That's the way I like it - meglepő alkalmazás

A fenti videó egészen érdekes meglepetést tartogat. Egy igazi börtön relikviát láthatunk a képsoron. A dobozt csokoládépapírokból, hajtogatással, és rendkívüli türelemmel készítették, és egy zenélő képeslapból kiszedett alkatrésszel "tuningolták" fel. Kinyitáskor a fedél belső oldalán Jézus látható, és a KC & The Sunshine Band "That's the way I like it" c. száma szól. A felvételt egy európai börtönben készítettem.

Látható a dobozon, hogy rendkívüli alaposság, és szinte gépiesen hibátlan munka kellett ahhoz, hogy a kisebb elemekből összeálljon a doboz. Hasonlít ez ahhoz, ahogy az ember az énje darabkáit kisebb életeseményekből igyekszik összerakni. Ha az ember a börtönben nincsen kitéve a fogvatartottak közötti erőszaknak, rengeteg ideje marad önmagával foglalkozni. Ekkor a fogvatartottak alapos munkába kezdenek: makett hajókat építenek, gyufából várakat hoznak létre, és amit a létrehoznak, azzal belső munka is jár.
A bűnelkövetők sodródnak a bűn felé, annyira leterheli őket a balhé megtervezése és kivitelezése, mint a hétköznapi embert a hitelügyintézés vagy a sárga csekkekkel való sorban állás. A börtön ilyen szempontból is egy kivételes lehetőség. Van idő gondolkodni.
Másfelől rengeteg idő van a gondolkodásra, amit célszerű lenne ésszerűen kihasználni. Van, aki elveszti a börtönben az eszét, de ha az ember túl akarja élni, akkor a börtönben is nagyon oda kell figyelni. Ezért a fogvatartottakban, akik megfelelnek a fenti kondícióknak, egyfajta teljesítménykényszer alakul ki. Ennek a motivációnak a megtestesülését láthatjuk ebben az alkotásban.
A That’s the way I like it című dal pedig - ha pusztán a címét vesszük górcső alá - a szabadságról szól, és egy rendkívül vagány értéket, a lazaságot, hordozza magában a börtön világában. Így szeretem, vagy éppen ez az, ahogyan szeretem – talán ez lehetne a cím fordítása. Csak a cím alapján két benyomásunk támadhat. Azért írom ezt itt le, mert lehetséges, hogy a fogvatartott csak a szám címét ismeri, a szövegét pedig nem.
Egyrészt elégedettséget sugall a szám címe, azaz „éppen olyan jó most nekem, ahogy szeretem” – ez a börtönben inkább kompenzációnak tűnik, azaz a fogvatartott a szabadság hiányát úgy pótolja, hogy azt hangoztatja magáról, hogy éppen nagyon jól érzi magát. Ami persze nem igaz, de nem engedheti meg magának, hogy a többiek megalázott helyzetbe lássák. A kinti szemlélő számára ez a védekezés túlságosan szembetűnő és nyilvánvaló. Bent a börtönben árnyaltabb a kép, ott ugyanis az is nagy dolog, ha valakinek több lehetősége, és tejbe aprítani valója van, mint a többieknek. Még akkor is, ha ez egy ilyen csekélység, még akkor is, ha már-már nevetséges.
Másrészt arra is gondolhatunk a szám címének a hallatán, hogy „elmondtam egy csomó dolgot, megmagyaráztam, most már tudjátok, hogy így szeretem, és máshogy nem”.
A szám szövegét elemezve természetesen kiderül, hogy a szöveg kifejezetten szexuális tartalmú. Egyes vélemények szerint éppen túlfűtött szexuális tartalmú ez a szám, és egyértelmű utalások vannak a szexuális aktusra a dalban. Ami a Jézus ábrázolás és a kifejezett szexuális vágy együttesen való megjelenését illeti, rendkívül egyedi esettel állunk szemben. A szentség nehezen fér össze a szexuális vonzalommal, hacsak nem a hindu istenekre, vagy – ezek szerint – a börtönök világára gondolunk.
Persze az is lehet, hogy a fogvatartott nem érti a szám címét, és a szövegét sem sejti, akkor csak olyan megérzésekre hagyatkozhatunk, mint amit fentebb leírtunk.
És akkor mégis hogyan jön ide Jézus?
Jézus báránnyal való ábrázolása a pásztori funkció kihangsúlyozása, még közelebbről az eltévedt bárány (Mt 18: 12-14) kifejezett szeretete a többi bárányhoz képest, akik bent maradtak a nyájban, és nem csatangoltak el. A jó pásztornak ugyanis rendkívül fáj, hogy az az egy elcsatangolt, és a nyájat hátrahagyva felhajtja azt. Ez a rabok életében azt jelenti, hogy ők is méltónak tartják magukat az emberi méltóságra, az ő emberi mivoltuk nem veszett el a börtönbe záratásuk pillanatában. Sőt, a kegyelmi erő sokkal jobban sugárzik rájuk.
Jézus másképpen ő maga is isten báránya (Jn 1: 29-34), aki elveszi a világ bűneit, egy olyan áldozati bárány, aki mindenkiért megy a halálba. Mintha Jézus áldozatvállalása a mai világban a rabok között szétosztatott volna.
Nem feltételezhetjük, hogy az ilyen, teológia jellegű elemzések a fogvatartottak fejében tudatosan is végbe mentek, azonban ösztönszerűen minden bizonnyal. Nincs olyan nyomorgó ember a keresztény világban, aki nem képzelné magát Jézus helyébe, és aki nem érezné át Jézus sorsát. Ilyen szempontból Jézus egy szimbólum, aminek nagyon sokféle értelmet lehet adni, mégis egy dolgot jelent. Ezt a megfoghatatlan jelenséget a börtönben emberi méltóságnak, betyárbecsületnek nevezik.

Az elemzés végső konklúziója számomra az, hogy minden börtönben készült tárgyban benne van a börtön maga (itt a feoldozás iránti vágy, a végtelen akkurátusság és a szexuális depriváció).

OZ - Baski Sándor írása

Evan Seinfeld, az Oz egyik szereplőjeként. Seinfeld, több szakmája mellett, a Biohazard nevű NYHC zenekar énekese is. A zenekar egyébként szintén a gengekről és az utcai életről értekezik "agyas" dalszövegeiben.

Engem személy szerint a Oz című sorozat azért is érdekel, mert a börtönt rendkívül reálisan ábrázolja, és ez egy érdekes reprezentáció, ami egy idő után minden bizonnyal ikonná válik, vagy már azzá is vált.

A filmsorozat olyan problémákkal is foglalkozik, amelyek már itt is többször szóba kerültek: gengesedés, fogvatartottak közötti erőszak, kábítószerek stb.

Az OZ és a Mara Salvatrucha közötti hasonlóság a kultusz jelenségében rejlik.

Baski Sándor, a filmvilag.blog.hu bloggere küldte nekem ezt a cikket:

(A cikk először a Mozinet Magazinban jelent meg.)

Ha az új évezred legnívósabb bűnsorozatait kell lajstromba vennünk, a Drót, a Kemény zsaruk vagy a Maffiózók fog eszünkbe jutni. Van azonban egy széria, amely jóval megelőzte a fenti, díjakkal gazdagon kidekorált sorozatokat, sőt, kompromisszum-mentességével, a tabuk és a politikai korrektség bátor mellőzésével utat is mutatott a kábelcsatornák mai ászainak. Ez az Oz (ejtsd: ’áz’), az HBO legelső drámai sorozata, még 1997-ből, amely újszerűségével nem csak a közönséget, de a szakmát is sokkolta, olyannyira, hogy egyetlen komoly elismerést sem kapott, noha mai szemmel teljesen egyértelmű tévétörténeti jelentősége és etalon volta.
Valószínűleg ez az első olyan sorozat is egyben, amelynek már a főcíme is korhatáros. A bevezető képsorokon láthatunk gazdát cserélő drogot, vénába hatoló rozsdás tűt, tömegverekedést, megerőszakolást, gyilkosságot, és ez csak a bemelegítés. Az Oz alkotói nem szemérmesek, jelszavuk a kendőzetlenség, a börtönvalóság brutalitását szenvtelenül tárják a nézők elé: a hat évad során körülbelül hatvan szereplő hullik el, változatos körülmények között. A helyszín a maximális biztonsági fokozatú Oswald fegyház (röviden: Oz), a sorozat végig itt játszódik, nemhogy külső felvételek nincsenek, de még egy börtönudvar sincs, az elítéltetek soha sem láthatják a szabad eget, így a tökéletes bezártság élményét akár a néző is átérezheti. A börtönön belül működik az Emerald City (azaz: Smaragdváros) névre keresztelt különleges kísérleti blokk, ahol az elítélteket nem csak büntetni, de nevelni is próbálják. Ehhez iskola és könyvtár áll rendelkezésre, a rászorulók drog- és lelkitanácsadáson vehetnek részt, de ami a legfontosabb, hogy a részleg megálmodója, Tim McManus mindannyiuk sorsát külön-külön is figyelemmel kíséri.

Az Oz tulajdonképpen ennek a kísérletnek a kudarcáról szól. Em City lakói, akiket McManus válogat össze, ugyanúgy bandákba verődnek, mint bármely más fegyházban. A különböző frakciók – a Feketék, a Latinok és az Olaszok – egymást irtják a drogpiac ellenőrzéséért folytatott harc közepette. Szervezeteik ugyanúgy épülnek fel, mint a külvilágban, vannak nagyfőnökök, testőrök, végrehajtók, de itt az összezártság miatt nincs rá esély, hogy tartós egyensúlyi helyzet alakuljon ki, bármikor elhullhatnak a kulcsfigurák, és újraíródhatnak a hatalmi viszonyok. Időről időre új szövetségek köttetnek, s közben a korrupt fegyőrök segítségével akadály nélkül árad a narkó a börtönbe – ha pedig valakit el kell tenni láb alól, egy kis összegért cserébe a smasszerek mindig hajlandók félrenézni. A drogbizniszben ugyan elveik miatt nem vesznek részt a Fekete Muszlimok és az Árja Testvériség tagjai – a Melegek pedig csupán fogyasztók –, de az egymás közti leszámolásokban annál inkább.

A szereplők a magas halálozási ráta miatt állandóan cserélődnek, néhány központi figura azért akad. Ilyen Tobias Beecher, aki a külvilágban jól menő ügyvéd volt, mígnem ittasan halálra gázolt egy kislányt. Az ő sorsán keresztül a bűn és bűnhődés arányosságának kérdéséről mélázhat el a néző: az Oz-ban már az első héten megerőszakolják, s görög tragédiákat lepipáló kálváriája az egész sorozaton át folytatódik. Egészen más történet Kareem Saidé, a muszlimok vezéréé, aki a külvilágban is tekintéllyel bíró vallási vezetőként lázítja sajátjait az általa rasszistának tartott rendszer ellen. A legjobb túlélési stratégiája ebben a darwini világban Ryan O’Reily-nek van, aki utánozhatatlan ír rafinériával játssza ki egymás ellen azokat, akikkel problémája akad – a piszkos munkát így mindig mással végezteti el.

Szakértők és egykori elítéltek állítják: az Oz, ha némiképp sűrítetten is tálalja a borzalmakat, alapjában véve hiteles, mind a hétköznapi börtönélet, mind a bandák és rasszok közti harcok megjelenítésében. Tom Fontana, a sorozat atyja hibátlan munkát végzett a figurák megteremtésekor, és a hozzájuk passzoló, kellően markáns arcú karakterszínészek megtalálásakor, de külön említést érdemelnek a börtönszlenggel teli, frappáns dialógok.

A realizmus az Oz-nak azonban csak a felszíne. Tom Fontana arra használja fel a nyers börtönkulisszát, hogy a legősibb filozófiai kérdéseket tegye fel. Honnan ered vajon a bűn? Természeténél fogva gonosz az ember, vagy a környezet, a neveltetés (illetve annak hiánya) teszi azzá? Lehetséges-e a megváltás, meg tudunk-e saját végzetünktől szabadulni? Az Oz valójában egy modernkori moralitásjáték, ahol mint sakktáblán a bábukat, úgy mozgatják a szereplőket az alkotók, hogy, interakcióba hozva őket egymással, modellezzék a különböző szituációkban mutatott viselkedésüket. Megnyugtató válaszok nincsenek, sőt a sorozat sokszor penget pesszimista húrokat. Amikor egy-egy szereplő eljut odáig, hogy megpróbáljon kilépni a régi életéből, vagy saját rossz természete vagy a környezete mindig visszahúzza.

A fatalista alaphangulatot erősíti a széria narrátora, Augustus Hill is, aki elítéltként szintén Em City-ben tölti büntetését. Túl azon, hogy ő mutatja be az újonnan érkező rabokat, szenvtelenül sorolva nyilvántartási számukat, bűnlajstromukat és a kiszabott ítéletet, szürreális inzertekben értekezik az adott epizód fő témájáról. Fontana fittyet hány a trendekre: rezonőrje egyenesen a kamerába mondja bele szarkazmustól csöpögő kommentárjait és szegezi a nézőknek provokatív költői kérdéseit. Emellett statisztikákat sorol, történelmi kitérőket tesz, jogi anomáliákat citál, elmeséli hányféle eszközzel, hányféleképpen lehet ölni a rácsokon belül – egyszóval a nyers tényekkel és összefüggésekkel igyekszik szembesíteni a nézőt.

Ha megoldásokat nem is kínál az Oz, de – máshogy talán nem is lenne elviselhető a sorozat brutalitása – ellenpólusként olyan figurákat is felvonultat, akik akkor sem adják fel a küzdelmet, ha látszólag szélmalomharcot vívnak. Ilyen mindenekelőtt McManus, a megrögzött idealista, Peter Marie nővér, a börtönpszichológus, Gloria, a korház orvosa és Mukada, a fiatal pap. Néha-néha megrendül a hitük abban, hogy van-e a munkájuknak értelme, de nem hajlandóak még a legelvadultabb bűnöző lelkéről sem lemondani. Mert ő is csak ember. Ettől – az alkotók által is vallott – felfogástól lesz az Oz, nem csak a valaha volt legjobb börtönsorozat, de a legmorálisabb indíttatású széria is, és így, a bemutatott világ kegyetlensége ellenére, a leghumánusabb is.


Best of:

1X1 – The Routine
Új rabok érkeznek Oz-ba, köztük Tobias Beecher, a néző vele együtt ismerheti meg a börtönviszonyokat. A férfinek Schillinger, a Testvériség vezetője felajánlja a védelmét, de csak azért, hogy miután közös cellába kerülnek, megerőszakolhassa. Megtörténik az első gyilkosság is: O’Reily egy régi sérelem miatt megöleti az életfogytos Dino Ortolanit.

1X8 – A Game of Checkers
Egy szimpla verekedés Em Cityben lázadássá eszkalálódik. Kitör a káosz, a rabok törnek, zúznak, mindenkiből előjön a vadállat: ezek talán a legintenzívebb képsorok a szériában. Kareem Said átveszi a vezetést és tárgyalásokat kezd a börtön parancsnokával. A barikáddal azonban a drog útvonala is elzáródik, és az elvonási tünetek miatt a rabok egyre veszélyesebbek lesznek, egymásra is. A kormányzó végül parancsot ad a támadásra, melyben több túsz is meghal.

2X4 – Family Bizness
Hiába sikerül leérettségiznie néhány elítéltnek McManus iskola-programjának keretében, Devlin kormányzó elvonja a projekt anyagi forrásait, mivel a „választók úgyis leszarják, hogy egy bedrogozott fekete tesó diplomát szerez-e vagy sem”. Reily közben beleszeret Gloriába, aki kigyógyította őt a rákból, a szerelmet pedig ő véresen komolyan veszi, és fivérével megöleti a nő férjét.

5X6 – Variety
Az Oz-ban van humor is: Robson, az Árja Testvériség tagja kénytelen elmenni az arab származású börtönfogorvoshoz, aki ínybeültetést javasol. Bosszúból a rasszista megjegyzésekért, az orvos műtét közben közli, hogy talán épp egy fekete férfi ínyét fogja megkapni. Omar White, a legagresszívebb fegyenc közben énekprodukcióval készül a börtön varietéműsorára, a szokásos narráció helyett pedig a kulcsszereplők fakadnak dalra bizarr klipekben.

6X8 – Exeunt Omnes
Hiába vonultat fel az Oz válogatott gyilkosokat, a legvisszataszítóbb figura mégis a gátlástalan Devlin kormányzó. A 100 perces fináléban végre úgy tűnik, őt is utoléri a végzete. A sorozat méltó lezárásaképp a narrátor is összegzi, hogy miről is szólt ez a történet: „Egy ember börtönbe kerül és meghal. Hogy hogyan, az mindegy. A Ki és a Miért a bonyolult rész. Az emberi oldal. Az egyetlen oldal, amit érdemes megismerni.”

Észak-Ír börtöntörténelem: A "pokróclázadás"

Bobby Sands

Kieran Nugent, az első pokrócember. Falfestmény a Long Kesh külső falán. "Csak akkor hordok rabruhát, ha a hátamra szegezik."

Pokrócba burkolózott elítéltek. A falra a saját ürüléküket kenték.

A belfasti Long Kesh börtön hírhedt H-Blocks-jai, azaz H alakú körletei

A Pokróc Tüntetés (Blanket protest) idején, 1976-ban az Észak-Írországi Maze Börtönben háromszáz politikai fogvatartott megtagadta a rabruha viselését, mivel az azt jelentette volna, hogy ugyanolyan kürülmények között kellett volna élniük, mint a köztörvényes bűnözőknek. A fogvatartottak az Észak-Ír konfliktus idején kerültek a börtönbe, és az akkori brit kormányzat terrorizmussal gyanúsította őket. A fogvatartottak egy pokrócot vetettek a vállukra, és nem hordták az egyenruhát. Később megtagadták a tisztálkodást, nem vágták le a hajukat és a szakállukat, sőt az események eszkalálódása idején a székletüket a zárkák falára kenték (Dirty protest). 1981 augusztusában tíz ír fogvatartott halt meg végső elkeseredésében éhségsztrájkban. 1983-ban 38 IRA fogvatartott megszökött az intézetből. A szökés, a csoportos ellenszegülés, az egységes külsőségek mind lehetnek gengjellemzők, azonban mégis úgy tűnik, hogy a gengesedés a köztörvényes fogvatartottakhoz kapcsolódik. A Pokróc Tüntetés azonban teljes mértékig azonos mintázatokat mutat egyes börtönlázadásokkal, azaz feltehető, hogy maga a szabadságelvonással járó intézkedés, valamint a többségi társadalom viszonyulása vált ki egyes csoportos viselkedéséket zárt körülmények között.

A történteket egy filmben is feldolgozták, 2008-ban. A filmet a Titanic filmfesztivál 2009-ben két alkalommal vetítette Magyarországon is.