Börtönrajz: Boris Vallejo replica és a hype

A fenti képen egy Boris Vallejo kép másolatát láthatjuk, egy hazai börtönben készült. A másolat nyilván még váztalos, és az alkotónak nem sikerült befejeznie. A két egyébként lomhának tűnő sárkányon uralkodó nő szimbolizálhatja a gonoszt legyőzni, vagy legalább kordában tartani képes erőt, de az anya hiányát is. Jelentheti az alapvetően gonosz világ felett diadalmaskodó tiszta női erőt, amely a fogvatartottak fejében idealisztikus, és a társadalom által definiált (hype-olt) üzenet sajátos torzulása.

A börtönben a nőkről torz kép él a fogvatartottak fejében. Minden női jelleg a szexualtiás és fantázia felé torzul, akár Boris Vallejo képein: a nők gyönyörűek, ugyanakkor, erősek, üdék, és szexuálisan kitárulkozók: azaz tömény nők, hipernők. Szinte egyértelmű, hogy ez börtönbeli nőhiány kompenzációja. A szabadság a fogvatartottak képzeletében szinte már el is tűnik, de szimbólumként jelen van: "itt vagyok a börtönben, de már nem is látom a rácsokat, és a falakat, olyan, mintha valamilyen táborban lennék" - mondta nekem nemrégiben egy kiememelkedően magas intellektusú, sikkasztásért bent lévő fogvatartott. A szabadságszimbólum a börtönben a fantázia nőalakkal való egyesülés képzete, ami az alakját tekintve nagyon hasonlít a gyermekek anyához való ragaszkodására, dinamikájában azonban más, hevesebb.

A karácsonyi ünnepségen - amin egy magyar börtönben részt vettem - a rabok az anya hiányáról félve, sznvedéllyel, de mégis dühvel fűtve énekeltek. Az anya a börtönben szupererő, ami minden mögött megbúvik, de mégsincs jelen, a hiánya miatt a rabok fejében rendkívül ambivalens érzések élnek az anya-alakkal szemben: imádják, mert elfogad, megment és kitárulkozik, de gyűlölik, mert elengedett, nincs jelen, és nem nem figyel. A társadalmi nyomás (hype) nem engedi el a rabot, jelen van, és folyamatosan figyel.

Egyes rabok festetnek maguknak a börtönben akár megrendelésre is, és a képért védelemmel fizetnek, mint a feudális időkben az uralkodók. A kézzel festett képek birtoklása státuszszimbólum a börtönökben, akárcsak a tetoválás. A művészi érték nagyon csekély mértékben jelenik meg a börtönrajzokon és a festményeken. A képek egyedisége azonban mégis figyelemreméltó. A fenti képen látszik, hogy az ecsetkezelés nem kifinomult, és az alak mellei naivan torzultak, mégis az ilyen "manierista" festmény birtoklása mégis menő dolog a börtönben.

A teljesség kedvéért idemásolom az eredeti képet:

Sivár táj és rikító szinek

A fenti képen egy magyar börtönben található fogvatartotti festmény látható. A képen talán nyírfák vannak, mocsaras tájban. Középen egy sárga és kék színben játszó felhő, amit talán lenyugvó nap fest meg. Hihetetlen nyomasztó a kép, de a színek mégsem olyanok, mint egy romantikus képen, hanem mint a pop-art képeken. Ez az éles kontraszt a torz álomvilágot és a reménytelen jövőt fejezi ki, és a megfelelési kényszert. A személyiség a börtönben eltorzul, és irreális vágyakat érez. Fiatalkorú fogvatartottakat kértem egyszer meg csoportos helyzetben, hogy mondják el, hogy szerintük milyen lesz az a pillanat, amikor szabadulnak. Csillogó autókat és nőket említett a legtöbbjük, és az volt a megdöbbentő, hogy nem voltak ironikusak. Egyéni helyzetben az ugyanilyen kérdésre nem tudtak válaszolni, mert szégyellték magukat.

A képen egyébként tökéletesek az arányok, és a fák, bokrok egyensúlyban vannak. Takán ez is az kényszeres megefelelés: a börtönben mindenki jól van, senki semmi baja nincsen. Áldozattípusú rabok szoktak így beszélni. A börtönbeli versengés éppen úgy rontja a teljesítményt és az önpercepciót, mint a szabad életben, mégis megjelenik egyfajta bizarr álomvilág is, aminek a valósághoz kevés köze van.

Vörös nőalak jeges tájban - Egy szexuális bűnelkövető festménye

A kép a cseh Mirov börtönben készült. A fogvatartott éppen most áll szabadulás előtt, a feleségét ölte meg brutális módon. A személyzet szerint nem tudja, hogy mihez kezdjen a szabadulása után. Több évtizedet töltött a Mirov várbörtönben, és a fénykép készültének idejében (2008. december) már a szabadulásra felkészítő részleg lakója volt. A Mirov börtön Csehország legszigorúbb fegyintézete, egy igazi vár, ahonnan tényleg képtelenség megszökni, mert húszméteres, valódi bástyafal veszi körbe.

A fenti képen lehet látni a börtön nyomait is: a fogvatartott rendkívüli pontossággal kezeli az ecsetet, azonban mégis naiv a művészete, leginkább a szintén naiv, egykori vámtiszt Henri Rousseau képeire emlékeztet.

Ha megpróbálnánk pszichoanalitikus (Rorschach, Lüscher) szemmel nézni a képet, megállapíthatjuk, hogy a képen szereplő domináns alak színe piros, ami a kihívásokra adott reakció lehet, mind a színt, mind pedig az alakot tekintve. A börtönben a szexuális bűncselekmény, vagy a feleség sérelmére elkövetett bűncselekmény azonnali következménye a fenyegetettség és a rendkívüli mértékű szégyen. Ezt az érzést a fogvatartott el is akarja rejteni a vörös női alakot ölelő éjszakában, és a szenvedélyt, a szégyen hűtő (kompenzáló) fagyos, jeges tájban. A piros a vér, és a hús színe is. Erős indulatoktól való visszariadást jelent, agressziós és félelmi tartalmakra utal.

Figyelemre méltó, hogy a piros alak a képen a felső testével a szemlélő felé fordul, és mintegy kitekert állapotban a derekától lefelé az ággyal párhuzamosan fekszik. Talán éppen ez jelenti azt, hogy a fogvatartott képzeletében a nő a szívét és figyelmét a férfinak adja, míg a nemiségét elzárja, vagy elfordítja. A fogvatartottat tehát traumatizálhatta a felesége hűtlensége.

A piros alaknak nincsen haja, amivel a fogvatartott távolítja magától a tettét, azaz kinyílvánítja, hogy a bűncselekménye nem akkora súlyú. A haj nélküli, esetlegesen megnyúzott test, már is ember, hanem egy bábu.

A képen mindemellett domináns még a sárga szín. Ez a szín a jövővel kapcsolatos elvárásokat szimbolizálja. A gyűrött és leomló lepedő, a homályos nap vagy hold, és a két bizarr propeller-szerű fa sárga a képen. A lepedő nehéz, súlyos és gyűrött: a fogvatartott nem sok reményt lát az önálló életvezetésre: valószínűleg a börtönhöz szokott, hospitalizálódott. Másrészt a tettével sem küzdött meg igazán. A nap/hold jelenség nem áraszt fényt, hanem éppenhogy jelen van a képen, mintha a jövő már nem kecsegtetne semmi örömmel, hanem csak a puszta bekövetkezéssel, azaz a túlélési kényszerrel. Én magam a két propellert biztatónak találom, mert a távolban vannak, a nőalak mögött, és talán képes a fogvatartott abba az irányba menni, ahol éppen állnak, mintha az út vagy hágó is inkább arra vezetne. Az ötágú fák azonban bizarrak, és lehetséges, hogy a fogvatartott úgy érzi, hogy a tette és a börtön súlyát a szabad világban csak az őrülettel képes elviselni.

A képen még számos elemezni való részlet lehet. Erre a weboldalra néha pszichológusok is ellátogatnak. Ha valaki késztetést érez a további elemzésre, írhat az oldalt található e-mail címre.

Bentham panopticonja, ahogy eddig még nem volt... (részlet egy tudományos cikkemből)

Jeremy Bentham (1748-1832)

Bentham levelezése a panopticon projekttel kapcsolatban több száz oldalra rúg, és szinte biztos, hogy az élete egyik fő eseménye a brit kormányzattal folytatott levelezés volt ebben a tárgyban 1790-től egészen 1813-ig, amikor a brit kormány végül kompenzálta a fáradozásait, de a börtönt magát nem építette fel. Az építkezés kivitelezési terve egésze 1820-ig nyitva maradt. Ha a börtön felépül, ez lett volna a világ első szerződés alapján létrejött és üzemeltetett börtöne, de egyben a világ első kidolgozott – szociális kontrollon alapuló – terv alapján működő börtöne is. Olyan tervről volt tehát szó, amely a börtönt magánkézben tartotta volna, ugyanakkor a mai börtönfunkcióknak is tervszerűen eleget tett volna: elkülönítette volna a fogvatartottakat a külvilágtól, és a személyiségüket a munkájuk által megreformálta volna, ahogy az egybecseng a bentemita racionális büntetéstannal. Itt kell megjegyeznem, hogy a büntetés-végrehajtás két mai funkciója, az izoláció és a reintegráció, egységében és együttesen az utilitáriánus elvek folyománya.
Abban az időben az angliai foglyok elhelyezésére két megoldás körvonalazódott az ifjabbik William Pitt kormányzata előtt:
1. A fogvatartottak büntető kolóniákon való elhelyezése az ausztráliai Botany Bay-en.
2. Új típusú börtön építése, ahol a fogvatartottak felügyelete és munkáltatása által az állam akár profithoz is juthat a büntetés-végrehajtásból eredően.
L. J. Hume[1] elemezte Bentham levelezéseit és az ötlet megszületését ez ügyben. Bentham fivérével, a nála nyolc évvel fiatalabb Samuellel, 1786 és 87 között Fehéroroszországban tartózkodott, ahol a munkásságukat Nagy Katalin cárnő patronálta. Samuel bemutatta a bátyjának, hogy az építészet segítségével hogyan lehet sok ember mozgását kontrollálni, hogy milyen minimális szabályok szükségesek az ilyen projektek hatékony működéséhez a folyamatos megfigyelés elv alapján. Nagy Katalin Benthamet azzal kecsegtette, hogy létrehozhatott volna egy komplex rendszer alapuló generális jogrendszert, de ez a munka sem valósult meg.
A panopticon elv részei a következők: egyedi kialakítás és épületterv, felülvizsgálati bizottság, vezetőség, fegyelem és profit. Ezen elvek között a profit az, ami okot adhatott arra, hogy Marx olyan élesen határolja el magát Benthamtől, míg a fegyelem (discipline) az, ami Foucault-ot sarkallta hasonló kinyilatkoztatásra. L. J. Hume szerint is anakronisztikus a panopticon elv Bentham többi munkájához képest. A terv születése után húsz évvel magát a tervet végleg elutasították, de ebben a műben kristályosodik ki először, hogy a bürokrácia által lehet az embereket visszatartani attól, hogy érvényesítsék a jogaikat. A sors érdekes fintora, hogy Bentham is 19 évig lobbyzott a panopticon tervért, és aztán adminisztrációs okok miatt nem járhatott sikerrel.
Az ausztráliai telepek létrehozásával szemben az elzárás (confinement) végrehajtásának céljára épülő házak jelentettek szakmapolitikai alternatívát. Bentham börtönében a fogvatartottak ugyanakkor szerződéses jogviszonyban álltak volna az intézménnyel. A bűncselekmények meghatározása önmagában nem vezet eredményre, és a gaztettek elkövetőit meg kell reformálni, és a munkáért adott jutalom[2], és a nem közvetett szabályozás ugyanolyan hatékony, mint a totális[3] fegyelem. Bentham az előző társadalmi utilitások mellett saját, konkrét anyagi hasznot is várt a terv létrejöttétől.
1791-ben jelentette meg a Panopticon or the Inspection-House és a Panopticon Post-script című tanulmányait, a háború idején ismételten helyet kért a kormánytól a terve kivitelezésére, de nem az nem teljesült.
Bentham érdekes kettősséget[4] fedezett fel a társadalmi vélekedések körében a fogvatartottakat illetően. „Néhanyan elfelejtik, hogy a fogvatartott a börtönben emberi lény, mások pedig azt, hogy megbüntetni rakták őt oda.”[5] A panopticon szó azt jelenti, hogy „minden látható”, azaz a fogvatartottak a zárkáikban, az emeletes, tartályszerű (zárkagaléria) épületben, a középen húzódó őrtoronyból figyelemmel kísérhetők. A tartály belső részét a zárkák ablakain beáramló fény világítja, vagy a tetőt kell üvegház-szerűen megépíteni. A nap nem egyenletes járása miatt a kör alakú épület egyik részén mindig kevesebb fény lesz, minél jobban északra helyezkedik el az épület, továbbá egyértelmű, hogy a fogvatartottak a rácsokon keresztül – a zárkák az eredeti tervben nem zárt ajtókkal nyíltak volna a kör alakú folyosókra, hanem csak ráccsal – akár kézjelekkel is kommunikálhatnak egymással. Ez a nem megengedett interakció napjaink börtönügyének egyik legégetőbb gyakorlati problémája, sehol a világon nem tudták megoldani. A kör alakú folyosók pedig veszélyesek az öngyilkosságok szempontjából is, hiszen le lehet ugrani a tartály udvarára. A börtönépítészeti jellegzetességeken túl Bentham a hasznosság szempontjából az alábbi három elvet rögzítette:
1. A rend elve. A megfelelő materiális feltételek által meg lehet előzni, hogy a fogvatartottak a börtönben szenvedjenek, illetve leromoljon az egészségük.
2. A szigor elve. A fentebb leírt körülmények ne lehetnek jobbak, mint a kinti társadalomban tapasztalható általános életkörülmények.
3. A gazdaságosság elve. A fenti két pont alapvető a tervezés és a kialakítás szempontjából, és minden hatékony börtönvezetési stratégiában tükröződik.
Bentham szerint a panopticonban a rabok láthatóak, míg az őrök nem, és az általános és folyamatos megfigyelés miatt a fogvatartottak fegyelmezetten fognak viselkedni. Ezt a helyzetet napjainkban a zártláncú televíziós rendszerek (CCTV) helyettesítik a börtönökben, és számos kritika érheti a folyamatos megfigyelés elvét. Ilyen szempontból a legfontosabb a magánélet hiánya, a totális kontroll kivitelezhetetlensége, az emberi interakció hiánya és a kamerák felvételeivel kapcsolatos bármilyen visszaélés.
Nagyon fontos, hogy Bentham elképzelése szerint a panopticon rendszere a gazdaságosságon és a folyamatos, „kemény” fogvatartotti és őri munkán alapszik. A keménységet úgy kell érteni, hogy a munka produktív és nem sanyargató jellegű.
Bentham a fogvatartottak kínzásának megelőzése érdekében a személyzet körében jelentési és véleményezési rendszert képzelt el. Továbbá fontosnak tartotta a társadalmi ellenőrzést. Ezeket az elveket napjainkban is több-kevesebb hatékonysággal alkalmazzák a büntetés-végrehajtási intézetekben, azonban még korántsem vitték tökélyre sehol.
A fegyintézet hatékonyságát a profitban kell mérni, és ezért a vezetésnek úgy kell működni, mint egy kereskedelemmel foglalkozó, proférdekelt cégnek.
Bentham a Panopticon Post-script-ben leírja, hogy a modern börtön céljai hogyan érvényesítik a társadalmi jólétet és az egyetemes fejlődést. Ezek a következők: a börtönbüntetés példát mutat a társadalom számára, hogy milyen tevékenységet lehet és kell a gaztett helyett, illetve a következményében végezni. Ez a tevékenység a szakszerű munkavégzés. A börtönben meg kell akadályozni a további bűnözést annak érdekében, hogy a fogvatartott jobb állapotban kerüljön szabadlábra, mint ahogyan beérkezett. A büntetése közben fegyelemre kell nevelni, ami az alapvető társadalmi normák elsajátítását jelenti. Meg kell szüntetni, és fel kell számolni a börtönben és a börtön segítségével a nyomort és a nélkülözést. A tisztaság útján kell elérni az egészség fenntartását. A börtönt biztosítani kell a tűzvészekkel szemben. A börtönt úgy kell működtetni (és természetesen kialakítani), hogy a fogvatartottak ne tudjanak megszökni. Úgy kell a börtön üzemeltetni, hogy a fogvatartottak a szabadulásuk után is találjanak munkát, és ezzel növelni lehet az általános társadalmi biztonságot. Ugyanilyen megerősítő hatása van a börtönbeli jó magaviseletnek is. A vallásos tevékenységeknek az egyetemes jót kell szolgálniuk a börtönökben, azaz személyiségváltozást kell elérniük a fogvatartottaknál. Ügyelni kell a fogvatartottak intellektuális fejlődésére, és lehetőleg növelni kell a komfortérzetüket. Mindezeket gazdaságosan kell megoldani, alá-fölé rendeltségi viszonyok lértehozása általa, de a hierarchiához hasonló fegyelemmel és figyelemmel kell kezelni a hatékonyságot, és havonta szigorú mérleget kell vonni. Láthatjuk, Bentham nézetei rendkívül haladóak, és a jelen börtönügynek is kihívást jelentenek, azonban látjuk azt is, hogy a nézeteit éppen azok a kritikák érhetik, amelyeket ő a forradalmi nézettekkel kapcsolatban fogalmazott meg: nehezen teljesíthetők. Bentham azonban valóban a sas szemével látta, hogy a börtön a társadalmi valóság magva, és valóban a légy szemének részletekbe menő analízisével vizsgálta az ideális börtönt.
Kiemelkedően fontosnak tartotta, hogy a börtön vezetése nem eskü vagy a rendezett megélhetés érdekében kerüljön a pozíciójába, hanem a profitot szem előtt tartó szerződés útján. Bentham elvei a versenyképes gazdasági társaság működéséről és szervezeti kultúrájáról a mai napig figyelemreméltók, bizonyára érdekesek lehetnek a közgazdászok számára is.
A gazdaságossági kérdésekkel egyforma súlyban kezelte a nemek elkülönítését a börtönökben. Ezt a manapság teljesen magától értetődő elvet akkoriban külön ki kellett fejteni. Itt ki kell emelni, hogy eredeti tanulmányának alcímében nem csak a börtön szerepel, hanem a szegényházak és a kórházak is.
Bentham részletesen elemzi a művében, hogy a fogvatartotti munka mennyisége, a munkával töltött idő, a szezonális tevékenységek és az állásidők hogyan kezelhetők a leghatékonyabban a börtönben.
A fentiekhez hasonlóan fontosnak tartja, hogy az egyes társadalmi osztályok és csoportok el legyenek egymástól különítve a börtönökben. A kisebb csoportok tevékenységi eszméje nem emelkedhet az egyetemes haszon és hatékonyság fölé, mert ha ez bekövetkezik, a panoptikon működésképtelenné válik, mert kiéleződnek a csoportok közötti konfliktusok. Ebben a pontban Bentham szintén egy fontos börtönügyi szakmapolitikai kérdésre világít rá, a korát jelentősen megelőzve: a gengesedésre.
A fogvatartottak étkeztetésére is kiterjed a figyelme. A Diéta[6] c. fejezetben részletesen elemzi az étel mennyiségének fontosságát, a gazdaságosságot, a tápértéket, a változatosságot, és érdekes módon engedélyezni valónak tartja a szeszes italok (pl. egy pohár sör) fogyasztását. Ez utóbbi nézet szintén nagyon haladó nézetrendszerre vall, Bentham ugyanis belátta, hogy a szeszes italokat nem ésszerű kitiltani a fegyintézetekből, mert a fogvatartottakban egészséges szükséglet jelentkezik a fogyasztásukra. Azaz a hangulatot befolyásoló szerekkel való visszaélést a börtönben nem lehet megoldani kizárólagos kínálatcsökkentéssel, hanem ellenőrzött porciókkal szubsztitúciót is lehet alkalmazni. Ez az érvelés egyezik a börtönbeli alapvető kábítószerügyi stratégiák összehangolásának mai elvével.
A ruházattal kapcsolatban Bentham figyelemreméltó megállapítást tesz: a férfi fogvatartottak jobb ingujja legyen rövid[7], míg a bal ujja hosszú. Ezzel el lehet érni, hogy a két kar bőrének a színe elüssön egymástól, és a szökéseknek ilyen módon már indíttatási gátat lehet vetni. Ez az eljárás napjainkban megengedhetetlen, hiszen jelentősen stigmatizálja a fogvatartottat. Bentham azonban azt állítja, hogy meg lehet előzni a sokkal komolyabb börtönviseltség bélyegeket. Nem részletezi, hogy melyeket, de talán itt gondolhatunk a tetoválásokra, vagy akár az önkárosítás és az interprizoner erőszak testi jeleire is. Véleményem szerint ezen a helyen Bentham valóban inkább a gyakorlati gondolkodásban szenved hiányt. A fogvatartottak hordjanak fából készült cipőt, ugyanis az jóval olcsóbb, mint a bőr, és azt az egyedi zajt, amit a klumpákban való gyaloglás okoz, nem lehet semmivel sem összetéveszteni. A facipő akkoriban a szolgaság jele volt Angliában. Ezek a nézetek nagyon hasonlóak a későbbi formaruha (csíkos rabruha, rikító színű rabruha), illetve a jelenlegi direkt bő szabású, overall jellegű ruhák börtönbeli alkalmazásának elvéhez, amelyet természetesen lehet kritikával illetni, de azt sem lehet tagadni, hogy a társadalom egyes rétegeinek elvárásaival egybecsengő érvrendszerről beszélünk.
Bentham szerint az ágyaknak is fából kell lenniük, mert az jóval olcsóbb, mint az acél. Láthatjuk, hogy a nézetei itt is konzisztensek a gazdasági megfontolásokkal. Elfeledkezik viszont arról, hogy a fából készült bútorok tűzveszélyesek.Bentham börtönmodelljének a mai napig nem tűnt el az aktualitása: az Egyesült Államokban jelenleg három fajta börtön létezik: a szövetségi, az állami és a magánbörtön. Enoch Wines[8] 1862-ben, Bentham halála után 30 évvel lett a New York-i amerikai Börtönügyi Szövetség elnöke, később a börtönreform jeles személyiségévé vált, az 1860-as évek közepén Theodore Dwight[9]-tal körbeutazta az államokat, és számos bv. intézetet tekintettek meg. Talán ezek a megfigyelések tekinthetők John Horward[10] 1770-es évekbeli európai börtönügyi írásainak amerikai másainak. Elmondható, hogy Howard, Bentham és Wines volt az a három neves személyiség, akik a modern börtönök elméleti és gyakorlati kialakításáért a legtöbbet tettek, és a mai börtönök működése az ő munkásságukon alapszik. Ebben a tevékenységben jelentős és úttörő szerepet vállalt Bentham. A börtön jogi, jogalkotási és morálfilozófiai kereteit ő dolgozta ki, és mind a mai napig Portugáliában egy, Hollandiában három majdnem panopticon rendszerű börtön működik.

[1] Hume, L. J. (1972), Bentham’s Panopticon: An Administrative History in: Parekh, B. (ed.) (1993) Jeremy Bentham: Critical Assessments, Taylor & Francis, 191-224 oldal // másik forrás: Hume, L. J. (1972b) A Bentham’s Panopticon: An Administrative History I. Australian Historical Studies, 15, 61, 703 – 721. oldal – Parekh a tanulmány hosszabb változatát adta ki.
[2] A jutalom-büntetés elméleten alapulú magatartás-formálás a kognitív-bahavior terápia a pszichoanalíssel szemben arra az alapelvere épít, hogy a mentális változás nem állhat be, ha a kliens fizikai értelemben passzív.
[3] Goffman elmélete a totális intézményekről. Részletesen: Fliegauf, G (2008) Mennyiben változott a börtön társadalmi funkciója az elmúlt ötven év során? – A totális intézmények elméletének kritikája (1. rész), Börtönügyi Szemle, 2008, 1.
[4] Dinwiddy, J. R., Twining W. L. (2004 ), Bentham – selected writings of John Dinwiddy, Stanford University Press, 81-85. oldal
[5] idézi Dinwiddy-Twining 81. oldal
[6] Panopticon Post Script Part II, 147-150 oldal.
[7] Uo. 161. oldal
[8] Jeremy Bentham and Enoch Wines Discuss the Privatization of Corrections (1991), Journal of Contemporary Criminal Justice, 7, 60-73 oldal – a cikket vitaszerűen állították össze Betham és Wines levelezéséből.
[9] Theodore William Dwight (1822-1892), amerikai jogász és nevelő, börtönferomer. Szintén a Börtönügyi Szövetség elnöke volt.
[10] John Howard (1726 - 1790) az első angol börtönügyi reformer, Németország, Portugáliában, Ukrajnában és a Krímen tevékenykedett, Bentham is többször hivatkozik rá a munkáiban.

Roma rasszizmus? Cigánybűnözés?

A képen a következő felirat látható: "Kinyírni, lemészárolni, üsd, vágd a magyart, ne félj a cigányoktól." Egy magyar börtönben található, többször lefestett, de többször ismét felvésett, és megerősített falfirka. A jelentése, és a felírás célja bizonytalan.

A fenti falfirka nagyon homályos, azonban jelenleg a társadalomban élesen él, és egyre gyakrabban hallható, hogy a cigánybűnözés tagadása a bűnüldöző szervek naivitására és álszentségére utal. Véleményem szerint a cigánybűnözés szót nem a "cigány" szó miatt nem szabad használni, hanem a megbélyegző volta miatt. Ha túl sokszor használjuk ezt a szót, az általános iskolás gyerekek is elkezdik használni. Ez utóbbi azért veszélyes, mert az általános iskolákban is kiéleződött a magyar-cigány ellentét. Maga a szóhasználat tehát provokatív.

Miért?

1. Azzal, hogy azt mondjuk, hogy "cigánybűnözés", azt a nézetet támogatjuk, hogy "az összes cigány bűnöző". Ez nem igaz.

2. A "cigánybűnözés" szóval azt is sugalljuk, hogy a cigányok ellen fel kell lépni, mert bűnözők. Ez az állítás nem helyes, mert csak a bizonyítottan bűnöző cigányok ellen lehet igazságszolgáltatási eszközökkel fellépni.

3. A "cigánybűnözés" szó kudarcot is hordoz magában, mert, ha a második vélekedés igaz, akkor az azt jelenti, hogy a többségi társadalom (jelesül a magyar) más eszközökkel nem volt képes kezelni a helyzetet. Nem volt a többségi társadalom olyan erős, hogy képes legyen a romákat más eszközökkel felzárkóztatni, azaz a magyar többségi társadalomban nincsen kohézió.

4. A "cigánybűnözés" kifejezés egyes radikálisokat arra sarkallhat, hogy megtámogassák a rasszista kijelentéseiket és tetteiket. Látjuk, hogy az egész rendszer labilis, kiegyensúlyozatlan lábakon áll.

5. A helyzetet tovább rontja, ha a rendvédelmi szervek állományába tartozó emberek is hírdetik a "cigánybünözéssel" kapcsolatos nézeteiket. Még súlyosabb, ha a munkájuk lényegének, és küldetésének a cigánybűnözéssel való leszámolást látják. Ezzel a vélekedéssel a rendvédelmi szervek működésének lényegét ássák alá, ugyanis ezek a nézetek nem a rendet szolgálják, hanem az uszítást és a feszültségkeltést.

Sajnos a magyar rendvédelem a fenti öt ponton már túl van. A rasszista gondolkodás a fenti öt pont első pontjánál fennakad, és a személyes sérelmeit vetíti bele a véleményeibe. Azt hiszi, hogy ami vele megtörtént, az mással is ugyanúgy megtörtént. Az ilyen nézetrendszerű személyek természetesen egy helyre tömörülnek, és megtámogatják egymás vélekedéseit.

Egy idő után ezek a nézetek kijelentésekké és tettekké alakulnak. Esetleg igazságtalanság éri a romákat egyes igazságszolgáltatási aktus közben. Megalázzák, megbántják, a származásuk miatt szidják, tegezik, nem veszik emberszámba, lehülyézik és így tovább. És aki ezeket már egyszer megette, a rendszer részese lesz, és nem tud kiszállni többé.

Hogy ez hogyan alakulhatott ki, arra számos tudós ad magyarázatot: Walter O. Weyrauch, Sir Agnus Fraser, Prónai Csaba vagy Tarján G. Gábor és Bólyai János.

A fenti felirat azért jelent meg egy magyar börtön belső falán, mert a romák érzik magukon az előítéletet, és érzik, hogy a helyzet egyre kiélezettebb lesz, és egyre nehezebb lesz békés megoldást találni.