Pierre BourdieuBourdieu [idézi Hadas (2002)] tanítása szerint „a társadalmi szervezetekben a szimbolikus rendszereken (pl. nyelv, mítosz, törvénykezés, börtön) kívül léteznek olyan látható és egyéb úton is érzékelhető, észlelhető struktúrák, amelyek a résztvevő személyek tudatától és akaratától függetlenek, de mégis rendelkeznek egy olyan erővel, ami megszabja a résztvevők magatartását”[1]. A gondolatot lefordítva a börtön világára, azt mondhatjuk, hogy hiába alkot a társadalom a börtönnel kapcsolatos, és a börtön működését szabályzó törvényeket, magában a börtönben is olyan interakciók fognak keletkezni, amelyek erélyesebben irányítják a bent tartózkodó személyek életét. Fielding (2002) mértékadó tanulmánya szerint a rendvédelmi szervek (pl. rendőrség, közterület-felügyelet, büntetés-végrehajtás) működése nagyobb hatékonysággal képzelhető el egy olyan közegben, amely az adott szervek társadalmi struktúrájához és konstruktumához hatékonyan illeszkedik. Ennek fényében ezek a szervek nem bűnüldöző funkciót látnak el, hanem közösségi felügyeletet (community policing), ahol a jogszabályi normák kevésbé képesek érvényesülni, mert azok rendvédelmi funkciót definiálnak.
Jogszabály írja elő például, hogy a börtönben az őröknek szúrópróbaszerűen meg kell motozniuk azokat a rabokat, akik a munkából vonulnak fel a körletre, a zárkájukba. A motozás megtörténik, de a két szembenálló csoport kicsit alaposabb megfigyelése után nagyon hamar ki fog derülni, hogy (1) milyen típusú őr fog motozni (2) milyen típusú rabot. A motozás a végrehajtó számára is megalázó, hiszen hozzá kell érni a fogvatartotthoz, aki esetleg nem a legtisztább ruhában van, vagy esetleg nem a legkellemesebb szagú, ezzel a fogvatartott intim terébe kell hatolni, és közben a kollégák és a többi fogvatartott tekintetét is el kell viselni. A motozó személy kollégái pár méter távolságból figyelik (biztosítják) a tevékenységet, ezzel mintegy azt sugallják, hogy ők nem sértik meg a fogvatartott intim terét, ami amúgy is elég szűkös a börtönben. Egyértelműen magasabb szociális státuszt élvez az a személy, aki a motozást biztosítja, és így van ez a legtöbb esetben a fogvatartottaknál is: aki a motozást esetleg csak nézi, magasabb státuszú. Mivel intim térbe kell behatolni, valószínű, hogy nem legnagyobb presztízsű fogvatartottat fogja az alacsony státuszú őr megmotozni. A motozás aktusát a rabok is figyelik, még akkor is, ha esetleg nem néznek oda, és megjegyzik, hogy melyik az az őr, aki éppen motoz, és valószínű, hogy tőle nem fognak tartani. A motozás funkciója a tiltott tárgyak felkutatása lenne, de valódi társas szerepe az, hogy az aktusnak köszönhetően kifejeződjön az interakcióban részt vevő személyek szociális státusza. Ez pedig egy olyan struktúra megnyilvánulása, amit általában rabhierarchiának neveznek. Elvileg, és erre külön törvény is vonatkozik, az őrök között az azonos beosztásban lévő személyeknek ugyanazt a szociális státuszt kellene betölteniük. Két megjegyzést itt külön kell tennem:
1. Más kérdés, ha a motozás során tiltott tárgy bukkan fel, mert a tiltott tárgy hordozása mást jelent, mint a tiltott tárgy birtoklása, és nem minden esetben azonos személy a két viselkedés gyakorlója. Tiltott tárgy mondjuk a mobiltelefon, a rabok körében mindenki tudja, hogy kié a telefon, azaz, hogy ki birtokolja a tiltott tárgyat; azonban ha a személyzet megtalálja a telefont, valószínű, hogy nem a birtokosánál, hanem csupán az alacsonyabb státuszt betöltő hordozójánál fogja megtalálni. Egyébként a legtöbb esetben ezek a tárgyak a felfedezés (speciális szó rá a börtönben: előtalálás) pillanatában teljes mértékben megszűnnek a rabtársadalom konstruktumának elemei lenni, hiszen a birtoklást senki nem fogja elvállalni a várható szankció miatt. Számtalanszor fordul elő, hogy az előtalált mobiltelefon a zárka közepén az asztalon van, ahová az őrök tették az előtalálás után, és megkérdezik a fogvatartottakat, hogy kié a telefon, és ők a következőket mondják: „nem tudom, nem láttam…”, „nem a miénk volt, hanem egy olyan emberé, aki a zárkából már rég elment, de nem emlékszünk, hogy hogy hívják, hogy hogy néz ki, és hogy hova ment…”, „most látom először ezt a telefont, fogalmam sincs, hogy kié lehet…” és így tovább. A tiltott tárgy az előtalálás pillanatában megszűnik létezni, de csak a rabtársadalom illegális kommunikációs konstruktuma számára.
2. A jelenség nem csak a magyar börtönökben fordul elő. Egy német börtönben tapasztaltam, hogy a tiltott tárgy ugyanilyen szerepet tölt be.
A mobiltelefon mint tiltott tárgy kettős szerepet tölt be az őrök konstruktuma felől: (1) Egyrészt az előzetes letartóztatásban lévő személy a vallomása részleteit meg tudja beszélni illetéktelen személyekkel is, és ily módon esetleg kibújhat az igazságszolgáltatás rendszeréből vagy módosíthatja az őt érő társadalmi szankciót. Ezt teszi tulajdonképpen az ügyvédi beszélők alkalmával is, de az ügyvéden keresztül folytatott kommunikáció lassabb. (2) Másrészt a már jogerős ítélettel rendelkező fogvatartottak – mint arra a 2006-ban történt dél-amerikai események is bizonyságul szolgálnak – a mobiltelefon segítségével börtönlázadást tudnak szervezni.
A börtön szervezete számára nyilvánvalóan az utóbbi, az igazságszolgáltatás rendje szempontjából pedig az első konstruktum veszélyesebb, de térjünk vissza a német példára. A többszintes börtönszárny legfelső emeletén csőtörés keletkezett, ezért az alsóbb szinteken a plafonból is folyt a víz egy hivatalos látogatásunk idején, amikor tolmácsként kísértem egy magyar csoportot. A csoportunkat a börtön egyik magas rangú vezetője kísérte. Beléptünk egy zárkába, ahol bokáig ért a víz, és a zárkában pár fogvatartott tartózkodott, és az egyik személy kezében kettő mobiltelefon volt, amelyeket, mintegy megadva magát a magasba tartott. Az egyik német kísérőnk megkérdezte, hogy kié a telefon, erre ő azt válaszolta, hogy nem tudja. Kísérőnk kérdésére, hogy akkor miért van nála, azt válaszolta, hogy ugyan nem tudja, hogy kié, de nem akarja, hogy tönkremenjen a vízben.
Drake (2006) egy Eammon Carrabine (uo.) könyv recenziójában foglalja össze a börtön szociális (társas) valóságát. A börtön két elemi összetevő alapján működik, az egyik a nézetek rendszere (pl. mi az a tiltott tárgy, amit kiemelt figyelemmel keresünk), a másik a szabályzat (pl. mik a tiltott tárgyak). Ezen összetevők függeni fognak a személyek szerepétől (pl. éppen csoportot vezet a börtönben) és pozíciójától (egyébként a börtön biztonsági vezetője), ahogy Foucault (uo.) értelmezi.
A büntetés-végrehajtás feladatai egyrészt a büntetés végére irányulnak: rehabilitáció (a telefon azért tiltott, hogy ne bújhasson ki a fogvatartott az igazságszolgáltatás következménye alól), normalizáció (a telefon azért is tiltott, mert börtönlázadást lehet szervezni a használatával) és az ellenőrzés (a megtalált telefont elveszik a fogvatartottól). Másrészt a feladatok eszközök: bürokrácia (az elvett telefonokról jegyzőkönyvet kell készíteni), professzionalizmus (a jegyzőkönyvet akár az ügyésznek, akár a monitorozó emberjogi szervezetnek be kell tudni mutatni), autoriter stílusú vezetés (az intézkedéseket végre kell hajtani, nem szabad azokban kételkedni: el kell venni a telefont).
A fenti példában a minket kísérő biztonsági vezető nem vette el a telefont a fogvatartottól, tehát nem élt egy nagyon fontos biztonsági eszközzel. Vajon miért? Drake és Carrabine (uo.) Gidden (uo.) struktúra elméletével magyarázza meg a börtönben bekövetkező rendkívüli eseményeket. E szerint az emberek értik, hogy mit tesznek (a biztonsági vezető tudta, hogy egy külföldi csoportot vezet), ezen tetteiket eltérő kontextusban is tudatosan viszik véghez (a biztonsági vezető megjegyezte, hogy hol látta a mobiltelefont), mindennapi rutin alapján (a tiltott tárgyat el szokták venni a fogvatartottól) a felettes személyek utasítására (a biztonsági vezető az elsődleges feladatának a vendégek kíséretét tartotta, mert erre kapta a legutolsó utasítást).
Bulgáriában hatalmas társadalmi botrányt váltott ki az a mobiltelefonra rögzített képsor[2], amely egy börtönben készült, orális homoszexuális aktusokat ábrázolt, valamint egy jelenetet, amiben egy szikár, kihegyezett fogú, meztelen férfit a rabtársak szíjjal vernek, és úgy bánnak vele, mint egy kutyával, és valóban: ezeket az embereket a rabtársak arra kényszerítették, hogy egymással kutyaként harcoljanak. A kinti alvilág fogadásokat köthetett a viadalok kimenetelére. A bolgár televízióban a képsorokon szereplő, egyébként a homoszexuális aktusban is részt vevő férfi többször nyilatkozott, elmondta, hogy mekkora szégyen, hogy a felvétel napvilágra került, mert így a családja is látta, hogy mire kényszerítették. A tévében a börtön igazgatója is szerepelt, aki azt mondta, hogy felszámolják az egész körletet, de arról, hogy kié volt a mobiltelefon, nem derült fény.
Jogszabály írja elő például, hogy a börtönben az őröknek szúrópróbaszerűen meg kell motozniuk azokat a rabokat, akik a munkából vonulnak fel a körletre, a zárkájukba. A motozás megtörténik, de a két szembenálló csoport kicsit alaposabb megfigyelése után nagyon hamar ki fog derülni, hogy (1) milyen típusú őr fog motozni (2) milyen típusú rabot. A motozás a végrehajtó számára is megalázó, hiszen hozzá kell érni a fogvatartotthoz, aki esetleg nem a legtisztább ruhában van, vagy esetleg nem a legkellemesebb szagú, ezzel a fogvatartott intim terébe kell hatolni, és közben a kollégák és a többi fogvatartott tekintetét is el kell viselni. A motozó személy kollégái pár méter távolságból figyelik (biztosítják) a tevékenységet, ezzel mintegy azt sugallják, hogy ők nem sértik meg a fogvatartott intim terét, ami amúgy is elég szűkös a börtönben. Egyértelműen magasabb szociális státuszt élvez az a személy, aki a motozást biztosítja, és így van ez a legtöbb esetben a fogvatartottaknál is: aki a motozást esetleg csak nézi, magasabb státuszú. Mivel intim térbe kell behatolni, valószínű, hogy nem legnagyobb presztízsű fogvatartottat fogja az alacsony státuszú őr megmotozni. A motozás aktusát a rabok is figyelik, még akkor is, ha esetleg nem néznek oda, és megjegyzik, hogy melyik az az őr, aki éppen motoz, és valószínű, hogy tőle nem fognak tartani. A motozás funkciója a tiltott tárgyak felkutatása lenne, de valódi társas szerepe az, hogy az aktusnak köszönhetően kifejeződjön az interakcióban részt vevő személyek szociális státusza. Ez pedig egy olyan struktúra megnyilvánulása, amit általában rabhierarchiának neveznek. Elvileg, és erre külön törvény is vonatkozik, az őrök között az azonos beosztásban lévő személyeknek ugyanazt a szociális státuszt kellene betölteniük. Két megjegyzést itt külön kell tennem:
1. Más kérdés, ha a motozás során tiltott tárgy bukkan fel, mert a tiltott tárgy hordozása mást jelent, mint a tiltott tárgy birtoklása, és nem minden esetben azonos személy a két viselkedés gyakorlója. Tiltott tárgy mondjuk a mobiltelefon, a rabok körében mindenki tudja, hogy kié a telefon, azaz, hogy ki birtokolja a tiltott tárgyat; azonban ha a személyzet megtalálja a telefont, valószínű, hogy nem a birtokosánál, hanem csupán az alacsonyabb státuszt betöltő hordozójánál fogja megtalálni. Egyébként a legtöbb esetben ezek a tárgyak a felfedezés (speciális szó rá a börtönben: előtalálás) pillanatában teljes mértékben megszűnnek a rabtársadalom konstruktumának elemei lenni, hiszen a birtoklást senki nem fogja elvállalni a várható szankció miatt. Számtalanszor fordul elő, hogy az előtalált mobiltelefon a zárka közepén az asztalon van, ahová az őrök tették az előtalálás után, és megkérdezik a fogvatartottakat, hogy kié a telefon, és ők a következőket mondják: „nem tudom, nem láttam…”, „nem a miénk volt, hanem egy olyan emberé, aki a zárkából már rég elment, de nem emlékszünk, hogy hogy hívják, hogy hogy néz ki, és hogy hova ment…”, „most látom először ezt a telefont, fogalmam sincs, hogy kié lehet…” és így tovább. A tiltott tárgy az előtalálás pillanatában megszűnik létezni, de csak a rabtársadalom illegális kommunikációs konstruktuma számára.
2. A jelenség nem csak a magyar börtönökben fordul elő. Egy német börtönben tapasztaltam, hogy a tiltott tárgy ugyanilyen szerepet tölt be.
A mobiltelefon mint tiltott tárgy kettős szerepet tölt be az őrök konstruktuma felől: (1) Egyrészt az előzetes letartóztatásban lévő személy a vallomása részleteit meg tudja beszélni illetéktelen személyekkel is, és ily módon esetleg kibújhat az igazságszolgáltatás rendszeréből vagy módosíthatja az őt érő társadalmi szankciót. Ezt teszi tulajdonképpen az ügyvédi beszélők alkalmával is, de az ügyvéden keresztül folytatott kommunikáció lassabb. (2) Másrészt a már jogerős ítélettel rendelkező fogvatartottak – mint arra a 2006-ban történt dél-amerikai események is bizonyságul szolgálnak – a mobiltelefon segítségével börtönlázadást tudnak szervezni.
A börtön szervezete számára nyilvánvalóan az utóbbi, az igazságszolgáltatás rendje szempontjából pedig az első konstruktum veszélyesebb, de térjünk vissza a német példára. A többszintes börtönszárny legfelső emeletén csőtörés keletkezett, ezért az alsóbb szinteken a plafonból is folyt a víz egy hivatalos látogatásunk idején, amikor tolmácsként kísértem egy magyar csoportot. A csoportunkat a börtön egyik magas rangú vezetője kísérte. Beléptünk egy zárkába, ahol bokáig ért a víz, és a zárkában pár fogvatartott tartózkodott, és az egyik személy kezében kettő mobiltelefon volt, amelyeket, mintegy megadva magát a magasba tartott. Az egyik német kísérőnk megkérdezte, hogy kié a telefon, erre ő azt válaszolta, hogy nem tudja. Kísérőnk kérdésére, hogy akkor miért van nála, azt válaszolta, hogy ugyan nem tudja, hogy kié, de nem akarja, hogy tönkremenjen a vízben.
Drake (2006) egy Eammon Carrabine (uo.) könyv recenziójában foglalja össze a börtön szociális (társas) valóságát. A börtön két elemi összetevő alapján működik, az egyik a nézetek rendszere (pl. mi az a tiltott tárgy, amit kiemelt figyelemmel keresünk), a másik a szabályzat (pl. mik a tiltott tárgyak). Ezen összetevők függeni fognak a személyek szerepétől (pl. éppen csoportot vezet a börtönben) és pozíciójától (egyébként a börtön biztonsági vezetője), ahogy Foucault (uo.) értelmezi.
A büntetés-végrehajtás feladatai egyrészt a büntetés végére irányulnak: rehabilitáció (a telefon azért tiltott, hogy ne bújhasson ki a fogvatartott az igazságszolgáltatás következménye alól), normalizáció (a telefon azért is tiltott, mert börtönlázadást lehet szervezni a használatával) és az ellenőrzés (a megtalált telefont elveszik a fogvatartottól). Másrészt a feladatok eszközök: bürokrácia (az elvett telefonokról jegyzőkönyvet kell készíteni), professzionalizmus (a jegyzőkönyvet akár az ügyésznek, akár a monitorozó emberjogi szervezetnek be kell tudni mutatni), autoriter stílusú vezetés (az intézkedéseket végre kell hajtani, nem szabad azokban kételkedni: el kell venni a telefont).
A fenti példában a minket kísérő biztonsági vezető nem vette el a telefont a fogvatartottól, tehát nem élt egy nagyon fontos biztonsági eszközzel. Vajon miért? Drake és Carrabine (uo.) Gidden (uo.) struktúra elméletével magyarázza meg a börtönben bekövetkező rendkívüli eseményeket. E szerint az emberek értik, hogy mit tesznek (a biztonsági vezető tudta, hogy egy külföldi csoportot vezet), ezen tetteiket eltérő kontextusban is tudatosan viszik véghez (a biztonsági vezető megjegyezte, hogy hol látta a mobiltelefont), mindennapi rutin alapján (a tiltott tárgyat el szokták venni a fogvatartottól) a felettes személyek utasítására (a biztonsági vezető az elsődleges feladatának a vendégek kíséretét tartotta, mert erre kapta a legutolsó utasítást).
Bulgáriában hatalmas társadalmi botrányt váltott ki az a mobiltelefonra rögzített képsor[2], amely egy börtönben készült, orális homoszexuális aktusokat ábrázolt, valamint egy jelenetet, amiben egy szikár, kihegyezett fogú, meztelen férfit a rabtársak szíjjal vernek, és úgy bánnak vele, mint egy kutyával, és valóban: ezeket az embereket a rabtársak arra kényszerítették, hogy egymással kutyaként harcoljanak. A kinti alvilág fogadásokat köthetett a viadalok kimenetelére. A bolgár televízióban a képsorokon szereplő, egyébként a homoszexuális aktusban is részt vevő férfi többször nyilatkozott, elmondta, hogy mekkora szégyen, hogy a felvétel napvilágra került, mert így a családja is látta, hogy mire kényszerítették. A tévében a börtön igazgatója is szerepelt, aki azt mondta, hogy felszámolják az egész körletet, de arról, hogy kié volt a mobiltelefon, nem derült fény.
[1] A dőlt betűk kivételével: Hadas i.m.
[2] A Committee to Protect Journalists (CPJ) jelentése szerint Vasil Ivanov újságíró lakása előtt 2006 április 6-án bomba robbant, röviddel az után, hogy a Szófiai Központi Börtönről leleplező riportot adott le a NOVA Televízió műsorán. Forrás: http://www.cpj.org/news/2006/europe/bulgaria06apr06na.html [2007-02-17]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése