Bert Useem az indianai Purdue Egyetem szociológus és antropológus professzora a bűnözés elleni fellépés és a szabadságvesztés kölcsönhatását vizsgálja műveiben, és úgy gondolja, hogy a börtön az a hely, ahol a társadalom elzárt szegmense folyamatosan ellenáll a deviancia-definíciónak.
Néha az elitista törekvések olyan erősek, hogy a börtönökön kívül is lázadás-közeli állapot jön létre, avagy lázadás tör ki, ahogy arra az 1992-es Los Angelesi lázadás a legjobb példa.
A társadalmi elit legnagyobb hatalmi szerkezetű mobilizációja a posztmodern társadalmakban a magántőke befolyásában érhető tetten, azaz az állam befolyása egyre inkább csökken, és maga a tőke az, ami államot épít. Ez ellen a szubkultúrák esszenciálisan fellépnek, illetve a többségi társadalom fogyasztói magatartása fokozódik.
Useem az 1980-as Új Mexikói börtönlázadást elemezve arra jutott, hogy a lázadásnak két mozgatórugója van: (1) az elnyomott rétegek társadalmi kezdeményezőkészségének implicit elfojtása, és az emiatt érzett elkeseredettség, valamint (2) a hatalom összeomlása, és a kontrol elvesztése.
A sok ellenzővel szemben Useem támogatja a PPP börtönök tervét (mint hazánkban Tiszalök és Szombathely), mert a fentebb leírt társadalmi-gazdasági restrukturálódás elemi következményének tartja, és szerinte ez lehet az egyetlen humánus és racionális válaszlépés a börtönlázadások és a börtönnépesség túltelítődése ellen; valamint kifejti, hogy a magántőke bevonása - hosszabb távon - a börtönkondíciók javulását eredményezi.
Valóban kérdés, hogy a túlnépesedés elleni másik eszköz – az alternatív szankciók, a szabadságelvonással nem járó intézkedések – mennyire képesek együtt élni a rurális közösségek alacsony toleranciaszintjével. Ez hazánkban kérdés. Nemzetközi gond lehet a preventív inkarceráció, azaz a megelőző elzárás, ami a terrorizmussal összefüggésbe került személyeket, az illegális bevándorlókat és a szexuális bűnelkövetőket sújtja.
Néha az elitista törekvések olyan erősek, hogy a börtönökön kívül is lázadás-közeli állapot jön létre, avagy lázadás tör ki, ahogy arra az 1992-es Los Angelesi lázadás a legjobb példa.
A társadalmi elit legnagyobb hatalmi szerkezetű mobilizációja a posztmodern társadalmakban a magántőke befolyásában érhető tetten, azaz az állam befolyása egyre inkább csökken, és maga a tőke az, ami államot épít. Ez ellen a szubkultúrák esszenciálisan fellépnek, illetve a többségi társadalom fogyasztói magatartása fokozódik.
Useem az 1980-as Új Mexikói börtönlázadást elemezve arra jutott, hogy a lázadásnak két mozgatórugója van: (1) az elnyomott rétegek társadalmi kezdeményezőkészségének implicit elfojtása, és az emiatt érzett elkeseredettség, valamint (2) a hatalom összeomlása, és a kontrol elvesztése.
A sok ellenzővel szemben Useem támogatja a PPP börtönök tervét (mint hazánkban Tiszalök és Szombathely), mert a fentebb leírt társadalmi-gazdasági restrukturálódás elemi következményének tartja, és szerinte ez lehet az egyetlen humánus és racionális válaszlépés a börtönlázadások és a börtönnépesség túltelítődése ellen; valamint kifejti, hogy a magántőke bevonása - hosszabb távon - a börtönkondíciók javulását eredményezi.
Valóban kérdés, hogy a túlnépesedés elleni másik eszköz – az alternatív szankciók, a szabadságelvonással nem járó intézkedések – mennyire képesek együtt élni a rurális közösségek alacsony toleranciaszintjével. Ez hazánkban kérdés. Nemzetközi gond lehet a preventív inkarceráció, azaz a megelőző elzárás, ami a terrorizmussal összefüggésbe került személyeket, az illegális bevándorlókat és a szexuális bűnelkövetőket sújtja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése