2007. november 29., csütörtök

A felügyeletnek segíteni


A fogvatartottak magukon hordják a társadalom rosszalló értékítéletét. Több ez a goffmani stigmatizációnál.
2007 nyarán a tanítványaimtól azt kértem, hogy a börtönökben töltött nyári gyakorlatuk alatt a fogvatartottakkal írassanak fogalmazást. A fenti írásminta, amelyet nem grafológiai kutatás céljából vettünk fel, és ez fel sem merült bennünk, egy olyan fogalmazásból származik, amelyben a fogvatartott leírja egy börtönbeli napját.
A rózsaszín téglalapban a következőt olvashatjuk: „a vellüggyelletnek segiteni”, ami az jelenti, hogy a felügyeletnek segíteni.
Olyan mértékű és fura torzulás ez, hogy szinte felmerülhet bennünk, hogy a fogvatartott szándékosan túlozza el a helyesírási hibát, de ehhez képest az íráskép inkább dinamikus mintsem kalligrafikus. De még abban a helyzetben is, ha a fogvatartott tényleg ilyen mértékben torzítaná el a helyesírását, további kérdés lehetne, hogy vajon milyen táras és társadalmi erő készteti őt ilyen mértékű szerepjátékra és bohózatra?
Az írásmintát a Szegedi Fegyház és Börtön Hosszú Idejű Speciális Rezsim Körletén (HSR) vettük fel, ahol általában életfogytig tartó szabadságvesztést töltő fogvatartottak tartózkodnak egy rendkívül rigid napirendű helyen. Vajon miért kell ezt a szerepet ennyire túlspirázni? Vajon mit közvetíthet a társadalom a fogvatartott felé, ha ezt a kommunikációt a fogvatartott úgy értelmezni, hogy neki egy ilyen írásminta-kutatásban való részvétel alkalmával bohóckodnia kell? Talán azt érzékeli a fogvatartott, hogy a rabok, brutálisak és állatok? És a manírral azt akarja jelezni, hogy nem is azok, hanem tréfás, mókás emberek?
Az Egyesült Államokban, a múlt század ötvenes éveiben érzékelték attitűdkutatók (pl. Hovland, Tajfel, Sherif) hogy a feketék elleni totális és megsemmisítő gyűlölet átváltozott megtűrő, babusgató, kinevető attitűdre. Igaz, hogy a feketék nem képezhetnek egy csoportot a bűnözőkkel és a rabokkal, azonban a legtöbb magyar előítéletes személy a cigányságot a bűnözéssel azonosítja.
De elemezzük ezt az itemet tartalmilag is. Segíteni a felügyeletnek? Miért kell a rabnak segítenie a felügyeletnek? És miért képezi ez a dolog a fogvatartott napjának olyan részét, amelyet annyira fontosnak tart, hogy megemlít? Miért érzi magán ilyen mértekben a fogvatartott a társadalom vigyázó tekintetét? Vajon milyen lehet a hangulat egy magyar börtönben, ha a fogvatartott számára a napja egyik része az, hogy ő is felügyel? Ő is rajta tartja a szemét, egyrészt saját magán, másrészt pedig a társain is.
A börtönökben a világ minden részén a pedofil rabokat még a rabtársak külön is sanyargatják, olyannyira, hogy a szex offenderek szinte olyan szerepet játszanak a mi társadalmunkban, mint az indiaiban a páriák. Érinthetetlenek. A magyar társadalomban ezek szerint nem csak a pedofil rab érinthetetlen, hanem majdnem minden rab?Ha ezen utóbbi kérdésre igen a válasz, akkor a magyar társadalom rendkívül dogmatikus és bosszúéhes. A mértéktelen bosszú természetesen nem csak a börtönben van jelen, hanem a társadalom egészében is, hiszen a börtön olyan, mint egy mikroszkóp; a börtönben olyan társadalmi jelenségeket lehet tanulmányozni, ami a kinti világban implicit módon van csak jelen. De ezen felül a börtönbeli társadalmi jelenségek olyanok, mint a rákos daganatok. Előbb utóbb áttét keletkezik, és a jelenség másutt is megjelenik. Gyenge példa erre a köcsög szó. Vulgáris értelme egyértelműen a börtönből szivárgott ki a társadalomba a nyolcvanas évek közepén. Intő példa azonban az, hogy a magyar-roma ellentét fekáliája a börtönben jóval korábban eresztett ki a bűzös tégelyéből, mint a jelen magyar világban, ahol elképzelhető olyan jelenség az utcákon, mint a romaellenes tüntetés. Tragikus példa pedig az általam mindenhol szajkózott Kalinyingrád esete, ahol a börtönben terjedt el először a HIV a közös tűhasználat miatt, aztán – persze – a társadalomban is.

2007. november 27., kedd

Bert Useem a börtönlázadásról és a börtönprivatizációról


Bert Useem az indianai Purdue Egyetem szociológus és antropológus professzora a bűnözés elleni fellépés és a szabadságvesztés kölcsönhatását vizsgálja műveiben, és úgy gondolja, hogy a börtön az a hely, ahol a társadalom elzárt szegmense folyamatosan ellenáll a deviancia-definíciónak.
Néha az elitista törekvések olyan erősek, hogy a börtönökön kívül is lázadás-közeli állapot jön létre, avagy lázadás tör ki, ahogy arra az 1992-es Los Angelesi lázadás a legjobb példa.
A társadalmi elit legnagyobb hatalmi szerkezetű mobilizációja a posztmodern társadalmakban a magántőke befolyásában érhető tetten, azaz az állam befolyása egyre inkább csökken, és maga a tőke az, ami államot épít. Ez ellen a szubkultúrák esszenciálisan fellépnek, illetve a többségi társadalom fogyasztói magatartása fokozódik.
Useem az 1980-as Új Mexikói börtönlázadást elemezve arra jutott, hogy a lázadásnak két mozgatórugója van: (1) az elnyomott rétegek társadalmi kezdeményezőkészségének implicit elfojtása, és az emiatt érzett elkeseredettség, valamint (2) a hatalom összeomlása, és a kontrol elvesztése.
A sok ellenzővel szemben Useem támogatja a PPP börtönök tervét (mint hazánkban Tiszalök és Szombathely), mert a fentebb leírt társadalmi-gazdasági restrukturálódás elemi következményének tartja, és szerinte ez lehet az egyetlen humánus és racionális válaszlépés a börtönlázadások és a börtönnépesség túltelítődése ellen; valamint kifejti, hogy a magántőke bevonása - hosszabb távon - a börtönkondíciók javulását eredményezi.
Valóban kérdés, hogy a túlnépesedés elleni másik eszköz – az alternatív szankciók, a szabadságelvonással nem járó intézkedések – mennyire képesek együtt élni a rurális közösségek alacsony toleranciaszintjével. Ez hazánkban kérdés. Nemzetközi gond lehet a preventív inkarceráció, azaz a megelőző elzárás, ami a terrorizmussal összefüggésbe került személyeket, az illegális bevándorlókat és a szexuális bűnelkövetőket sújtja.

2007. november 13., kedd

Börtönpszichológia esettanulmányok - Foucault szellemében


Michel Foucault (1926-1984)




A fenti bejegyzés címe persze nem nagyon stimmel, hiszen nem korrekt pszichológiai esettanulmányokat olvashatunk alább. Azok úgyis tele vannak olyan idegen szavakkal, amelyek alkalmazása évről-évre változik, és az ilyen esettanulmányok csak a pszichológus szakemberek számára mondanának valamit, továbbá még inkább távol tartanák az esetleg ide tévedő látogatót a börtönök világától. Maga Foucault is korholta egyébként a társadalomtudományokat azért, mert azok az embereket beskatulyázzák, és módszereket találnak ki a megfegyelmezésükre. Az általam képviselt "börtönpszichológia" mindamellett egyre inkább társadalomtörténeti ízt nyer, és ilyen szempontból nagyon fontosnak tartom a fogvatartó személyek által készített írások elemzését is.
A lentebb közölt táblázatban ugyanakkor kétfajta terminus technicusszal is találkozhat majd az olvasó. Egyrészt lesznek az írások között olyan szakmai kifejezések, ha tetszik, zsargonok, amelyek nagyon idegenek a szabad világban élő emberek számára, ugyanakkor a rabok és börtönőrök értik őket. Amennyiben az intelligenciát az adott társas közeghez való kreatív alkalmazkodásnak tekintjük, akkor bizony rájöhetünk, hogy néha a butának tatrott rab, és az otrombának vélt börtönőr nagyon is okos. Másrészt az elemzés oszlopban olyan neologizmák (teljesen új eredetű szavak, melynek egy részét én magam találtam ki), és latin eredetű idegen szavak vannak, amelyeket a pszichológus vagy a szociológus, esetleg a szociálpszichológus nevű hibrid egyén fog érteni; és a hallgatóim.


A hallgatóknak ebben a félévben az volt a feladatuk, hogy pszichológiai problémákkal küzdő fogvatartottakról írjanak egy rövid esettanulmányt.

Több, nagyon érdekes tanulmány érkezett, amelyekből részeket vágtam ki, és röviden elemeztem azokat. Így a hallgatók elolvashatják a többi esettanulmány részeit, illetve illusztrációkat találhatnak a tanulmányaikkal kapcsolatban.

Számos tanulmány mondatszerkesztési és helyesírási hibát tartalmaz, ezeket nem javítottam ki, mert nem a tökéletes írástudást tartom fontosnak, hanem a kurzus során elsajátított elmélet gyakorlati igazolását, amivel jó pár esetben találkozhatunk itt:


A rivotril atyja



Leo H. Sternbach (1908-2005) a benzodiazepin molekuláris makettjét tartja a kezében (Foto: National Inventors Hall of Fame)

Steinbach 1956-ban fedezte fel a benzodiazepin néven ismert neurotranszmittereket, amelyeknek két formáját, Librium és Valium néven már 1960-ban forgalomba hozták.


„A núlaketes-ricsi
egy darab – egy cigibe megy
egy kevés, ha jól akarod érezni magadat.
5 db – vagy 10 db az már jó
Hogy jön be papúcsba – dóhányba
Nagyon jó a hatása egy két nap kóma – részegséget – ókoz
Túdat alat van az ember és képes minden őrűcségre
mert nem emlékszik semmire.”

„Betalok és szanaksz
a rivó meg a andakszin az mán jó
ösze keverve és eladni kávéir és dohányir
aki szedi anak megir, mert nem gondolkozik semmiről.”


A fenti két fogvatartotti „versike” magyar börtönökből származik, és a rivotril nevű gyógyszerről szól. A rivotril hatóanyaga a kolnazepam, ami benzodiazepin derivátum.

A magyar wikipédia rivotril szócikkéhez én magam írtam a következő vitapontot 2005-ben:

„Más gyógyszerekhez hasonlóan (pl. Tegretol) a Rivotril gyakran börtöndroggá válik a magyar büntetés-végrehajtási intézetekben. A fogvatartottak a gyógyszerrel azért élnek vissza, mert az csökkenti a börtönstresszt. A gyógyszerhez a börtön egészségügyi szolgálatán keresztül is hozzá lehet jutni, azonban ez leggyakrabban nem így történik. A Rivotril tabletták ("rinyó") a börtönbe érkező csomagokban vannak elrejtve, olyan módon, hogy azt nagyon nehéz megtalálni (pl. a gyógyszert cukorkák mellé teszik, majd a cukorkákat ismét becsomagolják, és egy fogvatartotti csomagban akár több száz cukorka is lehet, amelyek közül mindössze húszban van Rivotril tabletta is).”

A lap eredeti címe "http://hu.wikipedia.org/wiki/Vita:Klonazepam"

A nyugtatószerekkel való fogvatartotti visszaélés nem csak Magyarországra jellemző, hanem a térség majdnem minden országára, és a börtönbeli kábítószerügyi stratégiák sikerét veszélyezteti.

Érdemes észrevenni, hogy a börtön és a nyugtatószer egyaránt a társadalmi normák alól kisodoródó személyek kordában tartására (G.H. Mead kifejezésével élve: definiálására) szolgál. A National Investors Hall of Fame nevű szervezet pedig az amerikai elit által fenntartott múzeum, ahol az amerikai szabványra jogosult tudósok és fejlesztők (pl. a Time magazin címlapján szereplő személyiségek) termékei és találmányai kapnak helyet.