2007. június 28., csütörtök

Gilles Deleuze a büntetés-végrehajtásról


Gilles Deleuze (1925-1995) 1990-ben írott rövid, zseniális tanulmányában, az „Utóirat az ellenőrzés társadalmához” c. művében (http://mek.oszk.hu/00100/00140/html/01.htm#cim2) írja, hogy a társadalmi intézményrendszerek válságban vannak. Az egyik kiemelt társadalmi rendszer, amit Deleuze a cikkben említ, maga a börtön. A válságot, mint minden egyéb intézménynél, abban látja, hogy az intézmény funkciója éppen a fegyelmezés irányából az ellenőrzés irányába tolódik el.
Ez a börtön esetében Deleuze szerint két markáns jelenségben érhető tetten:
1. A büntetés-végrehajtás funkciója egyre inkább az ellenőrzött keretek között tartás, hiszen növekszik az úgynevezett alternatív büntetések foganatosítási aránya. Ilyenek a háziőrizet, a közérdekű munka, az elterelés vagy az elektronikus felügyelet (nyugtázó-jelző alapú rendszer vagy GPS alapú karkötőszerű eszköz a bokán vagy a csuklón).
2. A büntetés-végrehajtás végső célja a reintegráció lett, és attól nehezen választható el. Nem a reszocializáció. A reintegrációval az egyén továbbra is a nagyobb rendszer része marad, és ellenőrizhető lesz, míg a korábbi ideológia szerint az egyénben kellett elérni változást neveléssel, programokkal, most azonban a posztdetenciós stádiumot (szabadulás utáni életszakasz), és az azt kiszolgáló intézményrendszert is az elkövetőhöz igazítjuk. A végső cél itt is az ellenőrzés.
A mellékelt táblázatban egyes börtönfunkciókat elemzünk az elmegyógyintézetek funkcióival összehasonlítva, és láthatjuk, hogy a két intézményi rendszer szinte alig különbözik egymástól.

2007. június 21., csütörtök

2007. június 19., kedd

Szociodinamika a börtönben


A fenti ábrán egy zárka szociodinamikai modellje látható. A helyiséget mintha fölülről néznénk, láthatjuk, hogy tíz fogvatartott van benn a zárkában (sárga körök), akik az emeletes ágyaik (szürke téglalapok) mellett sorakoznak fel, amikor a nevelő (középső lila kör) egy körletfelügyelő (lila kör fentebb) kíséretével belép a zárkába, jelentést kér a fogvatartottaktól. A folyosón még jelen van egy nevelő, aki mondjuk, éppen egy másik zárkába megy be a levelekkel.
Magyarországon jelenleg e szerint a protokoll szerint zajlik a levélosztás, pusztán a szokásjog alapján. A zárkában tartózkodó két börtönőr között húzódik a nyitott ajtó, és bár a nevelő minden fogvatartottal képes felvenni a szemkontaktust, a biztosító körletfelügyelő nem. Az ábra bal felső sarkában lévő emeletes ágy tehát fedezésben van, és ott valószínűleg a magasabb státuszú rabok laknak. Természetesen az alsó ágyon az igazi menő. A legjobban szem előtt lévő emeletes ágy az ajtóval szemben van, itt lehet, hogy a legalacsonyabb státuszú rabok állnak. Máris láthatunk egy szociális értelemben dinamikus helyzetet: elvileg a raboknak egyenlő státuszuk lenne, de mégsem az.
Figyeljük meg, hogy a középső ágy mellett, jobb oldalon álló rab láthatja csak a folyosón sétáló másik nevelőt, ő tudja, hogy mi történik a zárkán kívül, tehát információtöbblete van a többi rabhoz képest, ami ismételten növeli a társas közeg dinamikáját.
Számos ilyen helyzetet fel lehet sorolni, ami pusztán a személyek elhelyezkedésén múlik. Azonban ezek mellett, az emberek között csoporton belüli interakciók is lejátszódnak a társas alapmotívumok (személyészlelés, megismerés, szelf-folyamatok, attitűdök, meggyőzés, vonzalom, függés, intimitás, agresszió, sztereotípia, társas befolyásolás stb.) mentén, és ezeket is a szociodinamika határozza meg.



Ezen az ábrán ugyanazt az elképzelt zárkát látjuk éjszaka. Az ajtó be van zárva, és a fedezékében öt fogvtartott tiltott magatartást folytat, tetoválják egymást. A börtöntetoválás tiltott cselekménynek számít, ezért a magatartás az ajtó fedezékében zajlik, és egyben megmutatja a zárkában azt a helyet, ami a tiltott cselekmények, - és így az erőszak helye - is. Természetesen a zárkában a legtöbb esetben van vécé, de ott kevés hely adódik a tiltott tevékenységre, amennyiben azt kettőnél több személy végzi.
A cselekményben nem résztvevő fogvatartottak az ágyaikon vannak.
Érdemes az ábrát olyan szempontból tanulmányozni, hogy a személyek közötti interakciók milyen intenzitással és milyen szekvenciákban zajlanak a fenti szituációban.




Ezen az ábrán is az elképzelt zárka látható zárkatorlasz idején (ágyakkal elbarikádozták a zárkaajtót, így a zárka szükség esetén sem nyitható ki). Konkrét szerepeket láthatunk:
Képviselők: azon személyek, akik irányítják a zárkatorlaszt, és a követeléseiket előadják a börtönszemélyzetnek. A vezető személy a tátikán keresztül kommunikál.
(Túsz)tárgyalók: A zárkaajtó másik oldalán a börtönőrök csoportja áll, ahol egy vagy több személy beszél a képviselőkkel. A két csoporton belül és között is rendkívüli feszültség van: a helyzet akár eszkalálódhat is, és a rabok túszul ejthetnek egy társukat, mert a zárkán belül is felborul az egyensúly.
Bizonytalan: Egy vagy több kívülálló fogvatartott, aki számos okból lehet bizonytalan: lehet, hogy fél, lehet, hogy beteg, vagy lehet az is, hogy nem ért egyet a többiekkel.
Fedezék: Látható, hogy a bizonytalan személy miatt a fedezék helye a zárkában máshova került. A társas dinamika megváltoztatta a társas közeget.
Védekezés: Pár fogvatartott az ablakokat is elbarikádozza, hogy a kintről érkező kommandó ne tudjon bejönni. Ők elvi szövetségei a képviselőknek, azonban nyilvánvaló, hogy alacsonyabb státuszban vannak.
Akciócsoport: A börtönépület tetejéről, kötéllel leereszkedő személyek. A többi börtönőr szövetségesei, azonban a két őrcsoport közötti kommunikáció ez esetben nehezített.

2007. június 7., csütörtök

G. H. Mead rögbilabdája

A fenti ábra George Herbert Mead szimbolikus interakcionizmus elméletét szemlélteti. Mead szerint a társadalom alapvetően három részből áll: az elitből, a többségi társadalomból és a szubkultúrából. Az elit a hatalmat interakció, azaz kölcsönös kommunikáció (jelentéssel bíró cselekvés) által gyakorolja, az eszközei pl. a média, a törvénykezés és a divat, szimbólumai pedig a hatóságok, a sztárok vagy az intézmények. Az elit az eszközei révén meghatározza, hogy az embernek hogyan kell viselkednie, mit és mennyit kell fogyasztania, hogy kell kinéznie, hogy kell beszélnie stb., hogy a társadalom hasznos polgárává váljék. Ezek normák és értékek, amelyeket a többségi társadalom többé-kevésbé a magáénak vall. A normák és az értékek megőrzését és működését az elit szimbólumok által biztosítja (mint pl. a sztárok). Ez azt jelenti, hogy a dolgok, nem azok, amik (nem magáért való dolgok), nem igazi értékek, és nem teljes normák.
A társadalom kisebbik része nem fogadja el az elit által közvetített értékeket és normákat, nem tartja őket követendőnek, nem engedelmeskedik nekik, és nem is mutat különös érdeklődést irántuk. Fontos észrevenni, hogy a média, a divat vagy a törvénykezés által közvetített normák és értékek definíciós erejűek, és nem csupán a többségi társadalmat határozzák meg, hanem a szubkultúrát is. A szubkultúrára hatalmas társadalmi és gazdasági nyomás nehezedik.
Mindezek mellett a szubkultúra is rendelkezik szimbólumokkal, csak ezek a dolgok nem olyan vonzóak, nem olyan csicsásak, mint az elitéi. Ilyenek a nyomornegyedek, a putrik, a cigánysorok, egyes latin barriok stb., de ilyen a gengszerveződés vagy maga kábítószer is. Ezeken keresztül áll ellen, és ezen áll kívül ez a társadalmi réteg.

A börtönnel kapcsolatban azért nagyon érdekes ez az elmélet, mert a bűnözéssel kapcsolatban a börtön az a hely, ahol az elit és a szubkultúra közvetlenül, de a szimbólumain keresztül csap össze. Azért a szimbólumain keresztül, mert a bűnözés az elit kezében hatalomgyakorlás, a szubkultúra esetében szankcionálandó deviancia, a droghasználat az elit életében a szórakozáshoz kötődik, a szubkultúránál viszont üldözendő, gyógyítandó stb. Sehol máshol nem lehet látni olyan machokultuszt a társadalmakban, mint a börtönben, sehol sem kedvelik az akciófilmeket annyira, mint a lepukkant városrészekben…

2007. június 4., hétfő

Különleges biztonságú körletek, bűntárs-szindróma, vamzerhálózat


A különleges biztonságú körlet (KBK – nem jogi terminust fogok használni, de ezt a rövidítést) létrehozásának az a célja, hogy a kiemelkedően veszélyes fogvatartottakat elkülönítsük a többi fogvatartottól. E mögött is húzódik valamilyen szintű társadalmi akarat, hiszen az ilyen speciális börtönrezsim mögött mindig jogszabályoknak kell állnia, és amennyiben ez utóbbi nem tisztázott, olyan jelenségekkel találkozhatunk, mint Abu Ghraib.
Magyarországon – és más államokban – a KBK-k létrehozása során az alábbi elvek érvényesültek:
- az itt elhelyezett fogvatartottak nagy veszélyt jelentenek a társadalomra, őrzésüket szigorú körülmények között kell ellátni,
- a fogvatartottak elhelyezését folyamatosan felül kell vizsgálni.
Az első kitétel végül is az itt elhelyezett személyekre vonatkozik, a második tétel emberjogi aspektusú és inexorábilis (megkerülhetetlen).
Én magam képtelen vagyok a KBK-k funkcióját a fentiek szerint értelmezni.

1. Definiciós probléma

Érezhetjük, hogy a KBK-k létrehozása egyfajta „börtön a börtönben” szervezeti felépítést eredményez, ami sem gazdaságilag, sem pedig rendszerelméletileg nem hatékony. Éppen ezért minden esetben problémák merülnek fel a KBK-k finanszírozásával kapcsolatban, másrészt a KBK nem lesz arra alkalmas, hogy valóban és igazán elkülönüljön a börtönrendszertől, amelynek az eleme.
Példák:
- egy KBK fogvatartotti férőhely létrehozás költsége kétszerese egy rendes férőhelyének. Egy KBK férőhely létrehozási költsége a számításaim szerint jelenleg 20 millió forint. Egy húsz férőhelyes körleté akkor 400 millió forint. Ezek az adatok nem hivatalosak, és csak becslésen alapulnak; de a holland adatok szerint egy fogvatartott egy napi költsége kábé 150 EUR, míg a KBK-soké 600 EUR,
- mivel maga a KBK minden esetben a börtönön belül van, és valamilyen szintű differenciáció még a Pelican Bay börtönben is van, a KBK összefolyik a börtönnel. A személyzet tagjai is fluktuálódnak a börtönrendszeren belül, személyiségük (szelfjük) folyamatosságot és koherenciát követel meg, ezért azt fogjuk látni, hogy a társadalom implicit KBK definíciójának megfelelni képes személyek fognak a KBK-n dolgozni. Sok helyen a világban ehhez a definicióhoz éppen azok a külsőségek szükségesek, amit Zimbardo börtönkísérletében, vagy Abu Ghraib folyosóin láthattunk.

2. Mit jelent akkor a börtön?

Ha van KBK (márpedig van, és úgy-ahogy működik), akkor a börtön többi része mi? Nem igazi börtön? Nos, erre a naiv válasz az lenne, hogy az intézetekben működő összes rezsim adja ki az intézet rezsimprofilját, és ilyen szempontból a progresszivitás elvének megfelelően, a fogvatartottak a legpuhább rezsimtől egészen a KBK-kig helyezhetők el.
A fenti válasz nem axiomatikusan közelíti meg a börtönt, azaz nem a börtön valódi, tiszta funkcióját vizsgálja, márpedig a börtön valóságához hozzátartozik a kábítószer, a gengesedés és a fogvatartottak közötti erőszak.

A fenti ábrán ezt a problematikát vágytam szemléltetni. Véleményem szerint ugyanis a KBK-k létrehozásának elsődleges funkciója a fogvatartottak közötti erőszak csökkentése lenne. A világ számos részén – és a Pelican Bayban is – azok a fogvatartottak kerülnek ide, akik a legbalhésabbak, tehát szervezkednek, ellenszegülnek, gengvezérek stb. Elkülönítésükkel megvalósulhatna a többi fogvatartott védelme.
Nagyon gyakori probléma a börtönökben azonban széles e világon, hogy nehezen lehet egymástól elkülöníteni a bűntársakat. Nem a büntetőeljárás alóli kibúvásról van szó. A vallatás és a vallomástétel kisajtolása általában úgy történik, hogy a hírhedett fogolydilemma helyzettel a gyanúsítottakat egymás ellen játssza ki a nyomozó hatóság. Magyarán a bűntársak egymás ellen vallanak, és véres ellenséggé válnak, majd egy börtönbe kerülnek (bűntárs-szindróma). Nem lényeges itt, hogy nem egy körleten vannak, vagy nem egy zárkában, hiszen minimálisan a séták (szabadlevegőn tartózkodás) alkalmával találkozhatnak. Az összecsapás csak a kontroltól függ. Ha erős az őrzés, biztonságos lehet a séta. Azonban a séta biztonsága a börtönön belül még rengeteg tényezőtől függ:
- személyzet – fogvatartott kommunikáció,
- zárkaközösség,
- életkörülmények a körleten,
- a személyzet hozzáállása,
hogy csak a legfontosabbakat említsem. A gengesedés egyik lényegi faktora éppen a személyzet polarizációja, ezért nagyon veszélyes, ha a személyzet bármilyen szempontból megosztott. Ha megosztottság tapasztalható, minden személyzeti csoport körül saját vamzerhálózat fog megjelenni, és ezek a hálózatok egy idő után szervezkedni fognak egymás ellen.
A gengesedést szerencsére nem csak a személyzet polarizációja serkenti. Ilyen tényező a fogvatartottak származási helye is, ami már nálunk, Magyarországon is észrevehetően jelentkezik, és néha felül is írja a fentebb említett bűntárs-szindrómát. Az ilyen gengek szinte teljes mértékben függetlenednek a személyzettől. A teljes függetlenedés az excesszív személyzeti erőszak és a korrupció jelenségei miatt képtelenség, de a nem vamzerhálózat alapú geng harcászati szempontból kicsúszik a személyzet irányítása alól.
A KBK ugyanakkor a séta által áll a legszorosabb kapcsolatban a fogvatartott részéről a börtön többi részével. A séta is elkülönítetten zajlik, de a velős és tömör üzenetek (pl. fenyegetés, zsarolás, drogüzlet) az akár utcai gengektől látható kézjelekkel vagy apróbetűs csempészett levelek útján képesek átszivárogni a zárkaablakokon vagy a nem éppen törvénytisztelő őri személyzet kezén keresztül.

2007. június 3., vasárnap

A Schachter-Singer kísérlet és a börtön

A szociálpszichológiai kísérletek elkerülhetetlen kritikái között az az ismérv szokott a leggyakrabban felbukkanni, hogy a laboratóriumi körülmények nem mérhetők össze a külvilággal, és a laboratóriumi eredmények alapján nem lehet az emberek viselkedésére következtetni.
Ezt a helyzetet pár zseniális szociálpszichológus a beépített személy eszközével próbálta megoldani. Zimbardo korai kísérleteiben is felbukkannak, de ott vannak a Milgram kísérletben, és az Asch vizsgálatban is. A beépített személy létezése a valódi vizsgálati miatt személyt becsapják. Ez utóbbi dolog etikai probléma.
Véleményem szerint a börtön és a laboratórium közötti távolság elenyészőbb, mint a labor és a valóság közti távolság, mert a börtön éppen úgy el van zárva a külvilágtól, mint a labor, valamint a börtönben is manipulálják az emberek viselkedését.
Világos a párhuzam a börtön és a labor között.
Az egyik legellentmondásosabb kísérlet (magam kereken 10 éve gondolkodom rajta), a Schachter-Singer féle kísérlet. Ennek a vizsgálatnak számomra az az egyik nagyon jelentős tanulsága, hogy az emberek a fiziológiai ingereknek a társas közeg függvényében adnak értelmezést.
(Kábítószerügyi szakértőként nem tudok persze elsiklani a set/setting következménytől sem: magyarán, hogy az elfogyasztott drog hatása is a társas közegtől függ.)
A börtön társas közegében (ahol a stressz miatt az arousal szint eleve magasabb), a rabok egymás kezében vannak a zárkákon belül, viszont a zárkán kívül a személyzet irányítja őket.
A fenti ábrán az látható, hogy a börtönépület, a börtönprogram és a személyzet egymást kiegészítik. Együtt valósítják meg a rabok menedzselését. Mind a három elemben érzékelhető az implicit társadalmi akarat, és ez minden országban diagnózisértékű.
(Pl.: Hogyan kezelik, hogyan állnak hozzá a családon belüli erőszakhoz a spanyolok, akik apa-anya-gyerek körletet hoznak létre a börtöneikben, és hogyan a magyarok, ahol a legnagyobb női börtönben egy műbaba szoba működik, és csak jóérzésű feminista aktivisták kutatják a témát? Mi is akkor a különbség a spanyolok és köztünk???)
(Pl.: Hollandiában rasszista személy nem lehet börtönőr. Magyarországon vajon hány cigány börtönőr van?)
(Pl.: Ausztriában a bíróságok képesek együtt működni a börtönrendszerrel, és nagyobb arányban alkalmaznak alternatív büntetéseket. Romániában egy börtönőr fizetése arányaiban két-háromszorosa egy magyar börtönőrének, továbbá a román büntetés-végrehajtás képes magát érvényesíteni: a rabok közfeladatokat látnak el. Ezekkel szemben Magyarországon a társadalom elzárkózik a börtöntől, a rabtól és a börtönőrtől.)
Minél erősebb e három összetevő, annál inkább szorul a háttérbe a börtönbeli medikalizáció (lásd főoldal…).