Egy példa a kognitív értelemben biztonságos börtönre

A gelsenkircheni Sotha

Rüdiger Ortmann szerint – aki egyébként Friedlich Lösellel ellentétben a Németországban működő szociális terápiát egy hosszas metaanalízis elvégzése után nem minősítette hatékonynak –, a szociális terápia célja az, hogy az ilyen terápiát szolgáltató intézet (Sozialterapeutische Anstalt - Sotha) jobban működjön, mint az egyéb büntetés-végrehajtási intézetek (Justizvollzugsanstalt - JVA). A németországi szociális terápia lényegében azonos a kanadai és az amerikai kognitív behavior terápiákkal, azzal a lényegi különbséggel, hogy Németországban a szociális terápiát intézményesítették. Németországban több, teljesen önállóan működő Sotha van, míg a JVA-k nagy részében a szociális terápia fizikailag is önálló alegységként működik.
A Sothákban a német büntetés-végrehajtásról szóló törvény (StVollG) szerint a súlyosabb szexuális bűnelkövetőket, illetve az úgynevezett biztonsági őrizet (Sicherungsverwahrung[1]) hatálya alá tartozó fogvatartottakat lehet önkéntes alapon kezelni.
A gelsenkircheni Sotha kezelési koncepciója alapján ismertetjük az intézet működését. Klasszikusnak mondható kriminológiai kézikönyvében már Sykes megírta, hogy a különböző magatartáskorrekciós technikák nem alkalmazhatók önmagukban, illetve, hogy a technikák hatékonyságát nagyon nehéz megmérni. A gelsenkircheni intézet működése is ilyen kezelési koncepción (Behandlungskonzept) alapszik, de két egymástól mégis elkülöníthető kezelési területen zajlik.
1. Kezelés a lakóközösségben: Az intézetben hat lakóközösség működik, egyenként tíz főnyi létszámmal, és a közösségek lakóhelyének kialakítása szociálpedagógiai alapokon történt meg: a fogvatartottak egyéni elhelyezésű zárkákban vannak, konyhákban főzhetnek, és a személyzettel állandó kapcsolatban állnak. A pedagógiai szempont lényege abban foglalható össze, hogy a körlet átlátható, működése közösségi felelősségen alapszik, a körlet az intézet egyéb területei között átmeneti csatornát képez, ugyanakkor a körlet berendezése hasonlít a szabad életben megszokott körülményekhez. A lakóközösség heti rendszerességgel értékeli a saját működését. A kezelési módszereket is rendszeresen megvitatják. A személyzet a fogvatartottakkal egyéni szinten is elbeszélget a koncepció érvényesüléséről. A lakóközösséget szervezett módon a családtagok és a barátnők is meglátogatják. A személyzet a fogvatartottakkal egyedi és hálózati szinten is foglalkozik – az utóbbi módszerrel az informális és a formális intézeten belüli kapcsolatrendszerek feltérképezhetők. A fogvatartottakból és a személyzetből álló közösség dönt az egyéni kezelési tervekről, a szabadságvesztés fokozatának[2] megváltoztatásáról, sőt az eltávozásokról és a kimaradásokról is. Mindemellett a személyzet a kezelési tervet, és annak minden változását dokumentálja.
2. Speciális kezelés: A fogvatartottak a Sothában dolgoznak, illetve, ha nincsen képzettségük, oktatásban vesznek részt. A szociális terápia lényege a visszaesés esélyének csökkentése, ez is kezelés keretében valósul meg, és tulajdonképpen itt alkalmazzák az igazi kognitív behavior elemeket: a fogvatartottak a csoportos foglalkozáson a bűncselekményük minden mozzanatával szembesülnek, és az élményeiket közösen dolgozzák fel. A részvétel aktivitást követel meg. A feldolgozott élményeket átstruktúrálják, és a csoport figyelmének fókusza a jövőre irányul. A rabok a következő kérdéseket teszik fel maguknak: hol, mikor, kivel, miért, hogyan, mennyire, meddig vagyok veszélyes? vagy: hol, mikor, kivel, miért, mennyire, meddig tudok ezen változtatni? vagy: hol, mikor, kivel, miért, mennyire, meddig nem vagyok veszélyes? – ezeket a kérdéseket a fogvatartottak csoportosan vitatják meg, és szakemberek segítségével keresnek rájuk válaszokat. A kognitív terápia mellett a fogvatartottak pszichoterápiás kezelésben is részesülnek, amelynek a szabályai éppen olyanok, mint egy civil intézetben. Ide tartozik még a kortárs és sorstárs segítés, a szociális tréning (pl. hogyan kell állásinterjúra menni, hogyan kell megírni egy lakásbejelentő lapot) és a sport.

A fentebb részletezett lakóközösségi és speciális kezelések adják ki összességében az intézeti kezelést, amelyben a személyi állomány is aktív részt vállal, és mindenki olyan terápiás módszert alkalmaz a munkája során, amely a személyiségéhez és a szakképesítéséhez a legjobban illik.
A fogvatartottaknak nem kötelező résztvenniük a terápiában, azonban ha két évnél több időt kell eltölteniük a büntetés-végrehajtási intézetben, egy úgynevezett beutaló intézetbe kell menniük (Einwiesungsanstalt), ahol egy hónap alatt büntetés-végrehajtási szempontból megvizsgálják őket, és ha alkalmasak, és a bűncselekményi profiljuk indokolja, felajánlják nekik a terápiát. A Sothában a négy hónapos, fokozatos felkészítés után, eddig minden fogvatartott úgy döntött, hogy a terápiában érdemes részt venni.
Az évtizedek óta működő intézetben nem fordult elő fogvatottak közötti erőszak, szökés vagy öngyilkosság. Ennek az lehet az előzménye, hogy az intézetben intenzív bizalmi kapcsolat van a személyzet és a fogvatartottak között, illetve a fogvatartottak előtt perspektíva áll. Mind az intenzív kapcsolat, mind pedig a perspektíva a Milgram kísérlethez hasonló erélyes meggyőzési alapokon nyugszik, csak ebben az esetben – természetesen – pozitív irányban. A kapcsolati-perspektíva modell a klasszikus szociálpszichológia eredményein nyugvó alkalmazott pszichológia, amely lényegében folyamatosan és kiegyensúlyoztottan mediál a felek között, és a fogvatartott szelfjét struktúrálja át.

Végül álljon itt egy esettanulmány egy német fogvatartottról:
2005-ben a fogvatartott egész Németország legveszélyesebb rabja volt: két méternél magasabb, kisportolt testalkatú, egykor a Francia Idegenlégióban szolgáló, többszörös, szexuális motívumú emberölést elkövető, biztonsági őrizetre ítélt személy. Egész testét tetoválások borítják, amelyeket még a katonai szolgálat idején szerzett. Jelenleg harminc éves, korábban öt börtönőr kellett a mozgatásához. Kéz- és lábbilincsben szállították, és folyamatosan megfigyelés és teljes társas izoláció alatt tartották. Többször kellett az elkülönítés alatt a testét rögzíteni (Fixierung), ami Németországban, és még pár hasonló kultúrájú országban azt jelenti, hogy a fogvatartott testét három ponton: a kezeknél, a lábaknál és a törzsnél, az elkülönítés alatt egy ágyhoz vagy (pl. Ausztria esetén) a padlózathoz szíjazzák. Magatartása mindezen intézkedések következtében még szélsőségesebbé vált, rendszeresen kiabált, tombolt, tört-zúzott, szinte fékezhetetlen volt. A szigorú körülmények ellenére, a teljes izoláció alatt képes volt arra, hogy tükröt, tűt és tintát szerezzen, és a homlokára töviskoszorút tetovált. A gelsenkircheni Sotha igazgatója, a korábban említett Carsten Heim, 2006-ban ellátogatott a Werli Büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol a fogvatartottat őrizték, és úgy döntött, hogy önnön felelősségére a saját intézetébe szállíttatja őt. Ezen cikk írásának idején a fogvatartott a Sothaban tartózkodik, és lényegében két éve problémamentes, a diszruptív magatartásmintái az új intézetben pár hét alatt eltűntek, és ugyanolyan szabadon mozog az épületben, mint a többi fogvatartott; illetve az egyik lakóközösség aktív tagja.

[1] A Sicherungsverwahrung egy speciális, határozatlan ideig tartó szabadságelvonással járó intézkedés. A fogvatartott a letöltött szabadságvesztés büntetés után továbbra is a büntetés-végrehajtási intézetben marad, és onnan nem távozhat el. De facto azonos a magyar büntetőpolitikában hasonló funkciót betöltő tényleges életfogytig tartó szabaságvesztéssel.
[2] Nem egyezik teljes mértékben a magyar jogszabályi feltételekkel: sem a fokozatváltás lehetősségével, sem pedig az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával, mégis hasonlóan nagy jelentőségű a fogvatartott életében.