A falakra készített rajzok az önkifejezés eszközei. Nem lehet őket betiltani, és nem is lehet őket letagadni. Üzenet jellegük él, és segélykiáltásként zeng a társadalom felé. A fenti rajzok ezen kívül meglehetősen agresszív késztetéseket is mutatnak, és erélyesen ábrázolják az emberben megbúvó állati ösztönöket. Sokakban felháborodást keltenek az ilyen képek, de tudomásul kell venni, hogy ezek a jelenségek a börtön valóságához tartoznak, a börtön maga pedig a társadalom része.Sokat gondolkodtam azon, hogy ilyen tabusértő képeket feltegyek-e a blogomra. A magyar börtönökről rossz képet fest, ha az interneten ilyen képek jelennek meg - ez a hang is megszólalt bennem. A börtönökről a filmekben még szörnyűbb ábrázolások is szerepelnek, akkor miért nem lehetne megmutatni a valóságot? - ez a kérdés diadalmaskodott bennem, és íme felraktam a képeket.
Munkám teljesen egészséges részének érzem a börtön világa és a társadalom szélesebb rétegei közötti közvetítést. Ezt tette Foucault, Goffman, és ezt teszi Farrington, Christie és Useem is, bár távol áll tőlem, hogy hozzájuk hasonlítsam magam.
A bebörtönzés kínjai közül a férfiak számára az egyik legkínosabb a szexuális érintkezés lehetőségének megvonása. A fenti falrajzok a Szegedi Fegyház és Börtönben készültek, ahol olyan fogvatartottak is ülnek, akik tényleges életfogytiglan szabadságvesztés büntetésüket töltik. Ők nem fognak a börtönből szabadulni, ha időközben nem változnak a jogszabályok. Az intézetben a fentieken kívül egyébként a hosszú ítéletes fogvatartottak tartózkodnak.
Sajnos sajátosan jellemző, hogy ezeken a rajzokon a nők nem mint nők, hanem mint testnyílások szerepelnek. Ilyen szempontból nehéz eldönteni, hogy a fenti rajzok a női test iránti vágyról vagy a börtönbeli homoszexuális bullyingről (köcsögölés) szólnak. Tudni kell azonban, mindkét lehetőség a szexuális megvonásból táplálkozik.
