Ránki Sára nyelvésszel készítünk egy közös könyvet Fogvatartott gondolatok címmel. Már leírtam a közlendőmet, és "csak" a fáradtságos szerkesztési, javítgatási szöszölős munka vár rám. Köszönettel tartozom mindazon kollégáimnak, akik lehetővé tették a kutatást a Budapesti Fegyház és Börtönben, a Kalocsai Fegyház és Börtönben, valamint a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében, Tökölön; és persze a fogvatartottaknak, akik az adatokat szolgáltatták.
Részlet a kéziratból:
Az immanens ártalmak és a társadalmi konstruktumok kapcsolata
Pár esetben arra derítettünk fényt, hogy az immanens börtönártalmak nem képesek érvényesülni akkor, ha a börtönben az adott ártalom még nem öltötte fel a konstruktum jellegét. Ha ez nincs meg, a börtönközeg résztvevőinek nincs olyan szerepe, ami érvényesítené a társadalmi intenciót, és ezért a börtönben lévő személyek szelfjébe sem tudnak beépülni ezek a jelenségek, azaz nem lesznek interakciók. Olyan személyek is vannak bent a börtönben, akikre nem hatnak a börtönártalmak, mert sajátos helyzetüknél fogva olyan fizikai és társas közegben nyernek elhelyezést, ahol a börtönben nem fejlődött ki olyan diszfunkció, ami rájuk károsan hatna. Összesen két alkalommal bukkantunk ilyen mintázatokra, de ezekben az esetekben sem fordult elő, hogy valamely más börtönártalom ne érvényesült volna a fogvatartottak szelfjén keresztül, hanem csak bizonyos immanens ártalmak nem éreztették a hatásukat. Ebből arra következtethetünk, hogy a börtönközeg viszonylag konstans homeosztatikus egység, amely lassan követi a társadalmi változásokat. Idő kell ahhoz, hogy egy a társadalom által szankcionált társadalmi jelenséghez a börtönben immanens ártalom is társuljon, azaz konstruktumok kifejlődésének lehetünk tanúi a börtönökben. Olyan ez a jelenség, mint a galaktikus ködökben megfigyelhető csillagbölcső, ahol az interstelláris ködből csillagok keletkeznek. Ugyanezt mondhatjuk a börtönártalmakra is, a masszív és differenciálatlan börtönközeg új és új börtönártalom típusokat szül a társadalmi változások függvényében. Mivel a reakció viszonylag lassú és a börtön zárt társas közeg, remekül tanulmányozhatjuk a börtönökben a konstruktumok keletkezését. Visszatetszést kelthet, de mégis hangsúlyozandó, hogy ezen jelenségek előtt nincsen erkölcsi előjel, axiomatikusan az emberi közösségek részei, éppen úgy, mint a pozitívnak tűnő konstruktumok, mint a szeretet, a hit vagy a szerelem.
Azért csodálatosan tanulságos a börtönök kutatása, mert kiélezetten és lecsupaszítva mutatja meg, hogy a kognitív információ feldolgozó mechanizmusunk miképpen építi fel a személyiségünket. Mintha a börtönök azért jöttek volna létre, hogy az ember szembesüljön önmagával, és a társadalom nagyobbik része szembesüljön a kisebbik részével, azaz ezekben a funkcióikban a börtön nagyon hasonlít a drogélményekhez és a klinikai halál állapotokhoz.
Pár esetben arra derítettünk fényt, hogy az immanens börtönártalmak nem képesek érvényesülni akkor, ha a börtönben az adott ártalom még nem öltötte fel a konstruktum jellegét. Ha ez nincs meg, a börtönközeg résztvevőinek nincs olyan szerepe, ami érvényesítené a társadalmi intenciót, és ezért a börtönben lévő személyek szelfjébe sem tudnak beépülni ezek a jelenségek, azaz nem lesznek interakciók. Olyan személyek is vannak bent a börtönben, akikre nem hatnak a börtönártalmak, mert sajátos helyzetüknél fogva olyan fizikai és társas közegben nyernek elhelyezést, ahol a börtönben nem fejlődött ki olyan diszfunkció, ami rájuk károsan hatna. Összesen két alkalommal bukkantunk ilyen mintázatokra, de ezekben az esetekben sem fordult elő, hogy valamely más börtönártalom ne érvényesült volna a fogvatartottak szelfjén keresztül, hanem csak bizonyos immanens ártalmak nem éreztették a hatásukat. Ebből arra következtethetünk, hogy a börtönközeg viszonylag konstans homeosztatikus egység, amely lassan követi a társadalmi változásokat. Idő kell ahhoz, hogy egy a társadalom által szankcionált társadalmi jelenséghez a börtönben immanens ártalom is társuljon, azaz konstruktumok kifejlődésének lehetünk tanúi a börtönökben. Olyan ez a jelenség, mint a galaktikus ködökben megfigyelhető csillagbölcső, ahol az interstelláris ködből csillagok keletkeznek. Ugyanezt mondhatjuk a börtönártalmakra is, a masszív és differenciálatlan börtönközeg új és új börtönártalom típusokat szül a társadalmi változások függvényében. Mivel a reakció viszonylag lassú és a börtön zárt társas közeg, remekül tanulmányozhatjuk a börtönökben a konstruktumok keletkezését. Visszatetszést kelthet, de mégis hangsúlyozandó, hogy ezen jelenségek előtt nincsen erkölcsi előjel, axiomatikusan az emberi közösségek részei, éppen úgy, mint a pozitívnak tűnő konstruktumok, mint a szeretet, a hit vagy a szerelem.
Azért csodálatosan tanulságos a börtönök kutatása, mert kiélezetten és lecsupaszítva mutatja meg, hogy a kognitív információ feldolgozó mechanizmusunk miképpen építi fel a személyiségünket. Mintha a börtönök azért jöttek volna létre, hogy az ember szembesüljön önmagával, és a társadalom nagyobbik része szembesüljön a kisebbik részével, azaz ezekben a funkcióikban a börtön nagyon hasonlít a drogélményekhez és a klinikai halál állapotokhoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése