G. E. Moore (1903) szavai nagyon súlyosak, és mindazok figyelmébe ajánlhatjuk, akik azt gondolják, hogy a börtönökben gyűlölni kell a rabokat. Szavai szerint a bűn és a büntetés egyformán gonosz, és a kettő kombinációja nem rosszabb a büntetlen bűnnél. Érdekes és értékes gondolat, azonban úgy kell érteni, hogy a bosszúbüntetés esszenciálisan rossz, habár nem olyan rossz, mint a büntetlenül maradt bűn.
Clark (2006) Moore-ral úgy vitatkozik, hogy feltesz egy kérdést: Ha a bűn és a büntetés morális értelemben fekete, akkor a retributív személy hogyan képes a kettő együtteséből morális értelemben fehéret csinálni? Nagyon komoly kérdés ez, és minden börtönőrnek el kell rajta gondolkodni.
Minket az zavar a leginkább, hogy a Clark által felvázolt feszültséget egyes munkatársaink olyan könnyűszerrel palástolják. Ezt az állapotot morális pániknak nevezhetnénk, amikor a személy az alkoholba, az abuzív párkapcsolatba, vagy a politikai szélsőségekbe menekül, abból a célból, hogy az erkölcsi veszedelmét ellensúlyozni tudja, és rettenetes homályba süllyedjen. Éppen a homály miatt e törekvésének okát és célját belátni azonban nem képes.
Mint azt Ruzsonyi (2005) is kimutatta, retribúció elkerülése különösen a társadalmi kisebbségeket reprezentáló fogvatartottakkal szemben fontos.
A bosszútudat érvényesülése és észlelése, egyszerre társadalmi és társas színezetű. Az inkapacitációnál annyival több, hogy felbukkan benne az attitüdinális elem. A retribúció leggyakrabban akkor jelentkezik, amikor a testületi tag az egyéni, folyamatos és múltbeli sérelmeit viszi a börtönbe, és ezzel az attitűddel kommunikál a fogvatartottal folytatott interakció során. A retribúciót ezért nem szabad összekeverni az egyéni bosszúval, vagy annak sokkal enyhébb változatával, a testületi tag és a fogvatartott között zajló játszmával. A retribúció általános hozzállás, nem eredhet egy esetből. Arról van szó, hogy a retributív személy a múltban keletkezett indulatait a jelenben a kiszolgáltatott személyeken éli ki. Az alacsony szocio-ökonómiai státusszal rendelkező kisebb falvakban, slumosodó városrészekben, ahol nagy a munkanélküliség, és a társadalmi kisebbségek az előző két változó katalizáló hatása miatt felülreprezentáltak, a többségi társadalmat képviselő személyek úgy érezhetik, hogy a kisebbség életvitele és jelenléte miatt nem tudnak érvényesülni. Ez a személyészlelés csoportnyomás és illuzórikus korreláció következménye, amelyek nehezen leküzdhető kognitív tényezők. Ezek megjelenése a börtönben kifejezetten káros.
Clark (2006) Moore-ral úgy vitatkozik, hogy feltesz egy kérdést: Ha a bűn és a büntetés morális értelemben fekete, akkor a retributív személy hogyan képes a kettő együtteséből morális értelemben fehéret csinálni? Nagyon komoly kérdés ez, és minden börtönőrnek el kell rajta gondolkodni.
Minket az zavar a leginkább, hogy a Clark által felvázolt feszültséget egyes munkatársaink olyan könnyűszerrel palástolják. Ezt az állapotot morális pániknak nevezhetnénk, amikor a személy az alkoholba, az abuzív párkapcsolatba, vagy a politikai szélsőségekbe menekül, abból a célból, hogy az erkölcsi veszedelmét ellensúlyozni tudja, és rettenetes homályba süllyedjen. Éppen a homály miatt e törekvésének okát és célját belátni azonban nem képes.
Mint azt Ruzsonyi (2005) is kimutatta, retribúció elkerülése különösen a társadalmi kisebbségeket reprezentáló fogvatartottakkal szemben fontos.
A bosszútudat érvényesülése és észlelése, egyszerre társadalmi és társas színezetű. Az inkapacitációnál annyival több, hogy felbukkan benne az attitüdinális elem. A retribúció leggyakrabban akkor jelentkezik, amikor a testületi tag az egyéni, folyamatos és múltbeli sérelmeit viszi a börtönbe, és ezzel az attitűddel kommunikál a fogvatartottal folytatott interakció során. A retribúciót ezért nem szabad összekeverni az egyéni bosszúval, vagy annak sokkal enyhébb változatával, a testületi tag és a fogvatartott között zajló játszmával. A retribúció általános hozzállás, nem eredhet egy esetből. Arról van szó, hogy a retributív személy a múltban keletkezett indulatait a jelenben a kiszolgáltatott személyeken éli ki. Az alacsony szocio-ökonómiai státusszal rendelkező kisebb falvakban, slumosodó városrészekben, ahol nagy a munkanélküliség, és a társadalmi kisebbségek az előző két változó katalizáló hatása miatt felülreprezentáltak, a többségi társadalmat képviselő személyek úgy érezhetik, hogy a kisebbség életvitele és jelenléte miatt nem tudnak érvényesülni. Ez a személyészlelés csoportnyomás és illuzórikus korreláció következménye, amelyek nehezen leküzdhető kognitív tényezők. Ezek megjelenése a börtönben kifejezetten káros.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése