2009. augusztus 23., vasárnap

Genie esete és a börtönügyi vonatkozások


Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi történik, és mi fog történni Josef Fritzl áldozataival, akiket gyermekként egy pincében tartott évekig. Az 1970-ben napvilágra került Genie eset erre megadhatja a választ. Börtönügyi szempontból azonban mi is feltehetünk pár kérdést az esettel kapcsolatban. Majdnem biztosnak tűnik, hogy a gyermekkori depriváció és teljes izoláció súlyosabb hatással van az egyénre, mint a felnőttkori, de mégis meg kell vizsgálnunk, hogy a fiatalkorú bűnelkövetők (általában 14-18 évesek) minek vannak kitéve a börtönben, illetve a slumokban és putrikban élő gyermekek vajon mennyire károsodottak szociális értelemben. Nyílván rendkívül sok párhuzamot lehet találni a Genie eset és a fiatalkorú fogvatartottak körülményei között, azonban fel merjük-e tenni azt a kérdést, amit a Josef Fritzl ügyben olyan sokan vizsgáltak: vajon hogyan tükröződik a gazdaközösség akarata ezekben az esetekben, illetve a társadalom implicit, nem kimondott szándéka vajon egybeesik-e az eredménnyel: az elborzasztó értelmi fogyatékossággal.
Genie 13 éves korában bukkant fel Los Angelesben a majdnem vak anyjával együtt egy pszichiátriai kórház szociális osztályán, ahol segélyért folyamodtak. Az eset 1970 november 6-án történt, röviddel azután, hogy Genie anyja a lánnyal megszökött a zsarnoki apa által fenntartott börtönből. Genie anyja rendkívül gyengén látott, mind a két szemén szürkehályog volt, és ilyetén rá volt utalva a hetvenéves férjre, aki nem tűrte maga körül a zajt, és vadászpuskával a kezében aludt. Érdekes párhuzam ez megint a Josef Fritzl üggyel, ugyanis Fritzl is elmúlt hetven éves, amikor kiderült az amstetteni dráma. Genie apja azonban a rendőrségi rajtaütés előtt lelőtte magát a puskájával, örök kérdőjeleket hagyva maga után.
Genie a kórházba történt befogadásakor rendkívül sápadt volt, a bőre rugalmatlan, nem volt szobatiszta, nem tudott beszélni. Képes volt a két lábon járásra, de szinte terpeszben, befelé forduló lábfejekkel. A felkarját szorosan a testéhez nyomta, az alkarját előre tartotta, és bizarr módon a csuklója mozdulataival ragadta meg a tárgyakat. Ezt a testtartást és mozgást, nyúljárásnak nevezték el.
A beszámolók szerint ő volt a legsúlyosabban károsodott gyermek a kórházban, furcsán nézett ide-oda a nagy szemeivel, mindent megszagolt és a szájához érintett. A tomporán, a nemi szerve és a gátja körül egy élesen kirajzolódó, kör alakú heget találtak, ami úgy keletkezett, hogy Genie napközben egy biliszerű székre volt kötözve órákig, sőt nagyon gyakran akár egész napszakokig. Apja egy szoros kezeslábast készített neki, amiben nem tudott megmozdulni, így kellett aludnia a járókájában még tízéves kora után is. Genie tíz évig be volt zárva egy kisebb szobába, ahol a már említett járóka, bili és egy ruhásszekrény volt az összes berendezési tárgy. A szoba ablakán koszos függöny volt, az ablak pedig csak gyenge fényt eresztett be a rárakódott mocsok miatt. Genie az izoláció következtében 13 évesen úgy viselkedett, mint egy óvodás gyermek, azonban a szabadulása után rohamos fejlődésnek indult.
Genie a tudományos érdeklődés középpontjába került, többek között Noam Chomsky tézise miatt, miszerint a beszéd olyan veleszületett képességünk, mint a két lábon való járás. A generatív nyelvtudomány szerint a fenti tézisnek agyi idegpályák képezik az alapját, amelyek humán neoformációk, azaz csak az embernél előforduló agyi képletek. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a börtönben számos esetben lehet látni, hogy egyes fogvatartottak nem képesek az írásbeli kommunikációra abban az értelemben, ahogy a többségi társadalom tagjai. Az íráskészségben való elmaradottság nagyon gyakran tetten érhető a börtönben, és ugyanígy beszédkészségbeli korlátozottságot is lehet tapasztalni egyes fogvatartottaknál. Nem lehet tudni azonban, hogy ez a szeparáció vagy az értelmi fogyatékosság eredménye, ahogy ezt Genie esetében sem tudták eldönteni.
Amikor nevelőként dolgoztam egy magyar börtönben, felbukkant a körleten egy olyan fogvatartott, aki rendszeresen falcolt a hasán. Az orvosok elmondták neki, hogy amennyiben még egy esetben felvágja a hasát, nem tudják összevarrni, mert annyira meggyengült a hasfalán a kötőszövet. Szepszist fog kapni, amibe később belehal. Már pszichológus voltam, amikor a fogvatartottal komolyabb gond adódott, ugyanis egy úgynevezett kannibál-zárkába került, ahol nem érezte magát biztonságban. Megállt a zárka közepén, harapdálta az ökleit, és bömbölni kezdett. Amikor bementem a zárkába, a többi fogvatartott azt mondta, hogy ők nem akarnak együtt lenni vele, mert félnek, hogy ott hal meg. Meg kell jegyeznem, hogy mind a kannibál fogvatartottak, mind pedig a bömbölő rab romák voltak. A fogvatartottat az irodámba hívtam, ahol kiderült róla, hogy állami intézetben nevelkedett testvérével együtt. Megkérdeztem, hogy miért került börtönbe, és egy olyan történetet adott elő, ami az édesanyja rossz átokszórásával kezdődött, rendőrségi kergetőzéssel folytatódott, és a fogvatartott számára teljesen érthetetlen bírósági tárgyalással végződött. Az esetet részletesen leírtam a Fogvatartott gondolatok című könyvben. A történet tanulsága az, hogy a rab tudatában teljesen eltérő narratívum volt a bűncselekményéről, mint a vele találkozó igazságszolgáltatási szervek összes képviselőjének fejében. Két különálló bolygó találkozása volt az eset. A fogvatartott a találkozásunk után pár hónappal ismét befalcolt, és az életét immár nem tudták megmenteni.
Chomsky tézisének értelmében a kommunikációkészség egy egységes tudáshalmaz az ember fejében, amelynek csak egy része a vokális - azaz hangokból álló - vagy a verbális - azaz beszédre alapozó - nyelv. Minden egyéb más kommunikáció (pl. falfirka, rajz, falcolás, bömbölés stb.) ennek a rendszernek a része. A nyelvnek egyfajta szociális környezete is van, ami ennek a rendszernek az aurája is, azaz a két dolog kölcsönös kapcsolatban áll egymással. A szociális környezet hatására fejlődik ki a beszédkészség, ahogy azt Eric Lenneberg állítja. Ezeket a tézisket próbálták Genie-n vizsgálni, azonban nem kaptak megbízható és meggyőző eredményt. A beszédkészség bizonyos fokán való megrekedtséget tapasztalhatunk a börtönlakók egyes kategóriáinál, amelyek a tapasztalatom szerint mindig egybeesnek a szubkultúrák képviselőivel vagy a kisebbségben lévő népcsoportokkal, mint hazánkban a romák, vagy egyes nyugat-európai börtönökben a bevándorlók gyermekei és unokái. Különös jelenséggel állunk szemben: a börtönben tucatszám bukkannak fel az olyan gyerekek vagy felnőttek, akiknek majdnem olyan sanyarú sorsuk volt a börtön előtt, mint Genie-nek, azonban a börtönben a tüneteik súlyosbodnak, és még nagyobb mértékben kezdenek hasonlítani a szabadságától megfosztott lányra.
Jay Shurley, a Oklahomai Egyetem Pszichiátriai és Viselkedéstudományi Tanszékének munkatársa is vizsgálta Genie-t. Shurley a vizsgálat előtt az elkülönítésben (solitary confinement) lévő fogvatartottak magatartási mintázatait térképezte fel, és feltűnő hasonlóságot talált Genie-vel. Nem vont le következtetést a börtönnel kapcsolatban, azonban vizsgálta Genie agyhullámait alvás közben, és zavarokat talált az EEG hullámokban. Fordítva is feltehető a kérdés: lehetséges, hogy a fogvatartottaknál tapasztalható oly gyakori alváshiány, az altatókkal való visszaélés, és a ritkábban, de előforduló alvásmegvonással való kínzás hasonló következményekkel járhat a rabok agyában? Minden bizonnyal. Genie története felborzolta a közvéleményt, később még azok ellen a tudósok ellen is eljárás indult, akik a lányt a tudomány oltárán akarták feláldozni; és jelenleg egy eldugott helyen él Dél-Kaliforniában. A fogvatartottak azonban nem érdeklik ennyire a társadalmat, mert csak szubingerek az érzékeny állampolgárok igazságérzete számára, továbbá nagyon hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy ők megérdemelték a sorsukat, míg Fritzl áldozatai és Genie nem. Felvetődhet azonban a kérdés, hogy akik ilyen könnyen tudnak a rabok felett ítéletet mondani, vajon igazán megértették-e Genie történetét?

1 megjegyzés:

Jómunkásember írta...

Döbbenetesen érdekes ez a blog. Visszamenőleg is olvasni fogom....