat a mediációt kapnánk eredményül?
Lehet, hiszen a börtönártalmak nem választhatók le a börtön elemi részeiről, mint a rács, a szögesdrót, a kínzás, a fogvatartottak közötti erőszak, a jogsérelmek és így tovább.
Lehet, hogy a börtönártalom jóval nagyobb struktúra, mint eddig gondoltam. Egy olyan immanens renszder, aminek egyes elemei a börtön épületében manifesztálódnak, mások interakciókban nyilvánulnak meg (pl. őri brutalitás, a hivatalos személyek elleni erőszak), míg a legnagyobb rész pusztán fogalmilag van jelen, de a hatása az előbbiekben érvényesül.

Gerald J. Postema azt mondja, hogy a mediáció egyik eleme a reintegráció, amikor az erkölcsöket és a gyakorlati érveket normákká (akár jogkövetkezményekké) alakítjuk. A másik elem az izoláció, a normák függetlenítése az erkölcstől és a gyakorlattól. Felbukkan a tömény jogelméletben a büntetés-végrehajtás két funkciója: a reintegráció (a bűnöző egyén mint biológiai lény és interakciós hálózat - azaz szelf - egyik helyről való másik helyre történő mesterséges áthelyezése), és az izoláció (a bűnözőnek nyilvánított – elítélt – személy elzárása).

Minél előrébb járunk a történelemben, annál erélyesebben érvényesül a büntetés mediációs jellege, a kínzás és a spektákulum jelleggel szemben. De az is lehet, hogy az intzéményesített agresszió és a mediáció folytonosan megvan, csak egymáshoz képest dichotómikusan változnak, azaz az egyik csak akkor képes növekedni, ha a másik csökken.Metszet ugyanakkor a kettő között nem lehet: nincsen erőszakos mediáció, és nincs mediációs erőszak. Mi következik ebből?

1. A mediáció nem választható el a büntetés-végrehajtástól.
2. A börtönártalmak tervezett csökkentése nélkül a mediáció nem érvényesülhet.
3. Ha nem az állam dominál a mediáció foganatosításában, az társadalmi bosszúérzetet (retribúciót) szül.
4. Semleges, valóban gépszerűen működő börtön nem képzelhető el a mediáció nélkül.

2009. január 13., kedd

Brutális, rasszista késelés a börtönben: kilenc szúrás a szembe. Miben hasonlít ez a Csepeli kettősgyilkossághoz, és miben nem?

Troy Michael Kell

A teljes film megtekinthető itt

Sandy Shaw 15 éves volt, amikor egy Las Vegasi szórakozó helyen rászállt egy kanadai fiatalember, és szexuálisan zaklatni kezdte. James Cotton Kelly Kanadából érkezett Las Vegasba, és állítólag azt akarta, hogy a lány vetkőzzön meztelenre, és mutogassa magát. Sandy szólt az egyik szomszéd srácnak, a 18 éves Troy Michael Kellnek, hogy védje meg őt, és „tegyen már valamit”.
Troy apja az amerikai légierőnél szolgált, és tipikus redneck volt: rasszista, szexista és militáris gondolkodású, lecsúszott fehér ember. Troy anyja elvált az apától, és az egyébként rendkívül intelligens fiút csak az apa nevelte. Sandy és Troy, és még egy harmadik fiú, a kanadai férfit egy kocsiban éjszaka a sivatagba vitték, ahol egy dulakodás után Troy hatszor – közvetlen közelről – fejbelőtte. A holttestet ott hagyták a siavatagban, és Sandy több barátját kivitte később a sivatagba, hogy megmutassa a holttestet.
A bíróság Sandyt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, amiből tavaly szabadult feltétellel. Troyt életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtották, és kizárták a feltételes szabadság lehetőségét. Troy 18 évesen került a börtönbe, és elhatározta, hogy „férfiként kerül be, és férfiként kerül is ki”.
Rögtön a bekerülés után egy fehér geng tagja lett, itt találkozott Patrick McKennával, aki a geng vezére volt, és itt került először összeütközésbe egy Booty Bandit-tal, azaz ahogy nálunk neveznénk „Börtönbikával”, „Kannibállal”, azaz egy olyan fekete rabbal, aki a börtönben rabokat erőszakol meg. Troy megúszta a különösebb harcot, mert egy rabcsere folytán átszállították Utah-ba.
Mindeközben egy másik fogvatartott került egy másik börtönbe vahalol Amerikában, az ő neve Eric Daniels. Csekkeket hamisított, és csalásért került egy alacsony biztonságú börtönbe, ahol egy lázadásben vett részt. A lázadás során a rabok papírokat ragasztottak a körletet határoló törhetetlen üvegekre, hogy ne lehessen látni, hogy mit csinálnak. Daniels a lázadás egyik vezéralakja volt, amit a biztonsági kamerák is megörökítettek. Később megtámaott egy női őrt, mert azt hitte, hogy az hamisan tanúvallomást tett ellene. Ezért Danielst ugyanabba a börtönbe szállították, ahol Troy volt.
1994 július 6-án Troy és Daniels a Gunnison börtönben lefogta Lonnie Blackmont, aki rablásért és erőszakos magatartásért került a körletre. Daniels a fogvatartott lábát fogta, amíg Troy összesen 67 késszúrással halálra döfködte az afroamerikai Blackmont. 26-szor szúrt az arcába, 27-szer a nyakába és kilencszer a szemébe, a többi döfés az áldozat hátát érte. Az egész jelenetet felvette a börtön biztonsági kamerája. A beavatkozó csoport a késelés után csak öt perccel ért a helyszínre. Troyt halálra ítélte a bíróság. Troy a Gunnison börtönben már gengvezér volt.
A tárgyalásra menet a két kísérő őrnek Troy azt mondta, hogy olyan alakítást fog nyújtani, amivel Oszkárdíjat érdemelne. Találkozott ugyanis az áldozat, Lonnie, bátyjával és apjával, akiktől sírva kért bocsánatot. Troy a késeléskor 33 éves volt. Jelenleg 48 éves lehet, és golyó általi halálbüntetésre vár. Eddig tizenöt évet töltött a halálsoron, és 2001 szeptember huszadikán is megtámadt egy muszlim rabot a szeptember 11-i események miatti bosszúvágyától feltüzelve. „Nem akartam megölni, nem akarok több halált látni, csak ha ők ölnek meg engem.” – mondta. Troy 18 évesen került a börtönbe, és a bent töltött harminc év során gyilkológéppé, holokauszttagadóvá és gengvezérré alakult. Felmerül a kérdés, hogy a börtön használ-e a fogvatartottaknak és a társadalomnak, nem csak Troy esetében, hanem Daniels és Blackmon esetében is. Blackmon bátyja egyébként még annak ellenére sem pártolja halálbüntetést, hogy a fivére rasszista gyilkosság áldozata lett.
Troy az HBO által készített filmben elmondja, hogy a börtön egész rendszere úgy van felépítve, hogy ott „a rabok szart sem érnek”.
A fenti történetből a következő tanulságokat vonhatjuk le:
1. Az egykori rasszista gyilkosságok immár nem történhetnek meg a szabad életben az Egyesült Államokban, hanem a társadalom ezt a jelenséget beküldi a börtönbe, mert ott képes elviselni. A rasszista gyilkosságokat a börtön fekete lyukként magába vonzza, azaz az etnikai feszültség a börtönben boltosul ki.
2. Troy apja egykoron katona volt. A fegyverviselés és a militarizmus generációkon keresztül érezteti a hatását. Nagy a metszet a militarizmus, rasszizmus és a gengesedés között.
3. A fiatalkorú bűnelkövetők első lépése a gengesedés felé az iskolai kortárs-erőszak, azaz a bullying. Ez továbbfejlesztik a börtönben, és már nem tudnak kikerülni belőle. Az amerikai börtönökben nem létezik olyan típusú nevelés, mint nálunk, mert az iskolákban kialakulnak azok a mintázatok és geng-kezdemények, amelyekkel a börtönökben már nem tudnak mit kezdeni. Hazánkban az általános iskolai etnikai szegregáció (pl. a roma gyerekek elkülönítése) ennek a veszélyes folyamatnak a kezdete csupán.
4. A különösen kegyetlen gyilkosságot elkövető fogvatartottnak nincs mit kockáztatnia a börtönben.

A fenti eset és a 2009 január 7-i csepeli kettősgyilkosság között több párhuzamot lehet felfedezni:
- az elkövető rendkívül kegyetlen módon ölt embert, közvetlen közelről lőtt,
- az elkövető büntetett előéletű volt,
- az első sajtóhírek azt állították, hogy a csepeli elkövető biztonság őr volt.Különbség ugyanakkor, hogy a csepeli elkövető jóval idősebb, mint volt az elkövetés idején, mint Troy. A fényképfelvételek szerint a csepeli elkövető túlsúlyos is volt. Közös vonás lehet a későbbiekben, hogy a csepeli elkövető is hosszú (feltehetőleg tényleges életfogytig tartó) szabadságvesztést fog kapni. A jelenleg előzetes letartóztatásben lévő, tehát börtönbe került csepeli elkövetőre a börtönben majd kielemelt figyelmet kell fordítani.

2009. január 12., hétfő

Adalékok a medikalizációhoz: Powick - az LSD kórház



Az ötvenes években a fenti képen látható, és azóta már bezárt intézetben, az angliai Powick Asylumban Ronald Sandison vezetésével neurotikus betegeket ápoltak, és gyógyítottak LSD-vel. A terápia neve pszichedelikus, azaz "szellemnyitó" kezelés volt. Az intézet a 19. szd-ban valójában úgy működött, mint manapság a elmegyógyintézetszerű börtönök. Akkoriban a betegek az ágyakhoz voltak kötözve, és akár négyéves gyermekeket is elhelyezhettek az intézetben. A legtöbb akkori beteg ön- vagy közveszélyes volt, és nagyon magas volt az intézetben a halálozási ráta.

Hetven évvel később Sandison az egyik udvaron új szárnyat építettett, ahol több tucat embert kezelt kísérleti jelleggel LSD-vel. Nemcsak az LSD-t használták fel ilyen kísérletekre a mai illegális drogok közül, hanem a Magic Mushroom hatóanyagát, a psylocibint, a Peyotl kaktusz hatóanyagát, a Meszkalint, de az MDMA-is, azaz az ex tablettát. Az LSD terápiák sikerrel jártak, a drog ugyanis növelte a képzelőerőt (imagináció), ami javított a neurotikus személyek kedélyállapotán.

Ha a már bezárt intézetet megnézzük, rájöhetünk, hogy a külső jellegeit tekintve úgy néz ki, mint egy börtön, sőt hazánkban és jó néhány kelet-európai országban igen jó börtönépület lenne. Természetesen az ilyen, és a hasonló intézetek rendre szolgálták és szolgálják a gyógyszergyárak kísérletezési kedvét szerte a világban.

2009. január 9., péntek

Az állampusztai nap és az arc a Ferenciek terén


A fenti képen egy állampusztai zárka falán található festmény látható, míg alul egy budapesti graffiti a Ferenciek teréről, a 7-es busz Buda felé tartó megállójából.
Először a nap szimbolikáját értelmezhetjük a fogvatartott festményén. A mitológiákban a nap a monoteizmus, azaz az egyistenhit gyökere. Míg a nap hiánya az alvilágba való lesüllyedést jelenti. Esetünkben a párhuzam teljesen egyértelmű: a fogvatartott a börtönben poklot jár, önarcképet fest az adott társas közegben. A japán szimbolikában a nap a hőst és az alvilág pusztítóját együtt jelképezi, olyan személyt, aki új világrendet hoz. A rab tehát harcosnak tekinti magát, aki bizonyítani akar: azt akarja elhitetni a külvilággal, hogy valamit meg kell változtatni, mert a társadalom rossz, a társadalom bezárta őt. A nomád mitológiákban - ami párhuzamos lehet a gengekkel és a roma szokásokkal - a naplovagok minden esetben a sötétség harcosai.
Carl B. Gacono és J. Reid Meloy The Rorschach Assessment of Aggressive and Psychopathic Personalities‎ című könyvükben egy Karen nevű fiatal bűnöző lány esetében a nap motívumnak egészen más forrását fedezték fel. A történet nagyon rímel a fenti rajzzal. Karen anyja 12 éves korában meghalt. A lány apja szerint az anya volt a nap, körülötte bolygott ő mint az apa, és az anya távozása után nem volt több fény a világban. Karent az apja 15 éves korában orálisan megerőszakolta, és ez a történés traumatizálta a lányt, nem sokkal később meztelenül táncolt a házuk tetején, majd az ablakból levizelte a szomszédait, és innen indult el a bűnözői karrierje. Az orális erpszak közben az apa szemében a nap ragyogott, mondta később a mindenre elszánt Karen. Lehetséges tehát, hogy a nap megjelenése a börtönben a traumatizálódott erőszak megélését és feldolgozási kísérletét jelenti.
Tudnunk kell azonban, hogy a fenti rajz a börtönben szolgáltatásként született, és egy menő zárkában található, ahol egy fogvatartott megrendelésre készítette a képet. A bolygók, az űr és nap is, a börtönben több rajzon felbukkanó szimbólum. Saját véleményem szerint mindezek a kábítószerekkel is kapcsolatban állnak. Hiszen a fenti kép szürreális és fenyegető, azaz trippes.
Ezek után tegyünk összehasonlítást a kép fenti kép között.
Spontaneitás
A börtönben készült kép egy ajtó fölé készült, alapos műgonddal, színes tempera festékkel. A börtön dolgozói próbálták felhívni a rabok figyelmét, hogy ne fessék ki egyedi módon a zárkáikat, de aztán mégis engedélyezték a festmény megmaradását. A kép akár több napig is készülhetett.
A buszmegállói kép elkészítése talán két percet vett igénybe, és feltünően jól használja ki a rendelkezésre álló helyet, és könnyed a vonalvezetése. Azért kellett ilyen gyorsan csinálni, mert nyilvános helyen van, és sok ember láthatja, és nagy a lebukás veszélye. Azonban jóval spontánabb.
Művésziség
A börtönben készült falrajz inkább archetipikus, és a kidolgozás akkurátussága figyelemre méltó. A rajz egyébként a börtöntetoválásokra jellemző nonfiguratív elemekből épül fel. Minőségileg azonban mindenképpen felülmúlja a börtönbeli falfirkák általános sztenderdjeit.
A buszmegállóban készült képet festékszóróval készítették, és a vonalvezetés nagyon határozott, ugyanakkor könnyed, szinte látszik a képzőművészi képzettség a képen. A rajz egyedi, és nem archetipikus, azaz nem sűrítmény, és nem nehezedik rá nyomás.
Gyakorlatiasság
A börtönrajz felhőit minden bizonnyal már jól begyakorlott mozdulatokkal kellett elkészíteni, ugyanígy a kontúrok kiszínezése is gyakorlatról tanúskodik, hiszen nincs rontás, minden a helyén van. A rajz rendeltetés szerű. Nem engedi maga a börtönrendszer, a hivatalos jogszabály, de a zárkán belüli légkör szinte megköveteli.
A városi firka egy fényreklám műanyag felületén van, azaz a rendeltetés ellen harcol némiképpen. Mégis a művészi értéke, a tartalma jóval több, mint a mögötte esetleg felbukkanó tömegreklámoké. A fogyasztói társadalom elutasítása, a kívülállás az a legfontosabb motívum, amit itt felfedezhetünk.
A falfirka és a börtönrajz tehát egyaránt deviáns és egyaránt konformista, azonban más-más modalitásokban az, ahogy feltehetően az alkotók is azok.
Láthatjuk, hogy a két rajz eltér a kidolgozottságában, a szabadságában, a spontaneitásában; viszont egyezik a harcos szellemiségében és a kívülállásában. Egy kocsmabeli beszélgetés során azt mondhatnám, hogy a börtönrajz ugyanakkor sokkal betegebb. A végkövetkeztetés az lehet, hogy a börtönben lévő személyek patologikus értelemben is rosszabb helyzetben vannak, mint a szabad emberek, és ennek az elsődleges oka a társas közeg, másodlagos oka pedig a társadalom. Az egyéni okok nem olyan jelentősek, mint gondolnánk, és az egyéni okokat soha nem ismerhetjük meg alaposan. (Talán erre nincs is jogunk.)

2009. január 7., szerda

James B Jacobs börtönelmélete


James J Jacobs bölcsészdoktori értekezését igen érdekes témából írta 1977-ben: Az Illinois állambeli Stateville Börtön ötvenéves történetét dolgozta fel a hatalmi viszonyok szempontjából 1925-től 1975-ig. Az értekezést publikálta Stateville: The Penitentiary in Mass Society címmel, ami a mai napig kalsszikus kriminológiai mű. Jacobs ma a Chicagoi Egyetem professzora, ahol elődei voltak többek között G. H. Mead, Whyte vagy akár Thrasher.


A börtönjelenséget szociológiai szempontból a tudósok mikro és makro szinten egyaránt vizsgálták. Véleményem szerint a mikroszintek vizsgálata inkább szociálpszichológiai megközelítés: a börtönbeli társas interakciók elemzése, azaz a börtön milyenségének leírása. Ilyen kalsszikus művet írt Clemmer, Sykes, Goffman, Mathiesen valamint Cohen és Taylor. A makroszintű börtönjelenség-elemzés a tágabb társadalmi változásokat elemzi, a börtön gazdasági kapcsolatait, a politikai struktúrákat, a történelmi beágyazottságot és a kultúrális kérdéseket. Durkheim, Foucault, Rusche és Kirchheimer valamint Pashukanis művei tartoznak ebbe a kategóriába.


James B Jacobs egyesítette a két módszet, amikor az Illinois Büntetés-végrehajtási Intézetet elemezte. Az intézet 1925-ben egy karizmatikus parancsnok iránítása alatt állt, aki a börtön mikrotársadalmát patriarchális viszonyok között irányította. 1975-re az intézet egy bürokratikus racionális-jogi hatalmon alapuló intézetté vált.


Jacobs elemezte a börtön változó kapcsolatrendszerét a tágabb társadalommal, és megállapította, hogy ez kölcsönös kapcsolatban áll a börtönbeli interakciók mintázatainak és modalitásainak változásaival. Mindezekre természetesen a társadalmi változások is hatnak: a politikai domináns szemlélet, a civil szervezetek felemelkedése, a fogvatartotti összetétel változása és az őrök mentalitásának átalakulása.

Jacobs tanai nagyon aktuálisak a jelenlegi magyar börtönviszonyok tükrében: hiszen a politikai személet hazánkban a rendszerváltás után egyre inkább a börtön szociális funkcióját támogatja, egyre több civil szervezet vizsgálja a börtönt (TASZ, Helsinki Bizottság, OSI stb.), de egyre több segítő jellegű civil szervezet is működik a börtönben, és az őrök mentalitása is változóban van (erre példa a legutóbbi tömeges fegyőri megmozdulás lehet, amikor az egyik vezető magyar börtönbeli szakszervezet az utcára vonult a bérek megalázó szintje elleni tiltakozásának kifejezése érdekében). A rabok összetételének változása terén jelenleg hazánkban a drogok és a gengek jelentenek a legnagyobb kihívást. A chicagoi gengek a drogok miatt éppen Jacobs fentebb leírt munkássága alatt változtak meg jelentősen, ezt a párhuzamot nem szabadna figyelmen kívül hagyni a jelenlegi magyar drogprobléma rossz fényében.

2009. január 1., csütörtök

Cseh börtönrajz

Ezt a képet egy olyan körleten fotóztam le, ahol olyan fogvatartottak tartózkodtak, akiknek nagyon hosszú vagy életfogytig tartó ítélete volt, és a szabadulásuk előtt két évet töltöttek el egy úgynevezett átmeneti részlegen.
Ezen a részlegen jelenleg a legtöbb fogvatartott emberölésért vagy szexuális bűncselekmény miatt tölti a büntetését. A fenti kép rendkívül akkurátus, és lehetséges, hogy másolt kép. A portrén szereplő nő arca sokat mondhat az értő szem számára.
Az arckifejezés, hidegen nyugodt, szinte agresszív, míg a kép színeinek tónusa mégiscsak melegséget áraszt. A véleményem szerint ez is arra bizonyíték, hogy a fogvatartottak mindenképpen valamilyen más személyiséget akarnak magukban kialakítani, mint amilyenek valójában. Ebben az esetben: nyugalmat és erőt sugároznak magukból, ugyanakkor érzelmes lelkületűek.
A fenti hipotézis azért is érdekes lehet, mert Csehországban a közelmúltban még gyakorlat volt a szexuális bűnelkövetők sebészeti és/vagy kémiai kasztrációja. Egy ilyen eljeráson túlesett fogvatartott nem akar szabadulni a börtönből, és pszichológiai okokból semmilyen jövőképe nincsen.