2008. október 30., csütörtök

Az az igazság, hogy nincs igazság - attribúciós hiba a börtönben

A fenti írásmintát egy hallgatóm vette fel egy magyar börtönben 2007 nyarán. Az volt a feladat, hogy a fogvatartott írja le, hogy mit jelent számára az "első bűntényes körlet". A fogvatartott kitüntetettnek érzi magát a körleten, de sérelmezi, hogy többszörös visszaeső személyek is megfordulnak a körleten.
Természetesen a "szerény vélemény" mögött bizony erős indulat és előítélet lappang. Több dolgot kell itt megjegyezni: aki de jure első ítéletes, nem biztos, hogy valóban először van a börtönben, a büntetések elévülése miatt. Valamiért a fogvatartottak is stigmatizálják egymást. A fenti írásból kitűnik, hogy az első bűntényes személy a többször börtönt járt személyt lenézi, megveti, vagy esetleg tart ezektől a személyektől.
Két dolog következhet ebből:
1. A többszörös visszaeső személyek megrögzött bűnözők, már nincs esélyük arra, hogy beilleszkedjenek a társadalomba.
2. A sokszor börtönbe járt személy már annyira tapasztalt, hogy kihasználja a börtönrezsim hiányosságait, visszaél a státuszával, és ezért veszélyt jelent a többi rab számára.
Legalábbis a fenti két pont a fogalmazást író fogvatartott sztereotípiája és attribúciója a visszaeső fogvatartottakról.
Tanulság mégis a számunkra, hogy az első bűntényes fogvatartott előítéletei összecsengenek a társadalmi vélekedéssel, azaz azzal az érdekes jelenséggel állunk szemben, hogy az első bűntényes fogvatartott a börtönbe viszi a többségi társadalom értékítéletét. Mivel a fogalmazást főiskolai hallgatók előtt kellett írni, oda kellett nekik adni, és ezek a hallgatók börtönőrök voltak a nyári gyakorlatuk során; lehetséges a fogalmazást író személy csak az elvárásoknak engedelmeskedett.
Többször foglalkoztam ezen a blogon azzal, hogy a börtönben az interakciók rendkívül erélyesen több csatornán zajlanak. Néha a valódi (saját) véleményt nehéz megkülönböztetni az öngenerált véleménytől. Úgy tűnik, hogy a börtön a társadalom olyan mély bugyra, ahová mi átlag állampolgárok nem nyerhetünk betekintést. Aki mégis bekerül, az rettegve tanúsítja magának és a külvilágnak, hogy ő nem olyan, mint a körülötte lévő, hasonló sorsú emberek.
Mi ez, ha nem irgalomért és kegyelemért való évődés? Ez a nyomasztó élmény nagyon hasonlít a PTSD-ben szenvedő túlélők reakcióira.
Láttuk, hogy a társadalom értékítélete beszivárog a börtönbe. Nem volt Goffmannak igaza. A börtön nincsen elszeparálva a külvilágtól. A börtön egy olvasztótégely, ahol az emberek a saját testükön és lelkükön hordják a társadalom nyomasztó súlyát. Ez a presszió bizony kapcsolatot jelent. Mintha automatikus (implicit) elnyomás lenne.

2008. október 28., kedd

Rasszizmus a börtönben és folyományok


A fenti firka egy magyar börtönben készült. Az íráskép és a helyesírás alapján láthatóan magasabb iskolázottságú személy készítette. A mondatban irónia is van: "Rasszista vagyok! Utálom a sötét, börtönös cigányokat! :)" A mondat végén lévő smiley talán tréfálkozásra utal. A firka ugyanakkor származhat egy börtönőrtől is. A börtönben szolgáló őrök gyakran panaszkodnak arra, hogy őket egységesen rasszistának bélyegzik. Ez bizony egy durva előítélet észlelése (goffmani szóhasználattal élve: stigmatizálódás, vagy manapság: passing), és a rasszizmus-vád sok tekintetben hasonló a büdöscigányozáshoz. Mind a két gesztusnak és megnyilvánulásnak az a célja, hogy a megítélt csoportról alkotott véleményt a lehető legdurvábban és legsértőbben fogalmazzák meg, természetesen név nélkül, aláírás nélkül, az identitás felvállalása nélkül a másik személy identitását fenyegetve. A névnélküliség is egy érdekes graffity-jegy.
Ilyenkor mindig azt kell megvizsgálni, hogy az adott közegben mi vihette arra a személyt, hogy kimondja, közölje, nyilvánosságra hozza azt, amit leírt. Az ok nagyon gyakran egy megszakadt interakció, a lépcsőházi bosszankodás.
Lépcsőházi bosszankodás az az emberi gesztus, amikor az egyén a felettes, magasabb státuszú személytől illedelmesen távozik, becsukja maga mögött az ajtót, és a lépcsőházban kezdi szidalmazni, amikor nem érheti semmilyen ártalom, hiszen a valós interakció megszakadt.
A fenti írás azonban poénkodás is lehet. Véleményem szerint a rasszizmus ellen nem lehet nyíltan fellépni, magyarán nem lehet senkire sem azt mondani, hogy "mocskos rasszista bunkó", mert ez a kijelentés merőben sértő. A rasszista attitűdöket ugyanakkor erősíti, és ezzel az etnikai ellentételet tovább szítja a hasonló kijelentés. A fenti firka készítője mindezt érzékelhette, és talán azért rakta a smiley jelet a mondat végére. A poénkodás ugyanakkor együvétartozást, összekacsintást is sugall. A felírt gondolatot tehát nem csak egy egyén vallja, nem csak egy egyén érzi annak megbélyegző jellegét, vagy kafkaian groteszk mivoltát, hanem több személy; és az adott jelenség közösségformáló erő, hiszen a falfirka ez esetben nem megszakadt interakció terméke, hanem egy interakció kezdete. Ebben az esetben a börtönben folyó szakmapolitika (policy) "ne gyűlöld a cigányokat, mert megbüntetnek érte, és lenéznek miatta!", tejlesen elkülönül a börtön lehetséges megélt valóságától: "én itt élek együtt a bűnöző cigányokkal, ezek meg arról a papolnak, hogy nincs cigány bűnözés, és még engem mondanak rasszistának, könnyű a parlementből okoskodni". A fenti jelenség nagyon hasonlít a szekuralizációhoz: a börtönőrök maguk már egyáltalán nem hisznek a börtön hatékonyságában.
Érdekes ez, ugyanis a börtönök hatékonyságában az abolicionisták sem hisznek...

2008. október 18., szombat

Havanna LTP a börtönökben





Sokszor gondolhatjuk azt, hogy a börtönben a rabok azért írják a falakra, hogy honnan származnak, hogy jelezzék a jelenlétüket, hogy ismerősökre találjanak, és az ellenségek figyelmét felhívják arra, hogy ott vannak a börtönben. A korábban említett Diószegi Sámuel utcához hasonlóan a XVIII. kerületi Havanna Lakótelep egyes részei is a slumosodás riasztó jeleit mutatja. A helyzet azonban nyilvánvalóan más a többnyire tízemeletes panelházakból álló lakótelepen és a körfolyosós-gangos igazi "nyóckerben".
A Havannán élők előszeretettel teggelik a börtönök falait, mint azt a fenti három (Tököl, Nosztra, Gyűjtő) bv. intézetből származó firkák bizonyítják.
Az első rajzon azt láthatjuk, hogy a rabok a börtönben gyakran azt is rögzítik a falon, hogy meddig lesznek az adott intézetben, esetleg az adott körleten (B/15). Ezen a firkán a vamzer szó is látható, ami besugót jelent. A vamzer nem örvend nagy népszerűségnek a fogvatartottak körében, azonban a rabok, akire lehet, ráragasszák, főleg olyan helyzetben, amikor az adott személy nincs jelen. Ilyen helyzet, amikor firka készül.
A második képen egy szexuális deprivációból eredő, vésett női aktot is láthatunk a világosabbra színezett sarokban. Ez a torzó is a tergo helyzetben van, ami a Rorschach teszt értelmezése szerint is a személytelenséget jelent. Azaz "olyan erotikus helyzetekre utal, amelyek csak személytelen partnerrel képzelhetők el - személytelen, mert nem látni az arcát" - írja Mérei Ferenc a Rorschach-próba című egységes jegyzetének lapjain (1996-os kiadás 160. oldal).
A harmadik rajzon egy jointot szívó alak látható. A börtönben nyilván a kannabisz is a szabadság jele, még ha szimbolikusan is, mint ezen a rajzon. Figyelemre méltó az öt és hatágú csillagok ábrázolása, ami a börtönbeli szélsőjobb jelenlétre adott reakció lehet.

Szexuális depriváció a börtönben




A falakra készített rajzok az önkifejezés eszközei. Nem lehet őket betiltani, és nem is lehet őket letagadni. Üzenet jellegük él, és segélykiáltásként zeng a társadalom felé. A fenti rajzok ezen kívül meglehetősen agresszív késztetéseket is mutatnak, és erélyesen ábrázolják az emberben megbúvó állati ösztönöket. Sokakban felháborodást keltenek az ilyen képek, de tudomásul kell venni, hogy ezek a jelenségek a börtön valóságához tartoznak, a börtön maga pedig a társadalom része.
Sokat gondolkodtam azon, hogy ilyen tabusértő képeket feltegyek-e a blogomra. A magyar börtönökről rossz képet fest, ha az interneten ilyen képek jelennek meg - ez a hang is megszólalt bennem. A börtönökről a filmekben még szörnyűbb ábrázolások is szerepelnek, akkor miért nem lehetne megmutatni a valóságot? - ez a kérdés diadalmaskodott bennem, és íme felraktam a képeket.
Munkám teljesen egészséges részének érzem a börtön világa és a társadalom szélesebb rétegei közötti közvetítést. Ezt tette Foucault, Goffman, és ezt teszi Farrington, Christie és Useem is, bár távol áll tőlem, hogy hozzájuk hasonlítsam magam.
A bebörtönzés kínjai közül a férfiak számára az egyik legkínosabb a szexuális érintkezés lehetőségének megvonása. A fenti falrajzok a Szegedi Fegyház és Börtönben készültek, ahol olyan fogvatartottak is ülnek, akik tényleges életfogytiglan szabadságvesztés büntetésüket töltik. Ők nem fognak a börtönből szabadulni, ha időközben nem változnak a jogszabályok. Az intézetben a fentieken kívül egyébként a hosszú ítéletes fogvatartottak tartózkodnak.
Sajnos sajátosan jellemző, hogy ezeken a rajzokon a nők nem mint nők, hanem mint testnyílások szerepelnek. Ilyen szempontból nehéz eldönteni, hogy a fenti rajzok a női test iránti vágyról vagy a börtönbeli homoszexuális bullyingről (köcsögölés) szólnak. Tudni kell azonban, mindkét lehetőség a szexuális megvonásból táplálkozik.

A gyermek hiánya a börtönben


A nőknek a bebörtönzés teljesen mást jelent, mint a férfiaknak. Leggyakrabban a gyermek hiánya a legfájdalmasabb, mint azt a fenti kép is mutatja, amit szintén a hallgatók készítettek egy magyar börtönben.

Démoni erők a börtönben


A képet a hallgatóim készítették egy hazai fiatalkorú börtönben. Magyarázatuk szerint az ördögfej a rácson belül van, és a péniszével át akarja törni a börtön falát. A démoni indulatok jele ott van a falon az MS betűk által is, ami lehet, hogy a Mara Salvatrucha jele. Feltehető, hogy a fogvatartottak a dokumentum csatornákon sugárzott filmet láthatták. Az MS 13 tegek már Budapest utcáin is megjelentek (pl. Orczy út - Diószegi Sámuel utca sarok), de talán a geng önmaga még nincs jelen az országban.
Külön érdekesség, hogy a Diószegi Sámuel utca jelenleg az erélyes slumosodás jeleit mutatja, ez Majka dalában is szerepel, valamint, hogy ez az utca határolja a Füvész kertet, ahol a Pál utcai fiúk című regény fontos jelenetei játszódnak. A gengesedés, a csavargás, az iskolakerülés és a bullying egyenes folyománya a börtön.

Szerelem és az előzetes - Fidelio

A fenti képet egy hallgatóm készítette a debreceni börtönben, én pedig egy kissé feljavítottam, hogy látni lehessen, hogy az alkotónak micsoda formaérzéke van. Az ikonként megjelenő női portré pár filctollvonás eredménye egy zárkaszekrény külső falán.
Sok fogvatartott mondja, hogy a kint maradt nők legfeljebb másfél évet bírják ki "pasi nélkül", aztán megcsalják őket. Az előzetes letartóztatás alatt a börtönben a férfiak hite még szilárd, aztán megjelennek azok az elnyomhatatlan és kínos érzések, amelyek végül beigazolják, hogy asszony hűtlen volt.
Természetesen ez nem minden esetben van így, mert olyan is előfordul, hogy férfi fordul el a nőtől, sőt még olyan is, hogy a szabadulás után egyből szakít a kint hűségesen várakozó nővel.
A fenti rajz remekül illusztrálhatja azt a képet, ami a Beethoven operában a tömlöc mélyére vetett Florestan szíveben jelenik meg szerelméről, Leonoréről. A nő Fidelio néven börtönőrnek szerel fel, hogy a politikai fogoly szerelmét megmentse.
Talán valami hasonló folyamat mehetett végig annak a rabnak a fejében, aki a fenti rajzot készítette a debreceni börtönben. Néha tényleg csak a kint maradt szerelmes a reménysugár a börtön kínjaival szemben.
Az Operaház jóvoltávol nem régen részt vehettem egy érdekes beszélgetésen, ahol az Aszódi Nevelőintézet és a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium diákjai a Fidelio megtekintése után kérdéseket tehettek fel és elmondhatták a véleményüket. Erről bővebben lehet olvasni itt.
Beethoven felvilágosult darabjának vége minden börtönüggyel foglalkozó kutató számára meglepően tanulságos: a börtön a miniszter érkezésére alapvetően megváltozik. Mintha ma játszódna az opera.

Börtönrajzok az egykori Kultiplexben - így is lehet

Fiáth Titanilla gyűjtéséből származnak a fenti rajzok, amikor a baracskai börtönben dolgozott, a kábítószer-perevenciós részlegen lévő fogvatartottakkal. A matricákat Titanilla és a street art művész Stark Attila ragasztották ki az egykori Kultiplexben valamelyest közelebb hozva ezzel a rabok világát a budapesti fiatalok egyik közkedvelt szórakozóhelyéhez. Szinte minden képet a fogvatartottak készítettek.
Érdemes megnézni az I.R.N.I. feliratú képecskét, ami talán azt fejezi ki, hogy a fogvatartottakat az írástudatlanság juttathatta a börtönbe, mert az iskolarendszerből kimaradtak, és egyre jobban marginalizálódtak. Az írás megtanulásával viszont magukra veszik a világ terheit (mint Jézus feje felett az I.N.R.I. felirat a keresztfán).
Ugyanilyen kettős értelmű felirat az ÜLTESS! is, ami a virágültetést mint szép gesztust is jelentheti, de azt is, hogy nagyon egyszerű a "megtévedt" embereket csak úgy leültetni a börtönbe, és utána rájuk sem bagózni, hanem hagyni őket akár napi 23 órán át a zárkájukban. A rabok is érzik tehát, hogy mekkora szerepe van a társadalmi reintegrációban a foglalkoztatásuknak. Milyen egyszerű lenne a két jelentést összevonni, és a leültetést úgy értelmezni, hogy a rabokat a börtön kedvező talajába elültetjük, és szép virág lesz belőlük. Sajnos tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen gyakran maga a társadalom sem fogadja be a börtönviselt embereket.
Az Only God Can Judge Me felirat azt jelenti, hogy a bíróság nem veheti el az ember méltóságát az ítéletével, és a rabok nem lehetnek a börtönök áldozatai csak azért, hogy az önmagukat bűntelennek érző "nagykutyák" lelkiismerete megnyugodjon.
Természetesen a fenti rajzokat én értelmeztem, nem a fogvatartottak, lehet azokat ezer más módon magyarázni, és erre talán az alkotók maguk lennének a legalkalmasabbak.