Minden szempontból szerencsétlen rab: családon belüli erőszak, bullying, gengesedés, falcolás, nyelés - Adamcsik László esettanulmánya komment nélkül

Szimulált börtönbeli verekedés - feltehetően a hatvanas évekből. Az RTF Bv. Tanszék archívumából

Előttem állt egy 23 éves , átlagos testalkatú kb. 170 cm. magas férfi a börtönhierarchia aljáról, aki a valós életkoránál jóval idősebbnek látszott, mindkét alkarján számtalan falc nyoma. Jelenleg rablásért tölti hatéves fegyházbüntetését. Hellyel kínáltam és elmondtam neki, hogy ki vagyok és miért szeretnék vele beszélni. Először nem akarta alávetni magát a beszélgetésnek, de közöltem vele, hogy adatai bizalmasan lesznek kezelve, és ha nem szeretne a rendelkezésemre állni, azt természetesen megértem, abból semmiféle hátránya nem fog származni. A fogvatartott rövid gondolkodás után mégiscsak ráállt a dologra, de úgy érzem ebben elég jelentős szerep jutott annak a doboz cigarettának, amit a bizalom elnyerése miatt adtam neki és rögtön rá is gyújthatott belőle. Eddigi beszélgetésünk alatt nyugodtan viselkedett, de láttam rajta, hogy méreget és próbál valamiféle előnyt kiharcolni magának a beszélgetésért cserébe. Ennek már most szerettem volna elejét venni és a tudomására hoztam, hogy az a doboz cigaretta is bőven meghaladta a hatáskörömet, azt csak jó szándékom jeléül kapta, de ha vissza akar élni ezzel máris mehet vissza a zárkába. Ha hajlandó velem beszélgetni szívesen veszem és megköszönöm, de megígértem, hogy tartom magam bizonyos szabályokhoz így elvárom tőle is a kötelező minimumot. Erre ő elnézést kért és megkérdezte, hogy miben segíthet. Kértem, hogy beszéljen magáról és arról, hogyan jutott idáig. Meg kell vallanom, hogy az ezután hallottak kissé elborzasztottak. Emberem nyugodtan kezdett az elbeszéléséhez, ugyanakkor láttam rajta egy bizonyos labilitást, amely csak fokozódott, ahogy a múlt keserű emlékeit előhívta a feledés homályából. Minél többet beszélt, annál idegesebb lett, annál inkább átélte újra a vele történteket. Elbeszélésének módja, szegényes szókincse és az egész ember megjelenése, igen alacsony iskolázottságról árulkodott, mint később kiderült a nyolc osztályt is éppen hogy befejezte. Szabolcsból származik, egy isten háta mögötti kis faluból, ahol hatan voltak testvérek, négy fiú és két lány, a fiúk közül sorrendben ő a harmadik. Szülei munkanélküliek voltak, a gyermekeket segélyekből és alkalmi munkákból próbálták eltartani. De legfőképpen ittak, mégpedig sokat. Ekkor az apa egy szadista vadállattá változott és jobb híján a családot kezdte terrorizálni, amiből nem maradhatott ki senki. A nincstelenség, a nyomor, a folyamatos szinte napirenden lévő verések rányomták bélyegüket a gyerekek fejlődő személyiségére és az otthoni „családmodell” szinte meghatározta a további életvitelüket. Menedéket csak a szomszédoktól remélhettek. És ennivalót is! De ezeket is csak ritkán, mert a szomszédok is féltek az apától. Az édesanya halála csak olaj volt a tűzre, apjuknak ezután nem volt egy józan pillanata sem és jaj volt annak aki ekkor a keze közé került. Ekkor emberünk 13 éves volt, és amikor apja egy delíriumos éjszakán kerékpárlánccal szinte félholtra verte elhatározta, hogy idősebb testvérei példáját követve elhagyja a szülői házat. Budapesten kötött ki, aluljárókban csavargott és koldulásból kisebb lopásokból tartotta el magát. A további forgatókönyv már átlagos, jöttek a haverok, a hasonszőrű fiatalabb, idősebb fiúk, akik egy százasért bárkit leütöttek, akár a nyílt utcán is. Ezek a „bajtársak” lettek immár a család, egy gyenge lábakon álló, mégis biztosnak tűnő hátteret adó farkas falka laza érdekszövetsége. Aztán jöttek a balhék, először csak egészen kicsik, aztán az egyre keményebbek, egyre brutálisabban, és gátlástalanabbul. Végül jött a szükségszerű bebukás, majd Tököl az „egyetem”.
Összegzés:
A beszélgetés végére, szinte már-már megsajnáltam beszélgető partneremet. Az ő története is olyan, mind számos fiatalon elkallódó, jobb sorsra érdemes fiatalé, akiket sajnos az utca nevelt fel. A személyiség formálásában legnagyobb szerepe a családnak, az otthonról hozott követendő mintának van. Mit várhatunk el tehát egy olyan embertől, aki egy ilyen légkörből jött, miért is lepődünk meg tulajdonképpen a viselkedésén? Hiszen ezt látta kicsi gyermek korától fogva, ez volt számára a természetes a „szerető” család követendő példája. Vissza tudjuk fordítani valaha ezt a folyamatot és tudunk e megfelelő magatartás mintát szolgáltatni egy ilyen embernek? Aligha hiszem! Legalábbis nekem ez volt az érzésem, miközben beszélgettem vele. Egy, az életből kiábrándult, megkeseredett ember képe kezdett kibontakozni előttem, akinek értékrendje meglehetősen eltér az átlagostól. Számára a szeretet a boldogság a megértés, a másik ember iránti tolerancia ismeretlen fogalmak. Soha nem kért és nem is kapott senkitől semmit, amire szüksége volt azt inkább elvette. Számára csak egy törvény létezik, az utca törvénye. Elmondása alapján ebből rengeteg konfliktusa származott a börtönévek elején, melyek sok esetben akár igen komoly verekedésben is végződhettek. Sem a rabtársak, sem a felügyelet nem méltányolták az efféle viselkedést. Kiközösítéssel sújtotta az egyik, fogdával büntette a másik. Lassacskán aztán csak megtanulta a keserű leckét, legalábbis a magántulajdonra vonatkozóan, de csakis a falak között. A keserű tapasztalatok az idő múlásával aztán egyre bezárkózottabbá tették. Az állandó öngyilkossági kísérletek, a falcolgatások, a nyeldesések egy kétségbeesett ember utolsó próbálkozásai lehetnek arra, hogy felhívja magára a figyelmet.