Jeremy Bentham (1748-1832)
Bentham levelezése a panopticon projekttel kapcsolatban több száz oldalra rúg, és szinte biztos, hogy az élete egyik fő eseménye a brit kormányzattal folytatott levelezés volt ebben a tárgyban 1790-től egészen 1813-ig, amikor a brit kormány végül kompenzálta a fáradozásait, de a börtönt magát nem építette fel. Az építkezés kivitelezési terve egésze 1820-ig nyitva maradt. Ha a börtön felépül, ez lett volna a világ első szerződés alapján létrejött és üzemeltetett börtöne, de egyben a világ első kidolgozott – szociális kontrollon alapuló – terv alapján működő börtöne is. Olyan tervről volt tehát szó, amely a börtönt magánkézben tartotta volna, ugyanakkor a mai börtönfunkcióknak is tervszerűen eleget tett volna: elkülönítette volna a fogvatartottakat a külvilágtól, és a személyiségüket a munkájuk által megreformálta volna, ahogy az egybecseng a bentemita racionális büntetéstannal. Itt kell megjegyeznem, hogy a büntetés-végrehajtás két mai funkciója, az izoláció és a reintegráció, egységében és együttesen az utilitáriánus elvek folyománya.
Abban az időben az angliai foglyok elhelyezésére két megoldás körvonalazódott az ifjabbik William Pitt kormányzata előtt:
1. A fogvatartottak büntető kolóniákon való elhelyezése az ausztráliai Botany Bay-en.
2. Új típusú börtön építése, ahol a fogvatartottak felügyelete és munkáltatása által az állam akár profithoz is juthat a büntetés-végrehajtásból eredően.
L. J. Hume[1] elemezte Bentham levelezéseit és az ötlet megszületését ez ügyben. Bentham fivérével, a nála nyolc évvel fiatalabb Samuellel, 1786 és 87 között Fehéroroszországban tartózkodott, ahol a munkásságukat Nagy Katalin cárnő patronálta. Samuel bemutatta a bátyjának, hogy az építészet segítségével hogyan lehet sok ember mozgását kontrollálni, hogy milyen minimális szabályok szükségesek az ilyen projektek hatékony működéséhez a folyamatos megfigyelés elv alapján. Nagy Katalin Benthamet azzal kecsegtette, hogy létrehozhatott volna egy komplex rendszer alapuló generális jogrendszert, de ez a munka sem valósult meg.
A panopticon elv részei a következők: egyedi kialakítás és épületterv, felülvizsgálati bizottság, vezetőség, fegyelem és profit. Ezen elvek között a profit az, ami okot adhatott arra, hogy Marx olyan élesen határolja el magát Benthamtől, míg a fegyelem (discipline) az, ami Foucault-ot sarkallta hasonló kinyilatkoztatásra. L. J. Hume szerint is anakronisztikus a panopticon elv Bentham többi munkájához képest. A terv születése után húsz évvel magát a tervet végleg elutasították, de ebben a műben kristályosodik ki először, hogy a bürokrácia által lehet az embereket visszatartani attól, hogy érvényesítsék a jogaikat. A sors érdekes fintora, hogy Bentham is 19 évig lobbyzott a panopticon tervért, és aztán adminisztrációs okok miatt nem járhatott sikerrel.
Az ausztráliai telepek létrehozásával szemben az elzárás (confinement) végrehajtásának céljára épülő házak jelentettek szakmapolitikai alternatívát. Bentham börtönében a fogvatartottak ugyanakkor szerződéses jogviszonyban álltak volna az intézménnyel. A bűncselekmények meghatározása önmagában nem vezet eredményre, és a gaztettek elkövetőit meg kell reformálni, és a munkáért adott jutalom[2], és a nem közvetett szabályozás ugyanolyan hatékony, mint a totális[3] fegyelem. Bentham az előző társadalmi utilitások mellett saját, konkrét anyagi hasznot is várt a terv létrejöttétől.
1791-ben jelentette meg a Panopticon or the Inspection-House és a Panopticon Post-script című tanulmányait, a háború idején ismételten helyet kért a kormánytól a terve kivitelezésére, de nem az nem teljesült.
Bentham érdekes kettősséget[4] fedezett fel a társadalmi vélekedések körében a fogvatartottakat illetően. „Néhanyan elfelejtik, hogy a fogvatartott a börtönben emberi lény, mások pedig azt, hogy megbüntetni rakták őt oda.”[5] A panopticon szó azt jelenti, hogy „minden látható”, azaz a fogvatartottak a zárkáikban, az emeletes, tartályszerű (zárkagaléria) épületben, a középen húzódó őrtoronyból figyelemmel kísérhetők. A tartály belső részét a zárkák ablakain beáramló fény világítja, vagy a tetőt kell üvegház-szerűen megépíteni. A nap nem egyenletes járása miatt a kör alakú épület egyik részén mindig kevesebb fény lesz, minél jobban északra helyezkedik el az épület, továbbá egyértelmű, hogy a fogvatartottak a rácsokon keresztül – a zárkák az eredeti tervben nem zárt ajtókkal nyíltak volna a kör alakú folyosókra, hanem csak ráccsal – akár kézjelekkel is kommunikálhatnak egymással. Ez a nem megengedett interakció napjaink börtönügyének egyik legégetőbb gyakorlati problémája, sehol a világon nem tudták megoldani. A kör alakú folyosók pedig veszélyesek az öngyilkosságok szempontjából is, hiszen le lehet ugrani a tartály udvarára. A börtönépítészeti jellegzetességeken túl Bentham a hasznosság szempontjából az alábbi három elvet rögzítette:
1. A rend elve. A megfelelő materiális feltételek által meg lehet előzni, hogy a fogvatartottak a börtönben szenvedjenek, illetve leromoljon az egészségük.
2. A szigor elve. A fentebb leírt körülmények ne lehetnek jobbak, mint a kinti társadalomban tapasztalható általános életkörülmények.
3. A gazdaságosság elve. A fenti két pont alapvető a tervezés és a kialakítás szempontjából, és minden hatékony börtönvezetési stratégiában tükröződik.
Bentham szerint a panopticonban a rabok láthatóak, míg az őrök nem, és az általános és folyamatos megfigyelés miatt a fogvatartottak fegyelmezetten fognak viselkedni. Ezt a helyzetet napjainkban a zártláncú televíziós rendszerek (CCTV) helyettesítik a börtönökben, és számos kritika érheti a folyamatos megfigyelés elvét. Ilyen szempontból a legfontosabb a magánélet hiánya, a totális kontroll kivitelezhetetlensége, az emberi interakció hiánya és a kamerák felvételeivel kapcsolatos bármilyen visszaélés.
Nagyon fontos, hogy Bentham elképzelése szerint a panopticon rendszere a gazdaságosságon és a folyamatos, „kemény” fogvatartotti és őri munkán alapszik. A keménységet úgy kell érteni, hogy a munka produktív és nem sanyargató jellegű.
Bentham a fogvatartottak kínzásának megelőzése érdekében a személyzet körében jelentési és véleményezési rendszert képzelt el. Továbbá fontosnak tartotta a társadalmi ellenőrzést. Ezeket az elveket napjainkban is több-kevesebb hatékonysággal alkalmazzák a büntetés-végrehajtási intézetekben, azonban még korántsem vitték tökélyre sehol.
A fegyintézet hatékonyságát a profitban kell mérni, és ezért a vezetésnek úgy kell működni, mint egy kereskedelemmel foglalkozó, proférdekelt cégnek.
Bentham a Panopticon Post-script-ben leírja, hogy a modern börtön céljai hogyan érvényesítik a társadalmi jólétet és az egyetemes fejlődést. Ezek a következők: a börtönbüntetés példát mutat a társadalom számára, hogy milyen tevékenységet lehet és kell a gaztett helyett, illetve a következményében végezni. Ez a tevékenység a szakszerű munkavégzés. A börtönben meg kell akadályozni a további bűnözést annak érdekében, hogy a fogvatartott jobb állapotban kerüljön szabadlábra, mint ahogyan beérkezett. A büntetése közben fegyelemre kell nevelni, ami az alapvető társadalmi normák elsajátítását jelenti. Meg kell szüntetni, és fel kell számolni a börtönben és a börtön segítségével a nyomort és a nélkülözést. A tisztaság útján kell elérni az egészség fenntartását. A börtönt biztosítani kell a tűzvészekkel szemben. A börtönt úgy kell működtetni (és természetesen kialakítani), hogy a fogvatartottak ne tudjanak megszökni. Úgy kell a börtön üzemeltetni, hogy a fogvatartottak a szabadulásuk után is találjanak munkát, és ezzel növelni lehet az általános társadalmi biztonságot. Ugyanilyen megerősítő hatása van a börtönbeli jó magaviseletnek is. A vallásos tevékenységeknek az egyetemes jót kell szolgálniuk a börtönökben, azaz személyiségváltozást kell elérniük a fogvatartottaknál. Ügyelni kell a fogvatartottak intellektuális fejlődésére, és lehetőleg növelni kell a komfortérzetüket. Mindezeket gazdaságosan kell megoldani, alá-fölé rendeltségi viszonyok lértehozása általa, de a hierarchiához hasonló fegyelemmel és figyelemmel kell kezelni a hatékonyságot, és havonta szigorú mérleget kell vonni. Láthatjuk, Bentham nézetei rendkívül haladóak, és a jelen börtönügynek is kihívást jelentenek, azonban látjuk azt is, hogy a nézeteit éppen azok a kritikák érhetik, amelyeket ő a forradalmi nézettekkel kapcsolatban fogalmazott meg: nehezen teljesíthetők. Bentham azonban valóban a sas szemével látta, hogy a börtön a társadalmi valóság magva, és valóban a légy szemének részletekbe menő analízisével vizsgálta az ideális börtönt.
Kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a börtön vezetése nem eskü vagy a rendezett megélhetés érdekében kerüljön a pozíciójába, hanem a profitot szem előtt tartó szerződés útján. Bentham elvei a versenyképes gazdasági társaság működéséről és szervezeti kultúrájáról a mai napig figyelemreméltók, bizonyára érdekesek lehetnek a közgazdászok számára is.
A gazdaságossági kérdésekkel egyforma súlyban kezelte a nemek elkülönítését a börtönökben. Ezt a manapság teljesen magától értetődő elvet akkoriban külön ki kellett fejteni. Itt ki kell emelni, hogy eredeti tanulmányának alcímében nem csak a börtön szerepel, hanem a szegényházak és a kórházak is.
Bentham részletesen elemzi a művében, hogy a fogvatartotti munka mennyisége, a munkával töltött idő, a szezonális tevékenységek és az állásidők hogyan kezelhetők a leghatékonyabban a börtönben.
A fentiekhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok el legyenek egymástól különítve a börtönökben. A kisebb csoportok tevékenységi eszméje nem emelkedhet az egyetemes haszon és hatékonyság fölé, mert ha ez bekövetkezik, a panoptikon működésképtelenné válik, mert kiéleződnek a csoportok közötti konfliktusok. Ebben a pontban Bentham szintén egy fontos börtönügyi szakmapolitikai kérdésre világít rá, a korát jelentősen megelőzve: a gengesedésre.
A fogvatartottak étkeztetésére is kiterjed a figyelme. A Diéta[6] c. fejezetben részletesen elemzi az étel mennyiségének fontosságát, a gazdaságosságot, a tápértéket, a változatosságot, és érdekes módon engedélyezni valónak tartja a szeszes italok (pl. egy pohár sör) fogyasztását. Ez utóbbi nézet szintén nagyon haladó nézetrendszerre vall, Bentham ugyanis belátta, hogy a szeszes italokat nem ésszerű kitiltani a fegyintézetekből, mert a fogvatartottakban egészséges szükséglet jelentkezik a fogyasztásukra. Azaz a hangulatot befolyásoló szerekkel való visszaélést a börtönben nem lehet megoldani kizárólagos kínálatcsökkentéssel, hanem ellenőrzött porciókkal szubsztitúciót is lehet alkalmazni. Ez az érvelés egyezik a börtönbeli alapvető kábítószerügyi stratégiák összehangolásának mai elvével.
A ruházattal kapcsolatban Bentham figyelemreméltó megállapítást tesz: a férfi fogvatartottak jobb ingujja legyen rövid[7], míg a bal ujja hosszú. Ezzel el lehet érni, hogy a két kar bőrének a színe elüssön egymástól, és a szökéseknek ilyen módon már indíttatási gátat lehet vetni. Ez az eljárás napjainkban megengedhetetlen, hiszen jelentősen stigmatizálja a fogvatartottat. Bentham azonban azt állítja, hogy meg lehet előzni a sokkal komolyabb börtönviseltség bélyegeket. Nem részletezi, hogy melyeket, de talán itt gondolhatunk a tetoválásokra, vagy akár az önkárosítás és az interprizoner erőszak testi jeleire is. Véleményem szerint ezen a helyen Bentham valóban inkább a gyakorlati gondolkodásban szenved hiányt. A fogvatartottak hordjanak fából készült cipőt, ugyanis az jóval olcsóbb, mint a bőr, és azt az egyedi zajt, amit a klumpákban való gyaloglás okoz, nem lehet semmivel sem összetéveszteni. A facipő akkoriban a szolgaság jele volt Angliában. Ezek a nézetek nagyon hasonlóak a későbbi formaruha (csíkos rabruha, rikító színű rabruha), illetve a jelenlegi direkt bő szabású, overall jellegű ruhák börtönbeli alkalmazásának elvéhez, amelyet természetesen lehet kritikával illetni, de azt sem lehet tagadni, hogy a társadalom egyes rétegeinek elvárásaival egybecsengő érvrendszerről beszélünk.
Bentham szerint az ágyaknak is fából kell lenniük, mert az jóval olcsóbb, mint az acél. Láthatjuk, hogy a nézetei itt is konzisztensek a gazdasági megfontolásokkal. Elfeledkezik viszont arról, hogy a fából készült bútorok tűzveszélyesek.Bentham börtönmodelljének a mai napig nem tűnt el az aktualitása: az Egyesült Államokban jelenleg három fajta börtön létezik: a szövetségi, az állami és a magánbörtön. Enoch Wines[8] 1862-ben, Bentham halála után 30 évvel lett a New York-i amerikai Börtönügyi Szövetség elnöke, később a börtönreform jeles személyiségévé vált, az 1860-as évek közepén Theodore Dwight[9]-tal körbeutazta az államokat, és számos bv. intézetet tekintettek meg. Talán ezek a megfigyelések tekinthetők John Horward[10] 1770-es évekbeli európai börtönügyi írásainak amerikai másainak. Elmondható, hogy Howard, Bentham és Wines volt az a három neves személyiség, akik a modern börtönök elméleti és gyakorlati kialakításáért a legtöbbet tettek, és a mai börtönök működése az ő munkásságukon alapszik. Ebben a tevékenységben jelentős és úttörő szerepet vállalt Bentham. A börtön jogi, jogalkotási és morálfilozófiai kereteit ő dolgozta ki, és mind a mai napig Portugáliában egy, Hollandiában három majdnem panopticon rendszerű börtön működik.
Abban az időben az angliai foglyok elhelyezésére két megoldás körvonalazódott az ifjabbik William Pitt kormányzata előtt:
1. A fogvatartottak büntető kolóniákon való elhelyezése az ausztráliai Botany Bay-en.
2. Új típusú börtön építése, ahol a fogvatartottak felügyelete és munkáltatása által az állam akár profithoz is juthat a büntetés-végrehajtásból eredően.
L. J. Hume[1] elemezte Bentham levelezéseit és az ötlet megszületését ez ügyben. Bentham fivérével, a nála nyolc évvel fiatalabb Samuellel, 1786 és 87 között Fehéroroszországban tartózkodott, ahol a munkásságukat Nagy Katalin cárnő patronálta. Samuel bemutatta a bátyjának, hogy az építészet segítségével hogyan lehet sok ember mozgását kontrollálni, hogy milyen minimális szabályok szükségesek az ilyen projektek hatékony működéséhez a folyamatos megfigyelés elv alapján. Nagy Katalin Benthamet azzal kecsegtette, hogy létrehozhatott volna egy komplex rendszer alapuló generális jogrendszert, de ez a munka sem valósult meg.
A panopticon elv részei a következők: egyedi kialakítás és épületterv, felülvizsgálati bizottság, vezetőség, fegyelem és profit. Ezen elvek között a profit az, ami okot adhatott arra, hogy Marx olyan élesen határolja el magát Benthamtől, míg a fegyelem (discipline) az, ami Foucault-ot sarkallta hasonló kinyilatkoztatásra. L. J. Hume szerint is anakronisztikus a panopticon elv Bentham többi munkájához képest. A terv születése után húsz évvel magát a tervet végleg elutasították, de ebben a műben kristályosodik ki először, hogy a bürokrácia által lehet az embereket visszatartani attól, hogy érvényesítsék a jogaikat. A sors érdekes fintora, hogy Bentham is 19 évig lobbyzott a panopticon tervért, és aztán adminisztrációs okok miatt nem járhatott sikerrel.
Az ausztráliai telepek létrehozásával szemben az elzárás (confinement) végrehajtásának céljára épülő házak jelentettek szakmapolitikai alternatívát. Bentham börtönében a fogvatartottak ugyanakkor szerződéses jogviszonyban álltak volna az intézménnyel. A bűncselekmények meghatározása önmagában nem vezet eredményre, és a gaztettek elkövetőit meg kell reformálni, és a munkáért adott jutalom[2], és a nem közvetett szabályozás ugyanolyan hatékony, mint a totális[3] fegyelem. Bentham az előző társadalmi utilitások mellett saját, konkrét anyagi hasznot is várt a terv létrejöttétől.
1791-ben jelentette meg a Panopticon or the Inspection-House és a Panopticon Post-script című tanulmányait, a háború idején ismételten helyet kért a kormánytól a terve kivitelezésére, de nem az nem teljesült.
Bentham érdekes kettősséget[4] fedezett fel a társadalmi vélekedések körében a fogvatartottakat illetően. „Néhanyan elfelejtik, hogy a fogvatartott a börtönben emberi lény, mások pedig azt, hogy megbüntetni rakták őt oda.”[5] A panopticon szó azt jelenti, hogy „minden látható”, azaz a fogvatartottak a zárkáikban, az emeletes, tartályszerű (zárkagaléria) épületben, a középen húzódó őrtoronyból figyelemmel kísérhetők. A tartály belső részét a zárkák ablakain beáramló fény világítja, vagy a tetőt kell üvegház-szerűen megépíteni. A nap nem egyenletes járása miatt a kör alakú épület egyik részén mindig kevesebb fény lesz, minél jobban északra helyezkedik el az épület, továbbá egyértelmű, hogy a fogvatartottak a rácsokon keresztül – a zárkák az eredeti tervben nem zárt ajtókkal nyíltak volna a kör alakú folyosókra, hanem csak ráccsal – akár kézjelekkel is kommunikálhatnak egymással. Ez a nem megengedett interakció napjaink börtönügyének egyik legégetőbb gyakorlati problémája, sehol a világon nem tudták megoldani. A kör alakú folyosók pedig veszélyesek az öngyilkosságok szempontjából is, hiszen le lehet ugrani a tartály udvarára. A börtönépítészeti jellegzetességeken túl Bentham a hasznosság szempontjából az alábbi három elvet rögzítette:
1. A rend elve. A megfelelő materiális feltételek által meg lehet előzni, hogy a fogvatartottak a börtönben szenvedjenek, illetve leromoljon az egészségük.
2. A szigor elve. A fentebb leírt körülmények ne lehetnek jobbak, mint a kinti társadalomban tapasztalható általános életkörülmények.
3. A gazdaságosság elve. A fenti két pont alapvető a tervezés és a kialakítás szempontjából, és minden hatékony börtönvezetési stratégiában tükröződik.
Bentham szerint a panopticonban a rabok láthatóak, míg az őrök nem, és az általános és folyamatos megfigyelés miatt a fogvatartottak fegyelmezetten fognak viselkedni. Ezt a helyzetet napjainkban a zártláncú televíziós rendszerek (CCTV) helyettesítik a börtönökben, és számos kritika érheti a folyamatos megfigyelés elvét. Ilyen szempontból a legfontosabb a magánélet hiánya, a totális kontroll kivitelezhetetlensége, az emberi interakció hiánya és a kamerák felvételeivel kapcsolatos bármilyen visszaélés.
Nagyon fontos, hogy Bentham elképzelése szerint a panopticon rendszere a gazdaságosságon és a folyamatos, „kemény” fogvatartotti és őri munkán alapszik. A keménységet úgy kell érteni, hogy a munka produktív és nem sanyargató jellegű.
Bentham a fogvatartottak kínzásának megelőzése érdekében a személyzet körében jelentési és véleményezési rendszert képzelt el. Továbbá fontosnak tartotta a társadalmi ellenőrzést. Ezeket az elveket napjainkban is több-kevesebb hatékonysággal alkalmazzák a büntetés-végrehajtási intézetekben, azonban még korántsem vitték tökélyre sehol.
A fegyintézet hatékonyságát a profitban kell mérni, és ezért a vezetésnek úgy kell működni, mint egy kereskedelemmel foglalkozó, proférdekelt cégnek.
Bentham a Panopticon Post-script-ben leírja, hogy a modern börtön céljai hogyan érvényesítik a társadalmi jólétet és az egyetemes fejlődést. Ezek a következők: a börtönbüntetés példát mutat a társadalom számára, hogy milyen tevékenységet lehet és kell a gaztett helyett, illetve a következményében végezni. Ez a tevékenység a szakszerű munkavégzés. A börtönben meg kell akadályozni a további bűnözést annak érdekében, hogy a fogvatartott jobb állapotban kerüljön szabadlábra, mint ahogyan beérkezett. A büntetése közben fegyelemre kell nevelni, ami az alapvető társadalmi normák elsajátítását jelenti. Meg kell szüntetni, és fel kell számolni a börtönben és a börtön segítségével a nyomort és a nélkülözést. A tisztaság útján kell elérni az egészség fenntartását. A börtönt biztosítani kell a tűzvészekkel szemben. A börtönt úgy kell működtetni (és természetesen kialakítani), hogy a fogvatartottak ne tudjanak megszökni. Úgy kell a börtön üzemeltetni, hogy a fogvatartottak a szabadulásuk után is találjanak munkát, és ezzel növelni lehet az általános társadalmi biztonságot. Ugyanilyen megerősítő hatása van a börtönbeli jó magaviseletnek is. A vallásos tevékenységeknek az egyetemes jót kell szolgálniuk a börtönökben, azaz személyiségváltozást kell elérniük a fogvatartottaknál. Ügyelni kell a fogvatartottak intellektuális fejlődésére, és lehetőleg növelni kell a komfortérzetüket. Mindezeket gazdaságosan kell megoldani, alá-fölé rendeltségi viszonyok lértehozása általa, de a hierarchiához hasonló fegyelemmel és figyelemmel kell kezelni a hatékonyságot, és havonta szigorú mérleget kell vonni. Láthatjuk, Bentham nézetei rendkívül haladóak, és a jelen börtönügynek is kihívást jelentenek, azonban látjuk azt is, hogy a nézeteit éppen azok a kritikák érhetik, amelyeket ő a forradalmi nézettekkel kapcsolatban fogalmazott meg: nehezen teljesíthetők. Bentham azonban valóban a sas szemével látta, hogy a börtön a társadalmi valóság magva, és valóban a légy szemének részletekbe menő analízisével vizsgálta az ideális börtönt.
Kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a börtön vezetése nem eskü vagy a rendezett megélhetés érdekében kerüljön a pozíciójába, hanem a profitot szem előtt tartó szerződés útján. Bentham elvei a versenyképes gazdasági társaság működéséről és szervezeti kultúrájáról a mai napig figyelemreméltók, bizonyára érdekesek lehetnek a közgazdászok számára is.
A gazdaságossági kérdésekkel egyforma súlyban kezelte a nemek elkülönítését a börtönökben. Ezt a manapság teljesen magától értetődő elvet akkoriban külön ki kellett fejteni. Itt ki kell emelni, hogy eredeti tanulmányának alcímében nem csak a börtön szerepel, hanem a szegényházak és a kórházak is.
Bentham részletesen elemzi a művében, hogy a fogvatartotti munka mennyisége, a munkával töltött idő, a szezonális tevékenységek és az állásidők hogyan kezelhetők a leghatékonyabban a börtönben.
A fentiekhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok el legyenek egymástól különítve a börtönökben. A kisebb csoportok tevékenységi eszméje nem emelkedhet az egyetemes haszon és hatékonyság fölé, mert ha ez bekövetkezik, a panoptikon működésképtelenné válik, mert kiéleződnek a csoportok közötti konfliktusok. Ebben a pontban Bentham szintén egy fontos börtönügyi szakmapolitikai kérdésre világít rá, a korát jelentősen megelőzve: a gengesedésre.
A fogvatartottak étkeztetésére is kiterjed a figyelme. A Diéta[6] c. fejezetben részletesen elemzi az étel mennyiségének fontosságát, a gazdaságosságot, a tápértéket, a változatosságot, és érdekes módon engedélyezni valónak tartja a szeszes italok (pl. egy pohár sör) fogyasztását. Ez utóbbi nézet szintén nagyon haladó nézetrendszerre vall, Bentham ugyanis belátta, hogy a szeszes italokat nem ésszerű kitiltani a fegyintézetekből, mert a fogvatartottakban egészséges szükséglet jelentkezik a fogyasztásukra. Azaz a hangulatot befolyásoló szerekkel való visszaélést a börtönben nem lehet megoldani kizárólagos kínálatcsökkentéssel, hanem ellenőrzött porciókkal szubsztitúciót is lehet alkalmazni. Ez az érvelés egyezik a börtönbeli alapvető kábítószerügyi stratégiák összehangolásának mai elvével.
A ruházattal kapcsolatban Bentham figyelemreméltó megállapítást tesz: a férfi fogvatartottak jobb ingujja legyen rövid[7], míg a bal ujja hosszú. Ezzel el lehet érni, hogy a két kar bőrének a színe elüssön egymástól, és a szökéseknek ilyen módon már indíttatási gátat lehet vetni. Ez az eljárás napjainkban megengedhetetlen, hiszen jelentősen stigmatizálja a fogvatartottat. Bentham azonban azt állítja, hogy meg lehet előzni a sokkal komolyabb börtönviseltség bélyegeket. Nem részletezi, hogy melyeket, de talán itt gondolhatunk a tetoválásokra, vagy akár az önkárosítás és az interprizoner erőszak testi jeleire is. Véleményem szerint ezen a helyen Bentham valóban inkább a gyakorlati gondolkodásban szenved hiányt. A fogvatartottak hordjanak fából készült cipőt, ugyanis az jóval olcsóbb, mint a bőr, és azt az egyedi zajt, amit a klumpákban való gyaloglás okoz, nem lehet semmivel sem összetéveszteni. A facipő akkoriban a szolgaság jele volt Angliában. Ezek a nézetek nagyon hasonlóak a későbbi formaruha (csíkos rabruha, rikító színű rabruha), illetve a jelenlegi direkt bő szabású, overall jellegű ruhák börtönbeli alkalmazásának elvéhez, amelyet természetesen lehet kritikával illetni, de azt sem lehet tagadni, hogy a társadalom egyes rétegeinek elvárásaival egybecsengő érvrendszerről beszélünk.
Bentham szerint az ágyaknak is fából kell lenniük, mert az jóval olcsóbb, mint az acél. Láthatjuk, hogy a nézetei itt is konzisztensek a gazdasági megfontolásokkal. Elfeledkezik viszont arról, hogy a fából készült bútorok tűzveszélyesek.Bentham börtönmodelljének a mai napig nem tűnt el az aktualitása: az Egyesült Államokban jelenleg három fajta börtön létezik: a szövetségi, az állami és a magánbörtön. Enoch Wines[8] 1862-ben, Bentham halála után 30 évvel lett a New York-i amerikai Börtönügyi Szövetség elnöke, később a börtönreform jeles személyiségévé vált, az 1860-as évek közepén Theodore Dwight[9]-tal körbeutazta az államokat, és számos bv. intézetet tekintettek meg. Talán ezek a megfigyelések tekinthetők John Horward[10] 1770-es évekbeli európai börtönügyi írásainak amerikai másainak. Elmondható, hogy Howard, Bentham és Wines volt az a három neves személyiség, akik a modern börtönök elméleti és gyakorlati kialakításáért a legtöbbet tettek, és a mai börtönök működése az ő munkásságukon alapszik. Ebben a tevékenységben jelentős és úttörő szerepet vállalt Bentham. A börtön jogi, jogalkotási és morálfilozófiai kereteit ő dolgozta ki, és mind a mai napig Portugáliában egy, Hollandiában három majdnem panopticon rendszerű börtön működik.
[1] Hume, L. J. (1972), Bentham’s Panopticon: An Administrative History in: Parekh, B. (ed.) (1993) Jeremy Bentham: Critical Assessments, Taylor & Francis, 191-224 oldal // másik forrás: Hume, L. J. (1972b) A Bentham’s Panopticon: An Administrative History I. Australian Historical Studies, 15, 61, 703 – 721. oldal – Parekh a tanulmány hosszabb változatát adta ki.
[2] A jutalom-büntetés elméleten alapulú magatartás-formálás a kognitív-bahavior terápia a pszichoanalíssel szemben arra az alapelvere épít, hogy a mentális változás nem állhat be, ha a kliens fizikai értelemben passzív.
[3] Goffman elmélete a totális intézményekről. Részletesen: Fliegauf, G (2008) Mennyiben változott a börtön társadalmi funkciója az elmúlt ötven év során? – A totális intézmények elméletének kritikája (1. rész), Börtönügyi Szemle, 2008, 1.
[4] Dinwiddy, J. R., Twining W. L. (2004 ), Bentham – selected writings of John Dinwiddy, Stanford University Press, 81-85. oldal
[5] idézi Dinwiddy-Twining 81. oldal
[6] Panopticon Post Script Part II, 147-150 oldal.
[7] Uo. 161. oldal
[8] Jeremy Bentham and Enoch Wines Discuss the Privatization of Corrections (1991), Journal of Contemporary Criminal Justice, 7, 60-73 oldal – a cikket vitaszerűen állították össze Betham és Wines levelezéséből.
[9] Theodore William Dwight (1822-1892), amerikai jogász és nevelő, börtönferomer. Szintén a Börtönügyi Szövetség elnöke volt.
[10] John Howard (1726 - 1790) az első angol börtönügyi reformer, Németország, Portugáliában, Ukrajnában és a Krímen tevékenykedett, Bentham is többször hivatkozik rá a munkáiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése